Ruby:

Ez a reggel se szebb, mint a tegnapi, de ma legalább az eső nem esik be az ablakon…

Tegnap szépen elintéztem Pottert, még mindig sajnálom egy kicsit, de tényleg csak egy kicsit! Na jó, nagyon… Nem is értem, hogy lehetek ilyen gonosz vele, talán nem kellene ezt csinálnom. Mi van, ha nagyon megbántom ezalatt a tíz nap alatt? Mi lenne, ha kedvesebb lennék vele? Talán nem kellene megbántanom őt…

Elvégre, igazán kedves velem, és már kibírt öt napot, és szinte fel se vette a gonoszkodásaimat. Mik is voltak ezek? Jó lenne számba venni mindent, erről az időszakról.

Ha jól emlékszem, van egy üres naplóm, ami eléggé vékonyka, de erre a célra tökéletes… Még nagyon korán van, hat óra, ilyenkor még senki nem lehet ébren, mármint rajtam kívül, így nyugodtan lemehetek a klubhelységbe.

Miután felöltöztem, magamhoz vettem a könyvecskét, és egy pennát, tintával, majd elindultam a griffendélesek közös szobája felé. Jól gondoltam, senki nem ült még a puha fotelekben, a meleg tűz előtt, senki nem nézte az ablakpárkányról az esőcseppek hullását…

A kandalló előtti kanapé a legkényelmesebb hely, így ide ültem le.

Mit is kellene ide írnom? És egyáltalán, mi legyen a címe?

Jó lenne, ha tudnám, mit akarok kihozni ebből az egészből… Szóval, rendezni akarom a gondolataimat, ez eddig rendben. Ebbe fogom beleírni, amik velem történtek, ez is rendben. De milyen stílusban fogalmazzam meg? Ez nincs rendben… Legyen naplójellegű? Nem, az nem jó, túl személyes… Á, megvan! Legyen újságcikkjellegű! Úgy fogom megírni, mintha egy újságíró lennék, és arról írnék, hogy hogyan tudunk megszabadulni a pasinktól! Ez jó!

Szóval, a cím…

Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt?

Az ötödik nap: A legkínosabb élményeit pletykáltam el az egész iskolának, mármint nem közvetlenül, de közvetetten… Nagyon sajnáltam, de ez a kötelesség….

Hm… Azt hiszem, eddig jó lett, bár nem vagyok ilyen szemét, és közvetlen… Mit kellene ma csinálnom? Mivel gyarapítsam gaztetteim listáját? Ó, bár ne kellene így viselkednem vele! Nem szeretem megbántani az embereket, még őt se… Nagyon kellemetlen lenne az én részemről, ha ma egy kicsit kedves lennék vele? Mondjuk, az órák alatt nem lógnék a nyakán, és délután meg egy kicsit romantikáznék vele… Olyan jól esne, ha végre nem kellene gonosznak lennem… Végül is, ha ma kedves vagyok vele, akkor később rosszabb lesz neki, ha megbántom, szóval akkor, ha most kedves vagyok, akkor az remek húzás!

- Szia, Lily! – köszönt valaki a hátam mögött, mire én összerezzentem, és becsaptam a titkos könyvemet. Mikor hátrafordultam, láttam, hogy Remus barátom hozta rám a szívbajt….

- Szia! Mi járatban errefelé?

- Mit írtál? Csak nem szerelmeslevél? Most lebuktál! – Hé! Ez az én taktikámat használja fel ellenem! Csak az a baj, hogy hiába tudom ezt, az arcom nem tudja, és elkezd pirulni…

- Nem! Ez csak… egy napló! – Ha-ha, jobb kifogásod nem volt, Lily? Nem baj, ő nem olyan szemét, hogy tovább erőltesse a témát…

- Persze, és ezt higgyem is el?! – Na, ennyit arról, hogy Holdsáp nem szemét… - Akkor mi volt az a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? felirat a tetején?

Na ne, most bajban vagyok! Kellett nekem kitalálnom, hogy ilyeneket írjak! De most már mindegy… Egy jó kifogás kell, semmi más…

- Tudod, írok egy történetet, és ez a címe. De ne mondd el senkinek, mert ha megtudják, akkor nem lesz nyugtom, mert mindenkinek el kell majd mondanom, hogy miről szól… - Na, jól kivágtam magam! Bi-bi-bí! Remus, nem tudsz túljárni az eszemen!

