|
1. fejezet - Testvérek
Ruby 2009.08.06. 17:51
Sirius és Regulus Black... Két külön világ, más egyéniség, különböző elvek, tervek. A folyosókon sötétség uralkodott, a csendet nem törte meg más, csak a négy láb verte halk visszhang és két suttogó hang vitája. Késő este volt, diákoknak ilyenkor már nem szabadott a folyosókon tartózkodniuk, legalábbis a házirend ezt sugallta. Azok, akiket mégis tilosban kapnak el, nagyon kemény büntetésre számíthattak, mely alól nem volt kibúvó. Egyedül azok a tanulók képeztek a szabályok eme része alól, akik éppen egy büntetőmunkáról tértek vissza hálókörletükbe.
Az iskolai falak között ekkor éppen két olyan fiú ballagott egymás mellett, akik egy igen fárasztó vezeklésen voltak túl. A fenyítés azonban a gondnok szerint korántsem volt hatásos, mivel a fiatalok még képesek voltak a saját lábukon visszamenni a klubhelységeikbe. Csak néha szólaltak meg halkan, ám a szavaikból sugárzott az ellenségeskedés.
Mindenki tudta, hogy ami Sirius és Regulus Black között van, az egyáltalán nem hasonlít egy felhőtlen testvéri kapcsolatra. Nyílt titok volt ugyanis, hogy az idősebb fiút az egész családja megvetette a nézetei miatt, míg a fiatalabbikat mindenben támogatták. Büntetőmunkára is pontosan azért kellett menniük, mert egy szünetbeli találkozásuk alkalmával komoly párbajt folytattak a folyosón.
Nem volt elég, hogy mindketten halláskárosodást szenvedtek, mikor McGalagony professzor felfigyelt az átkaik okozta zajra, még az éjszakába nyúló büntetésüket is együtt kellett elvégezniük. Kemény fizikai munkát kellett végezniük, ugyanis Frics úr szabad kezet kapott az ítélkezésre felettük.
A gondnok úgy döntött, hogy habár ő a klasszikus fenyítési eszközök híve, inkább valami megterhelő feladatot bíz a két fiúra. Este hattól egészen éjjel egy óráig nehéz vastömböket kellett helyváltoztatásra kényszeríteniük, méghozzá úgy, hogy a pálcáik végig az őket felügyelő Argus Frics kezében pihentek.
A munka befejeztével együtt indultak el a kastély egyik sötét folyosóján, ahol fáradtan bár, de folytatták a délelőtt megkezdett vitájukat a családi fészekről. Igaz, több volt a csend egy-egy mondat között, mégis egyfajta gyűlölködést sugároztak a szavaik. Hamarosan elérkeztek ahhoz a kereszteződéshez, melynél Sirius balra, Regulus pedig jobbra fordult, s a folyosó végleg néptelenné vált.
A kettő közül az ifjabbik néhány lépcső és kanyar után a Mardekár klubhelyiségének bejárata előtt állt, s amikor belépett, fáradt sóhajjal üdvözölte a félhomályt. Az egykor kandallóban égő tűzről már csak néhány parázsszem árulkodott, melyek éppen kihunyni készültek. A fiú lassan beljebb húzódott az ajtóból, mintha attól tartott volna, hogy valaki megjelenik a háta mögött.
Lehuppant az egyik sötétzöld kanapéra, majd maga elé húzta a délután otthagyott bájitaltan dolgozatát, hogy befejezze, vagy legalábbis megpróbáljon hozzábiggyeszteni még valamit. Ám, mikor jobban szemügyre vette a kezében tartott pergament, döbbenten konstatálta, hogy valaki már befejezte helyette. Az arcán lassan fáradt mosoly jelent meg, s nyakát nyújtogatva tanulmányozni kezdte a helyiség árnyékosabb pontjait.
Szinte azonnal meglelte azt, amit keresett, egy villogó, zöld szempárt, mely egyenesen őt rá szegeződött. Mikor tekintetük találkozott, egy másodpercig még farkasszemet néztek, majd egy lány lépett ki a sötétből.
- Szia, Salary! – köszöntötte megfigyelőjét Regulus, mire az megindult felé, leült mellé a kanapéra, és onnan nézett rá mosolyogva.
- Jó reggelt! Azt hittem, hogy Frics úr azt a büntetést szabta rád, hogy a bátyáddal kell aludnod – jegyezte meg a lány, s vetett egy oldalpillantást a fiúra.
- Senki nem kért rá, hogy maradj ébren – vonta meg a vállát Regulus. – Miért fejezted be a dolgozatomat?
