Ruby:

- Sajnálom, Sunny – kezdte Sirius Black, a női szívek agyontiprója. Körülbelül annyira sajnálta, hogy leginkább semennyire. Milliószor mondta már ezt lánynak különösebb megbánás nélkül, és most szegény Sunnynak is, aki csak állt előtte megsemmisülten, hogy könnyekben törjön ki.

- Mit sajnálsz? – kérdezte tőle haldokló hangszínnel, de csöndesen. – Azt, hogy megint sikerült elcsavarnod egy lány fejét, hogy pár hetet hetyegj vele, befektesd az ágyadba, és utána kidobd? Komolyan sajnálod? Nem hiszem. Nem hiszek neked.

- Mégis mit vársz még tőlem? - el nem tudta képzelni, hogy mi értelme van még húzni-vonni a dolgokat. Inkább vágja pofon, csak menjen már.

- Hogy mit várok? Leginkább semmit. Csak csalódtam. Nem benned, hanem magamban. Hogy képes voltam azt hinni, hogy többet érek neked, mint az összes többi lány. Buta voltam. És most szégyellem magamat saját magam előtt. Ennyi az egész.

Sirius csak tátogott, mint egy lepényhal, nem tudott mit mondani erre. Soha életében nem történt ilyen, hogy amikor egy lánnyal szakít, az nem őt szidja, mint a bokrot, hanem magát nevezi butának. Ezzel nem tudott mit kezdeni.

Végül is nem is kellett kezdenie ezzel semmit, mert Sunny pár másodperc múlva sarkon fordult, és visszament a klubhelyiségébe.

                                                               ***

Sunny egy ötödéves, hollóhátas lány volt. Fekete haja, és égszínkék szemei voltak. Szép volt, bár nem a legfeltűnőbb jelenség babaarca miatt. Hiába volt szegény teremtés évfolyamelső, még az ő esze is kevésnek bizonyult Sirius Black-kel szemben. Nos, igen. Ha Sirius egyszer beindul, akkor ott kő kövön nem marad. Ha nem lenne önmagában elég fegyver a gyenge női szívekkel szemben a helyes külső, ott van a nagy dumája is, no, meg a hírneve, így hát nem is csoda, hogy ha bárki két bókjától teljesen elalél.

Persze Sunny valahol egy egzotikus virág volt a szerelmi életében – már, ha lehet a rövid viszonyait ennek csúfolni. Siriustól nem megszokott módon, nem három napig, hanem három hónapig tartott a kapcsolat a tőle két évvel fiatalabb lánnyal. Egyik nap összeütköztek véletlenül a folyosón, és a fiú felfigyelt rá. Azonnal kiderítette, hogy ki ő, hova jár, melyik évfolyamra, és azonnal tette a szépet a szegény lánynak. Ő maga pedig teljesen odáig volt, meg vissza, hogy akadt egy udvarlója, méghozzá nem is akárki – maga a híres Sirius Black, az iskola egyik fő bajkeverője, a tehetséges kviddics csillag, a lányok kedvence, és a többi. Hát persze, hogy nem kellett kétszer meggondolni, hogy vele menjen-e Roxmortsba a következő hétvégén.

Sirius persze meg tudja adni a dolgok módját. Virágot varázsolt neki, és százszor elmondott bókokkal illette a kishölgyet, aki istennőnek érezte magát mellette, és azt hitte magáról, hogy ő lesz az a lány, aki megváltoztatja Sirius véleményét a kapcsolatokról, és esetleg megállapodik majd őmellette. Még aznap délután elcsattant az első csók, és onnantól kezdve ők ketten egy párnak számítottak.

Sunny megőrült a szerelemtől, és a boldogságtól, azt hitte, Sirius csak neki, csak vele ilyen, honnan is tudhatta volna, hogy a többi lánynak is mindig ugyanezeket mondja, és ez neki már csak rutin! Nem is kellett kétszer gondolkodnia, amikor kapcsolatuk harmadik napján a fiú rátért a lényegre, és indítványozta, hogy töltsenek el egy butuska estét együtt. Vele bármit!

