Ruby:

Jaj, ez nem lehet igaz! Miért kell nekem állandóan kétségek közt vergődnöm? A tegnapi nap egy kész rémálom volt, és még nem ébredtem fel… Pontosabban, James még nem jött ki a gyengélkedőről, és nem tudom, mikor gyógyul meg. Persze azt sem értem, miért mondtam olyanokat, mikbe bele se gondoltam, sok ilyen dolog hagyta el a számat, ezeket talán már meg is bántam…

Jaj, mi van, ha elvettem az életét? Ennél még az is jobb lenne, ha örökké mellette kellene élnem, ha feleségül venne! Lenne egy gyönyörű kisfiunk, akit Harrynek hívnánk, Harry James Potter… Ó, bárcsak inkább a felesége volnék, mint az özvegy barátnője!

- Szép név a Harry… - nyögte Remus, mire észbe kaptam… Már megint hangosan gondolkodtam, de nem érdekel!

- Ha ezt túléli, akkor esküszöm, hogy hozzámegyek feleségül, már ha ő is így akarja! – mondtam ki, de nem vagyok benne biztos, hogy magamnál voltam.

Hogy mondhattam ki ilyeneket?! Hahó! Lily, ébresztő! Föld hívja Lilyt! Neked most el kellene érned, hogy Potter kivágjon a kukába, nem pedig örök szerelmet esküdnöd!

Igen, igaz, ami igaz, ez már a kilencedik napom. Már csak holnap mondhatom majd el magamról, hogy James Potterrel járok… De hol itt a gond? Nem szerethetem őt, az nem lehet! Az a néhány gondolat, ami átcikázott a fejemen az elmúlt kilenc napban, az csak valami olyan dolog hatására történhetett, ami a bűvkörébe vont, és nem is az én érzéseimet érzem… Na jó, ez kész dili, beszélnem kellene valakivel, de nem merek, nem is tudom kinek tudnám elpanaszolni, hogy mit érzek. Emma rögtön úgy reagálna, hogy miért nem felejtjük el azt a fogadást, és élünk boldogan, amíg meg nem halunk? Szegény lány, még mindig hisz a tündérmesékben, és bízik az igaz szerelem hatalmában… Ha nem ismerném jobban, le merném fogadni, hogy a mottója sem más, mint A szerelem mindent legyőz!

Remusszal nem beszélek egy darabig, az egyszer biztos, hiszen neki nem mondhatom el az igazat, ugyanis most azt hiszi, hogy szeretem Jamest, és örökre mellette akarok maradni.

Sirius? Na ez nem a megfelelő társaság, az egyszer biztos! Túlságosan is dilinyós, nem hiszem, hogy valaha is megkomolyodna, soha nem fog felnőni, akárcsak a húga.

Erre most nem érek rá, ideje lenne felkelni, hiszen hétfő van, nem a legkönnyebb napom…

Még senki nincs a klubhelységben, nem is tudom, hogy miért, már fél nyolc van! Hm… Valami ki van akasztva a hirdetőtáblára, jó lenne, ha megtudnám, mit is akarnak közölni velünk, diákokkal. Egy nagy, sárga kartonlap, piros betűkkel, igazi griffendéles dekoráció!

De nézzük csak, mit ír…

Kedves Diákok!

Minden tanulót szeretnénk tájékoztatni arról, hogy mi folyik az iskolán kívüli háborúban. Mint azt mindenki tudja, egy gonosz mágus, akinek nem mondjuk ki a nevét (pontosabban, a közönséges varázslók és boszorkák nem mondják ki), Tudjukki és a csatlósai (a halálfalók) rettegésben tartják a társadalmat. Ez önöket azért érinti, mert most egy újabb nehéz taktikai közjáték miatt az iskola tanárai (néhány kivétellel) elhagyják a Roxfortot pár napra. Ennek következtében a tanítás átmenetileg szünetel. Hasznosan töltsék az ajándékba kapott idejüket, és ne éljenek vissza vele!

