Ruby:

Rengeteg diák özönlött ki a megannyi vagonból, és mindannyian a keskeny úton nyomorogtak. Fred, George és Lee heringmódjára álltak a sok felsőéves diák közt, akik kis híján magukkal sodorták őket. Először nem tudták, merre induljanak, kivel tartsanak, elvégre, ez volt az első napjuk, és senki nem magyarázta el nekik, hogyan közelíthetik meg a kastélyt.
- Fiúk, nem kellene megkeresnünk valamelyik bátyátokat? – kérdezte Lee, miközben kitért egy nagytermetű harmadéves lány elől, aki akkora elánnal vágott utat magának, hogy több aprócska diákot döntött fel.

- Nem, kizárt, hogy csatlakozom Percyhez! – rázta meg a fejét Fred.
- Akkor hová megyünk? – tette fel a kérdést George, azonban mielőtt valamelyik fiú válaszolhatott volna, egy óriási alak tornyosult feléjük, eltakarva a nap lemenő sugarait. Mikor az ikrek feltekintettek az árnyék okozójára, elámultak.
- Elsősök! Ide hozzám! – kiáltotta Hagrid, a félóriás. Persze a gyerekek nem tudták, ki lehet a testes férfi, mindenesetre inkább engedelmesen eléje álltak, hogy megmutassák neki, ők bizony elsősök.

Mikor már úgy tűnt, az összes gólya egy helyen van, az óriás megindult, pont ellentétes irányba, mint a felsőbb éves diákok. A pöttöm gyerekek számára nehéz feladatnak bizonyult, hogy lépést tartsanak egy ilyen méretű emberrel. Mikor már éppen a tüdejüket készültek kiköpni, a sor megállt. Mivel az ikrek viszonylag elől álltak, látták, hogy mi a hirtelen megtorpanás oka: egy óriási tó.
- Mindenki szálljon be egy csónakba! Szaporán, no! Le ne késsétek nekem a beosztási ceremóniát!

Lee, Fred és George egy csónakba szálltak be, és onnét figyelték az eget, mely immár koromfekete volt, és csak néhány fénylő pont csillogott rajta. A fiúk csak nézték a tájat, és nem szóltak semmit. Életükben először fordult elő, hogy nem valamilyen rosszaságon törték a fejüket, hanem csak bámulták a természet csodáját. Ez az állapot azonban csak addig tartott, míg meg nem pillantották a kastélyt, amelynek tornyai az égbe meredtek, és tornyain az ablakok megannyi fénylő pontként gyönyörködtették az ember szemét.

- Ez az iskola? – érdeklődött Lee, miközben igyekezett tátott száját becsukni.
- Nem, az lehetetlen – jelentette ki Fred, miközben kikászálódott az idő közben partot ért hajócskából. – Ez a hely túl szép ahhoz, hogy egy unalmas iskola legyen!
- Ha nem tudnád, a Roxfort minden, csak nem unalmas! – szólt rá egy szőke kisfiú, aki úgy szintén lenyűgözve meredt a kastélyra. Látszott rajta, hogy ő sem tudja pontosan, miről beszél, őt is ugyanúgy elbűvölte a kastély varázsa.

A diáksereg lassan megindult, Hagriddal az élen, és hamarosan mindenki meggyőződhetett arról, hogy a kastély valóban az iskola. Mikor elérték a nagy kaput, mely elválasztotta a külvilágot, és az odabenn folyó életet, Fred gyomra görcsbe rándult, és ránézett ikertestvérére, akin látta, hogy ugyanaz történik vele is. Ekkor feltárult az óriási tölgyfaajtó, és utat engedett a gyerekeknek. Az ikrek vettek egy nagy levegőt, és beléptek a Roxfort falai közé, és amint a talpuk alatt érezték annak talaját, amint megpillantották a repülő gyertyákkal teli helyiséget, rögtön megcsapta őket egy fuvallat. De ez nem akármilyen légjárás volt. Ez a lelkükbe hatolt be, aminek következtében olyan érzések keringtek bennük, mintha egy új világba cseppentek volna. Nem voltak egyedül, minden elsőéves ezt érezte.

Mikor megpillantották a csarnokban álldogáló nőt, biztosra vették, hogy az egy amolyan ünneprontó személyiség gyanánt van ott. Ám hamar rá kellett jönniük, hogy McGalagony professzornak nem ez volt az elsődleges funkciója.
- Mindenki kövessen, és kérem magukat, hogy rendezetten, fegyelmezetten lépkedjenek, és ne csoszogjanak! Odabent az iskolai Teszlek Süveg beosztja magukat a Roxfort valamelyik házába. Nos, jöjjenek velem!
Követték a tanárnőt a Nagyterembe, ahol rengeteg diák szeme szegeződött nekik, és mindenki érdeklődve bámult egy-egy megszeppent elsőévest.
Fred és George egy darabig a Griffendél asztalánál ülő Charlie-t, ám egyszer csak megszólalt valaki, pontosabban valami. A Teszlek Süveg, ami egy háromlábú széken trónolt.