|
"Csak tedd el magad láb alól, TE IDIÓTA!"
Ruby 2010.11.17. 19:24
- Ruby, te a mardekárosokhoz, a vécéjükhöz vagy esetleg Kinghez vonzódsz? – tette fel a mindannyiukban megfogalmazódott kérdést Lye.
- Nem tehetek róla, elaludtam! – védekezett a lány gondosan kibújva a válaszadás elől. Esze ágában sem volt elgondolkozni, hogy mit keresett már megint ott. Szörnyű bűntudata volt, amiért cserben hagyta a barátnőit. De nem merte elárulni nekik, hogy tulajdonképpen fogalma sincs, hogyan és miért került oda. – Bocsánat, nem akartam kihúzni magam a munkából.
- Nem te vagy az egyetlen, akinek nem jött össze a nyomozás – csóválta meg a fejét Bonnie. – Valamiért egyikünk sem jutott el arra a bizonyos megbeszélésre. Ez vagy iszonyat nagy véletlen, vagy valaki nagyon ügyesen tett keresztbe nekünk.
- Lányok, én megértem, hogy ez fontos… mert fontos – szólalt meg Dory. – De a közeljövőben lesz egy nagyon fontos meccsünk is. Nem lehetne, hogy nem azon stresszelünk, hogy valami nem jött össze? Folytassuk a nyomozást, de szakítsunk már egy kis időt az életre is! Tudjátok, arra a valamire, aminek nevetés meg pasi szaga van!
- Tényleg, már egy ideje mással se foglalkozunk, mint a nyomozással – csatlakozott Suzy is. – Szerintem egy kicsit lazíthatnánk. Mi lenne, ha egyszerűen csak nyitva tartanánk a szemünket?
- Ezt most csak azért mondod, mert nem tudod tartani a lépést Andyvel – nevetett fel Jess. Még mindig nagyon viccesnek találta barátnője esetét a titkos alagúttal és a francia sráccal, aminek természetesen a fürge és tapasztalt kastélyjáró fiú volt az okozója.
- Nem tehetek róla, hogy pont én kaptam meg azt a gyereket – húzta el a száját a lány. – Már ezerszer megmondtam, hogy Rubynak kellene őt figyelnie.
- Nekem? – pislogott értetlenül az érintett.
Lye elgondolkozott az ajánlaton – ismét. Már többször is úgy döntött, hogy nem. De ezúttal még egyszer számba vette a lehetőségeket. Barátnőjük minden bizonnyal olyan hiperaktív volt, hogy neki lett volna a legnagyobb esélye egy sikeres nyomozásra a fiúval kapcsolatban. De volt egy olyan érzése, hogy nem lenne jó ötlet rábízni ezt az ügyet. Nem mintha nem bízott volna a mosdómániás lányban, de lelki békéje nem volt a dologban.
- Legyen – sóhajtott fel végül. – Suzy, te pedig szemmel tartod Regulust. Nekem valamiért nem stimmel a gyerek.
A lány lassan elsápadt, de azért bólintott. Tudta, hogy mivel ő ismerte legjobban ex barátját, neki van a legtöbb esélye arra, hogy követni tudja – és bizonyítékot szerezzen, amivel bebizonyíthatja az ártatlanságát.
- Helyes – biccentett a főnökké előlépett Natalye. – Bonnie, te azt hiszem, tudod, mi a dolgod. Figyeld a külföldieket, lehetőleg ismerd meg őket minél jobban! Jess, Dory?
- Nem kell mondanod – vágták haptákba magukat a lányok játékosan. – Mardekárosok.
- Igen. Én pedig majd kiderítem, hogy ki a lehet ez az újoncka és az a nem mardekáros, nem angol lány, aki csatlakozni akart Pitonékhoz!
*****
November 30.
Azonban hiába minden nyomozás, nem jutottunk előrébb. Teltek-múltak a napok, a hetek, sőt, a hónapok is. Az élet lassan kezdett visszatérni a normális kerékvágásba, lassan már a tanév elején kiosztott feladatokat is kezdtük hanyagolni. Elvégre kinek ne venné el a kedvét az, ha nincsen sikerélménye?
