|
Első fejezet - Minden az oviban kezdődik
NRS /Natalye-Ruby-Suzy/ 2009.08.06. 18:54
Egyik oldalon a Lightning-tesók, Ruby Suzyval és egyetlen másodunokatestvérük, Natalye Vita, míg velük szemben a Tekergők, James, Remus és Sirius. A két fél találkozik, ebből aztán hatalmas dolgok születnek, a kérdés csak az, hogy mik... A szerző-trió prezentálja első művét, melyben kő kövön, de leginkább mosoly nélküli olvasó és író nem marad... XD Ahogy a cím is mutatja, hősnőink - és hőseink, persze - rálépnek közös kalandjuk első lépcsőfokára... A véleményeket szívesen várjuk! ^^
- Szuzji, gyeje játszani! – togyogott oda a kis Sirius egy szőke, egyenes hajú, copfos kislányhoz két kisautóval a kezében.
- Nem akajok, Síji! Én babázni akajok Lijával és Jubbíval! – nevetett rá a fiúra a kislány.
De hogy Siriusnak ne engedelmeskedjen valaki? Mi az, hogy Suzy nem megy vele autósat játszani? Megfogta hát a kislányt a könyökénél fogva, és elkezdte húzni maga után, mire a kislány elkezdett sikítozni:
- Ne, Síji, buta fiú! Ejessz el!
De Lye és Ruby sem voltak ám restek: amíg az utóbb említett kislány szaladt az óvó nénihez, addig Natalye harcba szállt a fiúval Suzyért:
- Szuzji majad! Buta Szíji! – és amíg ezt kimondta, elkezdte húzni a kislányt a bokájánál fogva.
- Nyem! Szuzji az enyém! – erősködött a kisfiú, és még nagyobb erővel cibálta a lányt.
- Az enyém! – feleselt vissza Lye.
- Nyem!
- De!
- Nyem!
- De!
- Óvóóóó nyényíííííííí! – visított sírva Suzy, akit a két gyerek szinte széttépet heves vitájuk közepette, mire a másik kettő ijedtében eleresztette, így nagyot koppant a padlón. Az egész szobát betöltötte a kislány sikítással vegyes zokogása. Szegénynek nagyon nem esett jól, hogy rángatták.
Az óvó néni ijedten odasietett Suzyhoz, majd megvizsgálta, hogy nem történt-e nagyobb baja. Szerencsére az ijedtségen kívül nagyobb baj nem történt. Ennek Suzy annyira örült, hogy még a sírást is abbahagyta. Majd az óvó néni szigorúan Siriushoz és Natalye-hoz fordult:
- Ilyet nem szabad csinálni! A sarokban fogtok állni hátratett kézzel ebédig! Ti meg – fordult a körülötte álló Rubyhoz, Suzyhoz, Jameshez és Remushoz -, nem mehettek oda, vagy titeket is sarokba állítalak! – mondta, majd a sarokhoz vonszolta a két rosszcsontot.
- Jémusz, jössz oda Szíjihez? – kérdezte abban a pillanatba James a barátját, hogy az óvónő elment.
- Nem, Dzséjmsz! Minket is sajokba fognak ájjítani! – intette óvatosságra barátját a kisfiú. Ruby és Suzy azonban kérdések nélkül siettek kis barátnőjük után az ovi legrosszabb helyére, a sarokba.
- Szijasztok! – köszönt lelkesen Lye, amint meglátta a két lányt. Örült annak, hogy az ikrek meglátogatják.
- Szija Lija! – köszönt egyszerre a két lány, ami nem meglepő, hiszen ikrek voltak, majd megölelték barátnőjüket.
- Buta Szíji! – fordult a sarokban ácsingózó, magányos fiúhoz, Ruby.
- Nyeked nincsenek bajátaid, akik meglátogatnának téged a sajokban, nye-nye-nye-nye-nye! – gúnyolódott vele Lye, majd nyelvet öltött rá.
