Ruby:

- Szeretném tehát bemutatni a két csapatvezetőtöket, Remus Lupint, és Perselus Pitont! – folytatta Emma mosolyogva, és először a sápadt arcú,majd a fekete hajú varázslóra mutatott, akik teljesen máshogy viselkedtek. Az első, Lupinnak nevezett kedvesen mosolygott, és biccentett a gyerekeknek, míg Piton mogorván fintorgott. – Most pedig következzék a csoportbontás! Remus bácsi, és Perselus bácsi, kérlek álljatok egy kicsit távolabb egymástól, hogy a hozzátok érkező gyerekek ne keveredjenek össze! Úgy… No, szóval, kérlek szépen, álljatok egy sorba!

A gyerekek nagy része izgatottan helyezkedett, míg a kisebbség, Percy, Bill és még néhány elkeseredett idősebb unottan vánszorgott be a hosszú libasorba. George és Ruby egymás mögött álltak, és érdeklődve pislogtak az első néhány gyerek felé. Emma, miután látta, hogy az általa elrendelt mértani alakzat tökéletes, szembe állt Dracóval, aki az első volt, majd megfogta a kisfiú vállát, és szelíden Piton felé vonszolta. A mögötte álló Andyt ellenben a másik férfi csapatába osztotta be, majd egy fekete hajú lányt Draco mellé, Ront Andy csapatába, és így tovább…

George hirtelen megfogta kishúga karját, és bevonszolta maga elé, így a lány gátat képezett Ruby és őközötte.

- Ezt meg miért csináltad? – kérdezte meglepetten a fekete hajú lány, látva, hogy immár Ginny követi őt a sorban.

- Majd meglátod! – vigyorgott a fiú, először azóta, hogy Fredet nélkülöznie kellett. A gyerekek szépen fogytak előlük, és egyszer csak elérkezett a pillanat, hogy a soron következő beosztandó Rubina Lightning volt… A lány Piton csapatába került, Ginny Lupinéba, és George pedig hamarosan csatlakozott Perselus Piton csapatához. Ruby értette már, hogy miért volt szükségük a Weasley lányra, és ő is vigyorogva állt hozzá az új csapathoz, ellenben a felnőttjükkel. A férfi ugyanis csak fintorogni tudott, szemmel láthatóan nem volt ínyére a megtisztelő poszt.

- Pipogyi bá’! Mi bajod van? – kérdezte a lány, nem is sejtve, hogy nem ez volt az illendő megszólítás.

- Nem vagyok Pipogyi! – förmedt rá az említett. – És azon kívül, hogy egy rakás együgyű kölköt kell pesztrálnom, az égvilágon semmi bajom nincs!

- Hidd el, Pipogyi bá’, mi is jobban örülnénk, ha Sirius lenne itt helyetted! – beszélt vissza Ruby, és oldalba vágta a mellette nevetéstől fuldokló George-ot.

- A féleszű nagybátyád és te remek párost alkotnátok! Két h…

- Két hülye egy rakáson? – kérdezte vigyorogva az épp akkor belépő Matt.

Erre már nem kapott választ, de nem lett volna kivitelezhető, hiszen immár a tömeg ketté volt választva, és a főnöknő azonnal folytatni készült a mondandóját.

A két gyerek észrevette azt is, hogy Fred és Elly a másik csoportban vannak, ezek szerint ők is a George-féle cselt használták, mivel nem rég még egymás mellett álltak.

- Mind a két csapat kap három feladatot a mai napra, az nyer, aki a legnagyobb pontszámot szerzi meg! A zsűri tagjai pedig: Matthew Lightning – a férfi vigyorogva integetett –, és Regulus Black – az egyik festményen kedves, fiatal fiú mosolygott rájuk, aki egy cseppet hasonlított Siriushoz –, a zsűriben pedig Indy Weasley elnököl!

- Hogy kicsoda?! – fakadt ki George. De nem csak ő volt a szobában, aki meglepődött a dolgon: Bill, Charlie, Percy, Ron és Ginny szeme egyaránt elkerekedett. Egyedül Frednek nem volt furcsa a dolog, mivel nem is emlékezett semmilyen nagybácsira, akinek ilyen agyament neve van. Ekkor egy nagy puffanás hallatszott, és a földről egy szórakozottnak tűnő vörös hajú, fiatal férfi állt, jobbját felemelve üdvözölte a népet, akik egy ideig csak döbbent csendben néztek vissza rá. Indynek feltűnt, hogy a rengeteg apróság megszeppent egy kissé, és ezért mosolyogva megszólalt:

- Sziasztok!

- Öhm… - kezdte Emma, aki most először belezavarodott egy kissé a saját szerepkörébe. – Szóval, Indy, légy oly szíves, tájékoztasd a gyerekeket az első feladatról!

