|
2. fejezet - Szultánka és a nagypapi törvénytelen gyereke
Ruby 2009.01.27. 17:36
Na igen, hülyeség a javából! A reggeliző asztalnál fáradtan üldögélt George Weasley és fia, Fred. Nem tudtak túl sokat aludni az éjjel, mert vendégük, Ali Basír rendszeres óra módjára minden félórában rikácsolt. Persze álmában, így nem tudták megmondani neki, hogy halkabbra fogja mondandóját.
- Apa, meddig kell még elviselnünk ezt a vén pokrócot?
- Nyugalom Fred! Már csak hat nap…
- Micsoda?! George, drágám, még hat teljes napig a nyakunkon lesz ez az ütődött pali? – hüledezett Angelina, aki éppen ekkor lépett be a szobába. Amikor meghallotta férje kijelentését, kis híján elejtette a kezében tartott palacsintás tálat.
- Ne aggódj, Angelina! Reggel elvisszük, és csak este hozzuk haza. Neked nem lesz vele bajod! – csóválta meg a fejét az idősebb Fred, aki nem sokkal a nő után lépett be az étkezőbe.
- Fred bá’, ma hová visszük az öreget? – kérdezte névadóját a kis Fred.
- Ma a minisztert fogja boldogítani, nem minket!
- Ez komoly? – csillant fel George szeme. – Csak visszük és hozzuk?
- Bizony! Vannak kapcsolataim… De mindegy, a lényeg az, hogy sikerült elintéznem egy szabadnapot magunknak!
***
„Micsoda éjszaka! Az embert nem hagyják aludni! Valaki úgy ordibált egész éjjel, mintha nyúzták volna… Nekem bezzeg hallgatnom kellett, mert nem illik a házigazdákat felverni azért a csekélységért, hogy MEGSÜKETÜLÖK! Ezek a britek nem tudják, mi az illem! Nem baj, inkább annak örülök, hogy ma megszabadulok az egész pereputtytól, így csak a minisztert kell kicseleznem. Ha ez megvolt, akkor csak megkeresem az Engedélyosztó Ügyosztályt, elcsalom az ügyeleteseket, hamisítok egy engedélyt és uccu neki!
- Mr. Basír, megérkeztünk! – Még szép, hogy meg! Különben miért állnál meg? Látom rajtad, hogy nem vagy kóser… Majd jelentem a miniszternek, hogy küldjön pszichológust Dzsórdzs Vírslí házába, hátha segítenek valamit az elmeállapotukon. Ha eszembe jutnak. Nem fognak, hiszen minden apró problémám nagyobb az ő gyengeidegzetüknél. Nem értem, miért bámul rám ez a Mr. Vírslí úgy, mint aki még nem látott fehér embert…
Ja igen… Én nem vagyok fehér ember, és bizonyára baj volt a szemével tegnap, így még soha nem látott feketét. Nem, nem is vagyok fekete! Akkor most tulajdonképpen milyen színű vagyok? Nem látom a fejemet, kellene egy tükör. Itt van egy boszorkány, talán tőle kérhetnék egyet… Nem, az nem jó, a boszorkányok nem hordanak magukkal tükröt, hiszen olyan beképzeltek, hogy azt hiszik, nekik nem kell megnézniük magukat, anélkül is elég szépek. Mi is lenne velünk, ha ezek ráeszmélnének, hogy bányarémek…
Semmi vész, erre jön egy varázsló, akinek bizonyára van tükre. Mi férfiak mindig adunk a külsőre. Nem értem, miért hiszik sokan azt, hogy ez nem így van. Mit gondolnak az emberek? Annyira naivak lennének, hogy azt higgyék, az ő nagy Harry Potterük nem tölt naponta legalább egy órát a tükör előtt? Ugyan, ugyan! Ha nem így lenne, akkor az a nyavalyás sebhelye is rég elmúlt volna. Szegénynek azonban allergiás tünetei vannak, mert túl sok rajta a smink. A sebhelye begyulladt, és nem tud begyógyulni a sok alapozótól. Nemtomki, vagy mi a neve? Ne vicceljenek már!
Nincs ennek semmi köze a sötét varázslókhoz, de még az anyjához se! Esküdni mernék, hogy csak a bőrirritáció következménye az a csúnya heg. Mindegy, ezen csak felhúznám magam, szóval inkább elfelejtem az egészet. Csak egy hetet kell kibírnom ezek közt a nőcentrikus britek között, aztán uccu neki, irány Irán! Nálunk mindenki szép és senki nem borotválja le a képét. Nem is értem, hogyan jegyzik meg egymást, ha nem látják a szakállukat! Na, szóval a tükör!