- Buta Szíji! – mondta nővére után Suzy is, és belerúgott a kisfiúba, aki ettől sírva fakadt.
- Gonoszak vagytok! Én csak Szuzjival akajtam játszani autósat! – hüppögött a kisfiú.
Erre a három lány elszégyellte magát. Elég volt csak egymásra nézniük, tudták, mit kell tenniük.
- Nye sírj, Szíji! – ölelték meg a fiút, aki máskülönben jó barátjuk volt, kivéve, ha autósat akart velük játszani, amikor ők babáztak.
- Nye hajagudj Szíji! – kért bocsánatot Lye.
- Jám se! – mondta a másod-unokatestvére után Ruby is.
- Majd játszok veled autósat, jó Szíji? – ígérte meg Suzy, és adott egy puszit az ovi leghelyesebb fiújának.
- Akkoj nyem hajakszol jánk? – kérdezte Lye a fiútól, aki teljesen elképedt Suzy pusziján.
- Nyem – nevetett a fiú.
Ruby a kisujját nyújtotta középre. Mindenki tudta mi következik: a kisujjaikat egymáséba akasztották, és egyszerre mondták:
- Béke, béke, büdös béke!
Azonban:
- Ruby, Suzy, ti mit csináltok itt? – törte meg a friss békét az óvó néni hangja.
- Ööö… - kezdte volna egyszerre a magyarázkodást a két lány.
- Halljam! – mondta a szigorú óvónéni.
- Hááááát…. mi csak Liját látyogattyuk – vallotta be az igazat Suzy.
- Igeny – helyeselt Ruby.
- Mit mondtam, mi jár annak, aki meglátogatja őket? – kérdezte idegesen a kissé felpaprikázott kedvű óvónő.
- Ide kejj ájjnija – válaszolt Ruby.
- Igeny – helyeselt Suzy.
- Akkor itt fogtok állni ebédig! – mondta az óvó néni, majd ott hagyta őket, hogy a többi gyerekre ügyeljen. Szerette ő a kicsiket, csak az ilyen rosszcsontoktól kapott agyvérzést, mint Natalye, Ruby, Suzy, James, Remus és Sirius, akik nap, mint nap valami rosszaságot műveltek.
***
Ahogy ott álltak a sarokban, igazán remek hangulat uralkodott el a négy tökmagon. Sirius váltig állította, hogy még soha nem látott olyan szép zafírt, mint Suzy szemét, Natalye és Ruby pedig megsértődtek, amiért az ő szemeikre csak azt mondta: átlagosak. Amíg Lye kifejtette a fiúcskának, milyen illetlenség ilyet mondani egy hölgynek, Ruby fogta magát, és elosont a fal mellől.
Egyenesen ahhoz az asztalhoz szaladt, melyen sok papírlap, és ceruza heverészett. Mikor elérte a már említett helyet, gyorsan felnyalábolt egy köteg lapot, és minden más gyermekkel ellentétben ő nem a színes, élénk ceruzákat ragadta meg, hanem csak egy grafitot. Amint ezek már nála voltak, gyorsan eliszkolt a számár kijelölt helyre, vagyis a sarokba. Ám a nagy igyekezetben nem vette észre az előtte álló fiút, és nagy erővel nekiment.
Remus Lupin volt az, akit a lány oly nagy erővel elsodort. Az összes lap szanaszét repült, a két gyerek pedig a földön landolt. Remus sírni kezdett, és hivatkozott mindenre, a fájó térdére, a kiesni készülő fogaira, sőt, még az orrát is fájlalta.
- Ájjj, fogd már be te bőgőmasínia! – szólt rá a lány, miközben gyorsan szedegetni kezdte a kezéből kihullott tárgyakat.
- Az nyem is maszínyia, hanem masina! – javította ki a fiú hüppögve. – Ész te honnan tucc tisztán beszélnyi? Az előbb még nyem tudtál!
