|
Először a vonaton
Ruby 2009.01.27. 17:14
Az ikrek először ülnek a Roxfort Expresszen, és az útjuk során összeakadnak néhány kedves, és néhány nem éppen kedves ismerősükkel. - Fred! Nem, azt nem viheted el! A trágyagránát tilos az iskolában, George! Fred, hányszor mondjam még, hogy a zoknikat össze kell párosítani?! Nem, nem és nem! George! Mióta kell a Roxfortba villásdugó?
- Hé! Az ott az én gyűjteményemből való! – kiáltott fel Mr. Weasley, elnyomva felesége többi felkiáltását, megrökönyödését, és természetesen mindent, amivel az ikreket próbálta rendbe hozni. Szeptember első napja volt, mikor az összes iskoláskorú Weasley kapkodott, és elrejtett pennák után kutatott. A szülők rémálma ez, már vagy tíz éve, de még ez is marad, további tízig, amikor is legfiatalabb gyermekük befejezi majd a tanulást. Bill már végzett két éve, Charlie a RAVASZ esztendejét tapossa, Percy harmadéves, és az ikrek idén kezdik meg tanulmányaikat. Mollynak voltak aggodalmai velük kapcsolatban, hiszen köztudottan a rosszaság mintaképei.
- Charlie! Percy! Fred! George! Siessetek már! Negyed tizenegy van, és mi még el sem indultunk! Le fogjátok késni a vonatot! – aggodalmaskodott az anya. Ennek persze nem volt alapja, ugyanis az ikrek előre állították az óráját, hogy megviccelhessék őt. Sikerült is nekik, de erről csak ők tudtak. A konyhában ennek ellenére mindenki megjelent, akit a nevén neveztek.
- Indulhatunk? – kérdezte Mr. Weasley, mikor meglátta az útrakész csapatot.
- Igen! – jelentette ki Percy.
- Nem! – morogta Fred.
- Nem?! – csodálkozott el Mrs. Weasley. – És miért nem?
- Mert Percy még nem pakolta be a lexikonjait…
- Fred! Én nem is viszek magammal lexikont! Az egy mugli könyv! – fakadt ki a fiú.
- Ezek szerint indulhatunk! – sóhajtott Molly megkönnyebbülve. Szemlátomást nem lett volna ínyére, ha egészen az iskoláig neki kell fuvaroznia a csemetéit. Nagy nehezen összekészültek, és elindultak a pályaudvarra, ahol nagy meglepetés várta a családot, pontosabban annak nagyobbik részét…
- Még csak háromnegyed tíz van! – állapította meg Charlie, majd egy sokat sejtő mosolyt eresztett meg az ikrek felé, akik viszont a hasukat fogták a nevetéstől. Ekkor már mindenki tisztában volt vele, hogy az ő kezük van a korai érkezésben. Az apjuk meg is kérdezte, hogy vajon miért történt mindez?
- Apa, ez csak egy kis vicc volt…
- Átállítottuk anya óráját…
- FRED ÉS GEORGE WEASLEY! HOGY KÉPZELITEK EZT?!
- Nyugi, anya! – próbálta csitítani a dühös asszonyt Charlie, de úgy tűnt, hogy ez lehetetlen. A gyerekek igyekeztek pozitívumokat keresni, amivel enyhíthetik a nő mérgét, és ezzel megmentve az ikrek bőrét. Végül, fél tizenegykor a szülők búcsúzkodni kezdtek, mondván, nekik dolguk van, eleget várakoztak már a vonatra.
- Charlie, drágám! Vigyázz a kicsikre, és írj minden héten! – adta ki az utasításokat az anya, majd szép sorjában megölelgette fiait, s végül az ikrekhez fordult. – Kicsikéim, tudom, hogy nem szeretitek, ha egyszerűen kell élnetek, jól kell viselkednetek, és tanulnotok kell, de kérlek titeket, hogy ne legyetek rosszak!
