|
3. fejezet - Harry Potter éjszakai problémái és Ali három próbája
Ruby 2009.01.27. 17:38
Délután egy óra volt, mikor George Weasley házában már kész volt a káosz. Mindenki kapkodott, a vázák csörömpölve bucskáztak le piedesztáljaikról, a vacsora egyes elemei odaégtek, az ablakok pedig betörtek. Mindenki részese volt a felfordulásnak, kivéve a ház vendége, Ali Basír, aki a nagy ricsaj ellenére még mindig az igazak álmát aludta.
- Angelina, mit adtál annak a szerencsétlennek, hogy még mindig alszik? – kérdezte feleségét a házigazda, miközben az üvegeket és a többi sérült tárgyat igyekezett helyrehozni.
- Én ugyan nem adtam neki semmit! Még a spagettijét se ette meg…
- Akkor talán meghalt? – érdeklődött Ginny, aki szintén segédkezett a nagy pakolászásban.
- Nem halt meg, csak valaki jól elintézte őt az éjjel... – vigyorgott Fred, majd ledobott egy doboz Weasley Csillagszórót húga lába mellé és lehuppant rá. Megtörölgette a homlokát, melyen egyébként egyetlen izzadtságcsepp nem sok, annyi se volt fellelhető.
- Mi történt? – kérdezte kórusban mindenki.
- Ne engem faggassatok, én is a Kis Fredtől tudom a dolgot! – mentegetőzött a férfi.
- FRED! A KICSI!
- Most baj az, hogy éjszaka beadtam neki egy nagy adag altatót? – kérdezte a kisfiú ártatlanul, mire a többiek szeme elkerekedett. A vendégek (akiknek nem kellett Alival foglalkozniuk) sápítoztak, ellenben a ház lakói elégedetten bólogattak, és titokban csokoládét csempésztek a gyerek zsebébe.
- Fel fog ébredni a ma esti bulira? – érdeklődött Harry, aki történetesen nagyon kíváncsi volt a híres Ali Basírra, akiről annyi rosszat hallott még a Világkupadöntőn.
- Fel, bízd csak ránk, apa! – nevetett James, majd Albus és Fred társaságában kiviharzott a helyiségből, hogy kiötölhesse az ébresztőakciót.
***
„Ááá! Segítség! Megtámadtak! Jönnek a földönkívüliek! Mentsen meg valaki! Miért is ordibálok magamban? Így aztán senki nem ment majd meg, az garantált…
- Ááá! Mentsen meg valaki!
- Nyugi, Ali bácsi!
- Csak mi vagyunk azok!
- Kik?
- Fred, James és Albus!
Szóval nem fogok prémiumot kapni az űrlények felfedezéséért… Hű, de sötét van! Mi történhetett itt? Csak nem…? Az lehetetlen! Pont itt érne a világ vége?
- Napfogyatkozás van, gyerekek?
- Bizony! Már este hat óra van!
A fene, átaludtam volna egy egész napot? Azt meg hogyan? Nem is voltam álmos! De az is lehet, hogy mégis… Csak azt szeretném én tudni, minek ráncigálnak ezek a kölkök kifelé!
- MEGLEPETÉS!
Jó ég, a szívbajt hozzák rám! Miféle meglepetés volna az, ha feldobnám a talpamat? Biztosan nem egy kellemes emlék maradna a számukra, hiszen az ő hibájuk lenne…
- Mr. Basír, ezt a bulit önnek szerveztük! – lépett mellém Dzsórdzs Vírslí és egy ismeretlen varázsló, aki úgy vigyorog, mint aki meggárgyult.
- Jó estét, Mr. Basír! A nevem Kingsley S…
- Á, maga az, Kingspray miniszter úr? – Szegény, azt hittem, legalább ő épeszű! Mégis úgy néz ki, hogy ő sem az. Nem tudja a saját nevét! Ez nagyon kellemetlen, főleg, ha az ember hatalmon lévő miniszter, aki naponta hallja a saját nevét a sajtó visszhangjában. Komolyan mondom, már nem is csodálkozom, hogy ennyi elmebeteg mászkál szabadlábon! Ha már maga az államfő ilyen háborodott…
- A nevem Kingsley!
- Értem, értem, uram! Elnézést!
