Ruby:

-    Lily! Csak egyetlen randira gyere el! Kérlek! Ha nem tetszik, ott is hagyhatsz, csak mondj igent! Légy szíves! – könyörgött a fiú már legalább milliomodjára a lánynak.

-    Ha egyszer igent mondok, utána békén hagysz? – kérdezte a lány. Nem akarta egyszerűen rávágni az igent, de valahogy mégis közölnie kell, hogy minden porcikájával erre a randira vágyik szerelmével.

-    Kérl… - kezdte volna újra a könyörgést James Potter, mert elsőre fel se tűnt neki, hogy a lány nem küldte el a pokol legmélyebb bugyrába, hiszen ehhez volt szokva. – MI? Hogy mondtad? – csodálkozott el.

-    Csak azt kérdeztem, hogy, ha egyszer elmennék, utána békén hagynál-e – mondta Lily higgadtan, de igazából nagyon ideges volt, maga sem hitte, hogy végre megette.

-    Egyetlen randiért bármit! – mondta James lelkesen.

-    Akkor nem bánom. EGYETLEN randi. Nem több. És, ha valami nem tetszik, azonnal felállok, és elmegyek.

-    Bármit megteszek érted! Ígérem, ez lesz életed legjobb randija! – a fiú arca már csak úgy ragyogott, mint a 100 W-os égő.

-    No hiszen! – vette fel kétkedő stílusát a lány, majd hátraarcot csinált, és otthagyta az elégedett Jamest, aki még utána kiáltott:

-    Péntek este nyolckor találkozunk a klubhelységben! A program meglepetés!

        Roppantmód elégedett volt. Végre igent mondott neki élete szerelme!

        A napok hihetetlen gyorsasággal teltek, de nem egy szerelmes szívnek. Hogy megtudd, mennyit ér egy óra, kérdezd meg a szerelmest, aki a találkozóra vár. Hát még három nap!
        Mégis elérkezett valahogy Lily számára is a péntek este. Fél nyolc volt, és egész délután csak a randira készülődött. Egy órás forró, frissítő fürdőt vett, a vízbe mindenféle illóolajokat tett, hogy oldják a stresszt, mert nagyon izgult már. Aztán különféle szépítő pakolásokkal kényeztette a bőrét, a haját, amikor barátnője, Alice Prewett meglátta arcmaszkban, majdnem hanyatt esett, úgy megijedt. Aztán rendbe tette a szemöldökét, leszőrtelenítette a kényes testrészeket (láb, hónalj, a többit a nyájas olvasó képzelje hozzá, ha akarja), ki tudja mi lesz a ma esti program (rossz az, aki rosszra gondol…hülye aki nem). Végül megszárította a haját, varázsolt magának egy csodálatos kontyot, csinált magának egy nagyon csábító, mégis természetes sminket, és most a ruhásszekrénye előtt áll kétségbeesetten, mert nem tudja, mit vegyen fel. A szekrényben a vállfák nagy többsége üresen lógott, míg a padló egy nagy adag, hanyagul ledobott ruhakupaccal lett meglepve. Lily több tucat ruhát felpróbált, de fogalma sem volt, hogy melyiket vegye, mert szerinte mindegyikben borzalmasan nézett ki. Az egyikben dagadt volt, a másik lógott rajta, a harmadik színben nem passzolt, a negyedik túl kihívó volt, az ötödiket egy aggszűz is megirigyelhette volna, a hatodikhoz nem volt kiegészítője, a hetedikhez cipője, a nyolcadikhoz táskája… Nem könnyű dolog a ruhaválasztás. Éppen dührohamot kapott, amiért nincs egy normális ruhája, a kupacon ugrált, mint egy idegbeteg, és a talpával próbálta egyenlővé tenni a földdel, amikor belépett Alice, a mindenható:

-    Lily, te meg mit csinálsz? – kérdezte döbbente, barátnője akcióját látva.

-    Nincs egy rongyom, amit felvehetnék! – dühöngött.

-    Nem mindegy neked, hogy miben mész? Úgyis csak azért mész vele, mert már unod az zaklatását, nem? – nézett nagyot, Lily problémáját hallva.