- Jók leszünk! – felelték kórusban a kicsik, majd kénytelen-kelletlen egy-egy puszit nyomtak a pufók boszorkány arcára, hogy megnyugtassák egy kicsit. Persze eszük ágában se volt megtartani a szavukat, nagyon jól emlékeztek rá, hogy milyen boldogok voltak minden egyes csíny után, és nem vágytak rá, hogy ezt elveszítsék. Miután látták eltűnni szüleiket, vidáman felszálltak a vonatra, és elindultak, hogy egy üres kupét kisajátítsanak. Nem volt nehéz, hiszen nem sok gyerek kószált ilyen korán arrafelé. Kiválasztottak egy fülkét a vonat végében, és bevackolták magukat.
Az indulásig már csak tíz perc volt hátra, és legjobb barátjuk, Lee Jordan még nem bukkant fel, ami egy kissé aggasztotta a fiúkat.
- Azt beszéltük meg, hogy fél tizenegykor itt leszünk mind a hárman.
- Mi itt is voltunk! – jelentette ki George, és mérgesen kinézett az ablakon, hátha megpillantja elkésett barátját, ám csalódnia kellett. Odakint csak a szüleitől búcsúzkodó diákok színes ruháit, és bozontos haját lehetett felfedezni, a keresett fiút nem. Hamarosan éles sípszó hangzott fel, és a vonat zakatolva elindult, de Lee még mindig nem került elő. Az is megfordult a fejükben, hogy esetleg a fiú saját kupét foglalt le, és ő is ugyanolyan türelmetlenül vár rájuk, mint ahogyan azt ők teszik.
- George, nem nézünk körbe? Lehet, hogy van saját kupéja…
- Mehetünk, de nem vagyok benne biztos. Megbeszéltük, hogy az foglal fülkét, aki hamarabb ideért!
- Jó, de mi van, ha ő is azt hiszi, hogy ő ért ide elsőnek?
- Akkor megkeressük!
Erre komótosan felpattantak, és kitárták az ajtót, ami útjukat állta. Úgy döntöttek, hogy először a vonat legvégébe sétálnak, és onnan kezdik meg a keresést. Miközben ezt az utat tették meg, elmélyülten beszélgettek az iskola leendő vicclehetőségeiről, és arról, hogy vajon melyik házba kerülnek majd. Fred szerint biztos a Griffendélbéli helyük, hiszen a családjuk minden tagja, még a tanulási mániában szenvedő Percy is itt talált helyet. George azonban nem volt ennyire magabiztos, hiszen úgy gondolta, náluk jámborabb, okosabb, és ravaszabb lelkeket még nem hordott a hátán a Föld. Persze azt leszögezték, hogy a Mardekár nekik tabu, hiszen nem lehet, hogy az ő nagyszerű tehetségüket egy ilyen helyen pocsékolják el.
- Én amondó vagyok, hogy számunkra a legjobb hely a Griffendél lenne! – erősködött Fred, miközben benyitott egy hetedéves mardekárosokból álló társaság fülkéjébe.
- Szerintem is ott van a helyünk, de ki tudja, hogy mit hoz a jövő? – tárta szét karját George, majd költői arckifejezését levetkőzve bekukkantott négy hugrabugos lányhoz, akik érdeklődve tekintettek vissza rá.
- Vajon hol lehet ez a Jordan?
- Nem tudom, de amint megtalálom, az első dolgom az lesz, hogy trágyagránátot etetek vele!
- Jaj, Georgie, csak nem akarsz rosszalkodni? – utánozta Fred Mrs. Weasley hangját, és mutatóujját ingatva folytatta: - Vegyél példát Percyről! Ő soha nem művelt olyanokat, mint amiket ti szoktatok, és mi lett belőle? Jó ember!
Erre aztán mind a ketten nevetésben törtek ki, és épp, mikor Fred le akarta nyomni az előtte lévő kilincset, az ajtó kinyílt. A kilincs másik oldalát egy elsőéves lány fogta, akinek fekete haja elegánsan kócos volt, és zöld szemei kérdőn néztek az ikrekre.