A válasz: mindenkinek elvenné.
Költői kérdés, Ruby, erre nem válaszolunk.
Nagyszerű, már magammal beszélgetek naplóírás közben. Remek. Remélem, hogy amikor ezt visszaolvasom hetvenévesen, akkor nem fogom kitagadni magam az örökségemből. Vagy ami rosszabb: meggyilkolnak, a nyomozók meg elolvassák a naplómat. Azt a szégyent nem élném túl – tekintve, hogy már meghaltam volna.
Nagyon sok minden történt azóta, hogy lemaradtunk arról a titokzatos megbeszélésről. Leginkább apró-cseprő esetek, de ezek mindenképpen az élet nagy dolgai.
Vegyük például Doryt. Nagyon kiegyensúlyozott életet él – reggel felkel, veszekszik Willel, bemegy órákra, szünetekben panaszkodik Willre, ebédel, veszekszik Willel, órák után edzést tart nekünk, bebizonyítja, mennyivel jobb kapitány, mint Will; tanul, veszekszik Willel, tervezgeti a srác kinyírását, aztán álomra hajtja a fejét.
Na jó, azért nem csak ebből áll az élet. Ha nem ismerném jobban drága barátnőmet, akkor le merném fogadni, hogy csak azért törődik ennyit Willel, mert belé van zúgva. De nem, Dory tényleg utálja őt. Pedig van egy olyan érzésem, hogy Will nem azért hecceli állandóan, mert ellenségeskedni akar.
Jess ellenben kimondottan harmonikus kapcsolatban él szeretett vérfarkasával. Csak akkor balhéznak össze, ha szóba jön a holdtölte. Ugyanis Remus nem engedi, hogy a barátnője is kiosonjon Jamesékkel. Persze legtöbbször alulmarad, mert a többi tekergő természetesen Jess pártját fogja. Ők nagyon odavannak minden szórakozási lehetőségért.
Apropó animágia. Mi is szépen haladunk vele, habár a sok egyéb teendő miatt még mindig nem sikerül mindannyiunknak tökéletesen. A tekergők egyelőre csak Jessről tudták, hogy képes állati alakot ölteni. Pontosan ezért nem kötöttünk az orrukra, hogy mi is dolgozunk az ügyön.
Suzy ugyanolyan reménytelenül romantikus, mint amilyen mindig is volt. És ismét elkezdett menekülni a fiúk elől – ugyanis amint elterjedt, hogy szabad préda, rengetegen koslattak utána. Nekem ugyan volt egy olyan érzésem, hogy a Regulusszal való szakításuk körül valami nem stimmel, de erre alaposan rácáfolt az, hogy újabban összebarátkozott Brice-szel. A francia srácnak a vérében volt az udvarlás, ezért könnyű szerrel elérte, hogy mindenki rá figyeljen. Engem valamiért nem nyűgözött le, de ezt a világ minden kincséért se árultam volna el Suzynak. Elvégre nem tűnik komolynak a dolog, meg hát… ki vagyok én, hogy ítélkezzem?
Bonnie volt talán az egyetlen, aki még mindig lelkiismeretesen végezte a neki kijelölt feladatot. Bár kötve hiszem, hogy megtudott valami újat a külföldiektől. Ennek ellenére ő és Lye szinte minden nap találkoznak Deidarával és Itachival. Az előbbi kimondottan jó humorú, az utóbbi pedig egy kicsit komolyabb, de szintén poénos srác volt. Sokat meséltek a lányoknak Japánról, amit persze a Dupla-trió megbeszélésén mindannyiunknak elmeséltek.
James egyébként egyre nevetségesebb. Eddig azt hittem, hogy a tavalyinál mélyebbre már nem süllyedhet egy lányért. De tévedtem – Lily közelében egyszerűen idiótán viselkedik. Persze erre számítani lehetett a Harry Potter könyvekben leírtak után. Még akkor is, ha egyébként nem minden tekintetben volt túl hiteles forrás az a sorozat.