Akinek kedve tartja, az hazautazhat erre a hétre, a vonat pontban 12-kor indul, hétfőn. Ezt minden alsóbb évesnek ajánlom!

McGalagony Professzor

Igh.

Húha, ez most ledöbbentett… Jobb lesz, ha megkeresem Emmát, és megbeszélem vele ezt az egészet. Nem lehet igaz, hogy még az iskolát is szüneteltetni kell Tudodki miatt! Jó, most rám fér a lazítás, de akkor is! Olyan rossz, hogy tétlenül kell ücsörögnöm, amíg mások harcolnak, csak mert én még fiatal vagyok! Bárcsak tehetnék valamit, aminek a segítségével elősegíteném Vold…jukki bukását... Voldjukki, és Tudemort? Ez se rossz… Ha találkozom majd vele, akkor ajánlom becenévnek. Keserű mosoly szeli át az arcomat, majd benyitok  a szobánkba, ahol Emma éppen az ágyán ül, és igyekszik felöltözni. Mint mindig, most is későn kelt, és simán lekéste volna az első óráját, ha nem lett volna ez a kis szünet…

- MICSODA?! Ezt nem hiszem el! És Bella ezek közé állt be! Nem elég, hogy ő ilyen, még Regulust is csábítgatja, és amilyen befolyásolható szegény… - Na igen, nem volt boldog a hírek hallatán, de meg is értem.

- Figyelj, sajnálom, hogy ilyen a családod! – mondtam neki őszintén. Tudni kell, hogy Sirius és ő nyáron megszöktek otthonról, és Potteréknél szálltak meg. Kedves volt Jamestől, hogy befogadta őket. Igaz, Emma igazán jöhetett volna hozzám is, de nem baj, a fő az, hogy minden rendben van körülötte. – De az vigasztaljon, hogy neked itt van Sirius, aki ugyanolyan normális, mint te.

Igaz, nehezemre esett megdicsérni Sirius Blacket, azt el kellett ismernem, hogy a fiú igenis tud normális lenni, ha akar, és nem gonosz. Soha nem tudna megkínozni másokat, és erősen kötődik a barátaihoz is. Nagy erény, hogy meg lehet benne bízni. Na jó, ez most úgy hangzott, mintha a legjobb barátomról, vagy a szívem szerelméről beszéltem volna, pedig nem vagyok egy nagy Tapmancs-rajongó…

- Lily, hagyjuk már azt a fogadást!

- Nem, Emma, nem lehet! – Nem is mondtam neki többet, hiszen tudnia kell, hogy a nem, az nem…

Délben elindult a vonat, és a tanulók nagy része meg is fogadta McGalagony tanácsát, szóval hazamentek. A mi évfolyamunkból is elmentek páran, a Griffendélben nem maradt más hetedéves, mint mi Emmával, Matt és a Tekergők (Nyekik!). Most éppen a parkba indultunk, ugyanis James kijöhetett a gyengélkedőről, és friss levegőt kívánt szívni. Emma is velünk tartott, és előszeretettel lógott bátyja nyakán, akit ez cseppet sem idegesített. Olyan jó nézni őket, igazi jó kapcsolatuk van, mindent elmondanak egymásnak… MINDENT?! Ez nem lehet igaz, és csak most jut az eszembe! Mi van, ha Emma a fogadást is elmondta neki?! Nem, az nem lehet, hiszen ez titok, és mégiscsak a legjobb barátnője vagyok! Ennyire nem lehet naiv, ugye nem mondta el neki? Nem, nem hiszem, okosabb ő ennél…