Sunny csak annyival ért többet Siriusnak, hogy valami oknál fogva nem lépett le másnap, hanem még három hónapot töltöttek el együtt. Nem is volt rossz az a három hónap. Talán a fiú mégiscsak láthatott benne valamit, ami többé teszi őt, mint az átlag lányok. A tenyerén hordozta, és mindenkinek büszkélkedett vele. A saját társaságának is bemutatta, azaz a Tekergőknek, Lilyvel kiegészülve, aki James Potter boldog párja volt addigra már. Amikor kettesben voltak, akkor jól bánt vele, nem csak a párnák között töltötték az idejüket, hanem voltak romantikus órák. Éjszakai kiszöktetés egy kis holdfényes sétálgatásra, titkos vacsorák a Szükség Szobájában, apró meglepetések minden hónapfordulón… Sunny nyeregben érezte magát. Ő Sirius eddigi leghosszabb kapcsolata, és így elhalmozza szeretettel, törődéssel, gondoskodással. Ez már nyilván örökre így lesz – gondolják a 15 éves kislányok, akik most kezdik az Életet.

Sirius talán tényleg szerette. Ezt talán még ő maga sem tudná megmondani pontosan. Mindenesetre három hónapnyi járás után egy reggel arra ébredt, hogy valami nem stimmel. Nem az a baja, hogy három hónapja együtt van valakivel, hanem, hogy három hónapja ugyanazzal! Hogy is akar bárki egy 17 éves fiút örök hűségre és szerelemre kérni, mikor ő még szabad akar lenni, és élni, szórakozni akar, és lehetőleg minden nap mással. Semmivel sem különb ő sem, mint a többi kortársa, csupán annyi, ami mégis gazemberré teszi a köztudatban, hogy neki meg is adatik a lehetősége.

Tehát elhagyta. És Sunny nem értette, hogy mi történt, hiszen jól megvoltak, nem voltak vitáik, és Siriusnak tényleg mindent megadott, amit csak kérhetett. Miért szakított hát?

Igen, valóban ez a válasz: ő is ugyanolyan buta kislány, akárcsak az elődei, hogy azt hitte, ő majd megváltoztatja, és ez a félisten majd lehorgonyoz mellette.

Két napig egyfolytában sírt. Azonban egy nap odament hozzá valaki: Remus Lupin.
- Sunny!
- Oh, szia, Remus! Hát te?
- Láttalak a klubhelyiség ablakából, hogy idelenn ücsörögsz egyedül. Gondoltam kijövök hozzád, és esetleg sétálhatnánk egyet a tó körül.

Sunny elfordította a fejét, hogy kitöröljön néhány újabb könnycseppet a szeméből – nincs szüksége senki sajnálatára -, majd visszafordult Remushoz, és bólintással jelezte a beleegyezését.

Vagy tíz percig csöndesen baktattak egymás mellett, mikor Remus feltette a kérdést, amiért végül is lejött a lányhoz a parkba.

- Hogy érzed magadat?
- Köszönöm, jól – mondta könnyednek szánt hangon a lány, de végül is több volt benne a keserűség, mint a boldogság.
- Ne hazudj! Nem rossz szándékkal jöttem. Tudom, hogy nem vagy jól. És segíteni szeretnék neked. Még soha egy lány nem viselte ilyen rosszul, hogy Sirius elhagyta. Őszintén szólva, az utóbbi hónapokban megkedveltelek. Te, a kicsi okos Sunny, aki mindig mosolyog. Illik rád a neved – olyan vagy, mint a napsugár. De újabban nem mosolyogsz, hanem sírsz. Nem akarlak így látni. Hadd segítsek!

- Te mégis hogy viselnéd, ha három hónap után egyszercsak derült égből villámcsapás módjára elhagy a barátod? Egyik nap még ölelt, és csókolt, a következő nap meg szakított velem, és azt sem mondta, hogy miért. Én meg hülye fejjel elhittem, hogy jelenthetek neki többet, mint az eddigi lányok. Mégis hogy kéne viselnem, hogy elhagyott a szerelmem?

- Teljesen igazad van, ha onnan nézzük, hogy te nem ismered az igazi Siriust. De Siriusnak minden lány csak egy játék, ő nem tud szerelmes lenni, és végképp nem fog kikötni senki mellett. Te egy kis csoda vagy az ő életében, hogy valami oknál fogva ennyi ideig melletted maradt. Nem beszéltem vele erről, mert nem nagyon szoktunk lelkizős beszélgetésekbe merülni, de azt hiszem az történt, hogy megijedt attól, hogy ennyire elvarázsoltad. Félt, hogy elveszed a szabadságát, és az életét. 17 évesen nem akar lehorgonyozni senki mellett. Azt hiszem, végül is valamit tényleg elindítottál benne, hogy ennyi ideig együtt voltatok, de amikor észrevette, hogy mit csinál, inkább lelécelt, mert csapdában érezte magát. Ő hihetetlen szabadságvággyal rendelkezik, és csak akkor érzi jól magát, ha ő csak jön-megy a lányok életében. És sajnos végülis csak a tiedben is csupán jött, majd ment. De te sokkal értékesebb lány vagy annál, hogy ebbe belebetegedj. 

