AJÁNLOM AZ OLDALT
Igazából nem értem, hogy miért van szükség erre a nagy kutya-ember kapcsolatra. A mi klánunknak miért nem lehet valami normális alapra helyeznie a hangsúlyt? Nem azért mondom, mert nem tetszik a két csík, amit kénytelen vagyok az arcomra mázolni minden nap, hanem azért, mert szerintem a kutyáknak és a ninjáknak nem igazán van közös jövőjük. Persze, ha ezt anya meghallaná, akkor patáliát csapna, tehát eme kételyemet mindig is teljes egészében magamba fojtottam.
A megmaradt perceimben pedig elgondolkoztam, hogy a többiek vajon mivel töltik az idejüket. Aztán valami szöget ütött a fejemben. Naruto állandóan Sakura körül lézeng, aki az összes többi lánnyal együtt Világfájdalom uraságot bálványozza. Hinata folyton azt a nikkelbolhát figyeli, Shino pedig egyszer-kétszer megemlíti, hogy iskola után néha meglátogat egy Lili nevű lányt. Mikor tegnap éjjel mindez átfutott az agyamon, hirtelen felültem az ágyamban. Végre megértettem, hogy a többiek életét mi teszi ki: mindannyian rajonganak valakiért. Shila értem rajongott, valóban ez töltötte ki az egész napját, és boldognak látszott. Akkor rájöttem, hogy mi az, amije mindenkinek van, és ami nekem is kell: szerelem!
Shinónak természetesen azonnal forogni kezdtek az agykerekei, amint elmondtam neki a történetemet. Pontosan úgy bólogatott miközben engem hallgatott, mint a lélekdoktorok.
- Tehát üresnek és értelmetlennek érzed az életed?
- Nem, azt nem mondtam! – ellenkeztem. – Egyébként is, halkabban!
- Értem – bólintott komolyan. – Szerelmes akarsz lenni, és ehhez kéred a segítségemet, így van?
- Valahogy úgy… Szerinted lehetséges ez?
- Minden lehetséges, csak van ami megvalósul, van ami nem.
- Mit kell tennem, ha szerelmes akarok lenni? – kérdeztem türelmetlenül, mire ő rám villantotta a szemét, ami emlékeztetett arra, hogy miért is hívják kellemetlen alaknak.
- Először is… Szükséged van egy lányra.
- Minek?
- Hogy beleszeress, te ütődött!
- Ja, tényleg! – Nem tehetek róla, de ez valahogy olyan evidens volt számomra, hogy ki is ment a fejemből. – Már rengeteget gondolkodtam azon, hogy ki lehet az, akiért rajongani fogok, de még nem sikerült döntenem.
- Ezt nem te döntöd el! – csóválta meg a fejét Shino.
- Hát akkor ki? Talán te?!
- Nem… Ezt csakis a szíved súghatja meg!
- Hogyan? Eddig még soha nem mondott semmit, pedig már elég régóta van bennem…
- Kiba, te néha hülyébb vagy, mint Naruto!
- Azt kikérem magamnak! – húztam fel az orromat, amit rögtön meg is bántam, mivel valami fertelmes bogárnak ütköztem. A prüszkölés közben minden erőmmel arra koncentráltam, hogy odafigyeljek a mellettem ülő magyarázatára.
- Akkor esel szerelembe, ha egy lány megdobogtatja a szíved. Ehhez beszélgetned kell vele, és ha ez nem elég, akkor meg kell érintened. Ha még ekkor sem dobban nagyot a szíved, akkor esélytelen személlyel próbálkozol. Érted?
- Igen, azt hiszem…
- Remek, akkor kezdj is neki!
- Micsoda? Azt akarod, hogy az összes lánnyal álljak le csevegni?!
- A szerelemnek magas ára van, mint szokták mondani – vonta meg a vállát Shino. – És még örülhetsz, hogy nem kérek semmit az útmutatásaimért!
- De… Mégis hol kezdjem? – néztem körbe elkeseredetten.
- Szerintem ott – mutatott rá Hinatára, aki éppen az ujjaival babrált.
Lassan odasétáltam hozzá, és kelletlenül rámosolyogtam. Nem tehetek róla, de valahogy nem akarok belé szerelmes lenni. Túl félénk, ezen kívül álszent is, hiszen már nem egyszer kigáncsolt. Erről jut eszembe, ő minden bizonnyal Narutóért rajong… Na, mindegy, egy próbát kénytelen vagyok tenni.
- Szia, Hinata! Hogy érzed magad ma reggel?
- Jó reggelt, Kiba-kun – nézett rám meglepetten. – Jól érzem magam, köszönöm. És te? Minden rendben?
- Hát persze! Miért ne lenne minden rendben? – csodálkoztam el.
- Amikor legutóbb köszöntél nekem, akkor éppen egy rokonod halála miatt voltál boldogtalan. Ezúttal közeli hozzátartozód hunyt el?