- Semmi probléma! Hogy érzi magát nálunk? Hallom volt a minisztériumban. Ugye élvezte?
- Igen, nagyszerű volt! Megismertem egy kedves trollt és egy portást – mosolyogtam rá, de csak azért, hogy ne higgyen udvariatlannak. Egyáltalán nem éreztem jól magam abban a dohos koszfészekben, sőt, még az engedélyt se tudtam megszerezni!
- Ennek nagyon örülök! – Ugyan, kinek a kedvéért hordja azt a bájvigyort a képén? Csak nem hiszi azt, hogy ezzel nagyot nő a szememben?
- Miniszter úr, merevgörcsöt kapott az arca, hogy úgy vigyorog?
- Tessék?
- Azt mondtam, a képén felejtette a mosolyát! – Nem igaz, hogy lehet valaki ennyire nehézfelfogású?! Itt mindenki olyan érthetetlen! Bezzeg nálunk mindenki okos, kedves és szép is! Na, nem baj, ezt a palit is lerázom egyszer…
- Ő itt Harry Potter! – mutatott be nekem egy fekete hajú sihedert Kingspray, majd gyorsan odébb állt. Azt hiszem, valamiféle kábítószert fogyaszt a miniszter úr, különben nem igyekezne annyira távol maradni tőlem. Bizonyára ide is eljutott a híre annak, hogy Iránban lelepleztem egy drogcsempészekből álló bandát…
- Nagyon örvendek, Mr. Basír! – nyújtott kezet a fiatal, amit én illendőségből el is fogadtam, de nem voltam biztos abban, hogy ezt így illik Angliában.
- Enyém a megtiszteltetés! – hazudtam. Úgy illik, hogy faggassam hősies tetteiről a fiút, aki túlélte… - Mondja csak, kedves fiam, milyen érzés ilyen híresnek lenni?
- Hát, öhm… Először fura volt, de már megszoktam.
- Értem. Kérem, meséljen nekem a kalandjairól!
- Pontosan mire kíváncsi?
- Csakis a legizgalmasabbakra! Tudja, a kulisszatitkok… Nos, mialatt a végső ütközetben harcolt, hogyan és mikor volt alkalma meglátogatni a mellékhelyiséget?
Azt hiszem, ez egy kicsit meglepte. De könyörgöm, mi más érdekelné az embert?! Legyőzni egy zsarnokot? Ugyan! Kismiska! De az, hogy valaki több mint tizenkét órán keresztül kibírja a kemény és hátborzongató küzdelmet folyóügyek intézése nélkül…
- Ó, már értem! – kaptam észbe, mikor megpillantottam beszélgetőtársam vörös fejét. – Ezek szerint nem a mellékhelyiségben intézte a dolgát…
- DE! – vágta rá Harry gyorsan és hangosan. Nem értem, miért kell hazudni!
- Semmi baj, fiam! Mindenkivel, még a legbátrabbakkal is előfordul néha, hogy rossz helyre eresztenek! Én például borzasztóan kellemetlennek tartom, hogy az ember ilyen helyzetbe kerül, de a felesége szerintem nem érzi annyira menthetetlennek önt, ha még nem jelentette az éjszakai problémáit…
A társaság nagy része nevetni kezdett, majd mellém lépett egy vidám boszorkány és bemutatkozott.
- A nevem Ginny Potter, Harry felesége vagyok!
- Jó estét, kis… akarom mondani, nagyasszony! Én vagyok a híres Ali Basír!
- Örvendek! – mosolygott rám. El kell ismernem, nem egy rossz fogás volt Potter részéről, hogy ezt a kancát választotta. Viszont azt hiszem, nem lehet valami nagy szerelem köztük, bizonyára csak a hírnév és a szépség hozta őket össze.
- Mondja csak, kedvesem, milyen okból kifolyólag zsákmányolta be Mr. Pottert?
- Tessék?!
- Mi fogta meg önt abban a fiúban? – érdeklődtem, ugyanis nagyon kíváncsivá tett az a tény, hogy Harry Potter ágybavizelési problémái ellenére a nős férfiak csapatát erősíti. – Talán az, hogy gazdag, vagy az, hogy híres?