Sunny csöndesen hallgatta a monológot, közben pörögtek az agyában a kerekek, gondolat gondolatot követett.

- Nézz magadra! – folytatta Remus. – Csinos vagy és intelligens, kedves, aranyos, örökmosolygós. És tényleg jól bántál Siriusszal. Ha neki ez nem kellett, az ő baja. Sose bánd, mert legalább majd egyszer egy olyannak adhatod a szívedet, aki tényleg megérdemli. Tapmancs az egyik legjobb barátom, de csapnivaló szerető, és tényleg csak kihasználja a női nemet. Ezen senki nem fog változtatni. Viszont, héj! Van egy csomó olyan srác a világon, aki még a fél karját is odaadná érted, és a szeretetedért! Fel a fejjel! Hol van a jól ismert sunnys mosoly?

A lány az arcára erőltetett egy furcsa mosolyt, ami inkább hatott fintornak. Remus belátta, hogy szép szóval semmire nem megy. Látta, hogy Sunny a könnyeivel küszködik, ezért magához szorította, bátorítóan megsimogatta a hátát, mire a másikból kitört a zokogás. Megállíthatatlanul folytak a könnyei, mint a záporeső. Nem akart parancsolni magának – lehet, nem is tudott volna -, felkavarta a téma, és nem érdekelte, hogy nincs egyedül, vagy, hogy nem a legjobb barátnője van mellette. A két meleg, szoros karban végre napok óta először biztonságban érezte magát, és nem bánt ő semmit már, csak jól ki akarta sírni magát.

Remus szavai annyira jól estek neki, de mégsem tudta elhinni őket. Érezte, hogy jót akar neki, és nem fogja bántani, de pár biztató mondat nem feledtet el mindent. Már későre járt, besötétedett, és elég hűvösek voltak még az április eleji éjszakák. Remus átkarolta a hüppögő lányt, és beterelte a kastélyba. Arra gondolt, mégsem engedheti el ilyen állapotban, úgyhogy elkormányozta magukat a konyha felé, megcsiklandozta a megfelelő festményt, ami szabad utat engedett nekik a manók világába.

Sunny még levegőt is elfelejtett venni egy percre, annyira elámult a helytől – még sosem járt a konyhán. Azonban úgy látszott Remus bejáratos errefele, mert néhány manó azonnal üdvözölte, ő pedig kért két pohár meleg kakaót maguknak. Perceken belül meg is kapták. A fiú leültette egy székre a lányt, ő maga pedig mellé ült. Csendesen iszogatták melegítő italukat. 

Remus közelsége megnyugtatta a lányt, és – noha nem szóltak egy szót sem már legalább két órája – mindennél jobban esett neki a közelsége, és a gondoskodása, és valamelyest lecsillapodott háborgó lelke, ami önmagát hibáztatta azért, hogy hagyta Sirius Blacknek, hogy elcsábítsa. De elindult benne a gyógyító folyamat, és legalább kikapcsolt az agya, és egyszerűen nem gondolt semmire sem. Olyan volt, mintha lebegne, pehelysúlyú volt a nyomasztó érzelmi válság nélkül.
Közben elfogyott a kakaó, és Remus csendesen indítványozta, hogy lassan induljanak, mert mindjárt takarodó. Sunny szót fogadott, és csöndesen baktatott mellette. Azon az emeleten, ahol a Hollóhát klubhelyiség található, megálltak egy percre egymással szemben, hiszen búcsúzni kellett.

- Tudom, hogy el kell felejtenem – mondta némi hallgatás után a lány.
- Ez lesz a legjobb mindenkinek, hidd el. Őszintén mondom: nem sokat veszítettél.
- Köszönöm szépen a mai délutánt, illetve estét. Nagyon sokat jelent nekem a segítséged.
- Ha bármikor szükséged lenne rám, keress meg bármikor, örömmel segítek.
- Köszönöm – mosolyodott el napok óta először az igazi sunnys mosolyával.
- Na, vééégre. De jó ezt újra látni – monda Remus némi elégedettséggel vegyes felszabadultsággal a hangjában, és hirtelen olyan jó kedve támadt nem is tudni mitől, hogy homlokon csókolta a lányt, majd jó éjt kívánt, és meg sem várva a lány válaszát, sarkon fordult, és mosolyogva visszaindult a klubhelyiségükhöz.

