Ruby:

Másnap reggel az ikrek későn ébredtek, egyedül kellett hát reggelizni menniük. Mikor elérték a Nagyterem ajtaját, és beléptek rajta, meglepődtek, hogy milyen kihalt az óriási helyiség. Ott csak néhány végzős, három ötödéves, és egy évfolyamtársuk, Simon Carron lézengett rajtuk kívül. A Griffendél asztalán megtalálták a nevükre kiállított órarendeket, melyek a megtévesztésig ugyanúgy néztek ki.

- George, mi lenne, ha leszednénk róla a bájitaltant?
- Az meg mire lenne jó? – értetlenkedett a másik iker.
- Nem kellene bejárnunk órára – felelte tárgyilagosan Fred, és elővett egy Mugly Mindent Radírozó Gumit, és eltűntette saját órarendjéről a tanévkezdő bájitaltan órát, majd szép sorjában a hét többi ilyen témájú foglalkozásokat.
- Értem már! – vigyorodott el George, majd átvette a tárgyat testvérétől, majd lekopírozta annak mozdulatait, így mind a két órarend bájitaltantalanná vált.

Kényelmesen megreggeliztek, nem siettek, mert nem volt első órájuk. Pontosabban eltervezték, hogy nem lesz első órájuk, és meg is valósították, mint azt már tudjuk. Így elindultak a klubhelyiségük irányába, hogy játszhassanak egy parti sakkot, vagy kitalálhassanak egy ütős tréfát, esetleg írhassanak egy levelet otthonra…
Végül úgy döntöttek, hogy csak egy parti Robbantós Snapszlit játszanak le, a sakkot már megunták a vonaton.

Mikor aztán eltelt az egy óra, kényelmesen összeszedték a cókmókjukat, és komótosan elindultak az átváltoztatástan órára, mely az elmaradt bájitaltant követte. Útközben összefutottak Percyvel, aki megdicsérte őket, amiért ilyen pontosan betartják az órarendjüket, és időben elindulnak az órájukra. Amikor a fiú hallótávolságon kívül került, az ikrek összenevettek, és elgondolták, milyen arcot vágott volna bátyjuk, ha elmondták volna neki, hogy kihagyták a tanév első óráját.

Csengetésre meg is érkeztek az átváltoztatástan terem elé, ahol már ott állt az osztály többi része. A tanulók érdeklődve nézegették a sarkon beforduló Fredet, és George-ot, akik teljesen kipihenten futottak be. Amint elérték a csapatot, Lee hozzájuk fordult.
- Hol voltatok eddig?
- Neked is szia, Jordan… - csóválta a fejét Fred, olyan arcot vágva, mint aki mit sem sejt a mulasztásáról.
- Neked is szia, Jordan?! – fakard ki a fiú. – Mi ez a szöveg? Lekéstétek a bájitaltant! Az egészet!
- Tessék?! – George nagy szemeket meresztett, és jól színlelt meglepődéssel szája elé kapta a kezét. Ikertestvére pedig kotorászni kezdett a táskájában, hogy megnézhesse az órarendjét.

- Tessék, ez üres – jelentette ki, és átnyújtotta barátjának az időbeosztást.
- Nem, az nem lehet! – rázta meg a fejét Lee, és elővette saját órarendjét, amin szerepelt a kérdéses óra. George szintén így tett, ám az övén is csak a hűlt helyét lelték meg a bájitalfőzés nemes tudományának.
- Látod, mondtam én, hogy a mi órarendünkben nem volt benne!
- De… Ez meg hogyan lehetséges? Ruby, gyere ide!
- Itt vagyok. Parancsolj, Lee…
- Mutasd az órarendedet! Fredéknek nincs felírva a bájitaltan…

- Add ide azt a két papírt! – csóválta fejét a lány, majd, mikor átfutotta az órák sorrendjét, elmosolyodott, és szemforgatva ingatni kezdte a kobakját. – Egyszerű Mugly Mindent Radírozó Gumi…
Az ikrek szája tátva maradt. Azt gondolták, erre senki nem jön rá, hiszen a termék nem volt túl híres, nem sokan használták. Ezt a reakciót látva Ruby sarkon fordult, és belépett az időközben kinyílt ajtón.

Mindannyian helyet foglaltak a teremben elhelyezett padok mellett, melyek mindegyikéhez három szék társult. Az ikrek természetesen Lee Jordan társaságában huppantak le egy-egy ülőalkalmatosságra. A helyiségben csak diákok voltak, a jó öreg McGalagony professzornak még se híre, se hamva nem volt. A gyerekek vidám beszélgetésbe kezdtek, és egyre inkább elszabadultak az indulatok. Linda Topps, Angelina Johnson, és Alicia Spinnet éppen a Boszi Baby aktuális számának egyik rovatát olvasták, és egyszer-kétszer felsikkantottak, jelezvén, hogy izgalmas részhez érkeztek.

