|
Fedezzük fel a kastélyt!
Ruby 2009.01.27. 17:24
Az első szombati nap az iskolában... A hét gyorsan eltelt, az ikrek arra ébredtek, hogy a szombati nap sugarai piszkálják meg őket. Egyszerre ugrottak ki az ágyukból, majd ugyanazokkal a mozdulatokkal kapták magukra a ruháikat. Már volt tizenegy évük arra, hogy becsukott szemmel is ugyanazokat a pótcselekvéseket végezzék a pólójuk felhúzása közben, vagy az övük bekapcsolása előtt.
Amint befejezték az öltözködést, elindultak, hogy felfedezzék a kastély számukra eddig ismeretlen zugait. Már hét elején úgy döntöttek, hogy a legelső adandó alkalommal felfedezőkörútra indulnak. Erről természetesen egyik barátjuknak sem tettek említést, hiszen nem akarták, hogy társaságuk legyen a kalandok közben.
Ezért is keltek korán. Máskülönben nem lett volna lehetőségük elmenekülni Lee és Ruby elől. Meg voltak ugyanis győződve arról, hogy a másik két kisgyerek is szívesen részt venne a csatangolásban. Hogy igazuk volt-e, az nem derült ki…
Kiértek a Griffendél ház területéről, majd egyből a még nem látott folyosók felé vették az irányt. Már kedden eltervezték, hogy elsőnek azt a kihalt sétányt tűzik ki célul, melyet az egyik Bűbájtan órájukra igyekezve pillantottak meg a negyedik emeleten. Késében voltak, így akkor nem tudták szemügyre venni, de valamiért vonzotta őket a hely.
Hosszú folyosó volt kevés ablakkal, így félhomály uralta a teret. A falat sűrűn borították ajtók, így szinte lehetetlen volt, hogy az ember megjegyezze, melyikben volt már, melyikben nem. A fiúk arra a következtetésre jutottak, hogy a negyedik emeleti folyosó szobái használaton kívüli tantermek lehettek.
- Fred, nyissunk be mindenhová! – javasolta George.
- Minek? – nézett furcsán testvérére a megszólított.
- Azért, hogy megnézzük mi van benn, és azért is, hogy Fricsnek minden nyitott ajtót újra be kelljen csuknia – vigyorodott el a fiú. Nem voltak szolidak, ha csínytevésről volt szó, ám az iskolában még nem akaródzott nekik magasra tenni a mércét.
Úgy gondolták, hogy elég volt nekik egy büntetőmunka és nem kell több ajándékbarát. Így megelégedtek azzal, hogy egy kis plusz munkával lepik meg kedvenc gondnokukat. Gondosan megnéztek minden termet, melyek valóban tantermeknek bizonyultak, s a több centi vastag porréteg arról árulkodott, hogy már nagyon régen nem okítottak diákokat bennük.
Hamarosan elértek a folyosó utolsó ajtajához, mely fölött egy széles kőpárkány terült el, mint egy napellenző. A fiúk kíváncsiságát felkeltette a különös átjáró, így gondolkozás nélkül benyitottak. Legnagyobb meglepetésükre egy fallal találták szemben magukat, nem pedig egy helyiséggel.
- Ez meg mi? – kérdezte George.
- Nem tudom – csóválta meg a fejét rosszallóan Fred. – De nem ártana kideríteni…
- Nézzük logikusan a dolgot! – kezdte George. – Nem lenne sok értelme, ha valaki egy ajtót épített volna a fal elé, ezért…
- Vagy befalazták a szobát, vagy el akartak rejteni valamit az illetéktelen betolakodók elől…
- Ha pedig valami titok kering körülötte, akkor itt az ideje, hogy mi feltárjuk!
- Szerinted hogyan kezdjük? – kérdezte Fred izgatottan.
- Talán jelszó kell hozzá! – tippelt ikertestvére.
- Akkor mondogassunk érdekes, lehetetlen szavakat!
- Csipkemedve!
- Rókavirág!
- Rózsapenna!
- Macskamenta!
- Bíborzacskó!
- Hipermarket!
- Az meg mi?
- Nem tudom…
- Bikacserje!
- Musztángguszta!
- Kacsarágcsa!
- Mindentbeledurrbele!
- Szezám tárulj!
- Nem, ezek nem lesznek jók – csóválta meg a fejét az egyik fiú, majd belerúgott egyet a falba. Nem tudta elképzelni, hogy miért nem reagált egyik szavukra sem. Nagyon jól értettek ahhoz, hogy rájöjjenek, milyen jelszó szükségeltetik az adott helyzetben, viszont a kudarc nagyon mély nyomot hagyott érzékeny lelkivilágukban.
