Ruby:

Minden készen állt a totális fejetlenséghez, csak egy apró gombnyomás, és akkor elszabadulnak az indulatok. Na jó, nem tudott mindent kiváltani ez a picike bomba, de akkor is mindennek ez volt az alapja…

Hogy mi és hogyan történt, történik és fog történni, azt mindjárt megtudja mindenki.

Legkésőbb az Esti prófétából.

Mielőtt nekiláttak volna ennek, csináltak még vagy két tucatnyi apróságot, aminek következtében rengeteg panasz érkezett rájuk…

Ám most a négy gyerek elintézte, hogy a robbanó golyó az adott emeleten a legjobb helyre kerüljön. Ez a hely nem más, mint a folyosóvégi raktár. Itt mindenféle mugli tárgy hevert, amelyeket elkoboztak megbűvölésért... George éppen a gombot akarta benyomni, amivel megindíthatja a lavinát.

Megnyomta, már csak két perc…

- Gyere! Siess! Nehogy eltaláljon valami!

- George! Fuss!

- Hajrá!

Így bíztatták gyorsításra a fiút a többiek. Mikor elérte a folyosó másik végét, lihegve megállt barátai mellett és hüvelyk ujját felmutatta, jelezve, hogy minden rendben van.

- Másfél perc!

- Mi másfél perc? – lépett oda mögéjük Mr Matt…

- Semmi! – mondták egyszerre, mire a főnök úr mosolyogva befordult Arthur irodájába.

- Egy perc! – mondta izgatottan Fred.

- De izgi! – kiáltott fel Kennie.

- És még te nem akartál rosszalkodni! – nevetett George.

- Fél perc! – jelezte Fred.

Mikor elérték a megfelelő időt, elkezdtek visszaszámolni.

- 10!

- 9!

- 8!

- 7!

- 6!

- 5!... 4!... 3!... 2!... EGY!

Ekkor hatalmas robbanás hallatszott és az egész Minisztérium megrázkódott. Tűzcsóva látszódott a raktárból és minden irodából kiszaladtak a dolgozók. A nagy füstben először nem látták a négy gyereket, de amint az elgomolygott, mindenkiben tudatosult, hogy kiknek a műve volt mindez. Ők még nem tudták, hogy ez csak a kezdet volt… A füstre megindult az automata tűzoltóbűbáj… És ez pedig mindenkit ronggyá áztatott…

Mindenki rájuk nézett, de ők elszaladtak. Egyenesen a jól bevált rejtekhelyükre.

- Remek volt! Már csak az újságot kell időben befejeznünk!

- Igen, de…

- Kennie, mi a baj? – nézett a lányra Fred.

- Szerintem nem kellene, hogy leleplezzük magunkat…

- Úgyis mindenki tudja, hogy mindent mi csináltunk! – vágta rá George és Ruby.

- Na lám, kik az ikrek? – nevetett Fred.

Kennie minden aggodalma ellenére befejezték az újságcikket. Csak két képet választottak, de ez is elég volt, mert a cikk, amiben ők kapták a főszerepet, mindenről beszámolt.

Nem sokkal később már a szerkesztőség ajtaja előtt álltak. Úgy kellett a szerkesztőség elé tenni a lapot, hogy senki ne vegye észre őket.

- Egyszerűen csúsztassuk be az ajtó alatt! – indítványozta George. Mindenki egyet értett vele, így ezt a tervet valósították meg.

Mikor a nap minden csínyét letudták, valamilyen ürességérzet fogta el őket.

Szomorúan baktattak az ügyosztályok közt és még a velük szembejövő Michael sem tudta őket felhúzni (pedig akarta)…

- Én ezt nem bírom! – fakadt ki Fred. – Valamit tennünk kell, még csak hat óra lesz!

- Van még időnk egy viccre! – helyeselt George.

Mielőtt a lányok bármit mondhattak volna, a folyosó végén felhangzott egy jól ismert, magas, női hang. Nem kellett sok idő és megjelent a hozzá tartozó kényes test is. Nem kellettek szavak, hogy tudják, utolsó célpontjuk Rita Vitrol lesz…

Meg sem beszélték, mit fognak vele kezdeni, inkább mindenki a maga módján intézkedett.

Fred és George azonnal odaszaladt és megszólította:

- Néni, néni! Maga Rita Vitrol?

- Igen, én vagyok!

- Adna nekünk egy autogramot?

- Ez csak természetes! De hova szeretnétek? Nincs pergamenetek?

- Nincs – felelte az egyik.

- De nem is kell! – jelentette ki a másik. – Jó lesz nekünk, ha a saját nagy képére írja!

Ekkor a két lány is alkotni kezdett: beszaladtak a fiúk közé, fellökve az újságírót, majd hangosan, érthetően veszekedni kezdtek az ikrekkel.

- Mi a fenét képzeltek magatokról?!

- Többek közt azt, hogy jobbak vagyunk, mint ti ketten!

- Ó, igazán?

- Hát persze!

És még sok, ehhez hasonló mondat hangzott el. Körülbelül fél perccel Rita feldöntése után  Kennie valamilyen szikrázó, fűnyíróhoz hasonlító tárgyat szerzett (az ég tudja, hogy honnan), és ezzel indult meg a nő felé.

