Ruby:

Amint beléptem az osztályterembe, azonnal észrevettem, hogy valami nincs rendben. A szokásos hétfői kóma helyett élénk beszélgetések alakultak ki, valamiért mindenki izgatottnak tűnt. Fiúk és lányok egyaránt lelkesen sugdolóztak és kiabáltak, amikor megpillantottak, néhányan olyan szemekkel néztek rám, mintha mondani akartak volna valamit. Én ugyan nem törődtem velük, csupán ledobtad a táskámat a székemre, előkaptam a mobilomat, zsebre vágtam, majd ki is rohantam a folyosóra.
Minden nap így kezdődött, tekintve, hogy az én drága Karin barátnőm reggel hét óta a szerkesztőségen ügyel. Gyorsan elvágtattam a második emeletre, ahol is eme neves intézmény – pontosabban mondva egy barátságos kis terem – elhelyezkedett. Még be sem fordultam a sarkon, máris hallottam az onnét kiszűrődő kiabálás hangjait.
Vigyorogva nyitottam be az ajtón, és vettem kezembe egyet a nyomdából frissen érkezett újságokból, melyek minden hét első napján ugyanott hevertek: a legnagyobb asztalon.
- ’Reggelt, Karin, Suigetsu – intettem nekik, de ők még csak egy pillantásra sem méltattak engem. Már megszoktam, hogy amikor vitatkoznak, akkor sem én, sem pedig a külvilág nem létezik, legalábbis ők nem vesznek tudomást róla. Nyugodtan lapozatni kezdtem a lapot, és olvasgatni kezdtem. Rajtam kívül mindenki más messzire elkerüli a csatateret, engem viszont valamiért egyáltalán nem zavar a hangos szóváltás. Talán azért, mert már hozzászoktam otthon, figyelembe véve, hogy Alisha és Aden előszeretettel balhéznak…
Éppen elmosolyodni készültem, mikor megakadt a szemem egy olyan címszón, ami egyáltalán nem volt szokványos a Konoha News szalagcímei között. Megrökönyödve olvastam bele, majd egy rosszalló, talán már-már megbotránkozó pillantással az arcomon elindultam a két szerkesztő felé. Beálltam közéjük, felemeltem a példányomat, és nyugodt hangon kérdeztem:

- Mégis mi ez?
- Pont az, aminek látszik, drágám – tolta fel a szemüvegét barátnőm. – Társkereső!
- Úgy… Szóval társkereső. – Bólintottam egyet-kettőt, majd hirtelen felemeltem a fejem. – Mégis ki a fene találta ki ezt a baromságot?!
- Szerinted? – kérdezte Suigetsu szemforgatva, majd fintorogva az íróasztalához lépett, hogy elrendezzen néhány iratot.
- Bizony, hogy én! – húzta ki magát Karin, a füle mellett elengedve felháborodásomat. – Rengeteg magányos diák szaladgál a folyosókon, akik előbb, vagy utóbb felkeresik valamelyik internetes társkeresőt. Ezeknek a veszélyeiről bővebben olvashatsz a tizenkettedik oldalon. Namármost, ha az iskolán belül jelentkeznek partnerért, akkor sokkal kevesebb az esélye annak, hogy valami részeges, hatvanéves palival kelljen randizniuk a fiataloknak.
- Ez még mind szép és jó – helyeseltem. – De mégis ki adott rá engedélyt, hogy az én nevemben feladj egy hirdetést?
- Természetesen te – tárta szét karját barátnőm, majd magyarázni kezdte, hogy melyik két mondata között is említette a dolgot. Csak megvontam a vállam, és magamban fohászkodtam, hogy senkinek ne jusson eszébe végigolvasni Karin társkeresőjét. Olyan nevek mellett szerepel az enyém is, mint például Haruno Sakura, Yamanaka Ino, Rock Lee – vele még beszédem lesz… - és Jiraiya-sensei. Na igen, a perverz matektanár, aki meglehetősen szép karriert futott be erotikus jellegű műveivel. Egyszer felajánlotta, hogy ha valaki elolvassa őket, akkor az illető annyi piros ötöst kap, ahányat olvasott. Szerintem Karinon és rajtam kívül senki nem volt olyan elvetemült, hogy ilyen módon akarjon potya jegyeket szerezni. Minden esetre így legalább bukás helyett ötösre állunk mindketten – és nem utolsó sorban a vénség kedvencei vagyunk…
- Rubi, egyébként a tizenhatodik oldalt olvastad már? – fordult felém Suigetsu egy pajkos mosollyal az arcán. Megráztam a fejem, majd gyorsan oda is lapoztam, hogy megnézzem, mi olyan érdekes azon a bizonyos lapon. Amikor megpillantottam a főcímet, kis híján elejtettem az újságot, majd végül remegő kézzel kezdtem tanulmányozni.