- De tudtam! De nem akartam megmutatni! – csattant fel a lány. Szerencsétlenségére az óvó néni éppen feléjük közeledett. Ruby hamar felmérte a helyzetét, és persze a távolságát a saroktól, majd hirtelen felnyalábolta a papírkupacot, és Remus kezébe nyomta, s elővette legszebb mosolyát, és a közeledő nő felé fordult.
- Hát itt meg mi történt? – érdeklődött az óvó néni.
- Jubby… - kezdte Remus, de a kislány megelőzte, majd szépen, selypítve beszélni kezdett.
- Jémusz elvette a papíjaimat! Ész én idájig üldöztem! Ész nekem méjgébeny fejjökött! Ész még ő mongya, hogy baja vaaaan! – Az utolsó néhány szót már sírva mondta, így az óvó néninek meg sem fordult a fejében, hogy a kislány nem mond igazat. Ki gondolta volna, hogy Ruby ilyen jó a műsírásban?
- Jól van, semmi baj! Menj vissza a sarokba, és vidd a papírjaidat is – mondta mosolyogva a nő, majd Remushoz fordult, és mérgesen veszekedni kezdett vele. A vége az lett, hogy őt is a sarokba állította. A fiú könnyei potyogtak, elvégre teljesen ártatlanul került büntetésbe, de mire odaért a kijelölt helyére, igyekezett megnyugodni. Mivel Sirius és Lye még mindig veszekedtek, Suzy pedig egyre csak a „Hajrá egyik, ne hagyd magad másik!” című drukkoló dalt fújta, Remus nem akart közéjük telepedni. Ezért akármilyen dühös volt is Rubyra, leült mellé.
A kislánynak (ikertestvérével ellentétben) rövid, fekete haja volt, mely csak az álláig ért. Kiengedve hordta, csak egy piros hajpántot viselt. A szeme zöld volt, de ezt a fiú nem láthatta, mivel Ruby előre hajtotta fejét, úgy rajzolt valamit, s a haja eltakarta az arcát.
- Mit jajzolsz? – kérdezte a fiú kíváncsiskodva.
- Nem rajzolok! Írok! – jelentette ki büszkén a lány.
- Wáó! Ész mit? – hajolt a lap fölé Remus, de nem látott igazi betűket, csak görbe vonalakat, és egyéb firkálmányokat. – Ezek nem isz betyűk!
- De igenis azok! – vitatkozott Ruby. Beszélgetésük azonban nem folytatódott, mert érdekes párbeszédre lettek figyelmesek…
- De óvó néni! Ény isz büntibe akajok mennyi! – hisztizett James Potter.
- Nem, fiam! Te nem mész a sarokba, nem csináltál semmi rosszat! – mondta az óvó néni szigorúan, mire James megfogott egy vázát, és földhöz vágta.
- Nya! Moszt máj jossz voltam, mehetek büntibe? – kérdezte a fiú reménykedve, mire a szerencsétlen boszorkány helyreállította a törött vázát, és szemforgatva utat engedett a gyereknek. Rájött, hogy jobban jár, ha mind a hat rosszcsontot büntetésbe küldi, mintha egyet, vagy kettőt szabadlábra helyezne…
Mikor James odaszaladt Siriushoz, és a két lányhoz, Ruby visszafordult a papírlapjához, de a megcsóválta fejét, és egy üres rajzfelületet halászott elő. Ezúttal nem az írás címszót használta, hanem rajzolni kezdett. Remus rápillantott a kislány előtt heverő lapra, és felismerte azon a figurákat, legalábbis azt hitte. A fiú ugyanis hat gyereket látott a képen, három lányt, és három fiút, azt hitte, hogy őket rajzolja le. Csak azt furcsállotta, hogy ketten miért terítenek magukra macskabőrt… A valóságban Ruby négy gyereket rajzolt, és egy oroszlánt.
- Kik ezek? – kérdezte Remus bátortalanul.
- Ők itt a Pevensie gyerekek, ő pedig Aslan, a nagy oroszlán – magyarázta a lány. – Ő Susan, ő Lucy, ő Edmund, és ő Peter.
