Ruby:

A hír villámcsapásként ért. Szóval döntött, nem is akárhogyan. Sikeresen kiszemelte azt az egyetlen egy fiút, akivel nem akartam többet packázni. Nem tudom, hogy hogyan sikerült pont David Blacket kiszúrnia, de ezt nem hagyhatom annyiban. Ha kiderülne, hogy belekevertem egy fogadásba, akkor egész életében gyűlölni fog. Nem lehet akkora szerencsém, hogy kétszer megbocsásson nekem a gyermeteg butaságaim miatt!


David lassan közelítet hozzám, én pedig tudtom, hogy itt az idő. Elkaptam a felém hajított pitét és az arcom elé tartottam. Ez a sütemény azért volt különleges, mert egy arc volt ráragasztva, így első csókra olyan volt, mintha én magam álltam volna le smárolni ezzel a közönséges pernahajderrel. De mikor már a nyelve is benn volt…




David kedves fiú, nem szeretném még egyszer eljátszani a bizalmát, és ezen kívül magamat sem szeretném kellemetlen szituációkba kényszeríteni. Éppen elég volt nekem már a felhajtásokból, nem kell, hogy az egész iskola valami utolsó nőszemélynek tituláljon. A jó hírem forog kockán, és természetesen nem utolsó sorban a családomé is, amire pedig nem ártana vigyáznom, tekintve, hogy az édesapám nem akárki.

Ezen kívül ha Fredet nem sikerül rávennem az alanycserére, szinte száz százalék, hogy le fogok bukni, hiszen David nem olyan buta, hogy bedőljön azoknak a trükköknek, amelyeket itt alkalmazni lehet. Valaki olyat kellene keresnem, aki van olyan idióta, hogy vakon megbízzon bennem. Emellett még az sem biztos, hogy drága unokabátyám hajlandó lesz megmásítani az elhatározását.

Az első problémám tehát ez lesz. Hogyan tudom rábeszélni Fredet a cserére? Nem lesz egyszerű, azt már most látom. De nem szabad erre gondolnom! Ha nem tiszta a fejem, akkor nem tudok gondolkodni. Tehát, első lépés: körbe kell ugrálnom Fredet, lesni minden kívánságát és teljesíteni azokat. Itt az ideje, hogy megkeressem őt!

- Hé, nem tudsz vigyázni?! – förmedtem rá Ann Caplerre, aki könyvekkel megrakodva bekanyarodott elém, s én kis híján megbotlottam benne, így azonban ő ejtette el a kezében tartott, vaskos köteteket. Sajnálom őt, amiért ilyen szerencsétlen, de most nem érek rá vele foglalkozni.

- Bocsánat, nem láttam, hogy jössz! – szabadkozott, miközben igyekezett összeszedni az elhullajtott holmiját. Én csak legyintettem egyet, majd ott hagytam őt. Remélem, hogy legközelebb jobban fog vigyázni, most is lelassított…

- Ááá! – visított David. – Ez szar!
- Most megsértettél! – dugtam a hátam mögé a bábut.
- Nem, nem a csókra mondtam, hanem arra, ami a szádban volt! Szar! Szar van a szádban!
- Ennyire még soha nem bántottak meg! – szipogtam. – El is megyek! És nesze! Tartsd meg a pitédet!
Zavartan nézelődtem, míg észre nem vettem az egyik sötét sarokban álldogáló Davidet. A fiú intett nekem, én pedig felálltam és elindultam felé.

 

- Lily, miért csináltad ezt? – kérdezte halkan.

 

- Lily, mondd meg, mit vétettem ellened? – kérdezte ismét, mire én nem tudtam válaszolni.

- Sajnálom – bukott ki belőlem, mire a kezemet a számra szorítottam.

- Semmi baj – mosolyodott el.

A klubhelyiségbe érve csalódottan konstatáltam, hogy a keresett személy nem tartózkodik ott. Ám a jelenet, ami a szemem elé tárult sokkal nagyobb hatással volt rám, mint amekkora problémát okozott Fred hiánya. A szoba közepén álló kanapén Kitty és Albus ültek, s élénk társalgásba elegyedtek egymással. Meglepetten hátrálni kezdtem, mivel nem állt szándékomban megzavarni a kibontakozni kezdő barátság első, halovány szikráit. Ám, a probléma az volt, hogy túlzottan is figyelmetlen voltam, így sikeresen megbotlottam egy állványban, s hangos csörömpölés kíséretében a földre zuhantam.

