Ruby:

Kedves Naplóm!
Sok minden történt azóta, hogy utoljára írtam. Megpróbáltuk megkeresni a mardekárosokat, mikor fülest kaptunk, hogy gyűlést tartanak, de… nem sikerült. Valaki szabotálta az akciónkat és megtámadott minket. Az utolsó, amire emlékszem arról az éjszakáról, hogy valaki üldözött engem és sikerült sarokba szorítania.
Amikor aztán magamhoz tértem, egy vértócsában feküdtem a mardekárosok körletének mosdójában. Ott, ahol már annyiszor ébredtem fel… Rémisztő volt, mikor a sötétben az első dolog, amivel szembesültem, Edward King csokoládébarna szeme volt. Ő aztán felvitt a gyengélkedőre Andy segítségével. Már meg sem lepődtem azon, hogy ők is a folyosókon kószáltak az éjszaka közepén.
Valahogy az sokkal jobban izgat, hogy pontosan mi történt akkor éjjel. Mert ezt azóta sem sikerült kiderítenünk, pedig rengetegszer próbáltunk rájönni. Valaki megtámadta a rossz helyen szaglászó Dupla-triót. Ez az, amit mind a hatan tudunk. Ez a valaki én voltam – ez az egy, amit csak én tudok. És Edward King, akinek első rémületemben elmondtam azt, amit álmomban láttam. Szerinte csak rossz álom volt. De én egyszerűen képtelen vagyok hinni neki, mikor újra és újra bevillannak azok a képek…
Nem mertem elmondani a lányoknak. Hogy miért? Bonnie beszámolt nekünk arról, hogy Deidara figyelmeztette őt, áruló van köztünk. Senki nem hitte el, hogy ez tényleg igaz lehet. De én? Mi van akkor velem? Már több mint gyanús az a sok minden, ami velem történik. Miért is ébredek rendszeresen elhagyott mosdókban, miért támadok meg tudat alatt másokat? És főleg: miért nem emlékszem soha semmire?
Elhatároztam, hogy ha holnap reggel hazamegyek és megkeresek egy gyógyítót. Skizofrénia.
Egyébként azért nem rögtön ma, a téli szünet első napján, mert este lesz a karácsonyi bál, amire mindenképpen el akarok menni. Mert szeretném jól érezni magam. Az utóbbi időben ugyan kicsit lenyugodtak a kedélyek, de ez mindenképpen jót tesz majd mindannyiunknak.
Amúgy Reg újra megkereste Suzyt. Igaz, csak beszélgetni akar vele, de akkor is. Szegény fiú annyira elesettnek és magányosnak tűnik… Az én drága ikrem pedig gondolkodás nélkül pátyolgatni kezdte a lelkét – szigorúan baráti keretek közt.
Olyannyira jó lett a kapcsolatuk, hogy a srác meghívta Suzyt a bálba. Ő pedig igent mondott neki.
Ezek a Blackek kitetettek magukért: Sirius végül úgy döntött, a sarkára áll és meginvitálja Bonnie-t. Akit egyébként két órával később mindkét japán haverja is hívott. Nem ér, hogy neki ilyen sok fiú barátja van!
James állandóan próbálkozott Lilynél. Még szerenádot is adott neki olyan helyeken, ahol szerintem nem kellett volna – vécé előtt, seprűháton –, főleg, mert mint az kiderült, szegénynek egyáltalán nincsen hangja. Természetesen meg is volt a szorgalma eredménye: mindenki rajta röhögött. Soha nem értettem, hogy képes elviselni ennyi megaláztatást és visszautasítást anélkül, hogy felképelné azt a nőszemélyt. Mások örülnének, ha James Potter csak rájuk köszönne a folyosón…
Szóval hoppon maradt, végül pedig könyörgött Lye-nek, hogy mint barátok, menjenek együtt. Ő először ellenkezett – talán más fiúktól várt meghívást –, de végül megesett a szíve szegény, kikosarazott Jamesen.
Jess pedig természetesen Remusszal megy. Igaz, már mindketten unják egy kicsit, hogy olyan harmonikus az életük, ezért egészen az utolsó pillanatig halasztották ezt a meghívásosdit. Jess várta, hátha akad valaki, aki megkérdezi őt, Remus pedig leste a lányokat. Igaz, hogy ezzel együtt is mindenkinek nyilvánvaló volt, hogy csak arra vártak, mikor jelenthetik be, hogy együtt érkeznek majd a bálra.
Csak Dory és én maradtunk pár nélkül. Ő azt mondja, nem is bánja, hogy így alakult, mert egyetlen olyan srác sem maradt, akivel szívesen menne. De én azért sajnálom egy kicsit. Egy karácsonyi bálba egyedül… Hát, ki tudja?
Én komolyan elgondolkoztam rajta egyszer, hogy inkább hazamegyek. De annyira szeretnék itt maradni, nem akarok kihagyni semmit!
Apropó, ma december huszonharmadika van, délután öt óra. Holnap már Szent Este, utána pedig Karácsony. Sokat gondolkoztam, mit adhatnék a barátaimnak, aztán végül sikerült dűlőre jutnom. Mivel a Dupla-trióval holnap együtt utazunk haza – Magyarországra – úgy döntöttem, majd ott odaadom nekik, amit terveztem. Szóval már csak a többieket kell ma megajándékoznom. A Tekergőket, Andyt és… és Edward Kinget, azt a szerencsétlen, vérfóbiás, de jószívű mardekárost.