- Értem… Nem mondom el senkinek. De nekem azért elmeséled, miről szól ugye? – kérdezte tőlem gonosz vigyorral az arcán. Most erre mit mondjak? El kell mondanom, különben még valami botrány lesz belőle… De mit mondjak, egy olyan történetről, amiről még én se tudom, hogy miről szól?!

- Van egy lány… A neve… Lulu Arvens… És egy fiú, akit Jack Pompennek hívnak… Ők…

Szerencsére nem kellett folytatnom, mert megérkezett a Nyekergők különítménye. James idejött hozzám, és megcsókolt, olyan jól esett, romantikus volt… Jó, az egy dolog, hogy ki akarom dobatni magam, de azért még élvezhetem, hogy ilyen gyengéd, és kellemes csókokat kapok… Elvégre romantikus alkat vagyok!

***

A tanórák gyorsan elteltek, én pedig nagyon féltem, hogy Potterrel kell majd töltenem a délutánt… Kedves leszek vele, és már nem kerülhetem el őt, mint ahogyan egész nap tettem. Túl feltűnő lenne, ha minden nap gonosz lennék, szóval a tízből egy nap édesgetés még nem rossz arány. A többin még ennél is gonoszabbnak kell majd lennem, de majd megoldom…

Itt vagyok a könyvtárban, délután négy óra lesz, és a Tekergők éppen felém tartanak.

- Szia! – köszönt nekem „álmaim” pasija… Persze, a rémálmaimé…

- Sziasztok!

- Lily, mondd csak, nem lenne kedved egy randihoz? – kérdezte tőlem Potter. Na, ez már sok! Nem lehet igaz! Pont akkor akar randizni velem, amikor kedves vagyok! Na jó, egy randi nem a világ, legyen!

- Köszi! – Na ne! Megint visszatértem a hangos gondolatokhoz? Nem, ez nem lesz így jó… Egyébként jó, hogy csak a végét mondtam ki hangosan… A kedves vagyok rész kellemetlen lett volna… - Jó lesz fél hatkor, Lily?

- Persze! De most mennem kell, mert össze kellene készülődnöm! – Legalább van kifogásom, hogy miért nem maradok vele…

***

- Emma! Segíts! Mit vegyek fel a randira? – kérdeztem legjobb barátnőmet, miután nem találtam semmi olyat amit felvehettem volna. Erre Miss Black elegánsan besétált a fürdőszobába, és egy pohár vízzel a kezében tért vissza. Nem értettem, hogy miért kell az, de nem is volt időm megkérdezni, mert rögtön a képembe locsolta a pohara tartalmát.

- Na, most már hideg fejjel tudsz majd gondolkozni… Szóval, ezt meg ezt, és ezt veszed fel, a hajadat meg fond be! – Ránéztem a sebtében kiválasztott ruhadarabokra, és elmosolyodtam. Ismételten bebizonyosodott, hogy divat terén soha nem fogok Emmában csalódni…

- És mit vigyek el?

- Egy táskát…

- Egy táskát?!

- Igen, ezt a táskát! És pakolj bele egy csomag zsepit…

- Zsepi! -  beledobtam a táskába az említett tárgyat.

- … egy rúzst…

- Rúzs!

- … egy csomag kekszet…

- Keksz!

- … két tollat…

- Toll!

- … egy füzetet…

- Füzet!

- … és egy fényképet rólam!

- Egy fénykép rólad! Hé! Álljon meg a mentet! Nekem olyan… olyan érzésem van, mintha ezt már egyszer lejátszottuk volna…

- Igen, múlt szombaton… De mindegy, a képet inkább ne tedd be… Helyette ezt… - Egy fényképezőgépet nyomott a kezembe, és meghagyta, hogy csináljak minimum tíz képet… Tíz, már megint… Csak azt nem értem, hogy lehet, hogy mindig a tízesek kerülnek előtérbe…

Jobb lesz, ha lassan indulok, hiszen már öt perccel múlt fél! Búcsút intettem Emmának, és kiszaladtam a szobából.

Odalent már ott állt James, teljes pompában, vagyis jól nézett ki. Intett, hogy induljunk. Azt hittem, ismét oda megyünk, ahová az előző találkánkat szervezte, de tévedtem. A hetedik emeletre mentünk, és egy fal előtt sétáltunk el háromszor, mire egy ajtó jelent meg, amin pillanatokon belül be is léptünk. Egy szép szoba tárult a szemem elé, ahol egy kétszemélyes asztal állt, amit gyertyák fénye világított meg, és egy kanapé, ami igazán kényelmesnek látszik. Nos, látom, hogy kitett magáért!