Senki nem figyelt, mindenki zajongott, és szórakozott. Egyszer aztán egy különös teremtmény vonta magára a figyelmet, legalábbis egy-két tanuló érdeklődését felkeltette. Egy macska lépkedett be a tanterembe, és kecsesen felugrott a tanári asztalra, majd vizslatni kezdte a diáksereget. Egyre többen fordultak az új jövevény felé, s minden egyes szempár érdeklődve méregette az értelmesnek látszó állatot. Néhány perccel később olyasmi történt, mire senki nem számított: a macska átváltozott emberré, pontosabban McGalagony professzorrá. A gyerekek tapsolni kezdtek, a tanárnő pedig meghajolt. Az ikrek elvörösödtek, mikor arra gondoltak, éppen meg akarták kötni a macska farkát, mikor az ember alakot öltött.
- Tudja valaki, miféle mágiával ölthet egy ember állat alakot? – kérdezte a tanulókat.

Senki nem jelezte, hogy tudná a választ, így a professzorasszony megcsóválta a fejét, és elkezdte szólongatni a gyerekeket.
- Miss Lightning?
- Animágia – felelte a lány, miközben abban mesterkedett, hogy ne essen hanyatt, ugyanis hintázott a székén.
- Helyes – bólintott McGalagony professzor. – De miért nem jelentkezett, ha tudta a megoldást?
- A tanárnő se mondaná meg egy víziló társaságában, merre van a tó…
Az egész osztály kacagásban tört ki, ugyanis mindenki arra asszociált, hogy a tanárnőnek van egy kis súlyfeleslege, amit igazán jól titkol. Persze a lány csak arra akart kilyukadni, hogy minek strapálja magát, ha egyszer egy animágussal állnak szemben?

McGalagony ezt nem tartotta túlzottan viccesnek, így rögvest büntetőmunkára is küldte a csúfolódót, annak ellenére, hogy a jó választ elmondta, és még csak nem is volt semmilyen bántó hátsószándéka. Mikor az ikrek látták a lány arcára kiülő megrökönyödést, ismét nevetni kezdtek, immár egyedül. Ekkor a tanárnő figyelme rájuk irányult.
- Mr. Weasley és Mr. Weasley?
- Nem tanárnő, Fred és George Weasley a nevünk…
- … édesapánknak nincs ikertestvére!
- Értem… Miért nem jelentek meg bájitaltan órán?
- De hiszen nem is volt bájitaltanunk! – meresztett nagy szemeket George.
- De igen! – jelentette ki Linda Topps.

McGalagony szúrós szemmel nézett az ikrekre, akik ártatlanságot tettettek ugyan, belül mégis kezdték belátni, hogy talán nem volt olyan jó ötlet belepiszkálni az órarendjükbe… Az osztálytársaik pedig érdeklődve várták a fejleményeket, kivéve persze Lee és Ruby, akik már sejtették a dolog kimenetelét. Lee aggódott, hogy barátai bajba kerülnek, a lány azonban meglehetősen jól szórakozott, hiszen a fiúk is nevettek az ő büntetésén.
- De nem volt benne az órarendünkben! – védekezett Fred.
- Kérem mindkettőjük órarendjét! – parancsolt rá a fiúkra a professzor. Kissé aggódva adták át az említett tárgyat, majd fészkelődni kezdtek a helyükön, miközben oktatójuk megvizsgálta a tantárgylistát. – Mindenki mehet, kivéve magukat, és Miss Lightninget.

Az osztály vidám hangulattal távozott, ám a fiúk magukban dühöngtek. McGalagony kiment a teremből, de kérte, hogy várják meg őt, míg visszajön.
- Miért kellett ezt csinálnunk?
- Nem tudom, George…
- Talán azért, mert ti javíthatatlanul rosszak vagytok! – csóválta meg a fejét Ruby. A fiúk ekkor fogták fel, hogy nincsenek egyedül.
- Miért kell neked mindenbe beleszólnod?!
- Nem szóltam bele semmibe, csak válaszoltam a kérdésre – vonta meg a vállát a lány.
- Lightning, téged nem kérdezett senki! – förmedt rá Fred.
- Ó, bocsánat, Weasley! Elfelejtettem, hogy ti egy mindenki felett álló fajba tartoztok – csapta be a könyvét Ruby, pont akkor, mikor McGalagony és Piton professzorok beléptek a terembe.