Megnyugodtam, hiszen Sirius már rég kibelezett volna, és a tüdőmmel dekorálta volna ki a klubhelységet. Most a pillantásom rátéved Jamesre, aki mellettem ül a füvön, a lábait felhúzza, nem nagyon, csak kicsit, az egyik kezével a combjára könyököl, és a fejét a tenyerébe fekteti. A másik keze pedig lassan lecsusszan a térdéről, és a földhöz simul, a szemét keresem, és nem kell sok idő, hamar meg is lelem. Eddig a cipőjét körülölelő füvet nézte, nem elbambulva, de mégis láttam, hogy máshol jár. Most azonban lassacskán felemeli a tekintetét, és felém fordul, a szeme beleolvad az enyémbe, és elkezdődik… Most látom, mi van a lelkében, mert a szem a tükre annak, amit a teste rejt. Látom, hogy a szeme gyönyörű, melegséget áraszt, de nem értem, mi van ezen túl. Ha érteném, akkor talán azt kívánnám, hogy ne értsem. Ahogy így belenéztem a szemébe, elvesztem benne, legalábbis azt hittem, ez történt. Nem, ez csak a puszta szépszeretet, az érzés, amikor szeretem látni az összes szép, és kedves dolgot, legyen az egy váza, vagy James Potter szeme.

Úgy döntöttem, ideje befejezni a romantikát, mert így nem jutok egyről a kettőre. A mai tervem nem más volt, mint a kritika nyila, az mindenkinek a lelkébe szúr…  

A fiú keze éppen megindult volta a teste legmagasabb pontja felé, hogy az azt takaró dzsungelnek megmutassa ki a Tarzan. Magyarán a hajába készült beletúrni.

- James, hagyd már abba! – szóltam rá, és megfogtam a kezét, ami megállt félúton. Gyengéden megszorítottam azt, mire ő leeresztette, és kérdőn vetette rám a pillantását. – Ne bogarászd állandóan a hajad! Csak gyorsabban zsírosodik majd, ha fogdosod!

- Ágas, te leszel Pipogyusz II.? – kapott kacagó görcsöt Sirius.

- Ugyan már! Mi bajotok van azzal a szegény Pitonnal? – kérdeztem.

- Vele az a baj, hogy él! – mondta kórusban a két főkolompos, és a végére ügyetlenül betársult Peter. Komolyan mondom, ilyen szánalmas már csak a patkány lehet!

- Ez a stílus nagyon nem tetszik nekem! Hogy lehettek ilyen pöffeszkedő, arrogáns, beképzelt, és kényelmes, antiszocialista vadbarmok?! – kiabáltam a képükbe. James egy kicsit lesütötte a szemét, és látszott, hogy nem esett jól neki, ellenben Buksi-baby mintha meg se hallotta volna.

- Már megbocsáss, szivi, de a beképzelt és az arrogáns egy és ugyanaz! – vigyorgott a képembe, mire egy taslival jutalmaztam a szép ábrázatát.

- Buksi-baby, leülni! Nem tudom megérteni James, hogy hogyan tudod elviselni egy ilyen alantas eb viselkedését! Soha egy házija nincs kész, igaz neked sem, és semmit nem tanul, jó, te se szoktál, és persze mindig az orra a levegőben hozzáállás! Te is dettó ugyanilyen vagy! Nem lehet igaz, csak egy normális társaságra vágytam, Istenem, miért büntetsz ezekkel?! –néztem az égre.

- Nem vagyok Buksi!

- Jó, akkor a Csahos jobban tetszik? – nézem rá zihálva. Na igen, egy kicsit túl lihegtük a dolgot… Emma csak a fejét fogja, na meg a bátyját, hogy ne támadjon rám. Mikor leáll, elkezd méregetni, a szeme elkerekedett, és már éppen szólásra nyitotta a száját, de mikor ránézett legjobb barátjára, becsukta, és elfordult.

- Lily, mi a bajod? – kérdezte James kedvesen.

- Semmi, csak idegel, hogy egyfolytában a hülye kviddics madaraddal játszol, és így viselkedsz! Azon kívül még a barátaiddal is van egy két millió problémám! – kiabáltam az arcába, mire ő összehúzódott, és hátrébb csusszant Buksi felé, aki ennyit súgott oda neki:

- Biztos megvan neki, és azért ilyen!

Ez volt az utolsó csepp, és ha nem jön egy váratlan fordulat, simán neki is mennék a fiúknak.