James kézen fogott, de olyan gyengéden, hogy a szívem jó nagyot dobbant, és odavezetett az egyik székhez, majd kihúzta azt, és mint úriember engedett leülni. Ezek után ő is helyet foglalt velem szemben, és csettintett egyet, mire egy fekete kutya a fején egyensúlyozva egy tálcát hozott be.

- De édes! A te kutyád?

- Igen, az enyém, és a kedvedért még nyakkendőt is adtam rá! Bár neki ez nem tetszett annyira… - És valóban, a jólfésült állatka nyakán ott virított egy sötétkék csokornyakkendő. Nagyon romantikus, hogy még pincérünk is van! James levette a tálcát a kutyáról, mire az kiszaladt az ajtón.

A vacsora nagyon finom volt, spagetti, a kedvencem… Közben pedig nagyon kellemesen elbeszélgettünk, többek közt a kviddicsről, és a RAVASZ-ról…

- Lily, figyelj… Beszélni szeretnék veled kettőnkről…

- Jól van, beszéljünk… - Na ez a mondat zökkentett ki a hangulatomból. Eddig úgy éreztem, mintha egy igazi szerelmespár volnánk, és most… Eszembe jutott, hogy talán szakítani akar.

- Lily, szeretlek! És úgy érzem, hogy kevés időt töltünk kettesben. Nekem az nem olyan jó érzés, amikor Sirius is ott csahol mellettünk, és lesi, hogy mikor mi történik… Sok furcsa dolog történt velem, mióta együtt vagyunk, és tudom, hogy te tehetsz ezekről, és, tudom, hogy némelyik szándékos gonoszkodás volt. De én szeretlek, és megértem, hogy neked ez még fura, és nem zavarnak a becézéseid sem…

- Szeretlek… - Ez én mondtam? Jó ég! De most ezekre mi más mondhatnék? Ez olyan megható volt!

Átültünk a kanapéra, készítettünk néhány képet, és folytattuk a beszélgetésünket, egyre inkább fura érzésem támadt. Néhány csókot is kaptam tőle, amelyektől majd’ elolvadtam… Késő este indultunk csak vissza a klubhelységbe, de útközben is kellemesen eltársalogtunk.

Mikor a Dáma beengedett minket, James rögtön felment aludni, és pedig a könyvemet vittem le a tűz elé. Emma kivételesen nem várt ébren, bár látszott, hogy szándékában állt, ugyanis ruhástul feküdt az ágyán. Betakartam őt, és elindultam, hogy kitisztítsam a fejemet, pontosabban, lent a klubhelységben elkezdtem írni a könyvecskémbe…

A hatodik nap: Egy kis szünet szükségeltetett, így ma kedves voltam…

Nem tudtam mást írni, nem voltam rá képes, mert… nem is tudom, hogy miért…

- Szia, Lily! – köszönt a reggeli hang.

- Szia!

- Ismét írsz? Na befejezed a történetet?

- Öhm… Lulu megunja, hogy Jack nem száll le róla, és… összejön vele… és megpróbál szakíttatni magával… és… a végén, mikor már úgy látszik, minden elveszett, Lulu megszereti Jacket, csak nem akarja bevallani magának… - Egyre jobban belejöttem a mesélésbe, nem is tudom, honnan jöttek ezek az ötleteim, csak úgy maguktól tolultak a szavak a számba…

- Értem, érdekes történet… Valahonnan ismerős is.

- Honnan? – kérdeztem, mire ő csak legyintett, és mosolyogva felállt.

- Jó éjszakát, Lily Evans!

Én is felmegyek a szobánkba, jó lenne, ha lefeküdnék már, későre jár…

Ez a furcsa érzés nem hagy nyugodni, de nem tudom mi ez, nem találok választ… Mindig Őt látom magam előtt, és visszagondolok az első csókra is, nem értem, miért jár ezen az agyam! Olyan jó érzés volt, amikor átkarolt, és az ajkát az enyémre tapasztotta…

Ne! Lily, ez nem lehet! De úgy látszik mégis… Hogyan szerethettem bele James Potterbe?

Ez reménytelen, nekem el kell őt veszítenem, nem megszeretnem… Lassan lepereg az első néhány könnycsepp az arcomon, és sok követi még őket, hosszú az éjszaka, én talán telesírom…