Ruby:

- Ruby, hát te meg hol voltál? Már mindenhol kerestünk! – szaladt az érkező lány elé Ginny – Már azt hittük, hogy Piton kapott el!
- Ahhoz korábban kell felkelnie, és legalább két tucat halálfalót kellene maga mellé varázsolnia, hogy Ruby Lightninget a karmai közé kaparintsa! – nevetett, majd körbenézett, hogy nincs-e a közelben valaki más is – A bátyáidnál voltam, az Abszol úton.

- Micsoda?! De hát hogyan?
- Tudok hoppanálni, és nagykorú is vagyok… Elmentem Roxmortsba onnan meg Londonba!
- Miért mentél oda? – faggatta Ginny.
- Tudod, már egy ideje aggasztó álmaim vannak! – azzal Ruby beszámolt az álmairól, és a látogatását a Varázsvicc Vállalatnál is részletesen elmesélte. Mikor befejezte mondandóját már mind a ketten komor arccal merültek a gondolataikba.

- Ez nem lehet valóság! Csak buta álom! Mondd, hogy csak álom, és nem a jövő! – rémüldözött testvérei esetleges sorsán a lány.
- Bár tudnám! Nem vagyok jósnő, nem látok a jövőbe, így azt sem tudom megmondani, hogy megvalósul-e valami az álmomból…
Ismét nem szólaltak meg egy darabig, végül Ginny törte meg a csendet.
- Nincs más hátra… El kell mennünk Trelawney professzorhoz!
- Hogy mit kell csinálnunk?! Azt hiszem nem jól hallottam! Trelawneyt hallottam volna?
- Nagyon is jól hallottad! Igaz, hogy az a nő dilis, de van, amikor valóban meg tudja mondani a jövőt. – mondta komolyan Ginny – Figyelj, én se vagyok oda érte, de a bátyáimról van szó, és tudni akarom mi fog történni velük!
Ruby egy pillanatig gondolkozott még, végül bólintott. Körbenéztek a kihalt folyosón, és elindultak a jóslástan terem felé.

***

A professzor éppen a kristálygömbje füstjét vizsgálgatta elmerengve, mikor a két lány berontott az ajtaján. Ekkor így szólt:
- Már vártalak titeket! Mondjátok hát, mire vagytok kíváncsiak!
- Tudja tanárnő, nekem van két bátyám, azaz igazából hat, de most az ikrekről van szó! – kezdte Ginny, de helyette Ruby folytatta:
- Már nagyon régóta vannak olyan álmaim, hogy a két iker közül az egyik meghal. És ez mindig váltakozik éjszakánként…
- Értem. Szóval arra vagy kíváncsi, hogy melyikük hal meg? – kérdezte Trelawney.
- Nem, dehogyis! Bízunk benne, hogy egyikük sem hal meg! –mondta Ginny.

- Az álmok mindig a jövőt mutatják, gyermekeim!
- Ó, igen? – villant meg Rubina szeme – És mi van, ha én azt álmodtam, hogy az ikreknek, mindkettőjüknek, ikrei születnek?
- Az butaság! – vágta rá a tanárnő – Az ilyen álmok nem teljesednek be!
- Igazán? És maga ezt honnan tudja? – feleselt a lány.
- Hagyjad már! Most nem veszekedni jöttünk, hanem azért, hogy megtudjuk, milyen sors vár Fredre és George-ra! – Csitította le a kedélyeket a vörös hajú leány.

- Lightning, maga is olyan tehetségtelen az én tantárgyamban, mint Granger! Ha felvette volna a jóslástant, biztosan megbukott volna! –zsörtölődött a látó.
(De nem vettem fel! – morogta az orra alá Ruby).
 – Na mindegy, nézzük csak! Látok valamit! Igen, két vörös hajú fiút, amint itt a kastélyban küzdenek. De az egyikük elesik. – majd hirtelen hangot váltva folytatta: -  „Nem dicső eme halál, útjában titok áll! Gyászolja majd a hitványt az egész család, és baráti társaság, mégsem lesz érdeme más, csak a keserű halál!” – szünetet hagyott, majd leroskadt egy székbe, és olyan érzést keltett a lányokban, mintha a nő mély álomból ébredt volna, s végül csak ezt monda: - De most már menjetek, mert pihennem kell. Én nem segíthetek már, ennyi volt, amit láttam.

Mikor leértek a toronyból, már jócskán benne voltak a délutánban. De a kedvük nem lett naposabb, mint az idő odakint.
- Szerinted van valami valóság alapja ennek az egésznek? – tűnődött Ginny.
- Remélem nem, bár, amit hallottam erről a nőről… Sokan azt mondják, hogy mindig mindenkinek csak rossz dolgokat jósol.
- De ott van az a jóslat, ami Harryről szól… Az igaz! – mondta keserűen a „kislány” – Mi lesz most? Valamelyikük meg fog halni?
- Nem tudom, de félek… Nem tudnám elképzelni az életet úgy, hogy már nem mondhatom azt, hogy az ikrek így, az ikrek úgy. De ezt pont neked mondom, aki mellettük nőttél fel…
- Nem is merek belegondolni, mi történne, ha egyikük nem lenne többé. Szerinted melyiküket látta Trelawney? Fredet, vagy George-ot? – nyugtalankodott Ginny.
- Az mindegy, hiszen ugyanúgy tragédia lenne akármelyikük halála… Jaj, most nem akarok erről beszélni, olyan szörnyen érzem magam enélkül is… De most menjünk, keressük meg Neville-t, remélem neki van egy-két jó híre is!

Azzal gyorsan szaladni kezdtek, mert ha meglátja őket valaki, akkor le is bukhatnak, hiszen senki nem tudja, hogy még az iskolában vannak. Még McGalagony professzor is azt hiszi, hogy hazaszöktek… 'Hogyan is mehettem volna haza? Anyáék is bujkálnak, nem állíthatok be hozzájuk csak úgy, hogy: Szia anya, nem voltak szimpik a halálfalók, úgyhogy fogtam magam, és hazajöttem!' – gondolta Ginny. Mikor a hetedik emeleten voltak már, egyenesen a Szükség Szobájába mentek, s mikor odaértek, minden szem rájuk szegeződött.
- Lányok, ti meg mit képzeltek, meg is láthattak volna! És ha elkapnak? Megkínoztak volna! – szidta le őket Neville – Ruby, te pedig hol voltál reggel?
- Tudja főnök, - nevetett keserűen a lány – ehhez egyszerűen semmi köze! Ennyi magánélete csak van az embernek! Vagy nem?
- Jól van, nyugi, csak nem akarom, hogy valakinek baja essék… - itt lehalkítva hangját így szólt: - Gyertek, mondjátok el mi történt…
Azzal félrevonultak, majd mikor biztosak voltak benne, hogy senki nem hallgatja ki őket, beszámoltak a fiúnak mindenről. Egészen az álmoktól Trelawney-ig, még azt se hagyták ki, hogy reggel egyikük elhagyta az iskolát. Mikor végeztek Ruby elővette az új szerzeményeket, amelyek Fred szerint a boltban még meg nem jelent termékek közül is a legjobbak.
Neville elégedett volt, hiszen így van pár eszközük a halálfalók ellen…