- Talán csak a személyisége – morogta a hölgy, majd sértetten távozott köreimből. Nem értem, miért kell ezen megsértődni! Azt hiszi, hogy nem egyértelmű az ő kis „szerelme” a Kiválasztott iránt? Mindegy, az ember ne a nőkön akarjon kiigazodni! Azt hiszem, még mindig nem találkoztam a saját értelmi képességeimhez mérhető személyiséggel a szabadságom idején. Pedig nagyon jó volna már egy értelmes csevejt is folytatni valakivel…
- Ali Basír, a vén csirkefogó! – Ez meg kicsoda? Jó ég, akkora, mint egy ház! Segítsééég! Összeesküvés! Ezért rendezték hát az álpartit! Át akarnak adni a trolloknak! Menten hazarepülök, ha nem siet valaki a segítségemre!
- Segítsééég!
- Mi a vész, Ali? Ki bánt? – Ki, ki? Hát te, barátocskám!
- Azt a teringettét! Még be se mutatkoztam! A nevem Rubeus Hagrid, a Roxfort vadőre, mellesleg Legendás Lények Gondozása tanára. De te Ali Basír vagy, nem kell elmondanod a neved! – Jé, szóval nem ellenség… Azt hiszem, egy kicsit többet ivott a kelleténél. Ez azonban egyéni szociális probléma, engem nem érint, szóval most távozok is…
- Áu! – Hupsz, valakinek a lábára tapostam!
- Elnézést, nem volt szándékos!
- Még jó, hogy nem volt az! Különben már rég felpofoztam volna magát, maga szatír!
- Nem vagyok szatír! – Minek néz engem ez a nő?! És ki ez egyáltalán? Nem híres, az egyszer biztos! Akkor ismerném. – Csak az elől a Rubinusz Gárgyid elől menekültem…
- Rubeus Hagrid? Már megint sokat ivott?
- Igen. De nem nézem túl épeszűnek, nem sokat butíthatott rajta az a két-három liter bor, amit ivott. – Még szép, hogy nem! Inkább észt csepegtetett abba a mustármag méretű agyába! Ejnye, miért kell nekem ilyen enyhén fogalmaznom? Hiába, idővel mindenkinek ellágyul a szíve…
- Csak nem maga az ünnepelt?
- De igen, én vagyok a Nagy Ali Basír! – büszkélkedtem, mire a nő csak összeszűkítette ajkait és szigorú pillantásokat küldött felém, mintha arra akarna célozni, hogy egy kissé túl egészséges az önbizalmam. Az ilyeneket nem kell figyelembe venni…
- Szóval a Nagy Ali Basír? – kérdezett vissza szúrósan.
- Igen, a Nagy Ali Basír! – ismételtem dagadó májjal.
- Miből gondolja, hogy olyan nagy, amilyennek képzeli magát? – Szavamra, ez a nő itt az egyetlen, aki sültbolond! Viszont én megmondom neki a frankót! Vagy hogy is mondják…
- Tudja mit? Most az egyszer nem hagyom kétségek közt kegyedet és bebizonyítom, hogy nálam okosabb, szebb és erősebb férfit még nem látott a világ!
- Az három próbát jelent – jelentette ki szúrós szemekkel a nő.
- Rendben, állok elébük!
- Először is, ha olyan okos, bizonyítsa be, hogy négyezer-hétszázhuszonhat törve hatvankettővel, ez a negyediken, gyök alatt, sinus alfával és tangens bétával osztva, kilencszázhuszonhattal beszorozva, és véve annak negyvenhéttel számítandó hányadosát… Eddig tudta követni?
- Természetesen! – Ostobaság! Én ne tudnám követni, aki mindent tud?
- Szóval ez a szám a nevezetes Dumbledore által feltalált kvaliens függvény ipszilon tengelyén a huszonegyedik számot fogja metszeni. Hogyan bizonyítja ezt be?
- Pofonegyszerű, hölgyem! A itt lehet egyszerűsíteni ezzel, ezzel, ezzel és persze ezekkel! – Azzal elkezdtem találomra törölgetni a számokat a táblámról, melyre felvázoltam a feladványt. – És így a végeredmény pontosan huszonnégy!
- Ez nagyszerű! Nekem eszembe se jutott volna! – lelkendezett a vizsgáztatóm. Egyébként még jó, hogy nem jutott eszébe, hiszen most találtam ki! Mi sem egyszerűbb, mint egy kettes és egy négyes szám kivételével mindent letörölni, és okosnak mutatni magamat!