De jött a váratlan fordulat, pontosabban Matt, aki megtette ezt helyettem. Mikor észbe kaptam, már csak azt láttam, hogy a kedves, nyugodt Matt Lightning üti-vágja a négy tekergőt, és Emma az ájulás határán van.

- ELÉG! – De minden hiába, nem figyelnek rám. Most éppen Jamesnek akar nekirontani az őrült bikánk, amit én nem engedhetek. Miattam nincs túl jó erőben, és nem akarom, hogy valami baja essen. Közbe kellett lépnem, akármennyire sajnáltam is Mattet, meg kellett ütnöm, hogy megmentsem Jamest. Egy pillanatnyi hatásszünetet tartottunk, és utána a fiú ismét megindult felénk, de ezúttal Sirius volt a cél. Sikeresen le is terítette a Black fiút, és fojtogatni kezdte, ezt Emma már nem bírta ki száraz szemmel. Meg is értem, Sirius az egyetlen családtagja, aki törődik vele, Matt meg az a fiú, akibe bele van esve… Szép kis sógor lesz belőle, mondhatom! Na, figyeljük inkább az eseményeket! A helyzetem: a nagy fa tövében térdelek James mellett, előttünk pedig a fiúk hadakoznak.

- Hajrá, Sirius! – kiabáltam torkom szakadtából. Senkit nem zavart, hogy egy perce még szidtam, mint a bokrot… Buksinak sikerült lerúgnia magáról a támadóját, aki megtántorodott, majd elesett. Mikor feltápászkodott, mintha viaskodott volna saját magával…

- Nem! Én ezt nem… - Hallottuk a szájából, és a kezeit a fejéhez szorította, mintha migrénje volna. Ekkor egy éles kacaj és egy sárga varázssugár villant be a jelenlévők agyába. A fénycsóva egyenesen Mattet találta el, aki ettől üvölteni kezdett, mintha… Te jó ég! Ez a Cruciatus átok! Azért szenved ez a szegény! Az előző meg biztosan Imperius volt… Jaj, csak ne jöjjön a harmadik főbenjáró átok is! De ki lehet az, aki ezeket képes használni?!

- Bellatrix! – hallottam a Black testvérek szájából… Ennyit erről, csak kérdezni kellett. Ez ilyen nyilván való, és én vagyok buta, vagy ők az okosok? Mindegy, a lényeg az, hogy itt van egy halálfaló, és éppen kínoz egy diákot!

Harcolni fogunk, pálcával, azt hiszem… Csak az a baj, hogy az a Bella nem hajlandó másra figyelni, mint arra a szerencsétlen fiúra, akit mindjárt halálra kínoz! Nem tudtunk mit csinálni, csak nézni, és várni…

- Bellatrix! – hangzott egy női hang, és nemsokára egy alak is társult hozzá. Mikor megláttuk őket, elakadt a szavunk. A két jövevény csak korkülönbséget birtokolt, de külsőleg ugyanolyanok voltak. – Azonnal menj el innen!

A fiatalabbik abbahagyta eddigi foglalatosságát, és undorodva ránézett a másikra, köpött egyet, és elszaladt, ekkor Matt összeesett.

- Andromeda! – kiáltotta Sirius, és odarohant az ismeretlen nőhöz. Hallottam már róla, ő Emmáék legidősebb unokanővére, és ugyanúgy kitagadták, mint őket. Van egy kislánya is, valami fura névvel… Mi is volt az?

- Nymphadora! – Tudtam én, hogy valami furcsa! Lám, itt van a pöttöm kisasszony is! Milyen aranyos, szalmaszőke haja van, amit el se tudom képzelni, kitől örökölt… Olyan hat-hét éves lehetett, de nem mernék rá megesküdni.

- Mit kerestek ti itt? – érdeklődött Buksi.

- Segítenem kell az iskolában, hogy minden rendben legyen. Dorát nem tudtam otthon hagyni, Ted nem ér rá, így arra gondoltam, hogy elhozom. Sirius, megtennéd, hogy vigyázol rá?