-    Én szeretem őt, csak nem akartam annyira megkönnyíteni a helyzetét, hadd küzdjön értem.  Így legalább nagyjából tudom, hogy ő is viszont szeret, mert ha nem így lenne, már rég nem érdekelném. És ez az első randink, muszáj jól kinéznem – magyarázta, mire Alice-nek leesett az álla (na nem szó szerint). Ő eddig teljesen abban a hitben élt, hogy Lily Evans gyűlöli és megveti az általa beképzelt, egoista, felfuvalkodott, szadista majomnak titulált James Pottert. Erre kiderül, hogy végig szerette. Kicsit haragudott a lányra, amiért ezt titokban tartotta előtte, de mivel jó barátnő, hamar felülemelkedett ezen, mert most a lány randijának sikerességére kell koncentrálni, amihez elengedhetetlen a tökéletes ruha.

-    És mi van ezzel? – kérdezte Lilyt két ujja közé csippentve, és felemelve egy földre dobott ruhát.

-    Az nem jó!

-    Miért? – nézett rá megütközve a lány. Ő bizony elfogadta volna, de ez nem az ő szekrénye.

-    Mert… - és Lily sorra elmondta, hogy melyik ruhának mi baja. Alice eltöprengett a problémán. Majd, mint akinek kigyúlt a kis villanykörte a feje fölött, odaballagott a szekrényhez, és kivett belőle egy egyszerű szabású fekete egyberuhát, mely pántnélküli volt, és kicsivel a föld fölé ért, felkapott a földről egy pár fekete tűsarkú szandált meg egy ugyanilyen színű retikült. Mindezt egyben a lány kezébe adta, és elküldte próbálni.

-    Alice! Nem temetésre megyek! – mondta Lily, mikor felvette.

-    Oké! – mondta Alice vigyorogva, és piros színt adott a ruhának.

-    Valami még hiányzik. Olyan hiányérzetem van! – nyafogott Lily. Hát, mint tudjuk ilyenek az első randizók.

-    Hjaj! – sóhajtott Alice, majd kivett egy vastag, fekete övet a földön lévő kupac aljáról, és a lány derekára csatolta. – Megfelel? – kérdezte elégedetten szemlélve a művét.

-    Jó, jó, de most már a sminkem nem passzol hozzá! – keresett csomót a kákán is Lily. Nem tudta, hogy az első randin sosem néz ki tökéletesen az ember lánya. Legalábbis saját véleménye szerint.

-    Lily, 19:59 van! Elkésel! – mondta a barátnője ijedten.

-    De a sminkem! – nyavalygott tovább. Alice az arcára szegezte a pálcáját, és Lily sminkje megváltozott a ruhához illőre.

-    Szuper! Mehetsz! – kezdte a lány kifelé tolni az ajtón.

-    Hé! Mit csináltál? Látnom kell! – állt ellen az erőszaknak a randizó.

-    Menj már! James vár rád!

-    De meg kell néznem! – erre fogta magát, betipegett a fürdőbe. Meg volt elégedve a sminkjével. De…

-    Alice? A hajam nem lenne jobb… - kezdte volna újra, de Alice a karjánál fogva kirángatta a szobából, és becsukta az ajtót, nehogy visszamenjen. Így hát, mit volt mit tenni, Lily elindult lefelé, közben azon rágódott, hogy a haját ki kellett volna engednie. De nem mehet vissza. Hát marad a konty. De mi van, ha Neki nem tetszik? Ha túlöltözött? Vagy mi lesz most! Merlin Szent Gatyája, meg a Szakálla és Minden Porcikája! Mi vár rá?

-    Lily… te… nagyon… szé… ízé… szóval gyönyö… nagyon… Lily…. –akadt el az öltönyben feszítő James szava, amikor meglátta álmai hölgyét a lépcső aljában. Aztán erőt vett magát, kezet csókolt neki, és nyújtotta a karját, hogy a lány belekarolhasson. Így baktattak kifelé a portrélyukon.

        Egy Lily számára ismeretlen folyosószakaszra kerültek. Kíváncsi volt, hogy mi fog történni. A szíve a torkában dobogott, a gyomra öklömnyire zsugorodott és kissé pihegett, olyan szaporán szedte a levegőt. Alig volt tudatánál, csak ment, amerre a lába (és persze James) vitte. Olyan izgalomban volt, hogy szólni sem mert. Csak kapaszkodott a karjába, mint egy mentőövbe.

        Aztán megálltak egy szobornál, amelyre James rákoppintott a pálcájával,és elmotyogott egy dissendiumot, mire a szobor megnyílt, és egy alagút bejáratát nyitotta meg előttük.

