Ruby:

A magány

Marco elment, és nem jön vissza többé
A fél nyolcas vonat néküle
Egy kemény szív lélek nélkül,
A hidegben, a város reggeli szürkeségében...

Az iskolában a pad üres Marco helyén,
Az édes lehelete van a gondolataimban,
Úgy tűnik, hogy az óriási távolság elválaszt minket,
De a szívem erősen ver még.

Ki tudja, gondolsz-e majd rám,
Ha a tieiddel* nem beszélsz többé,
Ha elrejtőzöl, mint én,
Elkerülöd a a téged meg nem értő tekinteteket,
Bezárkózol a szobádba és nem akarsz
Enni és erősen magadhoz szorítod
A párnát, sírsz és nem tudod mi baj okozza a magányt...

Marco, a naplómban van egy kép rólad,
Olyan szemeid vannak, mint egy félénk gyermeknek,
Erősen összeszorul a szívem, érzem, hogy itt vagy,
Az angol és matematica leckék között.
Az apád és a tanácsai mind monotonok,
Emlékszel, az ő munkája vitt el téged,
Természetesen azt hiszed, hogy nem kérte tőled,
Azt mondta: Egy nap megértesz majd!

Ki tudja, gondolsz-e majd rám,
Ha a barátaiddal beszélsz tán,
Hogy ne szenvedj többé miattam, de ez nem könnyű, tudod jól.
Az iskolában nem tudok semmit már, a délutánok nélküled...; tanulni haszontalan
Minden gondolatom rád irányul,
Nem lehet elválasztani a kettőnk életét.
Kérlek, várj meg szerelmem!
De miért, nem tudom.

A magány van köztünk,
Ez a csönd mellettem,
Nyugtalanság élni az életet nélküled,
Kérlek, várj meg mert,
Nem tudok nélküled élni,
Nem lehet elválasztani a kettőnk történetét.

A magány van köztünk,
Ez a csönd mellettem,
Nyugtalanság élni az életet nélküled,
Kérlek, várj meg mert,
Nem tudok nélküled élni,
Nem lehet elválasztani a kettőnk történetét.

A magány...