- Hinata, nem halt meg senki a családomban! – Ő is tudja, hogyan kell elrontani az ember jókedvét. Vagy inkább szándékát, mert kedvem az nem volt sok ehhez a beszélgetéshez…
- Ó, értem. Részvétem!
- Most mondtam, hogy senki…
- Akkor bizonyára egy közeli barátod volt… Ugye nem az a kislány, aki az iskola előtt szokott várni? Már régen nem láttam…
- Nem, Shila nem… Elköltözött, nem meghalt! – Na, én itt semmilyen szívdobbanást nem érzek, viszont szívesen befognám a száját! Gyorsan hozzáértem a kézfejéhez, mire ő teljesen elvörösödött, én meg elfintorodtam. Nem értem, hogy miért kell ekkora ügyet csinálni ebből!
- Na? – kérdezte Shino, mikor visszasétáltam hozzá. – Valami eredmény?
- Semmi – ráztam meg a fejemet, ő pedig rámutatott a következő jelöltre, aki nem volt más, mint Haruno Sakura, a számomra jelentéktelen Sasuke rajongó. Egy óriási sóhaj kíséretében odasétáltam ahhoz a lányhoz, akit mindig is olyannyira mellőztem, hogy a nevét is csak onnan tudom, hogy a tanárok állandóan őt dicsérik.
- Szia, Sakura! Hogy vagy?
- Te meg ki vagy? – kérdezte érzéketlenül, úgy, hogy fel sem pillantott a füzetéből, melynek margóin kívül (és azokon belül) Sasuke rajzok díszelegtek.
- A nevem Inuzuka Kiba!
- Aha – kommentálta, de nem adta jelét annak, hogy valami mást is mondani szeretne, én pedig már szívesen tovább álltam volna. Ekkor felnézett rám, és megrökönyödve végigmért. – Mégis mit akarsz tőlem?
- Semmit, semmit, már megyek is! – jelentettem ki, majd miközben távoztam, a biztonság kedvéért nekimentem a vállának, hogy az érintés is meglegyen.
- Na? – kérdezte Shino. – Valami?
- Semmi – jelentettem ki megkönnyebbülten. Sakura túl rideg és elkötelezett nekem, emellett nem tartom kifejezetten kedvesnek, izgalmasnak meg pláne nem. – Ki a következő?
- Nem is tudom… Legyen mondjuk az a lány!
- Amelyik éppen az orrát fújja? Nem, Shino! Azért a jó ízlés határain belül maradjunk, ha megkérhetlek!
- Őhozzá mit szólsz? – mutatott rá egy másik osztálytársunkra.
- Kizárt dolog! – ellenkeztem.
- Mi bajod van vele? Egész szép…
- Kibírhatatlan szaga van. Büdös pacsuli!
- Akkor legyen ő!
- Jó, rendben – egyeztem bele a döntésébe. Lassan megindultam Yamanaka Ino felé, aki éppen ábrándos tekintettel bámulta Sasukét. Remek, Hinatán hívül az összes lány azért a fancsali ficsúrért epedezik!
- Szia, Ino! Mi a helyzet?
- Most nem érek rá! Ha aláírást akarsz, akkor keresd a titkárnőmet! Doidi, adj neki egy fényképet, és írd alá!
- Nekem nem kell a fényképed! – csattantam fel. Mégis kinek képzelni ez magát?! Komolyan mondom, most már egyetlen normális lány se él ezen a bolygón! Kellesz a fenének, beképzelt liba! Annyira dühös lettem, hogy az érintést elhanyagolva továbbálltam.
- Hadd találjam ki – semmi? – kérdezte Shino.
- Igen, eltaláltad – morogtam.
- Ő jó lesz következőnek?
- Nem, túl kövér, nem tudnék rágondolni hányinger nélkül.
- Kritikus vagy, Kiba. Ha mindenkiben találsz valami kivetnivalót, akkor soha nem találod meg az igazit… Tökéletes ugyanis senki nem lehet, még te sem! – csóválta meg a fejét Shino, majd a figyelmét az épp akkor belépő sensei-re fordította. Én sem tehettem mást, leültem, a fejemet a padra hajtottam, és zsongó fejjel elszundítottam.
- Van még valami értelmes lány, akit érdemes elcsípnem? – kérdezem az iskola udvarán, mikor már vége volt a tanításnak. Shino gyorsan körülnézett, aztán hozzám fordult.
- Ő az utolsó, akit javasolni tudok – sóhajtotta, majd rámutatott egy lányra, aki első ránézésre ismeretlen volt, ám utána beugrott, hogy ő is a mi osztályunkba jár. A nevét egyikünk se tudta, ugyanis nem nagyon vesz részt az osztály közösségi dolgaiban. Csak annyit tudok róla, hogy Kellemetlen úr és Dagi herceg mellett ül, és kizárólag ők hallották a hangját.
