Ruby:

Vajon mi történik akkor, ha találkozik egy feltűnően csinos nő, és egy feltűnően jóképű férfi, akik nem tudnak szerelembe esni, mint mondják, a kínálat szegényessége miatt?

Wanda Steppins kicsit még mindig homályosan nézett az ismeretlenre, de már legalább ki tudta venni, hogy egy férfi áll előtte. Méghozzá nem is akármilyen. Egy nagyon jó képű férfi. Kicsit meg is ijedte ettől, mert még életében nem látott ilyen helyes férfiút. Úgy érezte, ez az ember az, akibe bele tudna szeretni. Sőt, már meg is történt: abban a pillanatban, amikor meglátta.

Sirius Black eközben szintén döbbenten nézett a magányosan üldögélő nőre. Még sosem látott ehhez hasonlót. Az angyalokat képzelte ilyen szépnek. Bár még csak így, összekuporodottan ücsörögve látta, de érezte, végre elékezett az ő ideje. Elég volt csak rápillantania, és érezte, hogy elveszett. Elveszett valahol a szerelem mély tengerében.

Sirius egy hirtelen ötlettől vezérelve leszállt a motorjáról, és megállt az, immár szintén álló nő előtt. Kiszáradt a szája, nem tudott volna egy értelmes mondatot kinyögni. Inkább csak bámulta azokat a gyönyörű, barna szemeket.

Wanda felpattant, mert egy belső hang erre késztette. Legnagyobb meglepetésére ebben a pillanatban a férfi is leugrott a Harley Davidsonról. Így álldogáltak egymással szemben. A nő érezte, hogy kéne valamit mondania, de agya pillanatnyilag teljesen kikapcsolt, a maradék gondolata is csak a körül forgott, hogy milyen helyes is az a szürke szempár, mely most az ő szemével van összefonódva.

Még hosszú perceket töltöttek el így, egymás szemébe nézve. Némán. Aztán, mintha egyszerre gondolnák ugyan azt, mely feltevés akár igaz is lehet, minden előzmény nélkül cselekedtek. Elkezdett vészesen fogyni a távolság az arcuk között…

Most már csak 5 centi…

Már csak 4 centi…

Már csak 3…

Csak 2…

1…

Ajkuk végre összeért egy hosszú, forró, szenvedélyes csókban. Lassan átkarolták egymást, majd úgy szorították a másikat, mintha nem lenne holnap. Valahol magasan, a felhők között jártak. Ölelték, csókolták egymást, mintha az életük múlna rajta. Annyira látszott rajtuk a szerelem, hogy ezt bárki megirigyelhette volna. Pedig nem is ismerték egymást, még egy szót se váltottak.

Hosszú órák teltek el így. Csak álltak egymásba fonódva, csókolózva. Nem érezték az idő múlását, hogy már hajnal két óra van. Nem létezett semmi. Csak ők. Ők ketten.

A csókok egyre hevesebbek lettek. Mindketten tudták, mit akarnak.

Ott, a természet lágy ölén először és utoljára lettek egymáséi. Az élmény felemelő volt, még egyikük sem élt át semmiféle, ehhez fogható boldogságot.

Már talán hajnal három is lehetett, mikor egymáshoz bújva végre elhagyta egy hang egyikőjük torkát:

- Mi a neved?

- Wanda Steppins. És a tied?

- Sirius Black. Ugye te nem vagy házas, vagy valami?

- Háát… Ööö… Izé…

- Szóval van valakid… -mondta csalódottan a férfi.

- Ezt így nem mondanám…

- Válófélben vagy?

- Valami olyasmi.

- Ennek nagyon örülök. Lehet, hogy őrültségnek hangzik, amit most mondani fogok, de én beléd szerettem. És azt akarom, hogy az enyém légy. Örökre.

- Tudod, egyáltalán nem őrültség, mert én is így érzek. Holnaptól, azaz mától szabad ember leszek. És senki másé nem akarok lenni, csak a tied. Örökre.

Csókot váltottak, és úgy döntöttek, hazamennek. Megbeszélték, hogy mivel aznap nem tudnak találkozni, mert Siriusnak dolga van, holnap találkoznak este 10-kor ugyanitt. Majd egy hosszú csók után ki-ki hazafele indult.

Wanda boldogabb volt, mint eddig bármikor is. Most már tudta, hogy mi értelme az életének. Megöli a férjét, és Siriussal éli le az életét.

Mikor beért a házba, nem lepődött meg azon, ami ott várta. A férje hullarészegen, néhány üres whiskys üveg társaságában fogadta.

- Hol voltál eddig, te ócska ribanc?

Wanda csak azért se válaszolt.

- Felelj!

