|
Külön utakon
Ruby 2010.11.17. 19:25
A lányok éppen a szokásos szombat reggeli dupla-triós megbeszélést tartották az ágyaikon ülve. Olyan fontos témákat vitattak meg, mint például Deidara természetellenesen szőke haja és Will szemtelen vigyora. Mivel nem igazán akadt érdekesebb történés, már egy ideje csak ilyesmikről beszélgettek.
- Szerintetek megengedik itt a hajfestést? – kérdezte Natalye.
- Nem hiszem – rázta a fejét Jess.
- Akkor Dei haja…? – rázta meg tanácstalanul a fejét Bonnie.
- Nem hiszem, hogy eredeti – húzta el a száját Suzy.
- Lehet, hogy McGali azt hiszi, hogy az – vont vállat Dory.
- Hallottátok, James mit alkotott megint?
- Lily?
- Ki más?
- Szerenád?
- Olaszul.
- Váó!
- Szerintetek mi lenne velünk, ha nem jöttünk volna el a Moxfortból? – gondolkozott el Suzy.
Egy percre mindannyian elcsöndesedtek és agyalni kezdtek.
- Szerintem már mindenből letettük volna az előrehozott RAVASZ-t – nevetett fel Jess. – Vagy legalábbis készülnénk rá.
- Talán magyar mágusok órán senyvednénk Vidrával – forgatta meg a szemét Natalye. – Az a pasi nem normális. Az oké, hogy Petőfi varázsló volt, de ettől miért kell nekünk a verseit tanulnunk?
- Ha nem lennék itt, nem fenyegetne agyvérzés – morogta Dory. Nem fejtette ki bővebben, mert úgyis mindenki tudta, hogy William Hestings a problémája. Már megint.
- Ha nem jöttünk volna ide, nem ismernénk egy csomó barátunkat – érvelt Bonnie. Többet nem is kellett mondania, azonnal meggyőzött mindenkit. Azaz majdnem. Mert valaki eleve oda sem figyelt.
Mindannyian Rubyra néztek, aki látszólag nagyon belemerült a könyvébe. Olyannyira, hogy észre sem vette, mikor mindenki más elhallgatott. Aztán Lye kivette a kezéből az olvasmányát és meglobogtatta az orra előtt.
- Zavarunk esetleg?
- Ne csináld már! – ült fel a lány, és kapkodni kezdett a könyve után. – Szegény Hero éppen belehal az őt ért vádba!
- Ez mind szép és jó, de nem a Sok hűhó semmiértet kellene olvasni megbeszélés alatt – vetette fel Jess.
- Ráadásul magyarul…
- El fogsz felejteni angolul!
- Beszélek eleget a többiekkel.
Amíg ők erről vitatkoztak, Suzy óvatosan feltápászkodott az ágyáról és szedelőzködni kezdett. Mikor észrevették, a lányok azonnal őt kezdték kérdezgetni.
- Brice-szel filmet nézünk franciául – mormolta, majd egy bocsánatkérő mosoly kíséretében kisietett a szobából.
Lye ekkor az órájára nézett, aztán váltott egy pillantást Bonnie-val. Ők is mocorogni kezdtek.
- Deidara megígérte, hogy ma japán kaját fogunk csinálni.
- Jó étvágyat hozzá – húzta el a száját Ruby. Nem volt gusztusa a különlegességekhez, ezért nem tudta elképzelni, hogy másnak hogy lehet.
- Köszi – vigyorogtak a lányok.
- Szerintem én is megyek – gondolkozott el Jess. – Remus szerintem még tanul, de biztos örülne, ha hamarabb mehetnénk sétálni.
- Ne már! Mindenki elmegy! – panaszkodott Dory. Azonban hiába tett így, az ajtó már be is csukódott az utolsó távozni készülő barátnője mögött. Egyedül maradt Jennyvel és az olvasó Rubyval. Mikor tudatosult benne, hogy lényegileg nincs társasága, sóhajtva bepakolt a kis válltáskájába, felvetette a kabátját és elindult a kviddicspálya felé.