Sunny pedig csak állt ott, megilletődötten, és nézett a fiú után zavartan, amíg el nem tűnt az első saroknál. Nem értette a fiút, sem a reakcióit. De honnan is sejthette volna, hogy miről is van szó valójában, mikor erről talán még maga Remus sem tudott! Egy bizonyos: őket innentől kezdve valami vonzotta egymás felé, és ez a továbbiakban is meglátszott.

                                                              ***

A következő napokban nem kevés időt töltöttek együtt. A lányra nagyon jó hatással volt Remus jelenléte, mert megnyugtatta, és a gondolatai végre nem csak az elromlott kapcsolat körül forogtak, de akármikor akármi jutott eszébe Siriusról, azt elmondhatta neki, mindig meghallgatta, és sosem unt bele. Csupán az, hogy kibeszélhette magából a dolgokat, jót tett neki, és maga is kezdett rájönni, hogy nem érdemes emiatt bánkódnia, mivel nem volt ez annyira sem boldog sem tökéletes kapcsolat. Nem is illettek össze, két teljesen különböző egyéniség voltak.

Remus végre kezdett megnyugodni. Legilimentálta a lányt az első napokban, és csupa olyan gondolatot talált a fejében, ami nem tetszett neki: öngyilkossági gondolatokat. Ezért is döntött amellett, hogy segít neki. Túl értékes ember ő ahhoz, hogy végezzen magával – pont Sirius miatt, aki sorra töri a női szíveket. Úgy érezte, kötelessége helyretenni Sunny önbecsülését, és segítenie kell neki megtalálni a boldogságát. Nem csak a lány, hanem önmaga miatt is.

Még nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért mindig magában érezte a késztetést, hogy Sunnyval legyen. Legszívesebben huszonnégy órából negyven nyolcat vele töltött volna. Mivel azonban ez lehetetlenségnek bizonyult, kénytelen volt megelégedni annyival, hogy a délutáni órákat együtt töltötték. Segített neki a házi feladataival meg az esszéivel, utána pedig a parkban sétáltak. Remus pedig néha különleges programokat talált ki.

Egy ízben például elvitte őt Hagridhoz, hogy engedje meg nekik a hippogriff lovaglást, máskor egy seprűn ülve bekopogott a szobaablakán, arra invitálva, hogy repüljenek egyet.

Sunnynak nagyon imponált Remus viselkedése. Több mint másfél hónap múlva a lány teljesen túltette magát a Sirius-ügyön. Annyit beszélgettek erről a fiúval, hogy valóban elhitte: nem sokat veszített, illetve a sorozatos bókoknak köszönhetően visszanyerte az önbecsülését, és immár ugyanaz a mosolygós lány volt, mint aki egy jó öt hónappal ezelőtt.
Beköszöntött a május végtelen napsütést és hőséget hozva a Roxfortra. Közeledtek az ötödikeseknek az RBF vizsgák, a hetedikeseknek pedig a RAVASZ-ok. Gyűltek a tanulni, ismételni valók, többen pánikrohamot kaptak, Madame Pomfrey-nál pedig sorban álltak (főleg a lányok) némi idegnyugtatóért.

Persze a sok felkészülés mellett Sunnynak és Remusnak mindig maradt ideje arra, hogy találkozzanak. Sunny sem bánta a dolgot, sőt! Egyre inkább igényelte ő is a másik társaságát, és mindig az volt számára a nap legszebb része, amikor Remusszal kettesben sétáltak egyet a parkban vagy csak leültek a könyvtárban beszélgetni.

Az egyik este éppen a Tiltott Rengeteg szélén ücsörögtek. Nézték a naplementét, ami mindkettőjüket rabul ejtette. Csöndesen ültek egymás mellett, de nem zavarta őket – volt olyan, hogy egy egész délutánt is eltöltöttek már különösebb mondandó nélkül, de ennek ellenére nem érezték úgy, hogy kár volt találkozni. Sunny törte meg a csendet:

- Remus, te egy annyira rendes, helyes, értelmes, normális srác vagy. Ritka kincs az ilyen. Miért nincs mégsem barátnőd?
- Nos… - kezdett volna bele a fájdalmas mondandójába a fiú, de végül meggondolta magát attól félve, hogy a lány megundorodik tőle. – Ezt sajnos nem mondhatom el.
- Titok?
- Nem, de én azzá teszem.
- Még előttem is?
- Előtted főleg!
- Értem – mondta a lány szomorúan. Nem attól volt csalódott, hogy nem kapott választ a kérdésére. Hanem attól, hogy Remus nem tartja érdemesnek arra, hogy megossza vele a titkát. Lassan felállt a fűből, a fiú felé fordult: - Azt hittem, megbízol bennem, és hogy értékelsz. De nem baj… - mondta elhaló hangon, majd a könnyeivel küszködve elindult a kastély felé. 

