Ruby:

A Roxfort ugyanolyan volt, mint mindig. Csak épp szinte teljesen üres.
Mindenki hazament karácsonyra és szilveszterre. Pontosabban majdnem mindenki…
- Down! Azonnal gyere vissza, te csirkefogó! – ordította hitéből kitérve a gondnok. Egyáltalán nem tetszett neki, hogy még a szünet utolsó perceit sem élvezheti ki anélkül, hogy valaki meg ne zavarná. Semmi kedve nem volt Andy Down után takarítani.

- Hagyjon már – forgatta meg a szemét a fiú, mikor Frics utolérte. – Magának és nekem is jobb, ha visszamegy a lyukába és macskát tenyészt.
- Peeersze, még mint nem! Most azonnal velem jössz. Senki nem úszhatja meg a büntetőmunkát, Down.
- Ma jönnek haza a többiek – érvelt Andy.
- És?
- Ha hazajönnek, nem lesz időm elmenni a büntetőmunkára.
- Mert? – horkant fel a gondnok.
- Mert meg kell majd hallgatnom a beszámolóikat.
- Az ráér máskor is.

- A büntetőmunka is – vont vállat a fiú, aztán nemes egyszerűséggel faképnél hagyta a döbbent férfit. Argus Frics a maga huszonhárom éve alatt még nem találkozott olyan pofátlan személlyel, aki csak úgy elment, miközben beszéltek hozzá.
Először fogta volna magát és ment volna utána, de az első lépés után megtorpant. Felrémlett benne az a beszélgetés, amit a legkevésbé sem tudott hová tenni…

A fiatal gondnok paprikás hangulatban lépett be az igazgatói iroda ajtaján. Feltett szándéka volt, hogy elintézzen valami olyat, amit egyedül nem lett volna képes. Ki akart rúgatni egy diákot a magatartása és kezelhetetlensége miatt.
- Á, Argus – nézett rá Dumbledore mosolyogva. Felállt, hogy üdvözölje alkalmazottját, majd hellyel kínálta őt. – Citromport?

- Nem, köszönöm – rázta meg a fejét Frics. Tudta, hogy még pár percig udvariaskodni kellene, mielőtt rátérne a tárgyra, de valahogy nem volt hozzá türelme. Szeretett volna minél hamarabb túl lenni ezen a beszélgetésen. Már éppen nyitotta volna a száját, mikor az igazgató felemelte a kezét, ezzel belé fojtva a szót.
- Andy Downról van szó, igaz?

- Igen – pislogott meglepetten főnökére a férfi. Azt eddig is tudta, hogy Albus Dumbledore a varázslótársadalom legbölcsebbjeinek egyike, de valamiért olyan érzése támadt, mintha az idős mágus a gondolataiban is olvasott volna. Kissé zavartan, de végül mégis előhozakodott a témával. – Uram, nem helyeslem a fiú Roxfortban való tanulását.

- Nehéz eset, nem igaz, Argus? – dőlt előre a székében Dumbledore, miközben az ujjai hegyét összeillesztette. Átható tekintettel nézett Fricsre félhold alakú szemüvege mögül. – Nem hétköznapi csínytevőről beszélünk.
- Nem, tényleg nem. Az iskola összes diákja együttvéve nincs fele olyan neveletlen és problémás, mint ez az egy.

- Ne foglalkozzon vele – szűkültek össze az igazgató szemei. A gondnok először azt hitte, rosszul hallott, aztán meglepetten nézett vissza Dumbledore-ra. Nem értette, mi oka lehetett erre a felszólításra.
- De hát… Ez a gyerek egyáltalán nem tiszteli a szabályokat. Mintha nem látná az éjszaka és nappal között a különbséget, akár hajnali háromkor, akár délután négykor jut eszébe, csatangol. Furcsa holmikat használ, olyanokat, amilyenekkel még soha nem találkoztam… És lehetetlen elkapni őt.