Így esett, hogy a dupla-trió idő előtt először, hivatalosan is berekesztett egy megbeszélést.
*****
Az iskola egyik sötét, üres tantermébe két fiatal vackolta be magát. Mivel a padok nem voltak különösebben kényelmesek, Brice – akinek az átváltoztatástan volt az erőssége – puha kanapévá transzformálta a tanári asztalt.
- Suzy, te csodálatos vagy, ’ogy ilyen lelkesen tanulsz franciául – mosolygott rá a lányra, mikor már kellemesen elhelyezkedtek. – Remélem, mindent érteni fogsz a filmből.
- Ha nem, majd rákérdezek – jelentette ki Suzy. Élvezte, hogy a sok rajongója közül talált egyet, aki egyáltalán nem volt visszataszító, sőt!
- Mesélj az otthonodról! – kérte hirtelen a fiú, mikor már javában peregtek az elvarázsolt képkockák. – Milyen Magyarország?
Suzy egy pillanatig nem tudta felfogni a kérdést, aztán elgondolkozott. Nem tudta, pontosan mi érdekelhet egy franciát az ő kis országukból. Talán az ottani mágiára gondolt? Vagy az iskolájukra?
- Nagyon szép hely – mosolyodott el végül. – Az ország nagy része alföld, de ahol hegyek vannak, ott vadregényes egy kicsit a táj. Nem vagyunk olyan sokan, mint ti, de ahhoz képest azt hiszem, sokkal furcsább szerzetek lakják Magyarországot, mint Angliát. Ha csak minket veszünk alapul, akkor is látszik…
- Azt mondod, nálatok mindenki egy angyal?
- Nem – nevetett fel Suzy. Nem értetette ugyan, mikor beszéltek el egymás mellett, de biztos volt benne, hogy valahol kommunikációs zavarba kerültek. Ami persze benne volt a pakliban, hiszen egyiküknek sem az angol volt az anyanyelve.
- Azt mondtad, a magyarok olyanok, mint ti – kezdte Brice. – Én nem tudom, milyenek a barátnőid. De téged ismerlek, te pedig egy angyal vagy, akinek nem mindenki látja a szárnyát.
Suzy úgy érezte, menten beleolvad a kanapéba. Romantikus természete lévén egy ilyen monológgal teljesen le lehetett venni a lábáról.
- Brice, nálatok mindenki ilyen csodálatos? – csúszott ki a száján a kérdés. Mielőtt még korrigálhatta volna, a francia fiú egy olyan mosolyt küldött felé, amitől görcsbe rándult a gyomra.
- Merveilleux?
- Merveilleux – bólintott Suzy. Ekkor eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen a világ egyik legromantikusabb nyelvét tanulhatja egy hihetetlenül romantikus fiútól. Kimondottan szeretett mindent és mindenkit, aki vagy ami francia.
Kezdett egyre hálásabb lenni, amiért eljöhetett szeretett hazájából, hogy egy izgalmasabb országban és iskolában még izgalmasabb embereket ismerhessen meg.
- Háború van – jelentette ki hirtelen Brice. Suzy csak kettőt pislogott, aztán lassan próbálta megemészteni, hogy az eddig meghitt beszélgetés komolyabb fordulatot vett. – Ha végzünk az iskolában, kikerülünk a háborúba.
- Nem kell harcolnunk.
- Akkor kár volt egyáltalán idejönnünk – sóhajtott fel a fiú. – Azt hiszed, csak a szüleink kellenek Dumbledore-nak?
- Mi még csak tinik vagyunk – rázta meg a fejét értetlenül Suzy.
- Tinik, akiknek már csak egy vagy két évük van az iskolából – pontosított Brice. – Nem véletlen, hogy túlnyomórészt olyan családokat költöztettek ide, akiknek már idősebb gyerekei vannak. Az a néhány alsóbb éves nem fontos.