- Aszta! Nyeked asztán van fantinázijád!
- Az fantázia, és ők vannak! Nem csak játszásiból! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon Ruby.
- Jó, ha te mondod – vonta meg a vállát Remus, és csatlakozott barátaihoz, akik éppen a falra készültek firkálni…
***
Alvás után a gyerekeket, jó idő lévén, kivitte az óvó néni az udvarra. A lányok, Lye, Ruby és Suzy „postásat” játszottak a libikókán (Lye és Ruby a két-két ülőkén foglalt helyet, és Suzy kézbesítette az üzeneteiket), míg a fiúk „gáncsibáncsiztak” a homokban, Sirius feküdt a homokozóban, és a lábával próbálta kibuktatni a körülötte szaladgáló két fiút). Ennek sok, homokozni vágyó gyerek nem örült, hiszen a homokozó nagy részét elfoglalták a fiúk, szegény Alice Prewett pedig sírva fakadt, amikor James ráesett a már majdnem kész homokvára. Az óvónő hamarosan megunta, hogy a három rosszcsont elrontja a többi gyerek játékát, rájuk szólt, hogy játszanak mást. Ezért a fiúk elhívták a lányokat bunkereset játszani.
- Lija, akajtok bunkejeset játszani? – kérdezte James a kislányt.
- Azt hogy kell? – kérdezte tágra nyílt szemekkel Ruby Remust.
- Úgy, hogy bemegyünk a bokjok közé, és építünk egy bunkejt – világosította föl a fiú.
- De oda nekünk nyem szabad mennyi! – világosította föl Siriust Suzy.
- Féjsz, Szuzji? – kérdezte kihívóan a fiú. – Féjős, féjős! – cikizte a kislányt, és meghúzta a copját, mire a kislány sírva fakadt. Erre a másik két fiú kezdte rá:
- Síjós, pityogós, óvodába nem vajó!
Szegény Suzy még jobban sírt, amiért kinevették a fiúk. De Lye és Ruby kemények voltak, jól megverték a fiúkat, amitől a szőke lánykának jobb kedve támadt, és megölelte a másik kettőt.
- Fűzök nektek pitypangkoszorút! – akarta meghálálni nővére és másod-unokatestvére kedvességét a már mosolygós Suzy.
- Akkoj nyem is akajtok bunkejeset játszani? – kérdezte görbülő szájjal Sirius. – Szuzji gyeje játszani! – kezdte el húzni a kislányt a bokrok felé, majd James Lye, Remus pedig Ruby után kapott. A lányok nem ellenkeztek, mert kíváncsiak voltak, hogy hogyan kell bunkereset játszani.
Szerencséjük volt, az óvó néni nem látta meg őket, mert éppen egy Peter Pettigrew nevű, duci kisfiút vígasztalt, amiért Bella Black (Sirius unokatestvére) fellökte. Mikor megérkeztek a tetthelyre, a fiúk egyszerűen elengedték a három gráciát, akik nagyot puffantak a földön. Fájt nekik, de izgalmuk, és kíváncsiságuk erősebb volt, tehát nem fakadtak sírva. Csak megszeppenten felkaparták magukat a földről, és várakozóan néztek a fiúkra. Nem is kellett sokáig várniuk, James hamarosan elkezdte mondani a szabályokat:
- Most építyünk egy bunkejt. Kejj hozzá fa meg bogyó, meg víz, hogy legyen hol lakni, meg legyen mit enni meg legyen mit inni.
- És hájom csopojt kell – folytatta Remus. – Én Dzséjmsszel leszek – állt oda a fekete, kócos hajú, szemüveges fiú mellé.
- Én meg Jubbíval – ragadta karon másod-unokatestvérét Lye.
- Akkoj te meg vejem leszel – fogta meg Suzy kezét szemérmetlen vigyorral az arcán Sirius.
- Akkoj majd mi gyűjtünk fát Jubbíval – vállalta magára Lye.