A látvány hihetetlen volt, erre egyikük sem számított. Nem is feltételezték volna, hogy a félénk, visszahúzódó Kenela Poll képes lenne ilyet tenni. A lány azonban megtette, azaz, nekilökte a „fűnyírót” az újságírónak. Érdekes látvány volt, ugyanis, ahogy a két test találkozott, az élő fél elektronokat vett fel és adott le, ezáltal kémiai reakció játszódott le a szervezetében. Kívülről persze csak annyi látszott, hogy megrázza az áram (a muglik számára ezt így hívják). A műsornak még nem volt vége, mert a fűnyíró rész is beindult… Mire a boszorkány leállította a szerkezetet, ruhái már csak darabokban lógtak le róla.

- Ruby, add ide! Tudom, hogy van nálad még valamilyen kotyvalék! – parancsolt rá a szöszi legjobb barátnőjére, ám az tagadólag megrázta a fejét. A lány viszont nem elégedett meg a válasszal, ismerte a fekete hajú leányzót, tudta, hogy mindig legalább öt különböző fiolát tart magánál. De mivel ezúttal nem kapott feleletet, inkább cselekedett. Belenyúlt barátnője egyik zsebébe és meg is találta, amit keresett.

- NE! – kiáltotta Ruby, de már nem volt ideje, hogy megállítsa a másikat…

- Ezt most azért kapod, mert olyan csúnyákat írtál a papámról! – szólt Kennie és ráöntötte az üvegcse tartalmát Vitrolra.

Pár pillanat alatt megtelt sikolyokkal az egész folyosó. Rita helyén egy óriási, kövér, zöld, nyálkás, hatkarú, négyszemű, visító szörny állt.

A gyerekek egy pillanatig döbbent csendben meredtek rá, aztán az ikrek hangos hahotázásba kezdtek. Ezután a lányok se bírták megállni, hogy ne nevessék el magukat.

Természetesen nem maradtak a tett színhelyén, hanem inkább úgy döntöttek, hogy visszavonulnak a saját emeletükre és megnézik, milyen arcot vágnak a szülők,

 (és kiváltképp a főnök úr), amikor meglátják az újság vége felé a róluk szóló cikket.

- Tudod, Kennie, nem hittem volna, hogy <b>te</b> képes lennél valaha is <b>ilyet</b> csinálni! – vigyorgott Fred.

- Én se, az biztos! – jegyezte meg George.

- Én megtehettem, ti nem – mosolygott a lány az elismeréseken.

- Igen, a te papádnak már nem számít az előléptetés… És úgyse látod többet Rita Vitrolt! – sóhajtott Ruby, majd búcsút intett a többieknek. Kennie aggódva nézett utána, de rögtön vissza is fordult, mert két kezet érzett a vállán: az ikrek rámosolyogtak.

- Menj csak nyugodtan Franciaországba, mi majd vigyázunk rá! – mondta az egyik.

- Ajánlom is! – vigyorodott el.

***

Minden gyerek az apja/anyja irodájában ült. Fred és George is ezt az érdekfeszítő műveletet hajtották végre. Negyed nyolc volt, a közös eredményhirdetés félkor kezdődött majd, már éppen készülődni kezdett a Weasley család, mikor egy bagoly röppent be a szobába.

- Á! Az Esti Próféta! – kommentálta Arthur. – Nézzük, mit írnak benne… Te jó ég!

A címlapon Ruby két fotója szerepelt – de nem Kennie szövegével, hanem egy ismeretlen szerző szavaival.

Botrányos Ovisok!

A mai nap folyamán mindenki észlelhette a Minisztériumban, hogy a víz zöldes-sárga és pezseg. Erről eddig nem tudtunk semmit, ám most, megbízható forrásból értesültünk, hogy az elkövető négy óvodáskorú fiatal, akik a Fred, George, Kenela és Ruby névre hallgatnak. Két méreganyagot juttattak a csatornahálózatunkba, ezzel megfertőzve a Minisztérium vízkészletét…

A négyes egy másik támadása volt, hogy ketten közülük franciának öltöztek és egy kis mérget csempésztek három „ártatlan” kislány poharába. Ennek következtében mind a három áldozat a Szt. Mungóban van. Állapotuk labilis…

Ezen felül Rita Vitrol ellen is súlyos testi sértést követtek el. A Próféta munkatársa pillanatnyilag gyengélkedik és még mindig óriási, kövér, zöld, nyálkás, hatkarú és négyszemű… Egyelőre nem tudunk semmi biztosat, ám reményeink szerint hamarosan visszatér hivatalába.

- Fred… George… Megígértétek, hogy nem lesz semmi galiba… - Mr Weasley sápadt volt, tekintete pedig aggodalmat és szomorúságot tükrözött… A fiúk tudták, hogy elvetették a sulykot.

De mielőtt válaszolhattak volna, felhangzott Mr Lightning hangja, aki megkérte az összes dolgozóját, hogy gyermekeikkel együtt fáradjanak az irodájába…