Ruby:

- Mindenki tudja a feladatát? – kérdezte Morton fáradtan. Már napok óta alig aludt valamit, a társaság tagjai ráadásul a legkevésbé sem voltak tekintettel rá. Mindent ötször kellett elmagyaráznia nekik, mire esélyes volt, hogy megértik.
Az egybegyűltek a kérdésre egyetértően morogtak valamit, mire a főnök egy sóhajjal útjukra engedte őket.

Ő maga még nem indult el, csak lerogyott egy székre és a tenyerébe temette az arcát. Próbálta megmagyarázni magának, miért is csinálja ezt. Mert nem szórakozásból, abban biztos volt.
- Jól vagy? – hallott meg egy barátságos hangot maga mellett. Felemelte a fejét és belenézett a zöld szemekbe.
- Csak fáradt vagyok – sóhajtott fel. Végignézett az előtte ácsorgón, aztán halvány mosolyra húzta a száját. Az előítéletei ellenére ő volt az egyik legjobb embere, szinte bármit rá mert volna bízni, nyugodt maradt a lelkiismerete. – Menj, pihenj te is!

- Majd akkor, ha te is.
- Ne pimaszkodj! – próbált hatni rá Morton, de közben felállt és összeszedte a holmiját. Egyetértett: neki sem ártana aludnia végre. – Rendben, megyek már. Most pedig eredj!
Az szemtelenül elmosolyodott, vállat vont és már ott sem volt. A titkos folyosó végén azonban megragadta őt egy kar és félrehúzta egy függöny mögé.

- Hogy van? – kérdezte az alak türelmetlenül.
- Fáradt, de túléli.
- Nem Mortonra vagyok kíváncsi.
- Nem tudom, kiről beszélsz.
- De igen, nagyon is jól tudod!
- Ha tudatni akar veled valamit, tudja, hol talál – jelentette ki ő, majd egy lesajnáló fintor után kilépett a függöny mögül.

Mielőtt kilépett volna a klubhelyiségből, még egyszer visszanézett, nem látja-e valaki. A sötét folyosón hűvös volt a levegő és mintha egy gyenge szellő is beférkőzött volna a kastély falai közé egy nyitott ablakon.
A fiú nem tudta pontosan, mit csinál ott éjnek évadján, csak hallgatott arra az ösztönre, ami nem hagyta nyugodni. Ötlete sem volt, mit keres, csak körbe-körbe sétált a környéken.

Egyszer aztán megpillantott valamit a földön. Onnan, ahol állt, nem tudta kivenni, mi volt az, ezért közelebb ment és lehajolt. Tapogatni kezdett abba az irányba, ahol előzőleg azt a valamit látta, aztán hirtelen megdermedt.
Nagyon lassan felemelte a kezét, hogy közelebbről is szemügyre vehesse. Az ujjai véresek voltak.

Beleborzongott annak a tudatába, hogy miben matatott. Nem bírta a vért. Felegyenesedett és elhatározta, hogy visszamegy aludni, mielőtt még belekeveredne valami olyanba, amibe nem kellene. Azonban mire függőleges testhelyzetbe került, már meg is gondolta magát. Újra a vértócsára szegezte a tekintetét, próbálta kideríteni, hogyan került oda. Azonban nem látott a közelben senkit és semmit. Csupán egy-egy vékony, vörös csíkot két ellenkező irányban.

Az egyik irány azt jelzi, honnét jött, a másik pedig azt, hogy hová ment – állapította meg magában.
Elhúzta a száját és követni kezdte a vékony vércsíknak azt a részét, ami közelebb volt a hálókörletéhez. Néhány perc múlva aztán a nyomnak útját állta egy ajtó. A fiú felemelte a tekintetét és körbenézett.

A szemei elkerekedtek, a szíve pedig hirtelen sokkal gyorsabban kezdett zakatolni. Magában szitkozódott egy sort, közben hitetlenkedve lökte be a női mosdó ajtaját. Nagyon remélte, hogy nem azt fogja ott találni, amit vár.
A hold pont bevilágított az ablakon, a fénye egyenesen oda esett. A kőpadlón még pár méteren ott volt a vékony, vörös csík, utána azonban egy szélesebb véres terület vette át a helyét. A tócsa közepén pedig feküdt valaki.

Amikor megpillantotta az ernyedt tagokat, felszisszent.
Odasietett, hogy megnézze, bár volt egy olyan érzése, hogy már csak egy hullát fog találni. A hideg futkosott a hátán a gondolatra, hogy egy még emberi állagú halottat lásson – nemhogy még vizsgálgasson! A szellemekkel nem lett volna baja, de egy ilyennel…
A lányalak arccal a földön feküdt, ő pedig remegő kézzel nyúlt érte, hogy megfordítsa.