- Hagyja őt, Argus. Ez a fiú nem fog megváltozni, ha büntetik, sem pedig akkor, ha elküldjük. Nem kell foglalkoznia vele, hagyja figyelmen kívül…
- Ha egy diáknak megengedjük a szabályszegéseket, akkor a többitől sem várhatjuk el, hogy tiszteljék a házirendet! – állt fel Frics. Mikor megértette, hogy Dumbledore nem fogja eltanácsolni a problémás diákot, már érezte, hogy nincs miért maradnia.

Lassan az ajtó felé sétált, kinyújtotta a kezét a kilincs felé, de mielőtt lenyomhatta volna, az igazgató még egyszer utoljára megszólalt.
- Higgye el, Argus, megvan az oka annak, hogy ez a fiú itt van…


Frics keze ökölbe szorult, közben pedig elhúzta a száját. Nem értette, miért tartja olyan fontosnak Dumbledore Andy Downt, de mégis tiszteletben kellett tartania.
Felsóhajtott, majd fejcsóválva elindult vissza a szobájába, hogy pihenésre használja azt a pár órát, amije még volt a többi diák visszaérkezése előtt.

*****


A Roxfort Expressz közben töretlenül zakatolt a titokzatos és szép kastély felé, ami helyet adott a varázslók és boszorkányok iskolájának. Még csak délután volt, de már sötétedett, így egyre kevesebbet lehetett látni a havas tájból.
A Tekergők induláskor azt gondolták, majd tértágító bűbájjal megnagyítják az egyik fülkét, hogy melléjük a Dupla-trió is beférjen, de Lily Evans rajtakapta őket, így kénytelenek voltak megelégedni egy kevesebb személyre méretezett kabinnal is.

Mivel azonban nem volt elég a hely, Peter hamarosan úgy döntött, megkeresi barátnőjét és utazik inkább vele. Aztán a szomszédos fülkéből ismerős hangokra lettek figyelmesek.
- Deidara, Itachi! – kiáltott fel egyszerre Lye és Bonnie.
A japánok persze azonnal meghallották őket, majd alig egy perc múlva már meg is jelentek az ajtóban. Mivel ők már nem fértek volna be, inkább átinvitálták a két lányt egy kis shougira, vagyis sakkra.

Sirius magában füstölgött, amiért hagyta elmenni Bonnie-t. A jelenlévők mind elnézően csóválták a fejüket, végül James úgy döntött, kezébe veszi az ügyet.
- Majd én megmutatom, hogyan kell az ujjaid köré csavarni a nőket! – állt fel vidáman.
Sirius furcsán és bizalmatlanul méregette, majd megrázta a fejét.
- Bocs, haver, de inkább nem.
- Miért? – csodálkozott el James.

A fülkében maradt utasok mind megforgatták a szemüket. Magán Jamesen kívül mindenki tudta, hogy az udvarlási szokásain volna mit csiszolni.
- Ágas barátom, sajnálom, hogy ezt kell mondanom, de a lányok újabban kerülnek téged – szólalt meg végül Remus bujkáló mosollyal.
- Ezt meg hogy érted?

- Nem vetted még észre, hogy gáz vagy? – kérdezte a fülke ajtaját ekkor kinyitó Will vigyorogva. Vagányan nekitámaszkodott az ajtófélfának és igyekezett nagyon csábítóan nézni Doryra.
James már éppen magyarázta volna neki, hogy miért is hibás kapitánya feltételezése, mikor feltűnt neki, hogy az már nem figyel rá. Elképedt arccal bámult hol az egyik, hol a másik kviddicsbolondra.

- Van itt valami, amiről én nem tudok? – kérdezte végül homlokráncolva.
- Azon kívül, hogy a fél suli rajtad röhög? – kérdezte Will. – Semmi.
- A fél suli rajtam röhööög?!
Dory csak a szemét forgatta, aztán ráreccsent örökös vitapartnerére. Ő persze nem hagyta annyiban a dolgot, hanem azonnal visszabeszélt neki.

