Ruby:

Nem értem magam, hogy találhattam ki ilyen nagy őrültséget?! Én egyáltalán nem tudok utálatos lenni, nem tudom elérni, hogy Potter megutáljon! Mit kellene tennem? Kiabáljak vele? Vagy mondjam meg, hogy fogja vissza az egóját? Egyikkel se tudnám lekoptatni, már próbáltam… Miért mondtam Emmának, hogy simán elérem, hogy kidobjon? Most össze fogom törni a szívét… Mármint Jamesét, és ha megbántok valakit, akkor a sajátomat is!

Miket beszélek, azaz gondolok! Potter az Potter, ő nem számít! Mikor számított? Soha… Különben is, ha nem érem el, hogy tíz nap alatt szakítson velem, akkor össze kell jönnöm Blackkel! Viszont, hogyha elérem, hogy Potter megutáljon, akkor nem töröm össze a szívét, hiszen nem fog szeretni! Miért csak most jöttem rá erre? Nem lényeg, hiszen ma van az első napom, mint James Potter barátnője… Még nem az utolsó… Fel kell kelnem, és neki kell kezdenem a rosszalkodásnak! Erre nincs is jobb lehetőség, mint egy szép vasárnap!

Még mindenki alszik a szobában, én pedig csendesen, és gyorsan felöltözöm, és kiosonok, nem akarok senkit felkelteni. A klubhelységben viszont már ül valaki… Akaratlanul is el kellett mosolyodnom, Remus Lupin még ilyenkor is körmöl valamit! Vagy mégsem, egy pergament nézeget, de amint észrevesz engem, rákoppint a pálcájával, és gyorsan elrejti az egyik könyvébe. Ez a viselkedés máskor gyanús lenne, de most kisebb bajom is nagyobb ennél, így csak viccelődni van kedvem vele…

- Á, rajtakaptalak! Szerelmes levél, igaz? – Szegény olyan ijedten néz rám, el kell nevetnem magam! Még mindig meglepetten bámul rám, de nem hiszem, hogy olyan sokáig maradna még értetlenül.

- Nem, dehogy! – rázta meg a fejét. Olyan aranyos, látszik rajta, hogy nem számított társaságra. Mindig olyan erős kísértést éreztem rá, hogy húzzam egy kicsit, olyan védtelen! Igaz, ha Fafej és Buksi megtudják, hogy bántottam az ő egyetlen Csillagvirágukat, akkor nem lennének túl rózsás hangulatban… Nem is értem, hogy miért ilyenek! Előfordul, hogy ők is szívesen bosszantják Remust, máskor meg még a napsugártól is óvják, ez olyan fura!

Komolyan, tisztára, mintha egy négyéves kislányról lenne szó!

- Köszi… - Aszta! Egyre gyakrabban osztom meg másokkal a gondolataimat… Mindegy, ha már így szóba elegyedtünk, le is ülhetek!

- Mit rejtegetsz előlem?

- Semmit! – Persze, akkor meg miért öleli olyan szorosan azt a szegény könyvet? Mit ártott neki, hogy meg akarja fojtani? – James mesélte, hogy összejöttetek, gratulálok!

- Béna vagy témaváltás terén, ugye tudod? – nevettem.

- Tudom, de engem így kell… megszokni!

Szinte biztos vagyok benne, hogy azt akarta mondani, hogy szeretni. Igen, tényleg így kell szeretni, és így jó, ahogy van! De mégis, mikor tanulja már meg, hogy ne legyen ennyire visszafogott?!

- Soha! – jött be a képbe „szőke” „hercegem”… Komolyan, ez a hangos gondolat dolog egyre jobban idegesít!

- Sziasztok! – köszöntem, mivel észrevettem, hogy Buksi és Patkányláb is megjelent… Potter leült mellém, és átkarolta a vállam. Jaj ne! Megint az lesz! Meg fog csókolni! Nem akarom! De meg kell engednem, ha visszautasítom, akkor még jobban belém szeret! Jaj, nem tétovázik… Ú, kirázott a hideg, nem baj, csak tíz napig kell elviselnem, utána örökre megszabadulok tőle!

- Lemegyünk reggelizni? – kérdezte Fafejkém.

- Jó, mehetünk… - Már tudom is, hogy a mai napon mivel kezdem az őrületbe kergetést!

Furcsa volt, hogy Potterrel kézen fogva mászkáltunk, de nem baj, ha ez kell ahhoz, hogy később megszabaduljak tőle, akkor inkább elviselem. Csak Buksi-baba ne lenne annyira idegesítő, egyfolytában cukkol, hogy: „Na mi van, mégis tetszik neked Ágas? Mi tudtuk ám! Nem kellett volna ennyit tagadni!”, nem a legjobb társaság…

***

Az egész délelőttöt így töltöttem, de most, ebéd után, kint a parkban, a fa alatt, eljött az én időm! Ha elég jól csinálom, akkor még ma kidob! Éppen átölelt, és a hátamat simogatta (nem is olyan rossz, elmehetne masszőrnek!), mikor elkezdtem:

- Jaj, Fejecském! Olyan jól állna neked, ha kopaszra vágatnád a hajad! – Elkezdtem birizgálni a haját, és úgy csináltam, mintha cseppet sem tetszene az ébenfekete fürtök összessége. Tudtam, hogy a haja a gyengepontja, és semmi pénzért nem válna meg tőle…

- Lily, kérj bármit, csak ezt ne! – Abba hagyta a simogatásomat, és beletúrt a hajába.

- Jó, rendben. De akkor is, olyan helyes lehetnél, ha nem lógna folyton a szemedbe!