- Elnézést, mister! – Ez is ütődött? Úgy néz rám, mint aki még soha nem látta a nagy Ali Basírt! Hiszen én világhírű vagyok! Milliónyi rajongóm van, mindenki ismer! – Van egy tükre?
- Minek néz maga engem?! Nőnek?! Te jó ég, azt hiszem, szakállat növesztek! – Ennyi haszna legalább volt a dolognak. De még mindig nem tudom, hogy milyen színű is vagyok. Meg kellene keresnem a minisztert, ő bizonyára tud kölcsönözni egy tükröt a számomra, elvégre ő a szultán, vagy mi a szösz. Úgy is lesz! Megkeresem Kingspay miniszter urat!”
***
„Ez lesz a miniszter irodája… Persze, hogy ez lesz! Miért lenne más, ha egyszer az van rá kiírva, hogy „Szultánka”? Igaz, kissé érdekes, hogy hagyja magát becéztetni az alkalmazottaival, de ez részletkérdés. Kopogok. Semmi válasz. Megismétlem előző cselekedetemet. Nyüszítés. Ezt nem veszem válasznak. Harmadszorra is zörgetek. Vonyítás. Ez sem válasz. Ha magyar volnék, akkor bizony elszállt volna a hitem a nagy „Magyar Igazságban”! De nem vagyok magyar és a szerencseszámom a végtelen-tizenegy. De annyiszor azért nem kopogok, inkább megnézem, bent van-e.
- Ááá! – Ki gondolta volna, hogy Szultánka egy troll? Én nem, az biztos! Ilyen névvel inkább egy vérfarkast illetnék meg, az nemesebb lény… Fő, hogy vissza tudtam zárni az ajtót. Viszont így nem tudok semmit csinálni, hiszen egy koszos és büdös szobába vagyok bezárva. Na, nem baj! Vajon mivel foglalhatja le magát egy ilyen primitív lény?”
***
- Mr. Basír? Maga az?
- Mi más lennék?
- Hogy került Szultánka helyére?
- Hogy kerültem volna?
- Bezárta magát?
- Nem egyértelmű, hogy bezártam magamat?
- Úgy értem, hogy a troll bezárta-e magát. Nos?
- Én meg úgy értem, hogy a trollt ki, magamat pedig bezártam. Érti?
- Miért?
- Talán azért, mert azt kérdeztem?
- Nem arról van szó! Miért zárta ki Szultánkát?
- Miért ne?
- Mert ő a miniszter testőre! Nem tudta?
- Miért tudtam volna?
- Akkor meg miért nyúl olyanokhoz, amiről nem tudja, micsoda?
- Miért, talán nem szabad?
- Nem. Maga elmebajos?
- Nem. És maga?
- Köszönöm kérdését, még nem. Hány éves maga?
- Születtem néhány éve, azóta csak öregszem. És maga?
- Halálom előtt vagyok néhány évvel, annyi vagyok. Nem akar kifáradni abból a bűztanyából?
- Nem. És maga be?
- Nem. Nem akar egy csésze teát?
- Nem. És maga kávét?
- Nem. Egy szivarral szolgálhatok?
- Nem. Egy tükörrel szolgálna nekem?
- Igen. Velem jön?
- Minek?
- Hogy ne menjek egyedül a tükörért. Jön?
- Jövök. Hova?
- A tükörért, nem?
- De. Hol a miniszter?
- Az unokájánál. Miért?
- Mert ma találkozni akartam vele. Nem tudta?
- Nem. Azt üzeni, hogy majd holnap meglátogatja a rendezvényen. Tudta?
- Nem. Milyen rendezvényen?
- Nem tudom. Maga tudja?
- Nem. Hallott már a nagy Ali Basírról?
- Soha. És maga?
- Nem, én se. Ismeri őt?
- Nem. És maga?
- Személyesen! Tudta?
- Nem. Hogyan ismerheti, ha nem hallott még róla?
- Úgy, hogy magamról nem hallgatok meg semmit. Érti?
- Igen. Itt a tükör. Minek kellett?
- Mert nem tudom, milyen színű vagyok. Érti?
- Nem. Maga kék. Tudta?