Nem hiányzott sok hozzá, hogy felkiáltson döbbenetében. Egyrészt azért, mert pontosan azt látta, amitől tartott, másért azért, mert a lány élt. Nagyon is élt.
A bőre ugyan hófehérre sápadt a vérveszteségtől, de nem úgy nézett ki, mint aki a halálán van. A fiú még mindig remegő kézzel megpaskolta az eszméletlen lány arcát, de az nem reagált.

- Mégis mit csináljak veled, he?! – morogta idegesen. Már bánta, amiért elfelejtette magával hozni a pálcáját. A végén már jószerével úgy pofozgatta, hogy kipirult a szerencsétlen arca. És emellett ébredezni is kezdett.
Lassan felnyitotta zöld szemeit, majd szinte azonnal vissza is csukta őket.
- Eh?

- Eh – ismételte mogorván a fiú. – Neked komolyan életcélod ebben a vécében kikészíteni engem? Mert ha igen, akkor nagyon jó úton haladsz.
- Mhm…
- Jó, tehát agyalágyult is lettél. Bravó, Lightning.
- King – morogta erőtlenül a lány.
- Mi történt veled? – váltott hangnemet a mardekáros fiú.

- Nem tudom – motyogta Ruby, majd megpróbált felülni. Félúton azonban megakadt. Felszisszent és visszahanyatlott a vértócsába. – Azt hiszem eltört bennem valami, aminek nem kellene.
- Nagyszerű megállapítás – csettintett gúnyosan Edward. – Elvégre ez a minimum azután, hogy a fél folyosót és a lányvécét összevérezted.
- Szerinted direkt volt?

A fiú már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon, de végül meggondolta magát és megrázta a fejét. Felsóhajtott, majd kinyújtotta a karjait a lány felé és óvatosan felemelte a földről. Ő nyögött egyet, az pedig felszisszent.
- Ez fáj! – panaszolta Ruby.
- Nekem is – zihálta a mardekáros. – Nehéz vagy, mondták már?
- Akkor tegyél le!
- Hogy aztán elvérezz?
- Akkor meg ne panaszkodj!
- Azt hiszed, ezzel magammal cselekszem jót? Felőlem kipurcanhatsz, csak ne a mi körletünkben!

Ilyen és ehhez hasonló mondatok hangzottak el kettejük között, míg igencsak lassan haladtak a gyengélkedő felé. Még csak két emeletet sikerült haladniuk felfelé, mikor valaki kis híján feldöntötte őket. Mindhárman hatalmas szemeket meresztettek egymásra, majd végül az új jövevény szólalt meg elsőnek.
- Mi történt?
- Nem tudom – mormolta Ruby lesütött szemmel. Mindkét fiú hitetlenül bámult rá, majd mikor elkönyvelték magukban, hogy nem kapnak választ, tanácstalanul összenéztek.

 

A folyosók még mindig kihaltak voltak, úgy tűnt, ilyenkor már a gondok is nyugovóra tért. A két lány így minden probléma nélkül kutakodhatott. Csak az volt a baj, hogy sem az ellenségeiket, sem a barátaikat nem találták sehol. Mikor Lye ránézett az órájára, az hajnali fél hármat mutatott.
Álmosan összepislogtak, és szavak nélkül megállapították, hogy mindketten nagyon kimerültek. De nem engedhették meg maguknak, hogy aludni menjenek, mikor semmit sem tudtak a többiekről.

- Nem kellene szólni valakinek? – vetette fel Dory.
- Hogy aztán hatszor ötven pontot vonjanak le tőlünk az éjszakai portyázásért?
- Mi van akkor, ha történt velük valami?
- Reméljük, nem történt semmi – csóválta a fejét Natalye. Aztán nemes egyszerűséggel hasra esett valamiben. Mikor szitkozódva feltornászta magát ülésbe, megnézte, pontosan mi is állta útját. – Jézusom, Bonnie!

Dory azonnal leguggolt mellé, hogy ellenőrizze, amit hallott. Lye valóban ájult barátnőjén esett keresztül. A két lány meglepetten nézett össze, majd egyszerre kezdték keltegetni Bonnie-t.
Úgy tűnt, teljesen rendben van, mármint azon kívül, hogy nem volt magánál.
- Elkábították – jelentette ki Dory.
Lye bólintott, de közben tovább ébresztgette a lányt. Néhány perces rázogatás és pofozgatás után végül elkezdte nyitogatni a szemét.