-    Vigyázz, egy kicsit csúszni fog! – figyelmeztette kedvesét James. Lily még mindig nagyon izgult, tehát némán vette tudomásul.

    Elindultak lefelé az alagútban. Jól mondta a fiú, tényleg csúszott. Nagyon óvatosan kellett közlekedniük, míg az alagút végére értek. Hosszú, hosszú út volt, Lily már kezdte bánni a magas sarkú cipőt. Nagyon félt, hogy egyszer kitörik a sarka, és akkor mit csinál? Milyen beégés lenne már James előtt! Azt a tényt valahogy elfelejtette, hogy boszorkány, és egy egyszerű reparoval helyre tehetné a lábbelit. De fogjuk a szerelemre, és az izgalomra.

    Végül csak elértek az alagút végére. Lily legnagyobb ámulatára a Mézesfalás raktárhelyiségébe jutottak.

-    Ide akartál hozni? – szólalt meg Lily először, kissé méltatlankodva.

-    Jaj, nem, dehogy is! – válaszolt zavartan James. Kicsit félt, hogy a lány beváltja az ígéretét, és tényleg otthagyja a randi közepén. – Gyere! re– nyújtotta felé ismét a jobbját, amit Lily el is fogadott.

Kimentek a Mézesfalás bolti részébe, valahogy senkit nem érdekelt, hogy ilyen késői órán két fiatal tör ki a raktárból elegáns ruhában, majd végigtrappolnak a bolton, végül elhagyják azt. Végigmentek jó pár utcácskán, mire megérkeztek A Helyre. Ami igazából Madame Puddifoot kávézója volt. Lily arra gondolt, hogy milyen snassz, hiszen minden párocska ide jár. Mikor belépett azonnal megváltozott a véleménye.

Úgy tűnik, a kávézót James kibérelte, mert odabent csak egyetlen asztal volt, két személyre. Szépen meg volt terítve, de nem volt giccses. A fényt legalább ezer gyertya szolgáltatta, és lágy zene szólt. Lilynek elállt a szava.
-    James, ez csodálatos! – nyögte végül, mert úgy érezte, illik megköszönni.

-    Nem. Te vagy csodálatos! – bókolt a fiú, amitől Lily arcán enyhe pír jelent meg. - Táncolunk? – kérte fel szíve hölgyét.

-    Hát persze! – egyezett bele a lány, és kezét a fiú tenyerébe helyezte. Egy jó negyed órán át lassúztak. A lemez úgy tűnik, beakadt, mert csak ezt az egyetlen egy számot játszotta.

    Tánc után leültek vacsorázni. James kihúzta Lily székét (no nem a lány alól), mire ő helyet foglalt, s utána betolta, majd maga is leült vele szemben. Nagyon romantikus volt az egész. Fogták egymás kezét, a fiú szerelmes szavakkal udvarolt, Lily pedig egy istennőnek érezte magát.

Ennek muszáj igaznak lennie! Ezt nem tudja így megjátszani. Érzem rajta, hogy minden szava őszinte. Nem is értem magam, miért csak most jöttem el vele… Ilyen gondolatok kavarogtak Lily fejében. Ám ekkor…

-    Dzsééééééééjjjjjjjjjjjmsz! – egy szőke liba robban be az idilli hangulatba.

-    Na, ne! – morogta a fiú, és abban a pillanatban elhoppanált a helyszínről, Lilyt is magával vitte.

Egy csodálatos tengerparton kötöttek ki. A nap éppen lemenőben volt, a víz pedig finoman nyaldosta a puha homokot, mely besüppedt, ahogy ráléptek.

-    Mi ez a hely? – csodálkozott Lily, aki az előbbi pár percből csak annyit fogott fel, hogy az egyik percben még a fiú a kezét fogta a kávézóban, a másik pillanatban pedig egy tengerparton sétálnak. De nem zavarta, arra gondolt, biztos ez is a program része.

-    Nyáron itt nyaraltam a szüleimmel. Most Olaszországban vagyunk – mondta James rögtönzött nyugalommal. Hirtelen ez a hely jutott eszébe, amikor menekülőre kellett fognia.

-    Nagyon szép – mondta Lily ábrándos hangon, álmodozó tekintettel.

-    Gyere, sétáljunk egyet a parton!