- Mi meg bogyót gyűjtünk! – mondta Sirius lelkesen.
- Akkoj mi vizet hozunk – fejezte be a feladatok kiosztását Remus.
- Induljunk! – adta ki az utasítást Suzy, és megfogta Sirius kezét, majd húzni kezdte néhány távolabbi bokor felé, amelynek már volt termése. Csak az a baj, hogy ezek a bokrok mérges cserszömörcék voltak. De ezt a gyerekek nem tudták, ezért elkezdték lecsipegetni a termést kis kezeikkel. Suzy tartotta a pólóját, és abba tették a már leszüretelt bogyókat.
- Meg mejed enni? – kérdezte a kisfiú a mellette guggoló kislányt.
- Buta! Anyukám mondta otthon, hogy a bogyót nem szabad megenni, mert fájni fog tőle a hasam!
- Ha nem mejed megenni, akkoj gyáva vagy! – mondta Sirius, komoly dilemma elé állítva ezzel a kislányt. Nem akarta, hogy a másik gyávának tartsa.
Sokáig hezitált, egye, ne egye? Már éppen készült bekapni egyet, amikor egy fiú fellökte. Perselus Piton éppen fejvesztve menekült egy Myrtle nevű, vinnyogós, szemüveges lány elől, aki ezzel a felkiáltással üldözte őt:
- Pejsi, vájj, szejetlek!
Persze ez Pejsit nem hatotta meg, csak menekült a lányka elől, szó szerint árkon-bokron keresztül.
Sirius ezen nagyot nevetett, és elfelejtette az előbbi szándékát, vagyis, hogy Suzyval megetesse a mérges cserszömörcét.
Mikor végre abbahagyta a nevetést, Suzy megkérdezte:
- Szíji, nem akarsz jönni vijágot szedni? Szejetem a vijágokat – közben egy közeli virágos rétre mutatott. A fiú még mindig nem volt teljesen magánál az előbbi élménytől, ezért nem is tudta, hogy mire bólint rá. Pár perc múlva arra eszmélt, hogy a virágok között andalog Suzyval kézen fogva, mint a filmekben a felnőttek. Némán sétáltak egymás mellett, azonban Siriust ez a nagy „romantika” zavarba hozta, ezért belerúgott minden virág fejébe, ami a lába útjába esett. A lány ezt észrevette, és rá szólt:
- Ne júgdosd a szép vijágot! Buta Szíji! – majd faképnél hagyta a döbbent fiút, aki leheveredett a fűbe, és nézte Suzy távolodó alakját. „Nem jó ez így” – gondolta. Nem szeretett rosszban lenni Suzyval, aki szerinte a legszebb kislány volt a csoportban a szép, szőke copfjával. Idegesen tépkedni kezdte maga körül a füvet. Még látta Suzyt, de már nagyon picinek tetszett a látószögéből. Elege lett a tépkedésből, azt a maradék gazt, ami a kezében maradt, az ölébe hullatta, majd lenézett rájuk. Köztük hevert egy csodaszép, kék nefelejcs. Ötlete támadt!
Futott a lány után, kezében szorongatta a virágszálat. Mikor utol érte, beelőzte, Suzy pedig döbbenten torpant meg, vajon miért jött utána?
- Pijos józsa, kék nefelejcs, engem soha el ne felejs! – szavalta Sirius a ki versikét, miközben odaadta a virágot a lánynak. Suzy azonnal megenyhült, és nem haragudott már a másikra, amiért rugdosta a virágokat.
- Szejetlek, Szuzji! Te vagy a legszebb kislány az oviban! – udvarolt Sirius.
- Ény is szejetlek Szíji! Te vagy a leghelyesebb kisfiú az oviban! – viszonozta a bókot Suzy.
Boldogan ücsörögtek a fűben, a virágok között, a napsütésben, és azt tervezték, hogy, majd összeházasodnak, és lesz egy fiuk, meg egy lányuk, mikor:
- SUZY LIGHTNING ÉS SIRIUS BLACK!!!