- Jól vagy? – kérdezte Natalye.
- Majd akkor leszek jól, ha megtéptem azt a ribancot – morogta ingerülten Bonnie, miközben felült. – Andy Downt követtem, de sajnos meglógott előlem. Aztán a semmiből megjelent az a liba és elkábított!
- Liba? – vonta fel a szemöldökét Dory.
- Andy? – kérdezett vissza Lye.

Úgy tűnt, a trió teljesen tanácstalan maradt. Mind a támadó személyét illetően, mind Andy ügyével kapcsolatban.
- Az a fiú már túlmegy minden határon. Túl sok gyanús dolga van, ráadásul mindig ott van, ahol nem lenne szabad.
- Egyetértek. Rosszban sántikál.
- Nem biztos. Lehet, hogy valami olyan ügylete van, amivel semmi baj nincs, csak épp mi nem tudunk róla.

- Keressük meg a többieket – döntötte el végül Lye.
- Fölösleges – jelentette ki Dory. Ő szemben állt két barátnőjével, így láthatta azt is, amit ők nem: Jesst közeledni. A lány arca bosszús volt, ebből kitalálták, hogy nem éppen nyaralni volt.
Amikor megállt mellettük, megkérdezte őket, mi történt velük, s csak ezután volt hajlandó ő is mesélni.

- Követett valaki – magyarázta. – Amikor már biztos voltam benne, felszólítottam, hogy mondja meg, kicsoda. De mivel nem válaszolt, megátkoztam. Aztán megpróbáltam elmenekülni, de beleütköztem egy fiúba, aki pedig elkábított.
- Tehát ketten voltak – vonta le a következetést Bonnie. – Akkor könnyen megeshet, hogy a többieket is ők tették ártalmatlanná.

- Akkor keressük meg őket – vetette fel Dory.
- Én a negyedik emeletről jövök, onnan végignéztem minden helyet, ahol úgy gondoltam, hogy lehettek, de sem Suzyt, sem Rubyt nem láttam – csóválta meg a fejét Jess. – Annál feljebb pedig nem mentünk, legalábbis úgy beszéltük meg, hogy nem megyünk.
- Mi pedig a földszintről indultunk – ráncolta a homlokát Natalye. – Akkor valami nagyon elkerülte a figyelmünket.

- Hát persze – morogta Bonnie. – A pincében nem voltunk, a mardekárosoknál.
- Akkor… menjünk.
- Ruby úgyis a vécében dumál Kinggel.
- Ja, legalább kihallgatjuk őket.
- Nem vagyok kíváncsi rá.
- Menjünk, menjünk!

 

A Griffendél klubhelyiségében csak egy ember üldögélt ilyenkor. Idegesen bámult az alig pislákoló tűzbe, és időnként felpattant, sétált néhány hosszt, majd újra visszahuppant a kanapéra. Látszólag valami nagyon nem volt rendben vele.
Ilyen idegállapotban talált rá az álmosan kóválygó Sirius Black, mikor lebotorkált a közös nappaliba.
- Reg – mormolta félálomban. – Mi a sárkánypikkelyért trappolsz itt, mint egy kertitörpe?

- Suzy – jelentette ki a fiú, mintha ez evidens lett volna. Úgy nézett ki, mint aki menten agyvérzést kap. Az idősebb Black fiú erre kezdett kicsit felébredni, úgyhogy odabattyogott az öccséhez, megragadta a karját és lenyomta egy fotelba.
- Mi van vele? – kérdezte. Látta, hogy Regulus felállni készült, ezért útját állta. – Gyerünk, beszélj, ha már kiverted az álmot a szememből!

- Elvitte őt az a francia ficsúr! – panaszkodott Reg.
- He?
- Az a nyálgép – morogta a fiú.
- Mikor?
- Hát most!
- Akarsz felvilágosítást az emberek éjszakai életéről?
- Nem akarok semmi perverzről beszélni. Veled meg főleg nem.
- Én arra gondoltam, hogy elmagyarázom neked az alvás fogalmát, öcskös – csóválta meg a fejét Sirius, majd kaján vigyor ült ki az arcára. – De ha bármi kérdésed van az intim férfi-női kapcsolatról, biztos vagyok benne, hogy a gyengélkedőn kielégítő magyarázattal szolgálnak neked.