- Vííí! – visítoztam vidáman. – Megkaptam a szerepet! Megkaptam! Nem is hittem volna, hogy ez lehetséges!
- Tudtam, hogy téged választanak majd – húzta ki magát elégedetten Karin. – Annak a másik két csajnak semmi esélye nem volt melletted! Az egyik kövér volt, a másik meg szőke…
- Mi baj azzal, hogy valaki szőke? – kérdezte értetlenül Suigetsu.
- Ophelia nem lehet szőke! – forgatta meg szemeit barátnőm, én pedig elégedetten helyeseltem. Már éppen sorolni kezdtük volna a sötét haj előnyeit, mikor megszólalt a csengő, és mi kénytelen-kelletlen elindultunk földrajzra. Útközben még találgattunk egy sort az új tanár személyét illetően, azonban inkább gyorsan benyitottunk a termünkbe, remélve, hogy a fazon legalább olyan pontos, mint Kakashi…
Szerencsénk volt, ugyanis még nem volt benn, amikor a helyünkre levágódtunk, csak két perccel utánunk futott be. Mi azonban teljesen ledöbbentünk – mindannyian, az egész osztály.

Egy szőke hajú, jóvágású, fiatal férfi állt előttünk, arcán egy ismerős mosollyal, majd gyors és energikus léptekkel a tanári asztal felé vette az irányt. A szemünkkel követtük őt, de megszólalni nem tudtunk, csak némán bámultunk rá. Egy ideig nem is vette észre, hogy egy elhűlt, meglepett osztállyal van dolga, azonban körülbelül egy percnyi iratrendezgetés után fülig érő szájjal fordult szembe velünk.
- Sziasztok! Én vagyok az új földrajztanárotok, Namikaze Minato – jelentette ki, mire többen is felnyögtek, mint például Karin. – Igen, látom, leesett… Én vagyok Naruto édesapja.
- Minato bá’? – nézett fel értetlenül Sasuke. – Neked Namikaze a vezetékneved?!
- Sasuke! – rúgta bokán a fiút Ino. – Nem tegezhetsz le egy tanárt!
- Tudjátok mit? – tette fel a kérdést a férfi, miközben elnézően megcsóválta a fejét. – Mivel úgysem ismerjük egymást, arra gondoltam, hogy körbeülünk, és bemutatkozunk. Mindenki kiválaszt egy országot, aminek a kultúráját, gazdaságát vagy szokásait közel érzi magához, és ezzel együtt jellemzi is magát. Benne vagytok?
Mi természetesen mindenben benne voltunk, csak tanulni ne kelljen – ahogyan azt minden jó diák szokta mondani. Én személy szerint még a feladatot is ötletesnek találtam, és rögtön gondolkozni kezdtem azon, melyik országot is választhatnám. Gondoltam Japánra, de valahogy nem éreztem egyedinek a dolgot; eszembe jutott Kína és Anglia, de egyik sem volt közel hozzám. Végül Kanadánál állapodtam meg, mert valamiért vonzott a regényes táj, a sok tó, valamint a hűvösebb éghajlat.
Ahogy mellettem ült, hallottam, hogy Karin valami Suigetsu mentes országról morog, míg Sakura kijelentette Inónak, hogy csak és kizárólag Japánt és a cseresznyevirágokat hajlandó pártolni. A többiekről nem hallottam semmit, egészen addig, míg körbe nem mentünk, és be nem mutatkoztunk.
- Kibára viszont haragszom – húztam el a számat a szünetben, mikor már a földszinten álldogáltunk barátnőmmel, és Lee-éket vártunk a kémia terem előtt. – Ha ő nem választotta volna Kanadát, akkor most teljesen egyedi lettem volna!
- Ne viccelj, ő csak azért azt mondta, mert semmi más nem jutott az eszébe! Ez össze sem hasonlítható a te eszmefuttatásoddal – szürcsölt bele a forrócsokijába Karin, majd elpakolta az automata által kidobott visszajárót. – Különben is, rajtam kívül senkinek nem volt teljesen saját országa.
- De csak azért, mert Nukusuigetsaria nincs… - forgattam meg a szemeimet, majd bedugtam a fejem a kémia előadóba, ahol már csak három diák pakolászott. Jellemző módon mi pont őket vártuk. Vettem egy nagy levegőt, aztán a tőlem telhető legudvariasabb és főnökösködőbb hangon bekiabáltam. – Rock Lee és társai, ha nem jöttök ki most azonnal, akkor mi elmentünk!

Bele sem telt fél percbe, a felszólításomnak eleget téve meg is jelent előttünk két fiú és egy lány – Lee, Neji és Tenten. Gyorsan leszedtem klubtársam fejét, amiért a társkereső féle őrültségekre adta a fejét, valamint elújságoltam nekik, hogy…
- Megkaptad a szerepet – vigyorgott a barna hajú lány, mire én bólintottam. Hát persze, az újságban benne van! Legalább azonnal tudta, mire akarok kilyukadni a szerény mosollyal az arcomon.
- Egész biztosak voltunk benne, hogy te fogod Opheliát játszani – helyeselt Neji, mire én egy kissé el is pirultam. Hiába, ha valaki megdicsér, vagy csak céloz egy bókra, már zavarba jövök. Karin persze gondoskodott arról, hogy ne sokáig én legyen a téma: azonnal szóba is hozta az újság új számát. Barátaink pedig készségesen ellátták őt pozitív és negatív kritikákkal egyaránt. Rajtuk kívül nem sok olyan ember van az iskolában, aki az őszinte véleményét meg meri mondani barátnőmnek, mivel a legtöbben tartanak a kitöréseitől.

