Ruby:

- Nem. – Fred felállt, és elővett egy törlőkendőt, majd nekilátott, hogy kifényesítse a pult felületét. Felesleges volt ezzel bíbelődnie, ugyanis az elmúlt fél órában már háromszor áttörölgette a már amúgy is tiszta felület. – Nem – ismételte, majd letette a rongyot és odasétált a tőle nem messze ülő lányhoz, de kerülte a pillantását.

- De igen – ellenkezett a lány, majd felváltva pillantott Fredre és George-ra, akiknek az arca ugyanazt az egyet nem értést tükrözte. – Bele kell egyeznetek, más választásotok nincsen!

- Értsd meg, Ruby, hogy nem lehet! – fakadt ki Fred, majd idegesen elfordult, hogy fel-alá járkálhasson. George ellenben nem szólt semmit, csak nézte, ahogyan ikertestvére nyughatatlanul mászkál, és elgondolkodott.

Percek múltak el így, szavak kiejtése nélkül, míg végül léptek zaja törte meg a csendet. Erre mindannyian összerezzentek, a lány gyorsan beugrott a pult mögé, ezzel fellökve az éppen arra sétáló Fredet.

- Mi a…?!
Nem fejezhette be kérdését, ugyanis ekkor belépett az üzletbe egy varázsló és egy boszorkány. Ha a fiúk jártak volna az utóbbi időben a Roxfortban, akkor valószínűleg azonnal felismerték volna az érkező Carrow testvéreket, de így voltak olyan biztosan vásárlóik kilétében.

- Parancsolnak valamit? – kérdezte udvariasan George, aki már bánta, hogy sima mugli ruhába öltözött díszes bíbortalárja helyett. Nem készült ugyanis vásárlók fogadására, ahogyan az elmúlt egy héten egyszer sem.

- Csak nézelődünk – jelentette be vigyorogva Alecto, majd alaposan szemügyre vette a békésen szundikáló törpegolymókokat, míg testvére az instant sötétségport vizslatta.

- Ezt már láttam valahol – csóválta meg a fejét a férfi, miközben levett egy csomaggal a polcról. Fred éppen ekkor tápászkodott fel a földről és megpillantotta vásárlói feltűrt ujját, mely alól kikandikált a Sötét Jegy.

A fiú felfigyelt a fekete tetoválásra, majd hirtelen hátrahőkölt. Nem értette, mit kereshet a boltjukban két halálfaló, s egyáltalán nem vágyott arra, hogy kiszolgálhassa a vevőket.

„Ennek nem lesz jó vége… Ezek itt Carrow-ék, ha észreveszik Rubyt, akkor aztán lesz nemulass!” – gondolta, majd gyorsan odasétált a vevőkhöz.
- Miben segíthetek? – érdeklődött, mire csak két lefitymáló fintort kapott válaszul.

- Semmiben. Már megyünk is. – Alecto és Amycus elhagyták a boltot és valami olyasmit jegyeztek meg, hogy még sincsen a boltban az, amit kerestek.

- Jó ég! Ezek meg kit kerestek itt?! – kérdezte George.
- Nem mit, hanem kit! – helyesbített Fred, majd várakozó tekintettel meredt akkor előmerészkedő vendégükre. – Téged kerestek, igaz?

- Nem hiszem – porolta le ruháját a lány, majd barátaihoz fordult. – Viszont Harryt nyugodtan kereshették nálatok.

- Nincsen nálunk! – csattant fel George.
- Tudom, de ők nem – vonta meg a vállát Ruby, akin látszott, hogy nem igazán érdekli őt a dolog. – Ha nem akartok segíteni nekem, akkor nincsen semmi baj. Kapcsolatba léphetek másokkal is, akik talán szívesebben együttműködnek velem…
- Nem lenne szabad ezt csinálnod! - ellenkezett Fred.

- Ti még mindig nem értitek?! Háború van! Ilyenkor nem arra kell gondolni, hogy szabad-e vagy nem, hanem arra, hogy ezzel segítünk-e valakinek, vagy nem!

- Mintha nem ugyanezt mondtam volna neked néhány nappal ezelőtt… - csóválta meg a fejét Fred, George pedig felemelte két kezét, ezzel jelezve, hogy békítő szándéka van.

- Akkor a vita el van döntve. Ha amúgy is ugyanazon az állásponton vagytok, akkor nincsen semmi akadálya annak, hogy kapcsolatot tartsunk az iskolával, szállítsunk nektek néhány hasznos ketyerét, meglátogassuk a jó öreg Roxfortot és tájékoztassunk titeket minden rátok tartozó, illetve rátok nem tartozó belső információról!

- Akkor segítetek nekem? – csillant fel a lány szeme.
- Ezek szerint – próbált fintorogni Fred, de nem igazán sikerült neki, mert arcizmai önkéntelenül is mosolyra húzódtak.

- A régi titkos írást használjuk a leveleknél, rendben? – kérdezte George.
- Az nagyon egyszerű, könnyedén megfejthetik!
- Pont ezért nem fogják – vigyorodott el a fiú. – Olyan primitív, hogy ezt meg se próbálják majd…