A tekergőknek nem tűnt fel semmi furcsa ezzel kapcsolatban, de Ruby meglepetten pislogott rájuk, majd Suzyra, akiről azt remélte, megmagyarázza neki, amit nem ért.
- Ezek most jóban vannak vagy nem? – kérdezte halkan barátnőjétől.
- Most viccelsz? – nevetett fel Suzy. – Ilyenek, amikor épp imádják egymást.
- Szép kis barátság, mondhatom…

A végén aztán Will megunta a közönség szórakoztatását, ezért nemes egyszerűséggel kirángatta Doryt a fülkéből. Azt ugyan senki sem tudta, pontosan hová vitte, de a lányok sejtették, hogy miért.
- Tuti, hogy most fogják kinyírni egymást – nevetett Jess.
- Eddig nem azt csinálták? – csóválta a fejét Sirius. Igazából őt a legkevésbé sem érdekelte a dolog, még mindig azon füstölgött, hogy Bonnie otthagyta őket a japánokért.

- Tudod, mit, Tapmancs? – vágta hátba barátját James. – Menjünk és nézzük meg a lányokat! Biztos nem lesz nagyobb bajunk annál, hogy megtanítanak minket kínaiul.
A két főcsibésznek nem is kellett ennél több. Még vetettek egy kérdő-várakozó pillantást a többiekre, aztán eltűntek a szemük elől.

- De nagy csend lett hirtelen – csodálkozott el Suzy. Már csak ő, Jess, Remus és Ruby maradtak a kupéban.
- A leghangosabbak leléptek – húzta mosolyra a száját Remus, majd barátnője felé fordult, hogy megpiszkálja őt. A játékos bökdöséssel elvoltak még jó ideig.
Suzy halvány mosollyal az arcán nézte a boldog párost.

Irigyelte őket, amiért ilyen harmonikus volt a kapcsolatuk, ennyire jól megértették egymást. Visszagondolt azokra az időkre, amiket Regulusszal töltött. Ők is valahogy így viselkedtek egymással, mégis egy kicsit más volt a helyzetük. Mert Reg nem volt olyan békés, mint Remus.

Míg Suzy fejében ilyen gondolatok váltották egymást, Ruby elővett a táskájából egy könyvet és olvasni kezdett. Még csak néhány oldalt haladt olvasmányával, mikor a többieknek szemet szúrt a dolog.
- Csak nem… már megint ezt olvasod? – kérdezte elnéző mosollyal az arcán Jess. – Már kívülről tudod az egészet.

- Ez nem igaz – ellenkezett a lány. – Mindig találok valami újat benne.
- Ez egy ilyen könyv – jelentette ki Suzy, ahogy megszemlélte „ikre” kezében a kötetet. – Már én is egy csomószor olvastam, de tényleg nem lehet megunni.
- Milyen könyvről van szó? – érdeklődött Remus.

Ekkor mindhárom lány szeme megvillant. Eszük ágában sem volt elárulni neki, hogy a magyar nyelvű, mugliknak szánt könyv nem olyan ártatlan, mint amilyennek kinéz.
Nem, mert a szóban forgó regény egy olyan személy életéről szólt, akinek a felmenőit – és azok barátait – mind ismerték. Harry Potter.

- Csak egy lánykönyv – vont vállat végül Jess. Habár ő is nagyon szerette a sorozatot, kénytelen volt elriasztani tőle barátját. Még akkor is, ha az egyetlen fellelhető példány az iskolában magyar nyelvű volt.
- Miért nem olvasol inkább valami újat? – kérdezte a fiú Rubytól, aki éppen ismét el akart merülni a könyvében. – Például a Roxfort történetét…

- Ha tudnád, hogy ez mennyivel hitelesebb történelmi forrás – mormolta a lány úgy, hogy egyik útitársa se értse a szavait. Kinézett a sötétedő, havas tájra, közben pedig elkalandoztak a gondolatai. Volt valami, amit nem értett, és ez kivételesen nem a saját, mosdóban ébredős problémája volt. Nem, egészen más.
Ő is, mint tőle több kilométerre Argus Frics, Andy Down rejtélyét próbálta megfejteni – egyelőre ugyanolyan sikertelenül…