Sirius továbbra is Bonnie után koslatna, ha nem lenne olyan gyerekes. Esze ágában sincs elárulni neki, hogy mit érez. Pedig én személy szerint biztos vagyok benne, hogy nem visszautasítás lenne a dolog vége.
Peter pedig… rengeteget változott. Talán ennek a legfontosabb oka az volt, hogy hivatalosan is járni kezdett Emily White-tal. Mindenki nagyon nagyot nézett, amikor bejelentették, hogy együtt vannak. Szerintem elég hirtelen jött… Egészen pontosan október hatodikán.
Micsoda érdekes sablonsztorit produkál ez az iskola! Mindenki szerelmes – vagy legalábbis hadakozik egy pasival. Ráadásul a másik oldalról meg a srácok hadakoznak a lányokért.
Komolyan, néha kezdem azt hinni, hogy valami amatőr írópalánta mozgatja a szálakat felettünk, mi pedig csak bábok vagyunk, amiket szeszélyei szerint mozgathat.
Hiába merül lassacskán feledésbe a mardekárosok titokzatos szervezete, én nem tudok szabadulni a rossz előérzetemtől…
Ruby egy sóhaj kíséretében becsukta a naplóját. Elővigyázatosságból csak akkor írt, amikor a barátnői nem látták. Nem mintha titkolni szeretett volna valamit, csak jobban érezte magát a csendben. Ránézett az órájára, ami fél ötöt mutatott. Még rengeteg szabadideje volt.
Suzy Brice-hez ment franciaórára, Jess Remusszal sétálni, Lye és Bonnie a japán srácokkal játszottak japán sakkot, Dory pedig… Róla nem tudta, hogy mit csinál, de volt egy olyan sejtése, hogy vagy a kviddics, vagy Will volt a dologban.
- Mit gondolsz, Jenny? – kérdezte az üres szobában pihenő belgajuhász kutyájától. Még mindig olyan volt, mintha kölyök volna, de ez persze csak egy ügyes és praktikus varázslat volt. Amíg az iskola falain belül voltak, a fekete kutyus kölyökként járt-kelt. Ugyanis a nagyobb testű állatokat nem engedték be a Roxfortba. – Nézzek körül egy kicsit?
Jenny egyetértően vakkantott egyet, aztán visszahajtotta a fejét gazdája egyik pulóverére.
Ruby céltalanul rótta a folyosókat, s közben engedelmesen megállt cseverészni minden ismerőssel, akivel csak találkozott. Jobb dolga úgysem volt.
Egyszer azonban megpillantott egy olyan személyt, akivel nem beszélgetni akart. Hirtelen feléledt benne a kalandvágy, ezért fejben gyorsan előkereste a régi megbízatást, amely Andy Down megfigyelésére hatalmazta fel. A fiú nagyon óvatosan vágott át az egyik folyosón, ezzel hívta fel magára a figyelmet.
- Vajon miben sántikál? – suttogta maga elé kíváncsian a lány. Száz százalékig biztos volt benne, hogy a srác abban az értelemben, amiben a barátnői gondolják, teljesen ártatlan. Elvégre hol érdekli ezt a dilinyóst a háború és Tudjaki? Ruby nem értette ugyan, hogy miért volt szükség a megfigyelésére szeptemberben, de mindenféleképpen jó alibinek találta. Így el tudott számolni a lelkiismeretével.
Hosszú, kacskaringós úton követte Andyt, akiről először azt hitte, hogy csak poénból bejárja az iskola minden szegletét. Egyáltalán nem látott logikát az útvonalban, de próbálta megtartani egyre lohadó lelkesedését. Pont így rázta le annak idején is, amikor még friss volt a figyelési parancs. Ha nem is szándékosan, de ezzel tökéletes kémtelenítést végzett el.