- Biztos vagy benne, hogy érdemes megpróbálnom egy ilyen csendes, fura lányt is?
- Nem ismerjük, szóval még lehet kedves is. – Shino könnyen beszél, nem neki kellett egész nap lányok után rohangálnia. Jóformán mindenkit szóval tartottam néhány percig, hozzájuk értem, de semmi különöset nem éreztem. Nem igazán bizalomgerjesztő, hogy ezen az egy lányon múlik a sorsom. A kezében valami idétlen könyvet tartott, manga lehet talán, a haja pedig a feje búbján volt összefogva, és kissé félreállt. Elöl néhány tincse kilógott a copfból, ami miatt egy kicsit dilisnek nézett ki, de én nagy elszántságom segítségével mégis tettem felé egy bizonytalan lépést.
Rémisztő, no, de sebaj, ha Inót és Sakurát kibírtam, akkor mit nekem még egy agyament Sasuke rajongó! Néhány hasonlóan magabiztos lépés után odaléptem elé, mire ő rögtön felpillantott rám, és érdeklődve méregetett.
- Szia, izé… Mi is a neved? – próbálkoztam.
- Szia – köszönt, de nem adta jelét annak, hogy hallotta volna a kérdésemet.
- Hogy vagy?
- Jól vagyok, köszönöm. És te hogy vagy?
- Én is jól. – Ebből a beszélgetésből ugyan nem sok minden fog kisülni… Megszabadulok tőle egy gyors érintéssel, aztán megyek is. Hö? O-ó... Rosszkor mozdult meg, és így nem egészen azon testtájára csusszant a kezem, ahová akartam.
- Teee… Taperold saját magadat! – kiáltotta, majd mielőtt akár egyetlen lépést is tehettem volna, felemelte a kezét, ami pár pillanattal később óriási erővel csapódott az arcomhoz.
- Véletlen volt, oké?! – kiabáltam neki, miközben piros arcomat simogattam. Sértődötten visszavonultam, hogy jelentést tegyek Shinónak.
- Na? Ő megdobogtatta a szívedet?
- Azt éppen igen – válaszoltam meglepetten. Igaz is, akkorát ütött rám, hogy a szívem körülbelül kétszer akkorát vert egy kihagyás után, mint amekkora a normális. – Viszont még soha nem láttam ilyen banyát!
- Talán nem ott kellett volna megérintened, ahol…
- Shino, nem tehetek róla, hogy nem maradt nyugton, és úgy mozdult meg, ahogyan nem kellett volna! – csattantam fel. – Tudod mit? Nem kell nekem szerelem! Ha ennyi baj van már azzal, hogy megtaláljam, akkor később csak több lenne…
A mai napon több dolgot is megtanultam. Az első az, hogy a lányok nagyon különbözőek, a második pedig az, hogy Shilát nem becsültem meg eléggé. Igazi áldás volt ezekhez képest!
- Kiba! Az Akadémiáról jössz? – hallottam egy hangot a hátam mögül. Ez ő, ez apa! Nagyon ritkán van itthon, ANBU harcosként rengeteg küldetése van, szinte állandóan dolgozik.
- Apa! – kiáltottam vidáman. Annyira megörültem neki, hogy ráugrottam, mire ő hátraesett, és pedig őrá. Pont a házunk melletti réten voltunk, ahol kiskoromban annyit hancúroztunk. Apa kihasználta, hogy olyan közel vagyok hozzá, és elkezdett csiklandozni. Nem tudom miért van az, hogy a családunkban mindenki ezzel kínoz.
Minden esetre rá nem tudtam haragudni. Nagyon hiányzott már, mert ő az egyetlen, aki mindig megért, még akkor is, ha anyával van bajom. Emellett a vicceivel mindig képes megnevettetni. Egy szóval nagyon szeretem. Amikor megunta, hogy össze-vissza rugdosom, abbahagyta a csiklandozást, én pedig elmeséltem neki, hogy mi történt, amióta nem láttam. Mikor mondandóm végére értem, elkezdett nevetni, én pedig nem értettem, hogy mi vicceset mondtam.
- Kiba, ne akarj szerelmes lenni, mert az úgyse megy varázsütésre! Mint derült égből a villám, úgy fog beléd hasítani, akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá.
- Akkor Shino becsapott – morogtam csalódottan. – Azt mondta, hogy a szívem fog megdobbanni, nem egy villám belém csapni!
- Tudod, néha a kettő ugyanaz – mosolyodott el apa. – És ne aggódj, hamarosan megtalálod azt, ami kitölti majd az idődet! Ne akarj olyan lenni, mint a többiek!
- Miért?
- Azért, mert te nem a többiek vagy. Te Inuzuka Kiba vagy!