Ruby elmosolyodott, mikor befejezte a naplóbejegyzését. Aztán körbenézett a szobában, ahol egyébként teljes volt a káosz. Azok a lányok, akik tudták, hogy odalent vár rájuk valaki, szaladgáltak ide-oda, mint a mérgezett egerek. Ki a haját bodorította, ki a sminkjét igazította, ki a ruháját tette rendbe, ki pedig holmiját kereste.

Dory közben nyugodtan jegyzetelt a noteszébe, szinte semmi jelét nem adta annak, hogy szeretne ő is bálozni. Ha többiek odafigyeltek volna rá – amit a nagy kapkodásban nem tettek –, biztosak lettek volna abban, hogy a kviddicscsapatuk új stratégiáját dolgozza éppen ki vagy a rivális kapitány hulláját boncolja. Pedig kivételesen se edzés, de gyilkolás nem járt a fejében. Helyette megpróbálta lerajzolni annak a bizonyos fiúnak az arcát. Azt, amikor nem ellenségesen nézett rá, hanem… valahogy máshogy.

Elsőnek Suzy készült el, így a szoba közepén megállt és körbefordult egyszer, hogy mindenki megnézhesse szép ruháját.
- Jó leszek így? – kérdezte aztán. Komolyan arra várt, hogy barátnői kritikát mondjanak róla., bár magában fohászkodott, hogy ez a kritika ne negatív legyen.
- Gyönyörű vagy, ikrem – vigyorgott rá Ruby, aki már a Karácsonyi Éneket tartotta a kezében. Ahogy Dorynak, neki sem volt kedve még készülődni. Minek? Őket nem várta odalent egy helyes srác…

- Nem értem, nem értem – rázta a fejét Natalye, miközben a tükör előtt próbálta a haját elegáns kontyba fogni. Mindannyian értetlenül néztek rá, mire ő megfordult és barátnőire nézett. – Miért kellett meghívnia?! Mi van, ha most belezavar mindenbe?
- Miért mondtál igent neki? – kérdezte Jess, aki közben szintén elkészült, így odalépett Lye mögé és kezelésbe vette a lány haját. – Nyugodtan mondhattad volna, hogy nem akarsz vele menni a bálba. Nem hiszem, hogy nem találtál volna más partnert.