A lány többször is elhatározta, hogy a következő sarok után már tényleg letesz a dologról, de valamiért mindig csak halogatta a távozást.
Egy utolsó manőver után azonban a fiú eltűnt, Ruby pedig egyedül maradt egy sötét folyosón. Zsákutcába érkezett, ugyanis nem látott ajtót, de még csak egyéb szokványos rejtekajtó bejáratot sem. Sehol egy kép, szobor vagy páncél. Valahonnan a közelből azonban csörömpölést hallott. Valaki leejtett egy üstöt és néhány könyvet.
- A csodába! – hallatszott kicsit messzebbről Andy hangja. Tulajdonképpen úgy hangzott, mintha a falból jött volna a bosszankodó felkiáltás.
- Mi van? – mormolta maga elé a kérdést értetlenül a lány. Hiába próbált rájönni, hogyan juthatna közelebb a rejtély nyitjához, nem tudott rájönni. Egyszerűen csak állt ott, az ismeretlen folyosószakaszon, és próbált összefüggést keresni a dolgok között.
Mégis mit keres Andy Down egy eldugott teremben, a mardekárosok szintjén, ráadásul egy üst társaságában…?
*****
Dorothy Moseley világéletében talpraesett lány volt. Nem akadt még olyan problémája, amit idővel ne tudott volna megoldani. Amióta azonban a Roxfortba került, ez egy kicsit megváltozott. Akadt egy olyan dolog, amit egyszerűen képtelen volt úgy kezelni, ahogyan kellett volna. Ez pedig a kviddics és a Griffendél csapatkapitánya volt.
Nagyon élvezte, hogy őt nevezték ki a magyar lányok csapatának élére, de ezzel együtt hatalmas felelősséget is kapott. Hiszen egy kapitány feladata nem csak a szövegelés, hanem az is, hogy megfelelő stratégiával álljon elő és kellőképpen odafigyeljen a társaira.
De Hestings csak arra használja az idejét, hogy engem idegeljen! - gondolta bosszúsan. Éppen a pálya melletti lelátón üldögélt és jegyzetelt. Szerette volna a legjobb felállást és taktikát megkomponálni a legközelebbi meccsre. Amióta ugyanis több nemzetiségű diák járt az iskolába, több az övékhez hasonló csapat szerveződött, így a meccsek is sokkal gyakoribbak voltak.
Ez az év úgy tűnt, hogy egy amolyan Roxfort Kviddicsév cím alatt futó valami volt. Minden második szombaton meccs, a pálya pedig nagyon szigorú beosztást kapott.
Koncentrálj, Dory! Ha állandóan elkalandozol, azzal csak Hestingsnek teszel jót. Pontosan ezt akarja – hogy ne tudj figyelni… - De minduntalan beröppent a lelki szemei elé egy gonoszkásan vigyorgó, hetedéves fiú, aki a végén nyelvet nyújtott rá.
- A fenébe is, Hestings! – állt fel és vágta földhöz a meggyötört jegyzetfüzetet.
- Látom, másra se tudsz gondolni, csak rám – hallott felcsendülni egy ismerős hangot a háta mögül. Az illető hanghordozásából arra következtetett, hogy nagyszerűen szórakozik az ő kínlódásán. Magában elszámolt háromig, nehogy agyvérzést kapjon, mikor megfordul. Amikor már úgy érezte, hogy a helyzethez képest eléggé lehiggadt, villámló tekintetét belefúrta a kajánul vigyorgó fiúéba. Will a lelátó szélének támaszkodott, nem állt messze a lépcsősortól.
- Már kémkedsz is utánam? – kérdezte végül Dory. Igyekezett minél több ellenérzést sűríteni ebbe a négy szóba, de nem sikerült elkedvetlenítenie a rivális csapatkapitányt.
- Fölösleges. Benned úgyis olyan könnyű olvasni, kár volna strapálnom magam.
- Hogy mondod?!