- Gondoltam, elég bajod van a nélkül is – válaszolta nemes egyszerűséggel Salary, majd óvatosan kivette a pergamenlapot barátja kezéből. – Nem látszik, hogy más írta a második bekezdéstől, ugye?
- Nem – hagyta rá Regulus, és masszírozni kezdte fájós tagjait. Jóformán minden érintésre felszisszent, így nem volt sikeres az izomlazító akciója. Mikor a lány látta elkeseredett próbálkozásait, megszánta őt, s határozott mozdulatokkal környékezte meg a fiú hátát. – Ez fáj! Ne, ne, ne csináld!
- Ha nyugton maradsz, akkor hamarabb tudsz majd mozogni – húzta el a száját Salary, miközben gyorsan megszabadította barátját az izmaiban lévő görcsöktől. Mikor úgy érezte, hogy már eleget masszírozta őt, elővette pálcáját, és motyogott valamit, amitől a fiú testében kellemes bizsergés áradt szét. – Készen vagy.
- Köszönöm – tapogatta meg saját vállát Regulus. – Frics nem bánt velünk kesztyűs kézzel. Láttál már tömör vashengereket?
- Nem, olyanok nincsenek! Semmi értelme nem volna a létezésüknek…
- Akkor kapaszkodj meg, léteznek! Ilyeneket kellett pakolásznunk – csóválta meg a fejét a fiú, majd elterült a kanapén, hogy szemléltesse kimerültségét.
Egy ideig nem szóltak egymáshoz, s a csend beállta után nem sokkal Salary unalmában Regulus haját kezdte piszkálni, és közben elmerült a gondolataiban. Szemében tűz gyúlt, a tűz csóvái táncoltak egymással, ő pedig már messze maga mögött hagyta a Roxfort ódon falait, s valahol messze ő is táncot járt a lángokkal. Érezte arcán a szél erejét, ahogy a haja lobogott, ő pedig egyre a tüzet nézte megszállottan.
- Figyelsz te egyáltalán? – kérdezte Regulus kissé felháborodva, ezzel kizökkentve a lányt hallucinációjából. – Már megint arra gondoltál?
- Nem gondoltam rá, hanem láttam! Éreztem, Reg, éreztem és láttam mindent! – ellenkezett Salary, majd mikor látta a fiú fancsali képét, beletörődő sóhaj hagyta el a száját. – Mindegy, hagyjuk! Mit kezdtél el mondani?
- Csak azt ecseteltem, hogy belefáradtam már a bátyám gyerekes viselkedésébe – csikorgatta a fogait dühösen Regulus. – Megkeseríti az életemet… Anyáék állandóan róla beszéltek nyáron, a leveleikben is felőle érdeklődnek. Persze megpróbálják úgy beállítani a dolgot, mintha puszta undorból kérdeznének Siriusról, de… Tudom, hogy akármennyire kemények is, hiányzik nekik.
- Értem – bólintott Salary. – Azért voltál annyira dühös, hogy nem figyeltem rád, mert végre sikerült belekezdened az érzelmeid feltárására…
- Azt hiszem, valami gonosz erő vehette át a hatalmat felettem, mikor úgy döntöttem, hogy pont neked kezdem el ecsetelni a problémáimat – forgatta szemeit a fiú.
- Figyelj, Reg! A bátyád egyszerűen feltűnési viszketegségben szenved, ezen kívül örömöt szerez neki az, hogy téged is bajba kever. Nézz keresztül rajta, ne szólj hozzá, foglalkozz arra méltóbb emberekkel! – nézett a szemébe a lány, majd mikor látta, hogy szavainak egy halovány mosoly lett a jutalma, szemrehányó félmosoly jelent meg az arcán. – Egyébként én a helyedben nem sértegetném az egyetlen olyan személyt, aki tényleg törődik veled…
- Ezzel ugye nem magadra céloztál?
- Nem, kérem tisztelettel, én a te hatalmas és nagylelkű Sirius Blackre utaltam! – sóhajtott fel ironikusan Salary, majd felállt és a hálószobája felé vette az irányt.
- Mondd, szerinted mit csináljak, ha Siriusszal megint összetűzésbe keveredünk? – állította meg barátnőjét Regulus. – Nem akarok több büntetőmunkát.
- Ha szimplán keresztül nézünk rajta, akkor nem fog piszkálni, meglásd! – mosolygott rá a lány, s lassan becsukódott mögötte a lányok hálóhelyiségeihez vezető ajtó.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