- Sajnáltam szegényt. Lily olyan csúnyán kikosarazta…
- De azt se felejtsd el – szólt közbe Bonnie –, hogy James amiatt a liba miatt hagyott ott téged. Szerintem nem érdemel barátságnál többet.
- Nincs is szó másról – húzta el a száját Suzy. Körbenézett a szobában. Elismerően bólogatott, mikor látta a csinosan felöltözött Lye-t, Bonnie-t és Jesst. Aztán mikor tovább fordult… - Dorothy Moseley, Rubina Lightning! Azonnal szedjétek össze magatokat! Fél óra múlva kezdődik a bál, ti meg még a lábatokat lógatjátok? Egy, kettő, készülődni!

A lányok persze azonnal ugrottak is a parancsra. A többiek pedig, mikor látták, hogy már nem lesz szükség az ő noszogató szavaikra, úgy döntöttek, inkább nem váratják tovább kísérőiket – akiket amúgy már tíz perccel azelőttre rendeltek a klubhelyiségbe…
- A Nagyteremben találkozunk – jelentette ki Natalye, mielőtt becsukta volna maguk után az ajtót. – Ne késsetek!

Amikor aztán elcsendesedett minden, a szobában maradtak összenéztek és elmosolyodtak. Nem siettek túlzottan, szép lassan előkeresték a ruháikat és nyugodtan kezdtek hozzá a hajukhoz. Elsőnek Dory lett készen, így várakozón nézett barátnőjére, aki csigatempóval készülődött.
- Menj csak, majd megyek én is – intett neki Ruby, miközben elfojtott egy ásítást.

Így történt, hogy öt óra ötvenkor Dorothy Moseley kilépett ADERASZ (A Dupla-trió Egyesült Rezidenciájának Alakulati Szobája) ajtaján. Szőke haját ő is kontyba fogta, mint ahogyan azt minden lány, de néhány tincset nem a többihez fogott hozzá, hanem egyszerűen a füle mögé tett. Óvatosan lépkedett le a torony lépcsőin, nehogy hasra esessen csodaszép, aranyszínű ruhájában.

Amikor már a földszinten volt, hallotta, hogy az óra elütötte a hatot – megkezdődött a bál. A lány elhúzta a száját és megcsóválta a fejét, de nem szaporázta meg a lépteit. Biztos volt benne, hogy senki nem fogja észrevenni, ha késik.
Egyedül az ő cipőjének kopogása hallatszott a folyosókon, melyeken átvágott. Hosszú ideig nem is sejtette, hogy valaki figyeli őt. Figyeli és követi. De nem gyilkos, gonosz szándékkal, hanem valahogy egészen máshogy…

*****


Már mindenki találkozott a partnerével, csak ő nem. Idegesen toporgott a Nagyterem bejárata mellett és várt. El sem tudta képzelni, hol maradhatott olyan sokáig Regulus. Amikor odafent, a klubhelyiségben azt mondta, majd lent találkoznak, nem hitte volna, hogy ilyen sokat kell majd egyedül ácsorognia.
Kétségbeesetten nézett körbe, hátha mégis megpillantja valahol azt, akinek abban a pillanatban legszívesebben leordította volna a fejét. De mivel ő tagadhatatlanul hiányzott a bálozók köréből, inkább az ismerőseit kereste.

Látta, hogy Jess már legalább negyed órája teljesen felszabadultan beszélgetett Remusszal. Egyikük arcáról sem lehetett levakarni a mosolyt. Látta, hogy a fiú barátnője derekára csúsztatta egyik kezét, a másikkal pedig kisöpörte a lány arcából azt a néhány tincset, ami kiszabadult a csat alól. Sütött róluk a boldogság és a nyugalom. Ő is mindig ilyen kapcsolatra vágyott. Egy olyan fiúra, aki mellett biztonságban érezheti magát.