Suzy először tiltakozni szeretett volna, aztán mégsem tette. Mikor belegondolt abba, amint a fiú mondott, kénytelen volt belátni, hogy igaza van.
- Ezek szerint mi is azért vagyunk itt, hogy harcoljunk? Hogy meghaljunk a britek céljaiért?
- Nem – rázta meg a fejét Brice. Mélyen a lány szemébe nézett és lassan kezdett beszélni. – Azért vagyunk itt, hogy megmentsük őket a haláltól.
Suzy nyelt egyet és bólintott. Volt egy olyan érzése, hogy ilyen eltökélt és egyben romantikus fiúval még soha nem hozta össze a sors.
*****
- Nem is értem, hogy kerülhettek a Mardekárba – csóválta a fejét Lye. – A srácok nagyon rendesek és viccesek. Nem odavalók.
- Talán csak kicsit ravaszabbak, mint az átlag – találgatott Bonnie. – Például ott vannak Deidara robbanásmániái és Itachi agresszív kirohanásai.
- Igen, az ilyesmi mondjuk nem griffendéles vonás.
- Nem is hugrabugos.
- A Hollóháthoz meg nem elég okosak…
- Kiről beszéltek? – szólalt meg ekkor valaki a hátuk mögött. A lányok egymás karjáért nyúltak ijedtükben, és jól megszorongatták azt. Mikor lopva hátrapislogtak, megállapították, hogy Deidara sikeresen megrövidítette az életüket néhány évvel.
- Tudtad, hogy ijesztő vagy? – kérdezte Bonnie, mikor megnyugodott és kifújta a levegőt.
- Nem tudtam – vigyorgott rájuk a szőke hajú. – Gyertek, a ramen nem vár rátok mindig!
- Örökre – javította ki Lye, aztán barátnőjével együtt belekarolt az eléjük érkezett fiúba.
A konyha egyik mellékes helyiségét használták, amit a kérésükre a manók feltöltöttek mindenféle szükséges hozzávalóval. Itachi már ott várta őket egy receptes könyvvel – ami azonban, mint később kiderült, japánul volt.
- Ezt mi nem értjük – csóválták meg a fejüket a lányok.
- Akkor mi legyen? – néztek össze a japánok.
- Fordítsátok le! – rendelkezett Natalye.
A fiúk tanácstalanul néztek hol egymásra, hol pedig a könyvre. Sajnos a gasztronómiai szókincsük elég gyér volt. Bonnie és Lye ekkor magában hálát adott, hogy ők annak idején minden témában kipróbálták magukat. Az elmúlt egy év alatt szinte anyanyelvi szintre fejlesztették az angoltudásukat. Ez persze nem volt könnyű, de a tekergők társaságában semmi sem lehetetlen, ahogyan azt az íratlan mondás is tartja.
A végén megegyeztek abban, hogy Deidara megmutatja, mit kell csinálniuk, míg Itachi lejegyzeteli a lányok által használt angol konyhai kifejezéseket.
- Ez a Piton tegnap valami furaságot beszélt álmában – mesélte Deidara a leves főzése közben. Erre persze mindkét magyar felkapta a fejét.
- Furcsaságot, egyébként – korrigálta Lye. – Mit mondott Piton?
- Azt, hogy szombat éjjel valami titkos társaság találkozik a titkos helyen – vont vállat Itachi. – Fura álom.
- Az, az – bólogatott helyeslően Bonnie. Összenézett barátnőjével, és sikerült váltaniuk egy sokatmondó pillantást. Biztosak voltak benne, hogy az egyáltalán nem álom volt.
Nem kellett szót váltaniuk ahhoz, hogy tudják, ennek a dolognak igen komoly következményei lesznek. Például kialvatlanság, ha egy újabb egész estét betöltő nyomozást terveznek. Márpedig a helyzet megkövetelte ezt a lépést.
De amíg kora délután volt, nem akartak ezzel foglalkozni. Inkább megpróbálták ugyanolyan gondtalanul élvezni a két japán fiú társaságát, mint azelőtt.