-    Rendben, csak leveszem a szandálom – egyezett bele a lány, majd levette a lábbelijét. Az egyik kezében a cipőt fogta a pántjánál fogva, a másikkal pedig James karjába karolt. Így sétálgattak kettesben a naplementében a parton.  A víz meg-megnyaldosta a talpukat, a szél belekapott a ruhájukba, Lily kontyát és szétfújta, bár James megállapítása szerint még így is észbontóan nézett ki. Lassan feloldódtak, tekintve, hogy egy ideje már egymás társaságában voltak. Beszélgettek mindenről, de leginkább James kedveskedett bókokkal szíve választottjának. Ekkor:

-    Dzséééééééééjjjjjjjmsz! Most már nem menekülsz! – tért vissza a szőke liba, bár a fiúnak fogalma sem volt, hogy ez hogyan lehetséges. És valóban nem menekülhetett, mert a lány alig bukkant fel, már a nyakába is csimpaszkodott.

-    Szerelmem, mégis mit csinálsz itt ezzel a tramplival? – kérdezte csöpögős hangon, szemeivel villámokat szórt Lily felé.

-    Te ki vagy? – tért magához a lány is. Nagyon remegett a hangja, mert félt a választól.

-    Jamsie barátnője. Nem tudtad? – nézett rá megvetően, de még mindig negédesen. A fiú egy szót se szólt, teljesen ledöbbent azon, hogy ez a liba megtalálta őket.

-    Oh, értem. Akkor nem is zavarom az idillt – mondta Lily, és otthagyta őket, mint Eb a Szaharát.

-    Mi? Nem! Lily! Várj! Ez nem igaz! Ő nem a barátnőm! – tért magához hirtelen James is.

-    De! Te mondtad a múltkor, nem emlékszel? –akadékoskodott a szöszi.

-    Ez nem is igaz! Ki vagy te?

-    A barátnőd! Mi a baj, Jamie! Te mondtad, hogy szeretsz! – folytatta tovább a hazudozást a liba.

-    Nem is ismerlek! Hagyj békén! – rázta le magáról erőszakosan a lányt, majd Lily után indult, aki ekkor már messze járt.

    Futott végig a part mentén, teljesen összetört a szíve. Hát így bízhat benne? Neki udvarol, de közben barátnője van?

-    Lily! Várj már! – hallotta James hangját.

-    Nem! – kiáltott neki, anélkül, hogy az irányába fordult volna. Begyorsított.

-    Lily! Ez egy félreértés! Megmagyarázom! – próbálta megállásra bírni a fiú. Most már oda fordult felé:

-    Nem! Tűnj el!

-    De Lily! Ez egy… - és itt egy puffanás belé fojtotta a szót. Lily hozzávágta a szandálját, és szélsebesen elrohant. Ő meg csak állt ott, mint egy rakás szerencsétlenség, és nem értette, miért kell mindennek elromlani, ha már egyszer olyan jó volt! Csak állt, és bámult a távolodó Lily után, akit néhány perc múlva már nem is látott…


***


   Hát ennyi volt. Csak áltatta. Játszott az érzéseivel. Hogy tehetett ilyet? Miért csinálta ezt vele? Azzal a libával jár, közben meg utána koslat. Miért jó ez?

                            Non ho piú paura di te
                            Tutta la mia vita sei tu
                            Vivo di respiri  che lasci qui
                            Che consumo mentre sei via
                            Non posso piú dividermi tra te e il mare
                            Non posso piú restare ferma ad aspettare.

    Már nem félek tőled. Annyira aljas vagy! Azért élek, hogy átjárjon, amit hagytál, amíg elhagytál engem. A düh, és a csalódottság. Miattad.Nem tudom elképzelni magam közted és a tenger közt. Nem tudok többé megállni és várni. Mire is várnék? Kire? Rád? Te nem vagy az enyém, hiába hittem azt.

    Közben lassacskán sétált a parton, a tenger hulláma finoman nyaldosta lábait, könny mosta arcát. A sminké lesírta, a haját teljesen szétfújta a meleg szél, és a ruhája csupa víz volt, de ez nem érdekelte. Most nagyon szomorú volt, és a kedvenc olasz zenéje ment folyamatosan a fejében, ami nagyon is ideillő volt.