Nem messze tőlük látta Natalye-t és Jamest. Ők ketten ugyan csak barátokként voltak ott, mégis remekül szórakoztak együtt. A tekergő talán vicceket mesélt, esetleg nevetséges történeteket, mert a lánynak már patakzottak a könnyei a nevetéstől. A fiú látszólag élvezte, hogy szórakoztathatta Lye-t. Egyáltalán nem nézett a sarokban magányosan üldögélő Lilyre, akibe pedig szerelmes volt. Nem. James Natalye Vitát hozta el a bálba, ezért minden figyelmét neki szentelte. Ő is mindig ilyen barátságra vágyott. Egy olyan fiúra, aki becsületes, tisztelettudó és humoros.

A táncparketten pedig látta Siriust és Bonnie-t. Ők nem vártak, egyenesen odamentek, mikor megérkeztek. Táncoltak, nem törődtek semmi mással. A fiú szinte felfalta a szemével partnerét, közben pedig erősen magához szorította. Tökéletes párost alkottak ők ketten – egy jóképű varázsló és egy elbűvölő boszorkány. Ő is mindig ilyen szerelemre vágyott. Egy olyan fiúra, aki szenvedélyesen szerette, de egy kicsit titokzatos volt.

Suzy mindezt látta, miközben várt Regulusra. Arra a fiúra, aki most nem volt mellette, aki miatt annyira egyedül érezte magát. Arra a fiúra, aki nem volt becsületes, nem volt annyira érdekes, mint mások. Arra a fiúra, aki a rajongásig szerette, akinek szinte egyetlen lépését sem értette, aki egy rejtély volt az emberek számára. Arra a fiúra, akibe valamikor régen szerelmes volt.

És ekkor valaki megérintette a vállát. Egy meleg tenyér volt, egy barátságos, jóakaró tekintet gazdája. Brice.
- Suzy, valami baj van? – kérdezte. Az arcán egy halvány mosoly ült, ami kihangsúlyozta, mennyire jóképű az illető. A hangja megértően búgott, a szemei pedig szeretettel telin csillogtak.
Minden lány álma egy ilyen tökéletes fiú, ő mégsem erre vágyott. Csüggedten megrázta a fejét és inkább a táncolókat kezdte figyelni.

- Tudom, hogy nyomaszt valami – próbálkozott a francia. – Szomorúnak tűnsz.
- Semmi baj, csak… - Suzy egyszerűen nem bírta tovább magában tartani az őt ért csalódást. Hirtelen minden kirobbant belőle, mindent elmondott Brice-nek. Annak a fiúnak, akit habár nem szeretett különösebben, de aki mégis kedves volt hozzá és törődött vele. Elmesélte, hogy már hosszú ideje várt hiába… és azt is, hogy még mindig nem tudja, miért hívta pont őt Regulus a bálba, ha nem akart vele lenni.

- Pedig azt hittem, tényleg barátok vagyunk – fejezte be hosszantartó beszámolóját a lány. Amikor ránézett az őt hallgatóra, azt vette észre, hogy a fiú vonásai megkeményedtek, a mosoly eltűnt az arcáról, a keze pedig ökölbe szorult. Úgy meredt valahová Suzy háta mögé, mintha magát a Sötét Nagyurat pillantotta volna meg.
Amikor azonban a lány megfordult, nem egy gonosz mágussal találta szemben magát, hanem egy lefelé görbülő szájú, remegő kezű fiúval. Regulus Blacket látszólag telibe találták az előbb kiejtett, bántó szavak.

Ezután minden nagyon gyorsan történt. Brice egyszerűen rávetette magát Regre, hogy kifejezze ellenszenvét. Suzy rémülten kapta a szája elé a kezét, majd mikor túlvolt az első nagyobb döbbeneten, megpróbált a páros közé férkőzni.
- Elég, elég! – kiabálta. – Fiúk… Ez egy bál! Kérlek…
De egyikük sem hallgatott rá. Olyanok voltak, mint akik vérszemet kaptak. Nem láttak egymáson kívül semmi mást. A lány végső elkeseredésében maga próbálta erővel szétválasztani a verekedőket.