- Tudod mit? Nézzük meg a Roxfort történetében! – javasolta a másik iker. – Abban benne kell lennie!
- Pfúj! Te azt el akarod olvasni?!
- Nem, dehogy!
- Akkor?
- Csak megkeressük benne… Nem kell az egészet elolvasni!
- Hogyan keressük meg? Az egy iszonyatosan vastag maszlag!
- Igen, ez igaz. De kinek jutna eszébe megnézni a tartalomjegyzéket?
- Zseni vagy!
- Te is, csak nem látszik!
A fiúk gyorsan felszaladtak a szobájukba, ahol George ládájának mélyén ott lapult a vaskos kötet, mely talán a segítségükre lehet. Fred gyorsan felcsapta a könyvet és a tartalomjegyzéknél böngészni kezdte…
- Bűbájos védelem, Csodálatos csillagvizsgáló, Derült ég, Elágazó folyosók, Figyelemfelkeltő repedések, Gondosan elrejtett helyiségek…
- Ez lesz az! – lelkendezett George. – Lapozz a… az ezerkétszáznegyvenhetedik oldalra!
Gondosan elrejtett helyiségek
A Roxfortot megannyi titkos átjáró szövevényes szála szegélyezi, de eme szemek mellett elejtve fellelhetnek termeket, melyek elrejtve leledzenek. Ezek rendszerint különleges mágiával vannak védelmezve, mivel nagy kincsek, titkok vannak benne. Létezik három olyan ezek között, mely mindenkinek kellene, de mivel eme könyvet nem szentelik, nem ismerhetik.
Az első szoba a kényelem és luxus minden elemét magában tartja, boldog az, ki benne lehet, jelszava: Törődj magaddal, idegen!
A második lakrész inkább az észt táplálja, minden mi az elmét segíti itt otthonát leli. Ha ezt keresed, a Fejedet valami megtölti!
A harmadik a leghaszontalanabb mind közül, ennek csak olyan ember örül, kinek a kaland áll mindeneken fölül. Nyiss be oda, tápláld szívedet, s el ne felejts erőt kifejteni!
Utalás: Titkok kamrája, ezerötszázkilencedik oldal…
- Gondolod, hogy ezek közül valamelyikre bukkantunk rá? – suttogta George izgatottan. Nem akarta felébreszteni még alvó osztálytársait és úgy gondolta, hogy ebben a helyzetben igazán odaillő a fojtott hangon való beszélgetés.
- Egészen biztos! – helyeselt Fred, majd felpattant és kivágtatott a szobából. A fiúk gyorsan visszatértek a félhomályban fürdő folyosóra, ahol még minden egyes ajtó tárva-nyitva állott, majd egyenesen az utolsó ajtóhoz siettek. Megálltak előtte és hirtelen rájöttek, hogy fogalmuk sincsen arról, hogy tulajdonképpen mi a céljuk az ajtóval.
- Talán… próbáljuk ki a jelszavakat? – kérdezte bizonytalanul Fred, mire testvére bólintott.
- Törődj magaddal, idegen! - Nem történt semmi. - Fejedet valami megtölti! - Ismét semmi. - Nyiss be oda, tápláld szívedet, s el ne felejts erőt kifejteni!
Nem történt semmi. A fiúk kissé csalódottak voltak, ugyanis arra számítottak, hogy amint kimondják a megfelelő jelszót, a kőfal eltűnik, vagy ők át tudnak majd hatolni rajta. Elkámpicsorodva álltak a fallal szemben és lázasan gondolkodtak azon, hogy vajon mit rontottak el…
- Én a helyetekben elgondolkodnék azon, hogy mit jelentenek ezek a mondatok – hallottak egy hangot valahonnan a fejük fölül.
- Ruby, te meg mi a csodát keresel itt?!
- És nem mellesleg hol vagy?
- Kukucs! – vigyorgott rájuk az ajtó feletti párkányról a lány, majd hamarosan leugrott melléjük. – Gondoltam, hogy megnézlek titeket!
- Mégis mióta nézel minket?!
- Kábé azóta, mióta ébren vagytok – forgatta a szemeit vigyorogva a lány. – Mellesleg tudtátok, hogy tök ugyanúgy öltözködtök?
- RUBY!
- Nyugi, csak a pulcsitokat láttam! Egyébként meg már nagyon régóta ezzel az ajtóval szenvedtek. Nem akarjátok végre kinyitni?
- Ha nem vennéd észre, ez nem ajtó!
- Dehogyisnem!
- Ha mindent ilyen jól tudsz, akkor igazán megmondhatnád, hogyan tudjuk meg, mit rejt a fal!