- Nem. Maga szerint lehet, hogy hallá változom?
- Nem. Nem kellene magának hazamennie?
- De. Hány óra van?
- Este tíz. Mióta játszik azzal a bunkós bottal?
- Akkor tizenkét órája. Mikor zár a minisztérium?
- Két órája zártunk. Nem tudta?
- Nem. Hogyan jutok vissza Mr. Vírslíhez?
- Így! – Jé, itt van Dzsórdzs Vírslí! Értem jött? Ez kedves tőle. Akkor majd holnap megemlítem az elmebaját ezért cserébe. Biztosan jól fogja érezni magát a többi ütődött krapek meg krapeké* között.”
***
„Ez nem igaz! Már megint az asztalnál ülünk és Anjeline valami gusztustalan csövet akart belém diktálni, de én átlátok a szitán! Nem fogok ilyeneket enni! Soha! Biztosan giliszták vannak benne. Azok pedig mérgezőek. Mi nem eszünk se kukachéjat, se ereszcsövet! Ezek a britek…
- Mr. Basír! A fiam már másfél évesen megette a spagettit!
- Azóta se hagyja abba… - Nem értem, ez a Fred nagypapa mit ért ezalatt, de úgy tűnik, hogy szimplán rájött az öt perc, mert a többi marha is néz rá, mint teve az új oázisra.
- Anjeline, én nem kérem ezt!
- A nevem Angelina! És mást nem főzök!
- Anjeline, drága, nem is kértem, hogy főzzön nekem!
- Szerencséje…
- Anjeline, édesem! Anjeline, drágám! Ez tetszik! Ügyes volt, Mr. Basír, végre valami, amivel cukkolhatom a nejem! – Ez a Mr. Vírslí egyre ütődöttebb. Nevet a semmin. Azt hiszi, vicces. De nem az. Én viccesebb vagyok és még okosabb, szebb, bátrabb, no meg épeszű is vagyok.
- Dzsórdzs Vírslínek bármikor segítek!
- A nevem George Weasley, nem Vírslí.
- Dzsozs Ví-ví-víeslay? Viesláj?
- Ha-ha-ha-ha! – A kis kölyök kinevetett! Majd adok én neki! Olyat kap, hogy tevét fog! Mindjárt elnáspángolom a valagát! Csak kapnám el!
- Öhm… Mr. Basír? Mit csinál Freddel? – A fene, ez a nagypapa észrevette, hogy elkaptam a gyereket. Nem baj, majd akkor, amikor nem néz ide. Tényleg, vajon a nagymama már meghalt? Ez a kérdés nem fog hagyni aludni, szóval inkább felteszem.
- Kedves Fred, a maga felesége él még?
Most mi van? Mi rosszat mondtam? Ja, persze, már biztosan meghalt vagy tizenöt éve, és sikerült felhánytorgatnom a múltat. Gyorsan megölelgetem őt, mert még elsírja magát a végén.
- Semmi baj, koma, semmi baj! Nekem nem is volt nejem, de ha lett volna, biztosan úgy sírtam volna utána, mint te!
Ezen meg mi nevetnivaló van? Mindenki nevet, a papi meg vörös, mint a sivatag homokja. Nem értem, nem értem…
- Mr. Basír – szólt hozzám Dzsórdzs Vírslí két röhögő-görcs között –, Frednek szombaton lesz az esküvője!
- Ó, már értem! Újranősül?
- Nem, az első, és egyetlen…
- Akkor maga törvénytelen gyerek?
- Én?! – Nem értem, miért ilyen lassúfelfogású itt mindenki!
- Persze, hogy maga!
- Miért lennék törvénytelen gyerek?
- Ha egyszer Mr. Fred nem volt házas, akkor mi lenne más, mint törvénytelen gyerek?
- Nem értem az összefüggést…
- Á, majd a diliházban elmagyarázzák!
- Hogy hol?!
- Sehol. Megyek aludni. Jó éjszakát!
Ezek még hülyébbek, mint amilyenek voltak. Szegény néni, akit feleségül akar venni ez a fiatalos vén csont! Egy ilyen őrült famíliába beházasodni… Jé, erre is megvan a megoldás: az a vén nyanya vagy olyan öreg, hogy már megőrült, vagy eleve fejjel született a padlónak…”
*A görögök a női személynevek végére é-t tesznek és Ali úgy gondolta, hogy ezt alkalmazhatja ebben az esetben is.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