Egy darabig ezután egyikük sem szólalt meg. Mindketten csak néztek egymásra szakadatlanul. Végül ismét az idősebb testvér szólalt meg.
- Nézd, Reg – vett nagy levegőt. – Nem tudom, mit álmodtál, de ilyenkor Suzy biztosan alszik már, nem pedig holmi Franciskával hetyeg.
- Nem érted, Sirius? – nézett fel rá kétségbeesetten Regulus. – Láttam, amikor az a srác egy órával ezelőtt a karjában vitte őt! A saját szememmel láttam, nem álmodtam.

A tekergő döbbenten meredt maga elé. Több dologgal kapcsolatban is voltak kétségei, de leginkább egy dolog foglalkoztatta.
- Hogy jutott be ide egy francia?
- Nem itt volt – rázta a fejét Reg. – A harmadik emeleten…
- Mégis mi a mennydörgős ménkűt kerestél te a harmadik emeleten ilyenkor?!
A fiú zavartan lehajtotta a fejét, nem nagyon akart válaszolni.

- Regulus! – emelte fel fenyegetően a hangját Sirius. – Ugye nem? Mondd, hogy nem!
- Nem tehetek róla – motyogta megsemmisülten.
- Dehogynem – vágta rá keményen a báty. Aztán mikor meglátta testvére arcát, kicsit barátságosabb és megértőbb hangnemre váltott. – Nem kell ezt csinálnod. Én segítek neked, de tényleg. Csak ehhez tudnom kell, ha szükséged van rám.
- Nem csinálom – ellenkezett, majd félrelökve Siriust, felállt és elsietett a hálószobájába.

 

A négy lány óvatosan lökte be maga előtt a mardekárosok lányvécéjének ajtaját. Nem tudták pontosan, mire számítsanak, de abban egyetértettek, hogy nem azt várták, amit kaptak.
- Ez.
- Itt.
- Vér.
- Sok vér.

Döbbenten meredtek maguk elé, és próbálták eldönteni, hogy tulajdonképpen mit jelent az, amit látnak. Amikor aztán jobban szemügyre vették a kőpadlót, észrevették, hogy halványan véres cipőnyomok látszódnak a földön. Valaki járt itt, aki nagy valószínűséggel nem a sebesült személy volt.
- Gondoljátok, hogy…?
- Irány a gyengélkedő!

 

A hármas elég különös összhatást kelthetett volna az emberekben, ha fényes nappal vonultak volna így végig ezen az útvonalon. A két fiú két oldalról fogta a lányt, nyögdécselve cipelték őt. Az egyikük, Edward King, szinte végig az utat szemlélte, mintha csak félt volna ránézni a sebesültre; Andy Down pedig pont fordítva: bámulta a lányt és a vért, de nem figyelt a lába elé. És ez így ment egészen addig, míg meg nem érkeztek a gyengélkedőhöz.

Ott aztán a mardekáros fiú kopogott, sőt, már-már dörömbölt az ajtón. Természetesen beletelt pár percbe, míg megjelent előttük a morcos, kócos, fiatal javasasszony hálóköntösben.
- Mi van? – reccsent rá a diákokra.
- Elnézést a zavarásért, Madam Pomfrey, de…
- Ruby megsebesült – vágott közbe Andy, majd a fejével a karjukban tartott lány felé intett.
Madam Pomfrey csupán egy pillantást vetett rá és máris kitárta előttük az ajtót.

- Ide, ide – irányította a „szállítókat” egy ágy felé. Miközben a fiúk letették Rubyt, a javasasszony meggyújtott a pálcájával néhány gyertyát, hogy lássanak is valamit.
Így, a fényben sokkal rémisztőbb látvány volt ránézni a sérültre, aki ennek ellenére kimondottan jó kedélyállapotnak örvendett. Úgy tűnt, a többieket sokkal jobban meghatotta a balesete, mint őt magát.

- Mégis mi történt veled? – faggatta a Madam, de az ő kérdésére is csak egy nem tudom volt a válasz. A gyógyító levetette vele a kardigánját, így a fehér blúzán jobban látszottak a vérfoltok. Edward szeme majd’ kiestek, annyira kigúvadtak. Aztán szinte azonnal le is sütötte a szemét és fura fejeket kezdett vágni.
- Mi bajod? – fordult hozzá Andy.
- Nem… nem bírom a vért – jelentette ki elcsukló hangon, és azzal a lendülettel, amivel elfordult, ki is sietett a gyengélkedőről.

Andy egy pillanatig hezitált, aztán Ruby felé emelte a mutatóujját és a mardekáros után indult. A lány csak nagyokat pislogott az egy percen belül másodjára csukódó ajtóra, aztán felszisszent.
- Ez fáj!
- Ha arra sem emlékszel, mi történt veled, meg se mukkanj!