- Igen, igen, persze… - erőltetett mosolyt az arcára a bébiszitter, majd a kislány egyszerűen odament hozzá, és megfogta a kezét. Olyan édesek voltak! Andromeda pedig besietett a kastélyba, nem is részletezte húga támadási akcióját…

Mikor körbenéztem, olyat láttam, ami meghatott. Emma ott térdelt az épp akkor feleszmélő Matt mellett, és próbálta kijózanítani az imperioból. Mivel ez nem sikerült neki, és az éppen újból támadni készült, barátnőm erős pofonokat küldött szerelme arcára.

- Ne haragudj! – Puff egy pofon – Nem akarlak bántani… - És még egy - …de meg kell tennem! – Jött a harmadik, amelyet immár könnyes szemmel adott. Talán erre feleszmél majd…

Mellettem James állt, és átkarolt. Láttuk, hogy a többi tekergő a kislányt kényezteti, aki éppen Remus ölébe kéredzkedett, és miután kényelmesen elhelyezkedett, még a fiú mellkasának is nekidőlt. Szegény Holdsáp nem hogy sápadt nem volt, egyenesen paprikavörös arccal ült ott.

A nyugalom nem tartott sokáig, ugyanis befutott egy csapzott, vörös hajú fiú… Kettőt találhattok, ki volt!

- Indy! Mi történt? – kérdezte James.

- Megvan! Sikerült! – kiabálta vidoran. – Ez itt, Griffendél Godrik kardja!

Jó ég, és tényleg! Ez a fiú megtalálta a kardot, és mi nem hittük el, hogy tényleg a nyomában van… Ez az Indy nem semmi! Nem is maradt itt tovább, egyenesen a kastélyba szaladt fel. Mielőtt még utána szólhattunk volna, hallottuk, ahogyan Matt magához tér, és szájon csókolja a legjobb barátnőmet. Na, ezek már biztosan járnak, ha nyíltan ilyet tesznek, akkor ez már fix.

Este Emmával a szobánkban üldögéltünk, és miután vagy ezerszer részletezte, milyen szájíze van a barátjának, így szóltam:

- Jó, elég lesz! Ne akard, hogy irigykedni kezdjek!

- Nem fogsz, ismerlek! Egyébként meg neked ott van James… Lily, nem lehetni mégis?

- Nem, Emma, a fogadás marad! – szögeztem le, de eszembe jutott valami. – Figyelj, ha én nyerek, ami valószínű, akkor sem kell majd összejönnöd Jamesszel! Örülök, hogy boldog vagy!

Ezzel kimentem a szobából, mert nem akartam tovább hallgatni a papolását. A klubhelységben csak egy ember tartózkodott, jaj, már megint remusos prédikáció lesz… Haj, szegény fejem!

- Szia Remus!

- Szia… - válaszolt furán. Nem tudom mi van vele, nem olyan, mint szokott lenni.

- Valami baj van?

- Nem, semmi! Csak…

- A csak egy kicsit gyanús!

- Jó, rendben, de senkinek ne mondd el! – Vett egy mély levegőt, és beszélni kezdett. – Szóval, van az a kislány, Sirius unokahúga. És olyan furán érzem magam tőle… Egész egyszerűen félek, hogy vele kell lennem. Tudod mitől rettegek ugye? – nézett rám szenvedő szemekkel. Én leültem mellé, és hátba veregettem. Tudom, persze, hogy tudom...

- Semmi baj, nem kell aggódnod! Nem olyan sok az a tíz év! Ha felnőttek lesztek, észre se lehet majd venni… - mosolyogtam rá, mire egy fájdalmas fintor volt a válasz.

Mikor kiszabadultam a toronyból egy olyan ember jött velem szembe, akinek nagyon megörültem. Tudtam már, hogy ő az, akinek mindent elmondhatok, aki nem fog kinevetni, és javaslatokat tenni a fogadással kapcsolatban. Tudtam, hogy Perselus Piton meg fog érteni