- Nem vetted még észre? – könyökölt fel a párkányra Will. – A nap huszonnégy órájából huszonhármat én töltök ki az életedből. Kicsit gáz, nem gondolod?
- Te vagy a gáz! – csattant fel a lány. – Egyébként sem igaz. Aludni is szoktam.
- Na ne mondd! És álmodni talán nem?
- Tévedsz, ha azt hiszed, rólad álmodom. Nem szoktak rémálmaim lenni.
- Csak nem érzékeny pontra tapintottam, drágaságom? – rázta meg gúnyosan a fejét Will, miközben kivillantotta fehér fogsorát. – Fáj az igazság?
- Nem tudom, miről beszélsz – forgatta meg a szemét Dory. – De nem is érdekelsz. Csak azt akarom, hogy végre elhúzz ebből az iskolából! El sem tudod képzelni, mennyi agysejtemet mentenéd meg vele, ha már most volnál olyan szíves, és kicsinálnád magad…
- Akarod? – fúrta a tekintetét a magyar lányéba a griffendéles kapitány. Még mindig mosolygott, de a szeme nem játékosan, hanem elszántan és kihívóan csillogott.
- Naná! – vágta rá Dory gondolkodás nélkül. – Életem legboldogabb pillanata lesz, amelyikben látlak kinyiffanni.
- Akkor figyelj, Dorothy Moseley! – suttogta a fiú, és egy utolsó vigyor kíséretében hátat fordított a lánynak. Gyors és ügyes mozdulatokkal feltornászta magát a lelátó peremére, majd mielőtt a mögötte álló akár csak levegőt vehetett volna, leugrott a mélységbe. A csöndet egy hatalmas koppanás törte meg.
Dory ereiben megfagyott a vér, közben pedig elsápadt és remegni kezdett. Egy szempillantás alatt ott termett a korlátnál, és olyan előre hajolt, amennyire csak tudott. Sehol nem látta azt, akit keresett.
- Azért nem kellett volna… leugrani – suttogta. – Hallod, te marha?! Miért kell neked mindent olyan komolyan venned? Nem akartam, hogy meghalj, barom! Miattam lettél öngyilkos?! Will! Élsz még? Válaszolj! Könyörgök, mondj már valamit! Úristen, ez tényleg… meghalt…
Remegő kezét a szája elé kapta, de a tekintetével továbbra is a több tíz méterrel alatta lévő pázsitot pásztázta. A szemét valami mintha szúrni kezdte volna, de nem törődött vele. Egyre csak az járt az eszében, hogy hogyan lehet valaki ilyen hülye.
Valaki nevetni kezdett. Dory felismerte a hangot, de nem értette, hogy hogyan lehetséges ez. Úgy gondolta, hogy vagy képzelődik, vagy a srácból igen gyorsan lett kopogó szellem.
- Csak nem hitted, hogy kinyírom magam, mert kérted, Dory? – csendült egy vidám hang csupán pár méterről lejjebb. A lelátó alól előröppent William Hestings, akinek kutya baja sem esett. Ugyanis egy seprűn lovagolt éppen. – Látod, tényleg minden gondolatodban ott vagyok!
- Te… nem… haltál… meg – suttogta elképedve a lány, mire a griffendéles kapitány vigyorogva megrázta a fejét, majd hirtelen felemelte a seprűje elejét. Nagyon gyorsan és meredeken emelkedett fel, majd lendületből csókot lehelt Dory ajkára.
- Kviddicsező vagyok, édes – jelentette ki ravasz mosollyal, mikor egy másodperccel később biztos távolságba suhant a lánytól. – Nem szokásom belehalni egy zuhanásba. Egyébként is csak tudni akartam, hogy reagálsz…
- Gyűlöllek, te veszett vadbarom! Gyere ide, hadd fojtsalak meg! Nem, nem is. Ugorj le arról a nyavalyás seprűről, ásd el magad, ugorj gyilkos átok elé, tudom is én! Csak tedd el láb alól magad, TE IDIÓTA!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