- Ezer örömmel! – vigyorodott el a lány, majd nekidőlt a tömör köveknek. – Segítsetek már, ti vagytok a fiúk! Az egyik téglát be lehet nyomni!
- Honnan veszed? – kérdezte George kételkedve.
- Az előbb egy versikét, vagy valami olyasmit mondtatok, mi szerint használni kell hozzá az erőtöket… De úgy látszik, hogy inkább az eszetek kellene hozzá…
A fiúk csak megcsóválták a fejüket, majd engedelmeskedtek barátnőjüknek, ám hiába próbálták eltolni a helyéről a téglákat, azok nem mozdultak. Végül Fred mérgelődve belerúgott egyet a falba.
- Persze, ez is csak olyan ötlet, amilyet az ember egy lánytól várhat!
- Miért, te talán tudsz jobbat? – vonta fel a szemöldökét Ruby.
- Nem, de legalább rosszabbat se! – forgatta szemeit a fiú, ám hirtelen megakadt a pillantása azon a részen, melybe az imént belerúgott. – Nézzétek, ez itt beljebb van, mint a többi!
- Hadd nézzem! – lökte félre testvérét George, majd leguggolt, hogy közelebbről szemügyre vehesse a makacs téglát. Nem kis erőfeszítésbe tellett ugyan, de sikeresen eltávolította helyéről a nehéz építőanyagot, így lyukat vágva a falba.
- George, te zseniális vagy! – lelkendezett a lány, Fred őszinte felháborodására. „Talán nem én rúgtam bele abba a szerencsétlen kőbe?!”
- Most hogyan tovább? – kérdezte a fiú, miközben a lyukat tapogatta. Gyorsan ki kellett húznia azonban a kezét, mert a rés összeszűkült, majd a fal lassan félig áttetszővé vált. A három gyerek tátott szájjal nézte a jelenetet.
- És most…?
- Talán… menjünk be! – javasolta Fred, de látva a másik kettő „lelkesedését”, úgy döntött, hogy ő maga fog elsőnek megindulni. Lassan a falhoz érintette jobb kezét, s kissé reszketve konstatálta, hogy az nem szilárd, még csak nincs is ott, mindössze egy gyenge látkép.
Belépett, majd hamarosan követték őt a többiek is. Tátott szájjal néztek körbe, ugyanis olyat láttak, ami felülmúlta minden képzeletüket.
- Hiszen ez egy valóságos forgalmi csomópont! – csodálkozott Ruby.
- Ezek titkos folyosók kiindulópontjai! – vigyorgott Fred szívére szorított kézzel. – Csak azok lehetnek! Nézzük meg, hogy melyik hová vezet!
- Várj! – szólt rá George. – Ha egyedül mész, még hajlamos leszel és eltévedsz nekem!
- Csak annyira, mint te! De ha arra céloztál, hogy várjalak meg, akkor mondhattad volna azt is, hogy te is jönni akarsz…
- Melyiken akartok elindulni? – tette fel a kérdést barátnőjük, mire elbizonytalanodtak. Legalább húsz különböző sötét járatot láttak maguk előtt, nem tudták, melyikre a legkíváncsibbak.
Végül sorsot vetettek, s elindultak egy folyosón. Csendben haladtak, míg el nem érkeztek egy csomóponthoz, melynek összesen négy irányban volt folytatása.
- Merre tovább? – csóválta meg a fejét George. – Miért kell mindennek ilyen macerásnak és logikát, gondolkodást igénylőnek lennie?!
- Nem kell gondolkodni, egyszerűen megjelölöd, hogy honnan jöttünk, így tudjuk hol nem voltunk még, ha visszajövünk! – mosolyodott el Fred, majd elővette pálcáját, és egy piros csíkot festett vele a falra. – Most pedig – fordult Rubyhoz –, te vagy a fogó!
A három gyerek nevetve szaladt végig a folyosón, ám egyszer csak elfogyott előlük az út…
- Ááááááá! – visított az egyetlen lány, mikor hirtelen nekiment a falnak. – Álljatok meg! Nehogy nekem gyertek!
- Ti hallottatok valamit? – hangzott a fal másik oldala felől egy ismerős hang.
- Ez Angelina! – suttogta George. – Mit keres ő itt?
- A kérdés az, hogy hol van az az itt… - helyesbített Fred.
- Nem, biztosan csak képzelődtél! – válaszolt barátnőjének Alicia.
- Lányok, képzeljétek, jövő hét szombaton lesz az első kviddicsmeccs! – mesélte izgatottan Linda Topps. – Annyira várom már!