A nagy ricsajra kisebb tömeg gyűlt körém, és minden oldalról az egészségi állapotom felől érdeklődő kérdéseket hallottam. Én persze remekül éreztem magam, mindössze a becsületem és a büszkeségem sérült meg kissé. Reméltem, hogy Kitty és Albus valamilyen csoda folytán megsüketültek, és nem vették észre a jelenetemet, ám csalódnom kellett. Barátnőm és bátyám az első sorban álltak, olyan arccal, amelyet a legnagyobb mártírok is megirigyelhettek volna.

- Lily, minden rendben? – kérdezte Albus, miközben lábra segített. Kitty éppen az eldőlt virágtartóállványt próbálta a helyére állítani, de nem sok sikerélményt lelt a dologban, tekintve, hogy annak két lába is eltört. – Szép nagyot estél…

- Hol van Fred? – kérdeztem meg az első olyan dolgot, amire valóban szükségem volt és el tudtam terelni a szót az előbbi ballépésemről. A tömeg eddigre már jócskán megfogyatkozott, s az a néhány griffendéles, aki még mellettem maradt, szintén eltűnt, mikor látták, hogy semmi különösebb bajom nincsen.

- McGalagony professzor különleges feladatott bízott rá és Jamesre – magyarázta Kitty. – Ma búcsúztatják el Fricset, ugyanis az öreg nyugdíjba vonul. Mivel a fiúk különösen sok időt töltöttek vele, ők kapták a feladatot, hogy beszédet mondjanak és megszervezzék az aprócska búcsúfogadást.

- Erről én miért nem tudtam? – kérdeztem kétségbeesetten. Nem tudom elképzelni, hogy vajon miért kell megválnunk szeretett gondnokunktól, aki mindig olyan lelkiismeretesen végezte a dolgát, és soha nem tudtuk megunni a rikácsolását, ha sáros lábbal sétáltunk végig a tiszta folyosón.

- Túlságosan el voltál foglalva azokkal a problémáiddal, amelyeket velünk nem vagy hajlandó megosztani – válaszolt Kitty egy cseppnyi megrovással a hangjában, majd mikor rám nézett, láthatta, hogy milyen fontos nekem, hogy megtaláljam unokatestvéremet, így egy sóhaj kíséretében ismét megszólalt. – A második emeleti előadóban vannak.

- Ezer hálám! – kiáltottam vissza az ajtóból, majd sebes léptekkel elindultam a célpont felé. Nem törődtem azzal, hogy szúrt az oldalam, fájt a lábam, vagy nekimentem egy-egy embernek. Sietnem kellett, ugyanis ha Freddel ráértem is beszélni, Frics úrtól nagyon szerettem volna elbúcsúzni. Az a vén kvibli nagyon a szívemhez nőtt az öt év alatt, amit itt töltöttem, s apa meséiben is mindig érdekes szerepet töltött be.

Hamar meg is érkeztem ahhoz a teremhez, ahonnan vidám beszélgetés foszlányai szűrődtek ki. Óvatosan kinyitottam az ajtót, és mikor megláttam az odabent összegyűlteket, tátva maradt a szám. Roxfortos diákokon és tanárokon kívül jelen voltak még házimanók, minisztériumi dolgozók, néhai tanulók és még sok más ember is. Beszélgetők egy csoportjára lettem figyelmes, pontosabban csak a hangjukra, ugyanis ezek a hangok kiváltak a zavaros zajból. Mikor rájuk pillantottam, meglepetten láttam, hogy James, Fred és Frics úr George bácsival, apával és egy ismeretlen boszorkánnyal beszélgetnek.

Mivel a jelenlévők közül egyedül őket ismertem, az első utam is hozzájuk vezetett. Pontosabban édesapámhoz, akit már hónapok óta nem láttam, mindössze a kézírását olvastam.

- Apa! – léptem oda hozzá vidáman.
- Lily, de rég láttalak! – vigyorgott rám szemüvege mögül, majd egy puszit nyomott az arcomra. Én ezek után George bácsihoz fordultam és őt is köszöntöttem.

- George bácsi, ti meg mit kerestek itt?

- A helyzet az – kezdett bele nagybátyám –, hogy apádnak és nekem is rengeteg összetűzésünk akadt annak idején Frics úrral, így kötelességünknek éreztük eljönni a búcsúztatójára.

- Úgy bizony! – helyeselt az öreg. – A híres Harry Potter… Mindenki csodálta, én meg utáltam mint az emberek a hasmenést, mert sokszor kellett miatta túlóráznom! És a Weasley ikrek! Hajjaj, azóta se akadt még olyan diák, aki csak feleannyi problémát okozott volna nekem, mint azok a lókötők!