                            Io che avrei vissuto da te
                            Nella tua straneira cittá
                            Sola, con l’stino di chi sa amare
                            Sola, ma pur sempre con te
                            Non posso piú dividermi tra te e il mare
                            Non posso piú sentirmi stanca di aspettare.


    Én leszek az, kit magadtól is látni fogsz, a külvilági városodban. Remélem, örökké emlékezni fogsz erre a szörnyű húzásodra! És arra, hogy összetörted a szívemet! Egyedül vagyok a szerelem érzésével. Még mindig szeretlek. Pedig nem érdemled meg.Egyedül, noha mindig velem vagy. Nem fogok mást szeretni sosem. Nem tudom elképzelni magam közted és a tenger közt. Nem tudok többé megállni és várni. Olyan nyomorultul vagyok miattad, hogy legszívesebben öngyilkos lennék, és a tengerbe fulladnék. Miért kellett ezt tenned velem?

                            No, amore, no
                            Io non ci sto
                            O ritorni o resti li
                            Non vivo piú
                            Non sogno piú
                            O paura aiutami
                            No, amore no ti credo piú
                            Ogni volta che vai via
                            Me giuri che e l’lultima
                            Perferisco dirti: Adio!

        Nem, szerelem, nem! Én itt vagyok, vagy visszatérsz, vagy ott maradsz! Nem élek többé, nem álmodom többé, félek segíteni magamon. Szerelem, nem hiszek többé benned! Minden alakalommal, amikor elmész, megesküszöm magamnak, hogy nem lesz több. Egyszerűbb azt mondani: Viszlát!

                           Cerco di notte in ogni stella un reflesso
                           Ma tutto questo a me non basta adesso cresco

        Minden éjjel keresem a te visszatérő csillagod, de sohasem találom…

                           No, amore, no
                           Io non ci sto
                           O ritorni o resti li
                           Non vivo piú
                           Non sogno piú
                           O paura aiutami
                           No, amore no ti credo piú
                           Ogni volta che vai via
                           Me giuri che e l’lultima
                           Perferisco dirti: Adio!

        Nem, szerelem, nem! Én itt vagyok, vagy visszatérsz, vagy ott maradsz! Nem élek többé, nem álmodom többé, félek segíteni magamon. Szerelem, nem hiszek többé benned! Minden alakalommal, amikor elmész, megesküszöm magamnak, hogy nem lesz több. Egyszerűbb azt mondani: Viszlát!

-    Lily! Állj meg! –érte utol James. A futástól nagyon lihegett.

-    Mit akarsz még tőlem? – adta meg végül magát Lily, de folyamatosan zokogott.

-    Meg akarom magyarázni! – mondta ki az egyértelmű választ a fiú.

-    Mit akarsz megmagyarázni? – kiáltott rá a lány hisztérikus hangnemben. – Azt, hogy összetörted a szívemet? Hogy csak játszottál velem? Hogy csak azért kellettem, mert engem még éppen nem kaptál meg? Én szerettelek! Bíztam benned, és abban, hogy, ha már ilyen rég óta udvarolsz nekem, akkor nem légből kapott az egész! Eljöttem veled egy randira is! És ezt kapom tőled! Gyűlöllek!

-    Lily! Kérlek engedd, hogy megmagyarázzam! – könyörgött James halkan. Nagyon letaglózta a lány kirohanása.

-    Mit akarsz mondani, Potter? – kérdezte kis hallgatás után Lily, de rá se nézett a fiúra.

-    Én nem is ismerem azt a lányt! Hidd el nekem, hogy azt se tudom, hogy kicsoda!

-    Persze! Biztosan azért mondta, hogy a barátnőd! – fortyant fel Lily.

-    Te komolyan ilyen embernek tartasz, Lily? Komolyan azt hiszed, hogy én képes lennék erre? Hogy a szeretetemet csak mímeljem? Komolyan azt hiszed, hogy azért küzdöttem érted ennyit, hogy egy ilyen ostoba tyúkért otthagyjalak? – fakadt ki James csalódottan.

-    Hogy őszinte legyek, igen! – adta meg a lány a kegyelemdöfést.