Semmi.

- Crucio!

Wanda érezte a testében szétáradó tömény kínt. Úgy érezte, elméje elborul, hogy nem lesz többé értelmes gondolata. De abban sem volt biztos, hogy valaha fel tud még állni. Minden zsigere megfeszült, kiverte az izzadság, nem érzett semmit, csak a szenvedést és fájdalmat.

Mikor végre levette róla Michael az átkot, kicsit helyre rázódott. Látszott, hogy a férje kimerült a nagy átkozódásban. Ugyanis egyszerűen elterült a kanapén, és elaludt.

Wandának még pár percig várnia kellett, hogy szervezete működése visszaálljon az átok előttire, de aztán minden olyan volt, mintha nem történt volna semmi.

Elvégezte szokásos teendőit, aztán felment a hálószobába, és lefeküdt aludni.

***

Másnap korán kelt, hogy belekeverhesse férje kávéjába a mérget. Megöli, és kész. Még csak rá se tudják bizonyítani.

Mikor megtette, azaz odaadta Michaelnek a mérgezett kávét, az megitta mit sem sejtve. Még letette a pultra a csészét, de aztán megvonaglott, szeme felakadt, kidülledt, hörögve még vett egy utolsó lélegzetet, majd holtan rogyott össze. Wanda sikoltott. Még senkit sem látott meghalni. Főleg nem ölt meg senkit. Egy pár percig csak meredt a hullára. Elnézte az arcát. Szeme teljesen kifordult, arca rémülettel vegyes értetlenséget tükrözött, szája tátva volt. Ijesztő látványt nyújtott.

Még habozott pár percig, majd felhívta a Szent Mungót, és nagyon kétségbeesett hangon házhoz hívta őket.

Mikor megérkeztek az orvosok, eljátszotta az értetlen, aggódó feleséget, noha tudta, hogy mi történt, és egyáltalán nem bánta. Mikor elvitték a hullát a házból, őrült nevetés szakadt fel belőle.

Szabadnak érezte magát. Teljesen szabadnak. Vagyis mégsem. A szíve Siriusé. De ez nem baj. Mert Sirius cserébe odaadta neki a sajátját.

A napot boldogan töltötte el. Végre nincs az a zsarnok, aki mindenbe beleszól, aki minden mozdulatát árgus szemekkel figyeli. Azt csinálhat, amit akar. Boldognak érezte magát.

***

Másnap reggel bagoly kopogtatott az ablakon. Hozta a Reggeli Prófétát. Leoldotta az újságot a lábáról, kifizette neki a három knútot, és leült a fotelbe olvasni. Öles szalagcím hirdette:

A POTTER CSALÁD HALÁLA. A KISFIÚ VISZONT TÚLÉLTE. Ő, AKIT NEM NEVEZÜNK NEVÉN ELTŰNT!

Elolvasta a cikket. Igazán sajnálta Potteréket. Bár nem ismert őket személyesen, sokat hallott róluk, hiszen híres, köztiszteletben álló auror pár voltak, akik nem kevés halálfalóval gazdagították az Azkabant. De legalább a kicsi megmenekült. Ráadásul ő ölte meg Tudjukkit. Egy egy éves kisfiú. Bámulatos.

Még lelkendezett magában egy kicsit, hogy meghalt a Sötét Nagyúr, aztán ezt a napot is szabadon töltötte el. Ekkor azonban megakadt a szeme egy másik cikk címén:

SIRIUS BLACK TUDJUKKI CIMBORÁJA! MEGÖLTE PETER PETTIGREWET 13 MUGLIVAL EGYÜTT!

Gyorsan végigolvasta a cikket. Mivel volt fénykép is az említettről, már biztos volt benne, hogy róla van szó. Nem, mint ha a Sirius Black név olyan gyakori lenne, de addig legalább volt valami reménye. Kiderült a cikkből, hogy őt tárgyalás nélkül az Azkabanba zárják. Életfogytiglanra.

A világ hírtelen nagyot fordult Wandával. Valami végleg véget ért benne. Őrült sikolyt hallatott perceken át. Mikor abbahagyta lihegett egyet, és megismételte. Órákon keresztül sikoltozott, mire befejezte. De ekkor már nem volt tiszta az elméje. Megőrült. Már valahogy élni sem akart.

Fogott egy éles konyhakést, és befeküdt a fürdőkádba. Felvágta az ereit. Minden eret, amit csak ért. Majd elégedetten hátradől, és homályos szemmel nézte, ahogy spriccel a vér, beterítve a hófehér, csillogóan tiszta csempézett falat. Vett egy utolsó, mély lélegzetet, és lehunyta szemeit, várva a vigaszt hozó halált.