- Van valami mondandótok is, vagy csak az ajtóm előtt akarjátok tölteni az egész utat? Ha az utóbbi, akkor megkérlek titeket, hogy halkabban üvöltsetek és vihogjatok, ugyanis szeretnék ép hallással az iskolába érkezni!
- Jó, már itt se vagyunk! – morogta keserűen George, és mikor a lány hátat fordított nekik, kinyújtotta rá a nyelvét, és két hüvelykujját a halántékára szegezve mozgatni kezdte kézfejeit. Mind a ketten nagyot nevettek rajta, és elindultak, hogy tovább keressék fel nem bukkant barátjukat. Már a vonat elejénél tartottak, de még mindig nem leltek rá Lee-re, és a beszélgetés témája ezúttal a morcos lány volt.
- Nem értem, hogyan vehetnek fel egy ilyen hárpiát.
- Olyan, mint Percy, csak lányban. Tuti, hogy hollóhátas lesz, így nem fogunk vele sokat találkozni. A griffendélesek köztudottan a hugrabugosok és mardekárosok társaságában vannak beosztva órára a legtöbbször.
- Mi pedig griffendélesek leszünk! – helyeselt George, és benyitott az utolsó fülkébe, de csalódottságára az sem rejtegette barátjukat, így csalódottan indultak el, hogy kipihenjék fáradalmaikat a saját kupéjukban. Útközben összetalálkoztak néhány ismerősükkel, többek közt Angelina Johnsonnal, akit még a varázsoviból ismertek, Kelly Bennettel, akit szintén innét volt szerencséjük ismerősükké fogadniuk, és nem kis bánatukra a három gráciával, Elenával kibővülve. Polly Markton, Jenny Ellen, Kelly Wols, és Elena Leeds az ikrek esküdt ellenségei voltak, akiket ki nem állhattak. Mind szőkék voltak (bár a fiúk erősen kételkedtek abban, hogy ez a lányok eredeti hajszíne), és az orrukat olyan magasan hordták, hogy egy sárkányt megszégyeníthettek volna.
Mikor visszaértek a helyükre, ott érte őket a legnagyobb meglepetés: Lee Jordan. A fiú bevallása szerint már régóta vár az ikrekre, és csak azért nem találták, mert kihallgatta őket, mikor őt keresték, és elbújt, hogy megviccelje őket. A fiúk nem voltak túl boldogok, de inkább megkegyelmeztek barátjuknak, igaz, hogy azért, mert nem volt náluk egyetlen trágyagránát sem. Az út hátralévő részében Lee is megerősítette bennük azt, hogy a Griffendél a legjobb ház, és, hogy természetesen mind a hármuknak ott a helye.
- Máshová nem is kerülhetünk! – jegyezte meg a fiú.
- De nem ám! – helyeselt Fred, George pedig nagy elánnal bólogatott.
- Fiúk, játszik valaki egy parti sakkot? – tette fel a kérdést Lee. Természetesen mind a két Weasley gyerek szívesen játszott volna, így megbeszélték, hogy első körben az ikrek játszanak, és a kihívó a győztessel vív majd meg.
Jóformán az egész utat ezzel szórakozták végig, de közben azért bevásároltak a büfés boszorkánytól. Az ikrek ugyanis vittek magukkal egy kis pénzt, amit még az évek során gyűjtögettek, és így nem kellett csak édesanyjuk szendvicsein tengődniük. Időközben meglátogatta őket Charlie is, aki vidáman mesélte el nekik, hogy Percyt látta egy lánnyal, aki meglehetősen zavarba jött, miután észrevette, hogy nincsenek kettesben. Fred értetlenkedve nézett bátyjára, mert nem tudta elképzelni, hogy Percy akár csak barátságból is egy lánnyal legyen. Nagyjából eseménytelenül telt el a délután, de amikor megérkeztek a végállomásra, a fiúk egyre izgatottabbá váltak. Tudták, hogy hamarosan meglátják majd a híres Roxfortot, és csak fél óra kérdése, hogy megtudják, elég bátrak-e a Griffendélhez.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