*****
Odakint hűvös volt, de a lassan szálingózó hópelyhek teljesen elterelték Jess gondolatait arról, hogy kesztyűben és sálban kell sétálniuk. A lány boldogan lépkedett Remus mellett, aki összekulcsolta kezeiket.
- Milyen szép – mosolygott Jess, ahogy végignézett a fehér tájon. – Ilyenkor minden olyan békés.
- Igen. Ha csak azt látnám, el tudnám hinni, hogy a Roxforton kívül is biztonságban vannak az emberek.
Mindketten sóhajtottak egyet, aztán csendesen folytatták a tó körüli sétájukat. Nem akartak a külvilág nyomasztó dolgairól beszélni, pedig ezek a témák lépten-nyomon előjöttek. Csak szerettek volna kettesben tölteni egy kis időt, amikor nem kell a dolgozatok vagy a többiek miatt izgulniuk.
A romantikázás azonban hamar kudarcba fulladt, mert megakadt a szemük egy másik pároson.
- Peter és Emily – mosolyodott el halványan Remus. – Hát nem furcsa? Soha nem hittem volna, hogy Peter talál magának valakit. Igaz, magamra is azt hittem, hogy egyedül élem le az életemet…
- Nekik is kijár egy kis boldogság – nevetett fel Jess, miközben kicsit odébb húzta barátját, nehogy megzavarják a másik két griffendélest. Egy fa mögé álltak be, hogy takarásban lehessenek és ők maguk is zavartalanul folytathassák a beszélgetést.
- Szerdán holdtölte lesz – jegyezte meg keserűen Remus.
- Kimegyek veled – jelentette ki Jess gondolkodás nélkül. Számára teljesen evidens volt ez a lépés. Hiszen mi mást mondana egy ilyen helyzetben az ember lánya a vérfarkas barátjának, mikor ő maga animágus? Természetesen ezt.
- Nem – mosolyodott el a fiú, és gyengéden megszorította barátnője kezét. – Inkább jegyzetelj nekem szerdán és csütörtökön, jó?
- De…
- A fiúk majd velem jönnek éjszaka, de ha te is fáradt leszel másnap, akkor nem lesz kitől elkérnem az anyagot – magyarázta. Igazából egyáltalán nem érdekelte az iskola és a tanulnivaló, csak szerette volna biztonságban tudni Jesst. Ezzel az indokkal viszont sikerült távol tartania a lányt a Szellemszállástól.
Egy darabig némán álltak egymás mellett, aztán Remus lassan mindkét kezét a lány derekára csúsztatta, majd lágyan megcsókolta. Az idilli jelenet azonban nem maradt háborítatlan, egy ingerült hang ütötte meg a fülüket.
- Nem! – jelentette ki határozottan Emily. – Tévedsz, én pedig nem leszek a társad benne.
- Ne csináld már! – könyörgött Peter. – Tudod, hogy nekem ez mennyit jelent.
- Gyáva vagy, Peter, ez ennyit jelent, semmi többet.
Jess meglepetésében még közelebb húzódott barátjához, és mindketten csendben hallgatták a pár veszekedését. Az ugyan nem derült ki, hogy min, de nagyon összevesztek. A végén már mindketten kiabáltak, aztán Emily dühösen elcsörtetett a kastély felé, Peter pedig puffogva utána sietett.
- Gyümölcsöző kapcsolat – jegyezte meg Jess nagyokat pislogva.
- Nem tudom miért, de valahogy nem ilyennek képzelem a szerelmeseket – csóválta meg a fejét Remus. – Szerintem sokkal jobban megvoltak egymással, amíg nem jártak.
- Vagy nagyon gyorsan öregedtek zsémbes házaspárrá vagy rájöttek, hogy nem tartoznak össze – vont vállat a lány.
- Talán igazad van. Hol is tartottunk?