***
- Natalye Vita!
A megszólított rögvest bevetette egyik leghatásosabb fegyverét: az ártatlanság élő szobrává változott.
- Tesszék, óvónyényi!
- Mégis hogy képzeled ezt?! Sarah és Amanda sírógörcsök közepette számoltak be nekem arról, hogy mit műveltél velük!
Értetlen pislogást kapott válaszul.
- Natalye! Azonnal kérj tőlük bocsánatot!
- De mijéjt kéjjek tőjük bocsánatot, mikoj azt sze tudom, mi a bűnyöm?
- Nem illik füllenteni!
Lye egy nagyon szomorú emlékére gondolt, mégpedig arra, mikor előző nap, a bunkerépítősdi után végig kellett néznie, hogy pár megtermett fiú szétszaggatja azt az igazán elbűvölő sárkányt, amit másodunokatestvéreinek, Rubynak és Suzynak szánt. A könnyfátyol elhomályosította a látását, és hüppögve a tenyerébe temette az arcát.
- Sarah ész Amanda mindig ászkájódnak ejjenem... A mújtkor isz azt ájjították, hogy ény töjtem el a vázát, ész kidejült, hogy igazából nyem isz... Ők utájnak engem, ész nyekem fogajmam szinc, mijért... - A kislány hamarosan egy bátorító kezet érzett a vállán.
- Igaz ez? - kérdezte halkan az óvónéni.
- Szoktyam ény hazudni? - emelte fel a fejét Natalye.
Az óvónéni mosolya elárulta a naiv feleletet.
- Intézkedem.
- Köszönyöm szépen... - suttogta Lye. Miután tanúja lehetett a győzedelmes pillanatnak, ahogy lefagy az önelégült vigyor Sarah és Amanda pofikájáról, és leolvasta a fenyegetést a szájukról, miszerint ezt még megbánja, dudorászva elindult megkeresni Suzyt és Rubyt. Kedvenc másodkuzinjai egy szőkésbarna és egy fekete hajú fiú társaságában múlatták az időt. Alighogy odaért hozzájuk, valaki befogta a szemét hátulról.
- Ki vagyok, édes? - susogta az illető.
- James... Igazán leszokhatnál erről - vigyorgott Lye, majd lefejtve a fiú kezeit, hátrafordult. - Úgyis tudom, hogy te vagy az. Ismerlek.
- Óh, kegyelmezz, kisasszony... Eme szerencsétlen még nem tapasztalta csodálatos tulajdonságaid hatását... - színpadaskodott James. Lye könnyedén fejbe kólintotta az ovi egyik legnagyobb bajkeverőjét. Ruby, Suzy, Remus és Sirius elnevették magukat, majd hamarosan James és Natalye is csatlakozott hozzájuk.
- Sirius, majd beszéljük meg a holnapi csínyünket - szólt hirtelen Lye.
- Valami újat kell bevezetnünk - kacsintott a fiú.
- Rossz kislány...
- Naná, Remus - pislogott a lány. - De ugye te sem vagy kispályás...
- Sorakozó! - hallották pár percen belül az óvónéni hangját az udvar másik végéből. - Libasorba!
- Mondd csak, Lye... - kezdte Suzy, miközben ikertestvérével közre fogta egyetlen másodunokatestvérüket.
- Sarah és Amanda... - folytatta Ruby.
- A te műved, ugye?
- Nektek muszáj mindig egyszerre beszélni? - vigyorgott Lye.
- De kuzin... Nem szép dolog így ráuszítani valakire az óvónénit... - rótta meg Suzy a lányt.
- Hacsak nem volt indokolt - világított rá Ruby.
- Persze, hogy az volt! Befestették a hajukat rikító lilára meg rózsaszínre, és rám fogták az egészet! Csak nem hagyhattam annyiban!
- De a ruhájukról csöpögő piros festékhez nincs semmi közöd, nem igaz? - vonta össze a szemöldökét Ruby.
