Ruby:

Ott feküdt a fürdőkádban. Már alig volt eszméleténél, várta, hogy meghaljon, és vége legyen mindennek.

Tompán hallotta a hangokat. Valaki a nevét kiabálja. Talán egy nő. Ismerősnek tűnik. De még sem jön rá. Most rettenetesen gyengének érzi magát a kitalálósdihoz. A memóriája sem a régi már.

Hallja, hogy valaki körbefutkos a házban, és egyre kétségbeesetten kiabálja a nevét. Válaszoljon neki? Vagy ne? Meghaljon, vagy sem?

Talán az élet lehetne jobb is… Mit képzel magáról, hogy meghalna! Válaszolni kell!

De nem tudja kinyitni a száját, elszállt minden ereje.

Az idegen benyitott a fürdőbe, és velőtrázóan sikított a látványtól. Biztos nem nyújthat túl szép látványt. Ül a fürdőkádban, mindenhol vér: a falon, a padlón, ő is csupa vér. Ernyedt kezében még épp, hogy lóg a hatalmas konyhakés.

A sikítás hamar abbamaradt. Lustán, fáradtan pillogó szemeivel látja, hogy valaki fölé hajol. Most már biztos, hogy nő. Aranyszőke haja van, meleg, barna szemei… Tényleg ismerős. Csak már annyira fáradt az emlékezéshez!

Bárcsak túlélné! Bár lenne ennek az ismeretlen ismerősnek annyi lélekjelenléte, hogy elviszi a Szent Mungóba.

Mintha telepátiás kapcsolat lépett volna fel a két nő között. Wanda érzi, hogy hoppanálnak. Kiabáló emberek, hatalmas futkosás körülötte. Hordágyra fektetik, egy ügyes gyógyító beforrasztja a sebeit, és álombűbájt szór rá. Fáradtan lecsukódnak a szemei, és mély, nagyon mély álomba zuhan…

***

Egy világos kórteremben ébredt. A nap szikrázóan sütött.

Minden tiszta és rendes volt körülötte. Olyan másnak érzett minden. Mintha valami megváltozott volna azóta, hogy megpróbált megválni az életétől. Olyan nyugodt és harmonikus volt minden.

Óvatosan felült az ágyban. Először magát kezdte vizsgálgatni. A csuklóját. Már csak egy halovány heg emlékeztette arra, hogy mit akart tenni. Örült, hogy nem sikerült neki.

Most a szobában nézett körbe. Azt ágyától nem messze egy nő ült. Ugyan az, aki megmentette. Még mindig nagyon ismerősnek tetszett az arca, de nem tudta volna megmondani a nevét. A nő mosolyogva nézte. Úgy tűnt, ő is örül annak, hogy életben maradt.

A látogatója, most felemelkedett, odasétált lassan, még mindig mosolyogva az ágyához, és óvatosan leült a szélére. Olyan anyásan megsimította az arcát, kisöpört belőle néhány kósza tincset, majd kitörtek belőle az érzelmek:

- Wanda! Annyira féltem, hogy meghalsz! Miért akartad ezt tenni? Csak nem a gyász vette el az eszedet, amit a férjed halála okozott? Szeretted? Boldog voltál vele? Én nem akarom bemocskolni az emlékét róla, de az a férfi gonosz volt! Az esküvőtök után többször próbáltam kapcsolatba lépni veled, több levelet is küldtem, de sose válaszoltál. Először a szüleidnél érdeklődtem utánad, de elég gorombán elküldtek, mondván, hogy törődjek a magam dolgával. Aztán me akartalak látogatni téged, hogy a végére járjak a nagy hallgatásodnak. A férjed nyitott ajtót, és közölte velem, hogy ha még egyszer zaklatni merlek téged, megöli az egész családomat. Annyira megijedtem, hogy inkább nem akartam tovább feszíteni a húrt, nehogy beváltsa ígéretét. De minden nap gondoltam rád, hogy vajon milyen lehet az életed amellett az állat mellett. Szereted? Boldog vagy vele? Vagy rosszul bánik veled? Meg akartalak hívni az esküvőmre is. Tudod, hozzámentem Ben Cableshez. Jaj, emlékszer, mennyit álmodoztam róla. El se hittem, amikor végre összejöttünk. Meg amikor megkérte a kezem. De itt nem ez a fontos, hanem te, és hogy miért akartál ilyen butaságot…

- Suzy! Suzy Shinner! – és a nyakába vetette magát Wanda. Mikor Ben Cablesről volt szó, már tudta, hogy a látogató nem lehet más, csak Suzy.

- Én is nagyon örülök neked, de összenyomod bennem a gyerekeket!

- Merlin! Te terhes vagy! És ikreid lesznek! – visítozott vidáman Wanda, mikor ránézett a nő gömbölyödő hasára. Annyira örült, hogy végre látja Suzyt.

- Igen. Most léptem a negyedik hónapba. Még nem nagyon látszik, de azért már nem olyan lapos, mint régen – mosolygott a nő.