Ez azonban hiba volt. Óriási hiba. Regulus ugyanis, aki éppen ekkor készült egy hatalmasat behúzni Brice-nek, így őt találta el. Egy pillanatra mindhárman – és a körülöttük állók is – megdermedtek. Aztán ahogy Suzy felrepedt ajkából lassan csordogálni kezdett a vér, ő és Brice egyszerre vetették rá magukat Regre.
A lány már egyáltalán nem akart a barátja lenni. Egyáltalán nem akart tőle semmi mást, csak azt, hogy alaposan megverhesse.

*****


Jess, Lye, Remus és James éppen a puncsos standnál álltak, mikor arra lettek figyelmesek, hogy a bejárat környékére kisebb tömeg tódult.
- Vajon mi történhetett? – kérdezte Jess.
- Ó, valaki már most be van csiccsentve – vigyorgott James. Megemelte a kezében tartott puncsos poharát, mintha köszöntőt készülne mondani, majd egyszerűen lehajtotta az egészet. A lányok nem egészen értették, ezzel mire akart célozni, ezért kérdőn néztek Remusra, aki valamivel józanabb társaságnak minősült.

- Mindig vannak néhányan, akik összeverekszenek – magyarázta a fiú. – Igaz, nem ilyen korán…
- Nézzük meg – javasolta Natalye, mire kísérője nemes egyszerűséggel kézen fogta és a csődület felé kezdte őt húzni. A másik páros tagjai váltottak egy pillantást, majd fejcsóválva, de mosolyogva ők is követték barátaikat.

Amikor azonban közelebb értek a tömeghez, mind a négyen döbbenten meredtek a verekedő hármasra. Pont három olyan személyt láttak egymásnak esni, akikről eddig bizton állították, hogy soha nem tennének ilyesmit. Suzyról, a kedves, bájos és szép Suzyról ki feltételezte volna, hogy valaha is bemocskolja a kezét mások vérével? Brice-nek, aki mindig visszafogottnak, komolynak és békepártinak tűnt, ezúttal gyilkos fény csillant a szemében. Regulus Black pedig, a kicsi, mosolygós és gyámoltalan fiú minden áron megpróbált a másik kettő elől elmenekülni.

- Úristen! – kiáltott fel az ekkor érkező Bonnie, aki meglepetésében Sirius ingjébe kapaszkodott bele. A fiú védelmezően átkarolta őt, habár mindketten tudták, hogy ők biztonságban vannak.
- Hé, ennyi bámészkodás elég volt már – sóhajtott fel Remus. Elengedte barátnője kezét, majd miután összenézett két barátjával, együtt indultak el a verekedőket szétválasztani.

James a hozzá legközelebb állót, a francia fiút próbálta lefogni kisebb-nagyobb sikerrel. Brice azonban annyira megvadult, hogy a nagy kapálózás közben leverte a tekergőről a szemüveget, ami aztán a kövön széttört. Ha ez nem lett volna még elég, a dulakodásban még rá is lépett.
- Ú – szisszentek fel a lányok szinte egyszerre.
Furcsa volt látniuk James Pottert így. Olyan volt, mintha valami nagyon hiányozna róla.

Közben Remus igyekezett féken tartani Suzyt, aki a három vitás fél leggyengébb láncszemének bizonyult. Ráadásul viszonylag hamar le is higgadt.
Sirius az öccsére vetette rá magát, aki igazából nem is nagyon ellenkezett. Látszólag nem akart ő igazán verekedni…
- Mégis mi folyik itt, Black? – sietett oda hozzájuk McGalagony professzor.
- Az úgy volt, tanárnő… – kezdett bele Sirius, aztán rájött, hogy talán kivételesen nem őt kérdezték.

