Ruby:

Elhurcoltak. Pedig nem tettem semmit. Csak megfizettem annak az aljas árulóknak. Aki elárulta a legjobb barátaimat. Oh, Lily, James! Ti voltatok a családom, és most elvettek tőlem titeket. Miért kellett ennek így történnie? MIÉRT?!

Még annyira fiatalok voltatok! Csak 21 évesek! Még csak 2 éve házasodtatok össze! Édes istenem, milyen boldogok voltunk! Engem kértetek fel násznagynak. Aztán Lily hamarosan terhes lett! Annyira boldogok voltunk! Hogy vártuk, hogy megszülessen! Jamesszel kifestettük a babaszobát, és együtt válogattuk bútorokat, és az ölünkben cipeltünk fel a lépcsőn, nehogy megerőltesd magad. Aztán, mikor eljött az idő, én is kint rágtam a körmömet Jamesszel együtt a szülőszoba ajtajában, mintha én is az apa lennék! Hogy örültünk! Még egy bulit is csináltunk a kicsinek! És én lehettem a keresztapa. Olyanok voltatok nekem, mintha a testvéreim lennétek! Annyi hülyeséget csináltunk együtt, főleg veled, James! Annyira fogsz hiányozni! Mit fogok én nélkületek kezdeni? Meg akarok halni! Már úgyis elvesztettem mindenem, amiért érdemes lenne életben maradi!

Meghaltak a legjobb barátaim, a kicsit elvették tőlem. A szabadságomtól megfosztottak, és ezzel együtt az utolsó élő embertől, akit szerettem, szeretek, és mindhalálig szeretni is fogok: Wandát.

Nem tudom mi ez.  Megláttalak, ahogy ott kuporogtál az út szélén, és gyönyörű voltál, és beléd szerettem. Én, Sirius Black, aki még millió meg egy pillantás után sem szeretett bele soha, senkibe, első látásra megszeretett egy nőt! Annyira szép voltál! Hosszú, fekete hajad lágyan omlott a válladra, nagy, álmodozó, barna szemeid könnyesek voltak, és nem tudtam nem rád nézni. Vonzottad a tekintetem, de nem csak azt, az egész lelkemet, testemet, lényemet. Ott, abban az egyetlen pillanatban eldőlt, hogy kié a szívem: a Tied. És ez nagyszerű! Ugyanakkor különös. Nem tudok rólad semmit, csak a neved, és hogy válsz. Honnan jön ez az érzés? Miből fakad ez a határtalan szerelem, vonzalom és szeretet? Miért áldoznám fel érted akár az egész életemet? Mi történik velem?

Az sem biztos, hogy te szeretsz. Hiszen ki tudja? Elvesztem a gondolataimban. Vajon mi történik most?

A válasz igen egyszerű: én börtönben vagyok, te szabadon. Elfelejtesz, elválsz a férjedtől, és találsz magadnak mást. Én pedig életem végéig, vagy egy dementorcsókig itt fogok senyvedni, és belőled csak az emlékek maradnak. Ezek a gondolatok a szívembe marnak, és szörnyen esnek. De muszáj tudomásul vennem, nem álltathatom magam. Meg is őrülnék. Hiszen hogy is szerethetne egy ilyen csoda, egy magamfajta börtöntölteléket? Jobb is, ha inkább más utakra tévedsz, hiszen nekünk nincs jövőnk. Nincs az az isten, aki engem innen ki tudna vinni. Azt mondják, megöltem 13 embert és Pettigrewt. Ami egy szemenszedett hazugság, mert az a sunyi kis… Szóval a lényeg, hogy felrobbantotta az utcát, levágta az ujját, a nagy füstfelhőben pedig patkánnyá változott, és elmenekült. Legszívesebben megölném!

-    Mr. Black, látogatója érkezett – jött oda hozzá egy minisztériumi dolgozó. Kinyitotta a cella ajtaját, majd megvárta, hogy Sirius kifáradjon rajta.

Csak nem?... Csak nem Wanda az? Az nem lehet! De… ha… ha mégis? Az azt… azt jelentené… hogy…hogy ő…sze…szeret engem… De erre nem is szabad gondolnom! Inkább ne szeressen, mert akkor neki is szenvednie kéne, de én ezt nem akarom.

-    Jó napot Mr. Black! – nyújtott a rabnak kezet egy középkorú varázsló. – Mr. Kupor vagyok.
-    Mit kíván tőlem uram? – kérdezte kissé elszontyolodva, mert titkon mégis Wandát várta.
-    Közölni szeretném önnel, hogy borzalmas tette miatt, két héten belül végrehajtják magán a dementorcsókot.