- Mi érdekes van a kviddicsben? – kérdezte Angelina fintorogva.
- Hogy kérdezhetsz ilyet?! – háborodott fel Alicia.
- Játszani nagyszerű, de… nézni nem az igazi – magyarázta Angelina.
- Nem is a játék a lényeg! – okította barátnőjét Linda. – Azokat a fiúkat látni kell! A nővérem szerint a Griffendélnek idén nagyon helyes srácokból áll a csapata…
- Én nem tudom, hogy kik játszanak – jelentette be Alicia csalódottan.
- A csapatkapitány és egyben fogó Charlie Weasley, tudjátok, az a helyes végzős – magyarázta Miss Topps.
- Igen, őt ismerjük – helyeseltek a lányok. – Az ikrek bátyja.
- Aztán ott van még Josh Worren és Daniel Side, ők a terelők, szintén végzősök. Matthew Folder az a hajtó, akit reggel mutattam, tudjátok!
- Igen, a szöszi!
- Bizony! Szerintem ő a leghelyesebb az összes közül… Jack Felcack és Toby McCorkins… Komolyan, csodálkozom, hogy ezek mellé a tökéletes hetedéves pasik mellé bevették azt a nyeszlett kis harmadikos Woodot…
- Ezek mindig ilyenekről beszélnek? – csodálkozott el George, mikor a lányok elhaladtak mellettük, ők pedig egy ügyes mozdulattal kimásztak egy folyosóra. Az alagút bejárata egy szobor mellett volt, így sikeresen kiosonhattak úgy, hogy senki ne vegye észre őket.
- Nem, van olyan, hogy a frizurájukról és a fodrászatról…
- Értem már, hogy miért vagy te velünk… - csóválta meg a fejét vigyorogva Fred. – Ezeket nem bírnád sokáig…
- Kedvesek, nem megrögzött cicababák azért! – védte meg osztálytársnőit Ruby. – Az egyetlen dilijüket éppen most hallottátok…
A gyerekek visszasétáltak a már megismert titkos járatrendszer csomópontjához, hogy egy másik utat is felfedezhessenek. Jóformán egész nap alagútból ki, alagútba be túrákat tettek, s közben kihallgattak néhány beszélgetést, többek közt Polly és Elli vitáját arról, hogy vajon melyik ház diákjai a legszebbek. Látták Charlie-t és barátait, akik éppen a kviddicspálya felé igyekeztek, s azon tanakodtak, hogy vajon mennyi esélyük van a következő meccs megnyerésére.
- Szerintem nyerni fognak – osztotta meg véleményét barátaival Ruby, mikor este leültek a Griffendél asztala mellé vacsorázni.
- Igen, biztosan! Ha Charlie-n múlik a dolog, akkor megnyerik azt a meccset – helyeselt Fred, miközben megpakolta tányérját mindenféle jóval.
- Jól hallom, tényleg rólam sutyorognak az elsősök? – huppant le öccsei közé a csapatkapitány vigyorogva.
- Éppen az évad első meccsének lehetséges kimenetelét tárgyaltuk meg – mesélte el bátyjának beszédtémájukat George. – Nyerni fogtok!
- Remélem, hogy ezt a Hugrabug is így gondolja – nevetett Charlie. – Hogy telt az első szabadnapotok?
- Remekül – válaszolt Fred. – Te, a lányok bejuthatnak a fiúk szobáiba?
- Nem tudom, miért?
- Mert reggel elvileg volt egy kukkolónk – vetett egy rosszalló oldalpillantást a fiú barátnőjükre, aki elvigyorodott.
- Ejnye, Ruby, ezt nem szabad! – csóválta meg a fejét Charlie tettetett szigorral. – Nagyon rossz kislány vagy! Jó, hogy így egymásra találtatok az öcséimmel…
- Fred, George! Ti meg hol voltatok egész nap?! – érkezett meg zajosan Lee, aki szemmel láthatóan rossznéven vette, hogy barátai kihagyták őt a mókából.
- Csak sétáltunk egyet – védekezett George.
- Na persze, és ezt el is hiszem!
- Tényleg csak sétáltunk egész nap! – jelentette ki Fred. – Csak kicsit hosszúra nyúlt…
Charlie ezen a ponton jóízűen felnevetett, majd kijelentette, hogy szerinte Lee jól tette, hogy nem tartott az öccseivel, hiszen ők bizonyára csak egy unalmas kastélykörutat tettek.
- Ha tudná, milyen unalmas volt! – súgta ikertestvére fülébe ironikusan Fred.
- Akkor kíváncsi lennék, mit szólna, ha tudná, hogy kihallgattuk őt is…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