- Hát ha olyan ügyetlenek, hogy még erre se képesek...
- Na de Lye!
- Suzy, ne haragudj... Ígérem, megjavulok... - Kiskutyaszemek bevetve Lye részéről.
- Kérjek tőled lehetetetlent? Ugyan már...
- Valakinek muszáj fekete báránynak lennie... Úgyis egyfolytában titeket kaplak példának.
- Tényleg? - csodálkozott Ruby.
- Igen. - nevetett a „feketebárány”. - De majd leszoktatom erről Mrs Blacket... Anya fog nekem segíteni, már megbeszéltük.
- Mrs Blacket? Még most is sokat vendégeskedik nálatok?
- Igen, sajna... Siriust is hozza magával... Kész őrültek háza. Illedelmesen kell csücsülnünk a fotelokon, és hallgatni, hogy Narcissa így, Narcissa úgy, a Lightning tesók így, a Lightning tesók úgy... Pff...
- Kösz - bökték oldalba az emlegetettek Natalye-t.
- Jaj, tudjátok, hogy értem...
- Persze - bólintottak - tökéletesen egyszerre - az ikrek.
- Suzy, Ruby, Natalye! Álljatok be a sorba! - szólította fel a lányokat az óvónéni.
- Igenyisz!
A nagy forgatagban Lye szem elől tévesztette az ikreket, így a sor végére bandukolt.
- Nyugodtan gyeje ejém... - nyújtotta ki a kezét az előtte álló James.
- Meginty utojszó akajsz lennyi?
A fiú válaszképp csak vigyorgott. Lye felsóhajtott, majd helyet cserélt Jamesszel, ám közben a fülébe súgta: - Köszönöm, hogy tegnap megvédtél Jeremytől meg a bandájától...
- Ne köszönd, természetes. Júj, Jí, mity gongyolsz ajjój a kockájól, amity mutyattyam?
- Nyagyon tetsz... Áú! - vetett egy mérges pillantást Jamesre, aki volt szíves bokán rúgni a lányt. A fiú bocsánatkérően nézett Natalye-ra, majd a közelben ellenőrzést tartó óvónénire mutatott. Lye vette a lapot. - ... ik! Téjjeg, olyan szupej! - Ahogy az óvónéni eltűnt a látóhatárról, a lány felháborodottan fordult Jameshez: - Erre minek volt szükség?!
- Ne haragudj... Csak jött a nyanya, és...
- Jó, értem. De tudhatnád, hogy én figyelek rá. Meg úgy általában mindenre.
- Ám nem vagy olyan tökéletes, mint én.
- Beképzelt.
- Egoista.
- Alap - mondták egyszerre vigyorogva.
- Indulás! - kiáltott az óvónéni, s az ovisok szépen betotyogtak utána az épületbe, onnan pedig az ebédlőbe, ahol már terített asztalok vártak rájuk.
Alighogy leültek, Natalye lesodorta a tányérját a földre - no persze véletelenül sem ügyetlenségből. Á, nem. Más célja volt.
- Natalye Vita! - fakadt ki az óvónéni és a konyhásnéni. - Ma nem kapsz ebédet! Mars ki a folyosóra! Azonnal!
Lye megszeppenve felállt, és követte az óvónénit. Az utolsó pillanatban a kezével formált jelet már csak öt gyerek látta...
- Most szépen itt maradsz, és rendesen fogsz viselkedni! - utasította a kislányt az óvónéni, majd elhagyta a szobát, ahol Lye egyedül ácsorgott a sarokban. Várt.
Pár perc múltán meg is érkezett a felmentősereg.
- Nyomás! Itt maradtok mindannyian és nem kaptok ebédet!
Ruby, Suzy, James, Sirius és Remus odafutottak Natalye-hoz, s belecsaptak magasba tartott tenyerébe.
- Megcsináltuk, miénk a szoba!
A hat rosszcsont ezután távolról sem követte a „főnöknő” parancsát...
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