- Suzy Shinner, a francia meg Regulus Black összeverekedtek – kiabált be valaki a tömegből, aki mindent látott. Erre persze a professzor nagyon dühös lett és mindhárom rendbontót büntetőmunkára ítélte, valamint azonnali hatállyal elzavarta őket a bálról.
A lány sértetten nézett volt barátjára, majd felhúzott orral kivonult a Nagyteremből – Brice-szel a nyomában. Regulus lefelé görbülő szájjal nézett utána, majd bátyjára, aki megértően megveregette a vállát és felajánlotta, hogy felkíséri a klubhelyiségbe. Persze azzal a hátsó szándékkal indult el testvére mellett – megígérve Bonnie-nak a gyors visszatérést –, hogy kideríti, mi történt pontosan.

- Szép kis kalamajka – csóválta a fejét Lye, majd Jamesre nézett, aki valahonnét megint szerzett egy pohár puncsot. – Nem lesz még elég, Jamie drága?
- Igyál te is! – nyomta a lány orra alá az italt jószívűen.
Natalye először meglepetten méregette az ajándékot, majd egy vállrándítás után felhajtotta a pohár tartalmát.

- Remek – húzta el a száját Remus. – Ha James még őt is leitatja, akkor két részegre kell majd vigyáznunk…
- Megoldják nélkülünk is – mosolyodott el Jess, majd a táncparkett felé kezdte húzni barátját. Éppen egy lassú, romantikus dalt játszottak a zenészek, ami alatt a párok egymáshoz bújva lépdeltek.
- Boldog karácsonyt, Jess! – suttogta a lány fülébe Remus, majd egy lágy csókot lehelt barátnője ajkára.

Tőlük nem messze, a fal mellett Bonnie álldogált. Kicsit morcos volt, amiért mindenki egyedül hagyta, de biztos volt benne, hogy Sirius ígéretéhez híven még idejében visszajön hozzá. Addig is elmorogta még párszor félhangosan, hogy pocsék kedve van és abszolút nincsen karácsonyi hangulata.
- Bonnie kisasszony! – lépett akkor oda hozzá Deidara és Itachi. A vidám japán srácok azonnal mosolyt csaltak a lány arcára, főleg azzal, hogy japánul kívántak neki boldog karácsonyt.
- Táncolj velünk – kérték. És nem vicceltek. Egyszerre ketten szándékozták megtáncoltatni őt, méghozzá együttes erővel.
- Jól van, jól van – nevetett Bonnie. – Boldog karácsonyt nektek is!

*****


Már nem járt messze a Nagyteremtől – bár a néhány kitérő miatt elég hosszúra nyúlt a sétája –, ezért kezdett megnyugodni. Amikor észrevette, hogy valaki követi, kis híján szívbajt kapott. Nem tudta, ki az, nem tudta, mit akar. Csak azt tudta, hogy ahányszor hátranézett, a nagy semmit látta. Amikor azonban tovább haladt, valahonnan a távolból lépések hangja hallatszott.

Megnyugvása azonban korainak bizonyult, mert ebben a pillanatban a követő megszaporázta a lépéseit. Dory rémülten eredt futásnak, mert egyáltalán nem akart találkozni egy ellenséges boszorkánnyal vagy varázslóval.
Annyira elfeledkezett a menekülésen kívül minden másról, hogy észre sem vette, de egyre távolabb szaladt a biztonságos Nagyteremtől.

Az a valaki már leplezetlenül sietett utána. És nem is volt eredménytelen – már csak lépések választották el a lánytól.
Dory becsukta a szemét és minden erejéből menekült. Komolyan halálfélelme volt.
Aztán egyszer csak egy kezet érzett a vállán, ami sikításra ösztökélte – volna, ha egy tenyér nem csúszott volna a szája elé.