- Annyira jó, hogy itt vagy! De mesélj, mi történt veled, amióta nem láttuk egymást! Te jó ég, már három éve!

- Nos, jó, de utána te mesélsz!

- Benne vagyok! Szóval? Hadd halljam!

- Hát, mikor elvégeztem az iskolát, jogot kezdtem tanulni. Bennel egy egyetemre jártunk, csak ő patikus akart lenni, tehát bájitalok, főzetek készítését tanulta. Az egyetemen figyelt föl rám, amikor az első évben, amikor véletlenül összeütköztünk. Mondta, hogy ismerős vagyok neki valahonnan, mire emlékeztettem, hogy egy évfolyamra jártunk a Roxfortban. Meghívott egy mézsörrel, beszélgettünk, összeismerkedtük, és jól éreztük magunkat együtt. Aztán egyre többet találkozgattunk, aztán egyszer csak megcsókolt. Azóta együtt vagyunk egy párként. Tudod, ezek a képzések, a vészhelyzet miatt, két éves, gyorstalpaló képzések voltak, nagyon nehéz volt. Úgyhogy, amint elvégeztük, összeházasodtunk. Vettünk egy kis lakást itt, Londonban, ő nyitott az Abszol úton egy patikát, én meg egy ügyvédi irodát. Hála Merlinnek, elég jól megy mindkettőnknek a bolt. De most te jössz!

- Hm… hát legyen. Miután összeházasodtunk, a férjem elég brutális lett. Vert, megalázott, elzárt a családomtól és a barátaimtól. Alkoholista is volt, kurvázott, és a cruciatussal kínzott. Suzy… Én szörnyű dolgot tettem, de ígérd meg, hogy amit most hallasz, nem mondod el senkinek! Ígérd meg!

- Persze! A kettőnk titka marad!

- A férjem nem magától halt meg. Én öltem meg. Méreggel.

Suzy teljesen elképedt. Egyszerre meg is értette barátnőjét, de ugyanakkor meg is vettette, amiért kiontott egy emberéletet. Elsötétült az arca. Ezt Wanda is látta, magyarázkodni kezdett:

- Suzy! Te nem tudod, milyen volt vele élni! Átélni azt a rengeteg kínzást és verést! Azt a folyamatos megalázottságot! Amikor még friss házasok voltunk, többször is megerőszakolt! Te nem tudhatod, milyen ez, mert téged a férjed szeret, és a tenyerén hordoz! Engem viszont megvetett, és megalázott! – ezt már szinte hisztérikus állapotban mondta, Suzy pedig próbálta nyugtatgatni:

- Css…! Semmi baj! Most már minden rendben! Meghalt, vége! Minden jó lesz, minden rendbe fog jönni! Fiatal vagy és gyönyörű! Minden ujjadra találhatsz egy férfit, aki a tenyerén hordozna. Nem kell félned a megélhetés miatt sem, hisz rengeteg pénzt örököltél. Minden rendbe jön! Vége a rémálomnak! – mondta magához ölelve, és a hátát simogatva.

- Hát pont ez a baj! Hogy én szerelmes vagyok!

- Akkor mégis csak szeretted a férjed?

- Nem, nem őt! Emlékszel a Roxfort sztárjaira a mi időnkben? A Griffendéles kviddics csapat. Potter, Lupin, Pettigrew, Longbottom, Cables, Montgomery, és Black.

- Igen. Mi van velük?

-  Emlékszel Sirius Blackre?

 - Na neee! Csak nem az a tömeggyilkos?

Elsötétült Wanda arca ezekre a szavakra.

- Ne mondj rá ilyet! Ő nem az! Én is olvastam azokat a szemét sorokat a Prófétában! De az nem igaz! Ő nem halálfaló! Egy nappal az előtt láttam őt, és sehol sem volt rajta a Sötét Jegy!

- Én már semmit sem értek! Mesélj el mindent az elejéről!

És Wanda elmesélt mindent. Töviről hegyire, hogy hogyan találkoztak, mi történt velük, minden apró részletet elmesélt. Suzy csodálkozva hallgatta. Ez még mindig ugyanaz a Wanda, akit ő ismer? Akinek nem felel meg senki? És egyszerre hirtelen beleszeret egy vadidegenbe, akit ott lát először. De a legmeseszerűbb mégis az volt, hogy a férfi is viszont beleszeretett. No, nem mintha sajnálta volna a barátnőjétől a boldogságot és a viszonzott szerelmet, hiszen nála jobban senki sem tudhatta jobban, hogy milyen kínzó tud lenni a viszonzatlan szerelem. De mégis túl egyszerűnek tűnt ez így. Habár, ha jobban belegondol, Sirius Black örök életére börtöntöltelék marad, és hiába szereti Wandát viszont, ebből így nem lehet semmit kihozni. És egyszerre megértette barátnője öngyilkossági kísérletének miértjét, bár továbbra sem helyeselte.