- Na, és velünk mi lesz?! – vágott sértődött fejet Fred.

- Nem akárkitől kaptad a neved, ugye tudod, Fred? – szólalt meg az idegen boszorkány, különleges hangon. Rá csak ekkor lettem figyelmes. Hosszú fekete haja és zöld szeme volt, középkorú lehetett, talán apával egyidős.

- Persze, hogy tudom! – méltatlankodott unokatestvérem. – A nagybátyámat hívták ugyanígy, apa ikertestvérét! Még ilyet! Hogy feltételezheti rólam, hogy nem tudom?!

- Ha tudod, akkor légy oly szíves és próbálj meg méltóan viselkedni a nevedhez – vigyorodott el a nő, de volt benne valami rideg, amitől nem tűnt barátságosnak. Fred mogorván nézett rá, és valami olyasmit súgott James fülébe, hogy nem érti mit keres itt ez a banya is.

Én sem értettem, egészen addig, amíg McGalagony professzor be nem jelentette, hogy ő (név szerint Miss Light) lesz az iskola új gondnoka. A búcsúest után James felkísérte a szobájába a banyát (nekem már csak az marad), én pedig Fred társaságában ballagtam fel a klubhelyiségbe.

- Fred, szeretnék veled beszélni erről a David dologról – kezdtem bele a mondandómba. – Tudod, nem szeretném, ha még egyszer olyan kellemetlen helyzetbe kerülnék vele szemben, mint a múltkor. Kedves fiú, nem szeretném megbántani, és emellett nem vagyok benne biztos, hogy ha közel engedem magamhoz, akkor féken tudja-e tartani magát.

- Ezzel most arra akarsz kilyukadni, hogy másik alanyt szeretnél? – kérdezte fintorogva Fred.

- Igen, amennyiben számít neked az én biztonságom és a családunk jó híre – bólintottam, és kinyitottam unokabátyám előtt a portré ajtaját. – Szóval?

- Nem – jelentette ki röviden és tömören, majd lehuppant a kanapéra, én pedig teljesen kétségbeesve mellé ültem. Már éppen könyörgőre fogtam volna a dolgot, mikor belépett James, aki Fred várakozó pillantásával kísérve letette magát a velünk szemben helyet foglaló fotelbe, és fáradtan sóhajtott egyet.

- Megkérdeztem – jelentette ki, mire a mellettem ülő fiú fintorogva, de izgatottan várta, hogy bátyám bővebben is kifejtse az előbbi állítását. – Nem kedvel téged.

- Á, szóval valami nőügy? – kérdeztem teljesen felvillanyozva. – Ki az, aki nem kedveli Fredet? James! Beszélj már!

- Lily, te félreérted – csóválta meg a fejét morcosan Fred. – Nincs itt semmilyen szerelmi szál, James azt próbálta kideríteni, hogy mi van ezzel a Miss Lighttal, mert valami nagyon nem stimmel vele.

- Bizony! – helyeselt James. – Te nem sokat láttál belőle, de mi annál többet. George bácsival és apával érkezett, rajtuk és Fricsen kívül senkivel nem beszélt kedves hangon. Savanyú egy alak, annyi szent! De itt van még a különös hozzáállása Fredhez is, ami külön furcsává teszi. Próbáltam kipuhatolni, hogy mi baja van vele, de csak annyit mondott, hogy nem szeretne rosszat álmodni, és ezért kéri, hogy többet ne ejtsem ki Fred nevét.

- Ez hallatlan! – csóváltam meg a fejem. – Nincsen semmi oka arra, hogy utálja Fredet, hiszen most találkoztak először!

- Lily, meggondoltam magam – jelentette ki Fred. – Mivel nem vállalod a dolgot – igyekezett úgy beszélni, hogy James ne értse miről folyik a szó –, elvesztetted az első menetet. Ezért a másik menetben új alannyal kezdhetsz. De csak abban az esetben, ha előbb megteszel nekem egy aprócska szívességet…

- Mi lenne az? – kérdeztem reményekkel teli.

- Deríts ki mindent, amit csak tudsz, erről a Miss Lightról! – nézett rám komoly szemekkel, mire én bólintottam. – Ha sikeresen nyomoztál, akkor majd megbeszéljük a feltételeket.

Elköszöntem a fiúktól, majd a hálószobánk felé vettem az irányt, miközben azon gondolkodtam, hogy hogyan is fogom én, Lily Potter kideríteni annak a sötét nőnek minden titkát…