- Nyugi, Moseley, csak én vagyok! – szólalt meg valaki közvetlenül a füle mellől. Ezer közül is felismerte volna azt a hangot. A szíve még mindig hevesen vert, de már nem volt rémült, csak rettentő dühös.
- Hestings! – fordult meg egy nagy lendülettel. A fiú arcán kaján vigyor ült, ami legalább olyan jól állt neki, mint a dísztalár, amit viselt.

- Megijesztettelek? Nem volt szándékos.
- Hú, de még milyen szándékos volt! – hápogott a lány. El sem bírta képzelni, hogy a griffendéles csapatkapitány véletlenül követte őt folyosókon át.
- És ha igen? Mi van akkor, ha az volt? – kérdezte kihívóan a fiú.
- Mégis miért csinálod ezt?!
- Mit?

- Ezt – nézett körül Dory, hátha a környezetében bővebb magyarázatot talál arra, pontosan mit is csinál a rivális kapitány. Hát, nem talált.
A fiú csak mosolyogva megcsóválta a fejét, amivel sikerült még jobban felhúznia őt.
- Te egy neveletlen, idióta… - kezdte volna a másikat szidni a lány, de nem tudta folytatni. Will ugyanis egyszerűen odalépett hozzá és megcsókolta, ezzel beléfojtva a szót. Dory meglepetésében még ellenkezni is elfelejtett. Aztán mikor rájött, pontosan mi is folyik köztük, a karjait a fiú nyaka köré fonta és hagyta, hogy vitapartnere a derekára csúsztassa a kezét…

*****


Ruby teljes sötétségben találta magát, mikor felébredt. A báli ruhája volt rajta, a haja pedig teljesen kiszabadult a kontyából. Először azt hitte, megint a Mardekár területén lévő mosdóban van, aztán rájött, hogy nem egy hideg és kemény kőpadlón fekszik, hanem a puha és meleg ágyán.
- Elaludtam! – kiáltott fel kétségbeesetten.
Kisietett a szobából, le a csigalépcsőn… és egyenesen neki Andy Downnak.

A fiú meglepetésében elesett, ő pedig természetesen rá. Mindketten felszisszentek, bár egészen más okokból. Aztán Andy végigmérte a lányt és felvonta a szemöldökét.
- Szobáról jössz?
- Mi? Miért?
- Már ne haragudj, de ahogy áll a hajad és a ruhád, az ember feltételezné, hogy valamelyik szívtipró ágyából másztál ki az imént – vigyorgott rá a fiú.

- Elaludtam – közölte vele is aggodalmasan Ruby. – Aludtam, ahelyett, hogy a bálba mentem volna! Már biztos vége lesz lassan – nézett az órára csalódottan.
Andy nem tudta, mit mondjon erre. Végül úgy döntött, nem is mond semmit, s csak felsegítette a lányt a földről. Aztán mikor látta, hogy nem siet tovább, kérdő pillantásokat küldött felé.

- Most már mindegy, nem megyek – vont vállat Ruby.
- Ez butaság – rázta a fejét a fiú. – Még csak fél tíz van. Az ilyen bálok legalább éjfélig eltartanak, ha nem tovább. Menj csak!
A lány arca felragyogott és már indult is. Aztán a portré előtt megállt és visszafordult.
- Te nem jössz?

- Nem. Nem az én műfajom az ilyesmi – mosolyodott el Andy, majd kinézett az ablakon. – Esik a hó. Holnap jó lesz majd hógolyózni.
- Aha, biztos – bólintott Ruby, miközben arra gondolt, hogy másnap este ők már Magyarországon fognak karácsonyozni. Valamiért nem érezte olyan sürgősnek az indulást, csak állt és nézte a kinti tájat.

Észre sem vette, mikor került az ablak elé, közvetlenül osztálytársa mellé. Hosszú ideig némán álltak és nézték a hóesést. Aztán megszólalt a Silent Night valahol Ruby táskájában. Ő erre szórakozottan előhalászott egy zenélő műegeret és átadta Andynek.
- Boldog karácsonyt!