- Professzor, ez a két diák nem jelent meg az óráján, tehát a büntetésüket is joga van kiszabni…
- Ma este nyolcra legyenek a pincében, ki fogják sikálni az összes üstöt és fiolát! – dühöngött Piton professzor, melyen csak egy diák mulatott jól, méghozzá az, akit rögtön ezek után elővettek.
- Lightning, ma pedig segít nekik! – csattant fel McGalagony professzor. – Még ilyen arcátlan tanulókat! Ráadásul griffendélesek…
- Látja, erre számíthat a házától – vigyorodott el kárörvendve a férfi.
- Menjenek, ha jól tudom, mágiatörténeten van a helyük! És nehogy még egyszer kihagyjanak egy órát! Maga meg ne feleseljen, és ne sértegesse a tanárait…
- Én egy szóval se sértegettem a tanáraimat! – jelentette ki Ruby, aki gyorsan kilépdelt a teremből, majd elegánsan becsapta maga mögött az ajtót.

Fred és George hamarosan követték a példáját, mivel több büntetéshez nekik sem füllött a foguk. Megkeresték hát a tantermet, amely éppen akkor nyílt ki, és beléptek. Nagy meglepetésükre nem egy hús-vér tanár állt előttük, hanem egy szellem lebegett be a tábla mögül. A professzor nem mutatkozott be, nem kérdezte meg a nevüket, nem mondta el, mit vár el növendékeitől, sőt még csak nem is köszönt nekik. Mindössze nekilátott, hogy leadja a tananyagot, méghozzá olyan monotonitással, hogy a legtöbben már az óra első néhány percében feladták a próbálkozást, hogy figyeljenek. Unalmasnak, és hosszúnak tűnt az idő, melyet itt kellett tölteniük, de mikor a csengő megszólalt, a professzor hozzájuk szólt:
- Tehát a turulmadár lesz az e havi anyagunk. Olvassátok el a Varázslatos Turulmadár Története című könyv első öt fejezetét hétfőre!

Nem mondott se többet, se kevesebbet, mégis mindenki mást szűrt le a két mondatból. Lee és még néhány társa esküdni mert volna arra, hogy a tanár dolgozatot szándékozik íratni. Az ikrek úgy gondolták, csak velük akar kitolni, és rengeteg leckét feladni nekik a hétvégére. Cathrine biztos volt benne, hogy vagy csak viccelt az öreg, vagy valami nagyon rövid könyvecskéről van szó. A lényeg persze teljesen más volt, de ők ezt nem is sejtették. Ezért a legtöbben már el is szaladtak a könyvtárba, hogy beszerezhessék a kötelező olvasmányukat, a többiek pedig az ebédlő felé vették az irányt.
- Fiúk, mi is megyünk a könyvtárba? – kérdezte Lee barátait, aki csak nemlegesen morogtak. – Jó, de én akkor is elmegyek. Nem akarok rossz jegyet kapni már az első dolgozatra…
- Jó, de akkor hozz nekünk is egy könyvet! – kiáltott utána George.

Mikor megérkeztek a Nagyterembe, leültek, hogy megebédeljenek. Nem voltak túl éhesek, de azért sikerült elfogyasztaniuk egy-egy tányér hasábburgonyát rántott hússal, és egy szelet csokoládétortát. Közben összeismerkedtek osztálytársukkal, Lindával. Úgy vélték, hogy a lány nagyon kedves, és nem egy csúnya természet.
- … és akkor azt volt, hogy mondtam neki: Hé, te! Igen, te ott, a fehér ingben! Nincs kedved elmenni a bagolyházba, ha megkérlek? És képzeljétek, elment! – nevetett Linda, és csak beszélt tovább, megállíthatatlanul, ami még nem lett volna baj. Ám az, hogy csupa unalmas, önbizalom magasztaló történetet és körömfestési tippet adott elő nekik, az már zavarta őket egy kissé. Mikor végül elbúcsúztak egymástól, Fred fejcsóválva megjegyezte:
- Hogy mennyire butácskák ezek a mai lányok…

Miközben a dupla bűbájtan órájukra igyekeztek, összefutottak régi barátnőjükkel, Kelly Bennettel, aki mosolyogva fogadta őket.
- Sziasztok! Milyen volt az első napotok?
- Szia, Kelly! Jó, máris büntetőmunkát kaptunk – dicsekedett el vigyorogva George, majd elhallgatott, mert olyan társat fedezett fel a lány oldalán, akit nem éppen a szívszerelmei közt tartottak számon ikertestvérével.
- Ó – kapott észbe Kelly, majd előrángatta maga mellől barátnőjét. – Ő itt Kelly Wols!
- Ismerjük – morogta Fred, majd elköszöntek a két Kellytől, akik látszólag remekül kijöttek egymással, és elindultak órára.