*****
- Megint vesztettél – jelentette be unottan Sirius, miközben a sakktáblát fixírozta. A szobájukban ültek Jamesszel, mivel mindenki másnak randija vagy fontos elintéznivalója akadt. Kicsit szerencsétlenül érezték magukat, hogy szombaton a legizgalmasabb, amit csinálhatnak, egy parti sakk.
- Tessék? – emelte fel a fejét James. – Mondtál valamit?
- Lily Evans az imént jött be, hogy szerelmet valljon neked.
- Tényleg?!
- Nem.
- Kár…
- Aha.
Mindketten szerencsétlenül és egykedvűen bámultak ki az ablakon. Odakint esett a hó, több párocska is sétálgatott a tóparton – köztük Remus, Jess, Peter és Emily.
Amikor eljutottak odáig gondolatban, hogy akár ők is romantikázhatnának valakivel, felsóhajtottak és inkább visszafordultak a sakktáblához.
Szó nélkül újra felállították a bábukat.
- Most te kezdesz – morogta James.
- Jó.
- Sakk matt – jelentette ki Sirius fél órával később, majd ugyanolyan unottan nézett fel legjobb barátjára, mint eddig.
James csak bólintott egyet és már pakolászta is vissza a helyükre a gyalogokat.
- Na, ebből most van elegem! – döntötte fel a félig kész táblát a Black család kitaszítottja. – Én a magam részéről megyek és keresek valami szórakoztatót.
- Pipogyusz? – lelkesedett James.
- Még szép!
*****
Dory jobb dolga nem lévén a kviddicspálya lelátóján üldögélt és próbálta megtervezni a legújabb stratégiájukat. Valahogy eddig egyik verzió sem vált be túlzottan. Leginkább persze az volt a problémája, hogy szinte soha nem tudott pályát szerezni a gyakorlásra. Amikor valami csoda folytán azonban mégis, akkor a csapatot nem tudta összeterelni vagy épp ügyetlenkedtek.
- Nocsak, Moseley ismét a pályán – sétált le az első sorba a lány mellé, majd ült is le oda William Hestings. Az arcán széles vigyor terült szét, látszólag nagyon jó kedve volt.
- Lám-lám, Hestings már megint kinyitotta azt a nagy száját – tette félre a jegyzeteit Dory. A térdére könyökölt és várakozón nézett az érkezőre.
- Azt hiszem, kivételesen közösek a céljaink – dőlt előre Will. – Mindketten azt akarjuk, hogy a Mardekár kiessen.
- Furcsa ezt mondanom, de igen, egyet értek.
- Meg kellene néznünk egy edzésüket – folytatta a fiú.
Dory ezen elgondolkozott, de közben bólintott. Tudta, hogy a mardekáros kviddicscsapat mindig olyan elszigetelten gyakorol, hogy szinte lehetetlenség meglesni őket. Néha takarodó utánra kérték ki a pályát és tanári engedéllyel este edzettek.
Miután megosztotta ezeket a kételyeit a másik csapatkapitánnyal, már ketten törték a fejüket.
- Ma este fél nyolctól edzésük van – szólalt meg végül Will.
- Nyolctól meg takarodó, nagyokos.
- Gyere velem! – ragadta meg hirtelen Dory kezét a fiú. A szemei eltökélten csillogtak, és ekkor talán életében először barátságosan viselkedett a lánnyal.
Dory először csak meglepetten pislogott rá, aztán nagy levegőt vett és lenézett a kezére, amit Will még mindig szorongatott.
- Rendben – válaszolta végül. Ugyan nem vonzódott betegesen a szabályszegésekhez, úgy érezte, hogy ez egy jó cél érdekében járna tilosban.
- Negyed nyolckor légy a Nagyterem előtt! – vigyorgott rá a fiú, miközben elengedte a kezét és felállt. Még kacsintott egyet, aztán hátat fordított neki és már ott sem volt. Ő már rég eltűnt a lelátóról, Dory azonban még mindig csak bámult maga elé.
- Hogy ennek milyen jó alakja van…!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