- Na Ágas, ezt megkaptad! – nevetett Black.

- Te fogd be a szádat, neked jól áll a hosszú haj, ne fájdítsd az Én Drága Egyetlen Ági-mágiám szívét, te Iciri-piciri Buksi-babácska! – Na, ilyen cifrát se mondtam még soha! Meg is volt a hatása, nem kis hangerővel mondtam ugyanis, így mind a két nagymenőn jót derült a közönség…

- Lily, inkább ne hívj így! – mondta a pasim egy cseppet piros fejjel. Jé, Potter elvörösödött volna? Ilyet se láttam még! Íme egy újabb plusz pont, amiért érdemes volt fogadnom!

- Na jó, inkább maradok a normális neveiteknél… - Haha! Azt te csak hiszed! Milliónyi, szebbnél szebb, cifrábbnál cifrább nevecske van még a tarsolyomban a mai napra! Nevetnem kell magamon, hogy én milyen kegyetlen vagyok! Na jó, ez a szerep nem áll jól nekem! Azt hiszem, minél hamarabb az a nyugodt, békés, kedves lány akarok lenni, aki nem gonoszkodik másokkal… De még nem most! Majd tíz nap múlva…

- Köszi! – mosolygott rám Potter hálásan. Nem kellene ennyire örülnie, mert nem fejeztem be a becézgetéseiket…

Remus megkérdezte, nem akarja-e valaki kikérdezni mágiatöriből… Itt egy remek alkalom, szóval én elvállaltam, aminek a többiek nagyon örültek, mert nem füllött a foguk a tanuláshoz. Elvettem a könyvét, és kérdezgetni kezdtem. Egy darabig mindent tudott, de mikor először rontott…

- Ejnye! Kedves Csillagvirágom, nem tanultál elég alaposan!

- Nem vagyok Csillagvirág!

- Jól van, akkor mi is? Ja igen, Napsugárka?

- Nem.

- Szellőcske?

- Nem. – Kissé idegesnek látszik…

- Jaj, ezt mindig elfelejtem! Ne mond meg! Tudom, hogy valami égitest! Felhőorkán?

- Nem!

- Hullócsillag? Aszteroida? Asztronauta? 

- Nem, nem és nem!

- Jól van, na! Holdtölte! – Na ilyennek se láttam még őt! Olyan volt, mintha szép akarna robbanni, és a feje egy nagy paradicsomhoz hasonlított. Patkánylábica remegve megrángatta Buksi-babácska ingét, mire az odanézett, és Lábszag vagy ki, rámutatott Gyöngyvirágra. Erre Kutyuli-mutyuli-baby hátba vágta Agancsos Herceget, aki vette az adást, és körbenézett. Nem voltak túl boldogok, mert mind a hárman a szelíd, csendes prefektus mellé álltak, és próbálták lenyugtatni őt…

Mikor észrevették, hogy ez nem fog sikerülni, Patkánybaba, és Vakkancs arrébb vezették Napraforgót, és az én drága Fafejkém átkarolt engem, és odébb húzott.

- Lily, nem volt szép, hogy ilyen neveket találtál ki ránk! Szegény Holdsáp nem volt elragadtatva a Csillagvirágtól…

- Holdsáp! Ez az! Ezt kerestem, csak nem jó a memóriám… - Egy frászt! Csak gonoszkodtam!

- Ígérd meg, hogy többet nem hívsz így minket! Ha már a tekergő nevünket akarod használni, akkor rendesen tedd! – kérte szépen. Na jó, ideje egy kicsit leengedni, majd este…

- Jó, legyen, Ágas…

- Köszönöm! – mondta, majd megcsókolt. Hú, ez váratlanul ért! Nem baj, ez alatt a tíz nap alatt hozzá kell szoknom…

- Egyébként a Kutyuli-mutyuli-baby, az Agancsos Herceg, a Lábszag, és a Napraforgó tetszik! – vigyorodott el. Na ne! Azt is hangosan mondtam?! Nem baj, annál jobban sértettem őket!... Várjunk csak egy percet! Azt mondta, hogy ezek tetszenek neki! Ez így nem lesz jó… De csak ez a négy, a többit utálja!

***

Este a klubhelységben már csak öten ültünk. Én, és a Tekergők. Remus is megnyugodott már, és miután bocsánatot kértem tőle, már nem is haragudott. Én és Potter egy kanapén ültünk, ő átkarolta a vállam, én pedig hozzábújtam. Nem azért, mert ez lett volna minden vágyam, de a barátnője vagyok, még akkor is, ha csak fogadásból… Itt az ideje a becézgetéseknek, hiszen már mindenki elfelejtette, milyen vicces neveket tudok kreálni!

- Pöttikém, olyan jó volt délelőtt a simogatásod, most nem akarsz egy kis örömöt okozni nekem? – Áh, cseppet sem félreérthető…

- Lily, honnan jött ez a Pöttike? – nézett rám csodálkozva.

- Hát a Potterből…

- Nem akarsz inkább a keresztnevemen szólítani? Az jobban tetszene!

- Dzsémszikém… - vigyorogtam rá. Ennek se örül túlzottan, azt látom, viszont nem szól.

Azt hiszem, hogy a beceneveket mára lezárom, jó kezdet, már az első napon sikerült felhúznom mind a négyüket…

Vajon holnap mit csináljak? Nem tudom még, de fáradt vagyok, inkább lefekszem (nem Potterrel!), és alszom egyet…

Búcsúcsók nélkül soha nem fogom már megúszni?