Az egész szünetet velük töltöttük, de kivételesen még csengetés előtt elindultunk a terem felé, ugyanis tartottunk tőle, hogy az új fizikatanárunk már pontosabb lesz. Nem akartuk igazán lekésni az első belépőjét, tehát nem engedhettük meg magunknak azt a luxust, hogy őutána érkezzünk meg. Leültünk a helyünkre, és unottan bámultunk ki a fejünkből, mikor hirtelen megjelent előttem egy szőke üstök, melynek tincsei mindenfelé szétálltak.
- Együtt fogunk szerepelni, Rubi! – vigyorgott rám Naruto. – Én játszom…
- Sebastiant, tudom – mosolyogtam vissza. Elismerően nézett a szemembe, majd elégedetten bólintott. Látszólag imponált neki, hogy emlékeztem a szerepére.
- Szerintem érdekes lesz, hogy Gaara a műsorvezető… Aztán vigyázz, nehogy élőadásban meggyilkoljon! – mutatta nekem tökéletes fogsorát a fiú, én pedig erős kísértést éreztem arra, hogy behúzzak neki egyet. Erre azonban nem volt már lehetőségem, ugyanis belépett az ajtón Auma-sensei, az informatikát tanító, bagózó pasas.

- Tanár úr, mit keres itt? – tette fel a mindannyiunkat foglalkoztató kérdést Shikamaru, mikor mi már mind leültünk a helyünkre.
- Órára jöttem. Miért, nem annak látszik? – kérdezte jó kedélyűen a férfi.
- Ön lesz az új fizika… tanárunk? – nyögött fel Sakura.
- Nem is örültök? – kérdezte rosszallóan. Ezt igennek vettük. A legtöbben örömujjongásban törtünk ki, tekintve, hogy mindig is az egyik kedvencünk volt, ha nem az elsőszámú favoritunk. Nem tehetek róla, de én személy szerint mindig is szimpatikusnak tartottam, mert olyan poénokat sütött el, hogy lehetetlen volt nem odafigyelni az óráin.
Mellettem Karin azonnal firkálgatni kezdett, én pedig megcsóváltam a fejem, és lelki szemeim előtt már láttam az újság jövő heti számának címlap sztoriját: SARUTOBI ASUMA FIZIKÁT TANÍT!

A nap további része eseménytelenül telt el, már ott tartottam, hogy alvásra használom fel az utolsó órát, mikor eszembe jutott, hogy történelemből szintén új tanárra számítunk. Lassan ránézem a mellettem bóbiskoló lányra, majd éppen akkor, mikor fel akartam kelteni, kinyílt az ajtó és belépett rajta egy szőke, meglepően fiatal nő – inkább még lány.
Mindannyian kigúvadt szemekkel meredtünk rá, bár volt egy olyan érzésem, hogy a többiek jóval többet tudnak a szőke haját négy copfban hordó tanárnőről.
- Sziasztok! – rikkantotta el magát vidámat, és ledobta holmiját Gaara padjára, de a fiú meglepő módon nem erre eszmélt fel. Már előtte is megrökönyödve bámult a mellette megálló „nőre”, aztán felvont szemöldökkel felpattant, és farkasszemet nézett vele.
- Temari… Te mégis mi a francot keresel itt?! Nem az egyetemen kellene poshadnod?
- Bocsi, öcsi… De meguntam. Unalmas volt, úgyhogy eldöntöttem, hogy elfogadom az állást, mint történelemtanár. Szerintem muris, hogy tanítalak titeket…
Mindenki óriási szemmel nézett az egyenesen felénk közeledő egyetemistaszökevényre, aki megállva a szunyókáló Karin előtt, gyengéden fejbe csapta őt.
Mikor barátnőm felriadt, azonnal felmérte a helyzetet…
- Temari! – visította, és nem sok híja volt, hogy a tanárnő nyakába ne ugorjon. – Mondtam, hogy hülyeség egyetemre menned!
- Köszi szépen…

Mi, többiek csak néztünk, mint Rozi a moziban – én nem értettem semmit, míg a többiek szemmel láthatóan tudtak valami olyanról, amiről nekem fogalmam sem volt. Csak a buszon tudtam meg – Shikamarutól, hűséges felvilágosítómtól –, hogy a fiatal tanárnő tavaly végzett ugyanebben az iskolában, és valóban Gaara nővére. Ezen kívül az újság egyik firkásza volt, tehát jogosan tippeltem arra, hogy Karin innét ismerte őt. Visszatekintve nem volt egy átlagos napom, valamint megkaptam a szövegkönyvemet is – nem éppen tündérmese lesz azt mind megtanulni…