-    Akkor nagyon félreismertél engem Lily Evans! Lehet, hogy azt mondod, nagyképű vagyok és beképzelt és egoista, de nem szoktam megjátszani magam! Főleg nem a szeretetet! És ha én szeretek valakit, azért halálomig kitartok! És én téged szeretlek a világon a legjobban, és egy ilyen szédült tyúk nem engedem, hogy közénk álljon! Csak azért csinálta ezt, hogy ne lehessek a tied! Miért küzdöttem volna érted annyi éven át, ha nem a szerelem miatt? Te egy annyira különleges lány vagy! Miért kéne nekem egy ilyen személyiségtelen liba? És miért kell rólam mindig rosszat hinned? Te nem bízol bennem? Pedig azt mondtad, szeretsz. És a szerelemnek a bizalom a legfőbb alapja.

        Lilynek nagyon is logikusnak tűnt, amit a fiú mondott. És ez őszintének tetszett. Akkor az a lány tényleg nem a barátnője? És tényleg ő kell neki?

-    Elhiszed nekem végre, hogy csak téged szeretlek és senki mást? – kérdezte egy rövid szünet után James.

    Lily elhitte, de most mégis mit mondjon? Végül sajnos a legrosszabbat választotta:

-    Képzeld magad az én helyembe! Szerinted nekem milyen lehetett?

-    Értem. Még mindig nem bízol bennem. Tehát nem szeretsz. Akkor nekünk nincs is több mondanivalónk – mondta a fiú szomorúan, lehajtott fejjel, kiszáradt szájjal. Nem erre számított, és ez nagyon lesújtotta. – Tessék, itt a szandálod – nyújtotta át a lábbelit a lánynak, melyet eddig a kezében szorongatott.

         Elindult az ellenkező irányba a part mentén, lassan baktatva. Lily csak nézett a távolodó alak után. Ott állt egy helyben. James nem sietett, titkon bízott benne, hogy a lány hátha meggondolja magát, és utána siet, megöleli, és arra kéri, vigye magával, de már fél órája sétált visszafelé, és Ő nem jött. Ugyanis ott, állt, ahol hagyta, kezében a visszakapott cipővel, egyetlen árva gondolat nélkül a fejében, üres tekintettel bámult utána, egyedül a szíve sajgott. Az ember akkor éli meg igazán a szeretetet, amikor elveszíti azt, akit szeretett.

-    James! Várj! Ne menj el! – kiabált utána a lány, és egy hirtelen ötlettől vezérelve futni kezdett a fiú után. Nem veszítheti el pont most! Amikor megérezte a fiú szeretetét, és az iránta érzett viszont-szeretetet. De az erős, meleg, sós szél elvitte a hangját, James nem hallotta. Ő csak szomorúan lépkedett a parton, úgy érezte, életében először gyenge lesz, úgyse látja senki, csak a tenger, így szabad folyást engedett könnyeinek, melyekkel régóta küszködött. Elveszítette hát azt az embert, aki mindennél fontosabb volt számára.

-    James! Várj már! – kiabált folyamatosan Lily, de a tenger zúgását nem tudta túlüvölteni, ráadásul a szél is erős volt, így még Jamesnek még mindig fogalma sem volt arról, hogy folyamatosan szólongatják, tehát nem is fordult meg. Lily azt hitte, direkt. Így még gyorsabban futott, beszélnie kell vele, lesz, ami lesz.

-    Hé! Várj meg! – kiabált lihegve a fiúnak, de az csak akkor hallotta meg, amikor a lány egy méterrel mögötte volt. Ekkor a szíve reménykedve felragyogott. Megállt,hogy a lány beérhesse, de nem fordult meg.

-    James! Igazad van! Nem bíztam benned! Talán nem is szerettelek eléggé. De ahogy otthagytál engem, rájöttem, milyen sokat is jelentesz nekem! Nem kaphatnánk még egy esélyt? – kérdezte reménykedve Lily.

-    Nos… - mondta lassan a fiú – ha komolyan gondolod. És ha bízol bennem. És ha szeretsz.

-    Örökké – jelentette ki Lily. Semmi felkiáltás, semmi lelkendezés. Csak így, egyszerűen. És ez az egy szó őszintébb volt minden túlcicomázott, mézes-mázos mondatnál.

    James a helyes választ egy szenvedélyes csókkal jutalmazta meg, meg hosszú perceken át tartott. Ott álltak, a tengerparton, bokáig a sós tengerben, melynek hullámai verték a lábukat, a naplementében (mely jelenség valami különös oknál fogva még este fél 11-kor is látható volt).

    Életük végéig egymáséi maradtak, még azon túl is.…