- A második feladata már sokkal nehezebb lesz! Be kell bizonyítania, hogy a világ legszebb férfija!
- Tessék, készen is vagyok! – jelentettem ki, majd a kezébe nyomtam a medálomat, melyen a görög Apollón isten képe található. Ő ugyanis a férfiszépség istene.
- Le a kalappal! Fifikus férfi maga, tudja-e?
- Én ne tudnám? – vontam meg a vállam szerénységet tettetve.
- Most jön azonban a legnehezebb próba! Hogyan bizonyítja be azt, hogy maga a legerősebb férfi, aki valaha élt a világon?
- Nagyon egyszerű, kedves hölgyem! Ugyebár a legerősebb dolog a szerelem? Mivel szokták mondogatni, hogy a szerelem mindent legyőz… No, én meg őt győzöm le!
- Hogyan? – ámuldozott a nő.
- Így! – Elindultam egy sötét sarok felé, és nem is kellett csalódnom abban, amit ott találtam. Fred Vírslí, a nagypapa egy fiatalos vén nyanyát tartott a karjaiban, és hevesen küldtek egymás szájába nyálpótlékot. Megindultam feléjük, egy határozott mozdulattal szétrántottam őket, melynek következtében a jelenlevők kövül ketten (a megdöbbent pár) rémülten pislogtak, egy pedig (a kedves becsmérlőm) elismerően bólintott. Erre én fogtam magam, és összetoltam a szétválasztottakat, akiknek eleredt az orruk vére. Talán egy kicsit túl erősen csaptam össze őket…
- Gratulálok! Maga egy zseniális elme! – lelkendezett a nő, akivel most a kertkapu felé sétáltunk. A Hold fénye romantikus hangulatot teremtett, amit mind a ketten észleltünk is, hiszen egyre közelebb kerültünk egymáshoz.
- Maga is akarja? – kérdeztem, mikor már a legfelső rétege a kezemben volt.
- Én ne akarnám? – pillogott ő, mikor már a következő felöltőt hámozta le.
- Azt hiszem, egészen jól megy – jegyeztem meg, mikor már nem takarta semmi.
- Már csak egy kicsit kell mélyebbre hatolnia! – suttogta mámorosan a társam.
- Mélyebbre… mélyebbre…
- Ááá! Ez fájt!
- Sajnálom, nem akartam a vérét ontani! – szabadkoztam, majd gyorsan eltávolítottam belőle azt, ami fájdalmat okozott szegény hölgynek.
- Semmi baj, kedves Ali! Próbálja meg még egyszer! – kért.
- Rendben, de most legyen óvatos, és ne mocorogjon! Akkor nem okozok többé fájdalmat! – Most légy okos, Domokos! Ha még egyszer elhibázod, akkor soha többé nem lesz alkalmad megkóstolni az ízét… Pedig mindenki szerint édes…
- Sikerült! Maga a legjobb, akivel valaha ilyet csináltam! – örvendezett a nő.
- Pedig még soha nem próbáltam…
- Maga szerény! Egy igazi tökély! Minden nő egy ilyen férfit akar!
- De engem nem kaphat meg akárki! – jelentettem ki. Büszke vagyok magamra, amiért sikerült elsőre ilyen remekül csinálnom. – De ha akarja, magának bármikor a szolgálatára állok!
- Tudja mit? – kérdezi. – Szökjünk meg együtt, és alapítsuk meg a saját vállalkozásunkat!
- Remek ötlet, kedvesem! Mi ketten olyan párost alkotunk, amely a világ legjobb sültoldalast készíti! – lelkendeztem, majd egy jó nagy darabot vágtam le az immár kész ételre, és büszkén visszagondoltam annak nehéz elkészítésére. – Kedves, ugye már nem fáj az ujja? Tényleg nem akartam megvágni, csak az a fránya kés…
- Semmi baj, már jól vagyok! De most mennem kell… Ég önnel, kedves társam!
- Isten áldja, drága!
Ejj, ez a nő se mindennapi… Hiába szépek, okosak és bajszosak az otthoni nők, ilyen még sincsen köztük egy se! ”
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