A férfi egy zavart mosolyt erőltetett az arcára, és hebegve-habogva bár, de ismertetni kezdte a feladatot, amelyet feszülten figyelt az összes jelenlévő.

- Meg kell találnotok egy-egy olyan élőlényt, aki segít nektek megtalálni egy-egy versikét, ami segít megtalálni egy-egy elrejtett tárgyat. Ez a feladat! Egy órátok van rá, nem több!

- Ez az alak olyan hebehurgya, hogy még egy könyvből se tudna értelmes mondatokat felolvasni… - fintorgott Piton, mire George arca pirosba öltözött, és dühös pillantásokat küldött a felnőtt felé, aki látta ugyan, de nem adta jelét annak, hogy zavarná az ellenszenv.

- Perselus bácsi, mit fogunk csinálni? – kérdezte Draco.

- Mindenki keressen magának párt, és…

- Páratlanul vagyunk! – jelentette ki egy szemüveges, szőke hajú kislány, akiről lerítt, hogy vérbeli tudálékos lexikon. Ám, Pitont ez nem igazán érdekelte, inkább a felvetett problémát igyekezett kiküszöbölni.

- Tehát, valamelyik páros nem páros, hanem trió lesz… Szétválunk, és megkeressük az élőlényt, elkérjük a versikét, és értelmezzük. Világos?

- Igen! – hangzott a kórus, melynek Ruby és George nem voltak igazán lelkes tagjai. Nem füllött a foguk a csapatjátékhoz, főleg nem egy ilyen bizarr társasággal. A gyerekek gyorsan elindultak Ruby szobája felé, és amint elérték azt, bevágták az ajtót.

- Ez a feladat hülyeség! – jelentette ki a fiú.

- Nem lenne az, ha nem kellene a sok buta részlet!

- Ezzel mire célzol?

- Csak arra – kezdte a lány. – Hogy ha nem kellene még valamelyik házimanótól verset kunyerálni, és még azt is elemezgetni… Ha egyszerűen csak meg kellene keresni valamit, amit mondjuk sárkányok őriznek… Akkor nagyon izgalmas lenne!

- Hé, gyerekek! Mire fel ez a nagy elkeseredettség? – kérdezte az eddig észrevétlenül szemlélődő Sirius a portréja keretének támaszkodva.

A két gyerek elmesélte neki, hogyan sikerült legalább egy csapatba kerülniük, és, hogy ezzel ellentétben irtó unalmasnak tartják a dolgot.

- Mondta nektek bárki, hogy nem lehet felrúgni a sorrendet? – kérdezte a kamasz.

- Nem, de… Sirius! Te egy zseni vagy! – lelkendezett a lány. – Mi nem törődünk a verssel meg a lénnyel, hanem egyenest a tárgy keresésére indulunk!

- Ruby, ebben van egy icike-picike bibi! – jelentette ki George. – Ugyanis fogalmunk sincs, hogy miféle tárgyat keresnénk!

- Nektek nincs… De nekem igen! – vigyorodott el a mázolmány.

- Mi az? – kérdezték érdeklődve a gyerekek.

- Egy undorító gyertyatartó, anyámék házából… Egyszer össze is törtem mérgemben, és…

Nem folytathatta, ugyanis kinyílt az ajtó, és Draco Malfoy szaladt be, rémülten körbepislogott majd esdeklően a két nagyobbra nézett.

- Könyörgöm, bújtassatok el! Pansy Parkinson és az őrült barátnője azt akarják, hogy legyek velük egy csoportban, de én nem bírom ki velük!

Az ajtó újból kivágódott, és megjelent a két említett leányzó, és Draco felé vették az irányt, majd vonszolni kezdték kifele. Ruby és George gyors pillantást váltottak, majd a lány szólalt meg elsőnek:

- Bocsi lányok, de Draco velünk van…

- De ez nem ér!

- Miért ne érne? – kérdezte a vörös hajú fiú, és kitessékelte az apró lányokat az ajtón.

- Köszönöm! – hálálkodott Draco, de tovább már nem folytathatta a beszédet, ugyanis velőtrázó sikoly hangzott a szoba elől. Mikor kiszaladtak, olyan látvány tárult a szemük elé, amelytől elfelejtettek mindent…

Pansy barátnője a földön feküdt, és a hajáról csak úgy csorgott le a piros lötty…

- VÉR! – sikkantott a Parkinson lány, és Draco karjaiba vetette magát.

- Nem vér – jegyezte meg George, majd felsegítette a földön fetrengő „hölgyet”, és alaposabban megszemlélte. – Ez itt paradicsomszósz. Valaki azonban csúnya merényleteket követ el. Először Fred, aztán most ez… Nézzétek, a lába valóban sebes!