Remus megijed, és Sunny után futott:

- Sunny! Várj!
- Tessék? – a lány halálos nyugalommal megfordult, hogy vajon mit mondhatna még neki ezek után.
- Előtted főleg titkolom. Te vagy a legfontosabb ember jelenleg az életemben, és félek, ha megtudnád, örökre elveszítenélek.

- Gondolod, hogy ha egy nagy titok feszül köztünk, előbb-utóbb nem veszítesz el?
- Tudom. Igazad van. De mégsem tudom rávenni magamat. Annyira félek attól, hogy többet rám sem bírsz majd nézni…
- Embert öltél? – szakította félbe a lány. – Vagy tán loptál? Drogcsempész vagy? Milyen bűnöd lehet, hogy rád sem lehet nézni miatta?
- Vérfarkas vagyok.
- Tessék? – döbbent le a lány. Mindent várt, csak ezt nem.
- Vérfarkas vagyok.
- Oh – Sunny végképp nem tudta, hogy hogyan álljon a dolgokhoz. Állt vele szemben megilletődötten, szemeivel jobbra-balra pillogott, és próbálta kitalálni, hogy mi lenne a legértelmesebb reakció. Remus türelmesen állt vele szemben, és várta, hogy a lány felfogja a szavai értelmét.

- Nos, igen, ez mindent megváltoztat – mondta végül Sunny. – Mindent, és semmit. Ettől még ugyanúgy a barátod leszek, és eljövök veled esténként találkozni, és nem undorodom tőled egyáltalán. Ettől még mindig te vagy a legnagyszerűbb srác, akit ismerek. És egyáltalán nem érdekel ez a tény.
- Nem is tudod, hogy mekkora butaságot mondtál most, Kicsi Napsugár. Ez igenis mindent megváltoztat, és nem kéne velem barátkoznod. Veszélyes vagyok rád nézve.
- Mit vársz most tőlem? – kérdezte kétségbeesetten a lány, mert nem tudta, hogy hova akar kilyukadni a másik.
- Azt, hogy többet ne találkozz velem. Veszélyes.

- És az elmúlt hónapokban nem volt talán az?! – csattant fel ingerülten Sunny. – Vagy csak azokra vagy veszélyes, akik tudnak róla? Nem érdekel, teszek rá, és nem kérheted tőlem, hogy többé ne találkozzunk! Szó sem lehet róla! Te kerested a társaságomat, te barátkoztál össze velem, nem teheted velem, hogy egyszerűen lelépsz!
- Legilimentáltalak. Tudtam, hogy öngyilkosságot tervezel, és eszem ágában nem volt hagyni, hogy megöld magadat! Aztán egyre jobban megismertelek, és ragaszkodom hozzád. Felelősséggel tartozom érted, és nem tehetem kockára az épségedet!
- Te hallod ilyenkor magadat? Javíts ki, ha tévednék, de a vérfarkasok az embertársaikra minden hónapban egyetlen egyszer veszélyesek, mégpedig holdtöltekor. Amikor nincs éppen holdtölte, miért ne találkozhatnánk? Akkor nem tudnál bántani. 
- Azért, mert… mert ez részemről már nem barátság. Már így is jobban ragaszkodom hozzád, mint amennyire szabadna. Téged bántanálak meg. Én nem vagyok alkalmas egy kapcsolatra a félemberségem miatt. Te sérülnél.
- Én pedig magasról teszek arra, hogy vérfarkas vagy-e, vagy sem! Egyszerűen csak szeretnélek szeretni, ha hagynád! Ha nem zárkóznál be…
- Nem érted, hogy…

- Nem! – vágott a szavába Sunny. – TE nem érted! Kellesz nekem! Te vagy az egyetlen, akit magam mellé akarok, mert tudom, hogy te más vagy, különleges vagy, és nem vágnád át a fejemet. És ebből nem engedek! Vagy te, vagy senki más! Válassz! Vagy beletörődsz, hogy képes vagyok elfogadni a vérfarkasságodat, vagy nem, de akkor örök életemre magányos maradok! Na, milyen életet szeretnél nekem?
- Ne csináld…
- De igen, csinálom! Éppen most védelek meg életed legnagyobb őrültségétől.
- Sunny, én…
- Cssss! – lépett hozzá közel, a tenyerét a szájára tapasztotta, és testével szorosan nekisimult Remus testéhez, hogy érezze a szívverését. Két erős kar azonnal a teste köré fonódott, hogy magához zárja őt.
- Tudom, hogy te engem soha nem bántanál. Éppen ezért maradok. Örökre!