Ruby:

 Reggel kivételesen én keltettem Masont, nem fordítva. Elég fura volt, hogy bementem egy kaszáshoz, és felkeltettem. Eddig ez le sem esett, hogy egy élőhalottal lakom, akit akkor ismertem meg, mikor meghaltam. Tiszta jó.

Nyolckor ismét ott ültünk a kis étteremben, cetliosztáson. Az enyém kivételesen alkalmazkodott a programomhoz, Londonban várta a halált egy emberke. Igen, ez mind szép és jó, csakhogy London HATALMAS! Szívás az egész... Fél tízkor már egy buszon ültünk Masonnel, és haladtunk csodás városunkba, Londonba. Untam. Veszettül untam. És hányingerem volt. Nem bírom a buszt. Feladtam, nem bírtam tovább. Nem csak azért, mert minden buszon való utazásnál felfordul a gyomrom, és olyan dolgok kerülnek elő belőlem, amiket nem is ettem meg, de ráadásul még azok a fazonok, akik körbevettek! Az egyik például bűzlött az alkoholtól, énekelt, szakadt ruhában volt, és folyamatosan szuszogott. Szuszogott! Kifakadtam. Mondtam Masonnek, hogy engem nem érdekel a nyomora, én a következő megállónál kiszállok. Nem ellenkezett. Szerintem neki sem volt ínyére a dolog.

Leszálltunk.

- És most hogyan tovább? - kérdezte Mason. - Londonig még van pár kilométer...

- Hát... - kezdtem. - Mondanám, hogy gyere elhoppanálunk, de tekintve a körülményeket...

- Mit csinálnál?

- Elhoppa... olyan, mint a teleportálás, csak ez rosszabb és gyorsabb.

- Ja... Akkor gyerünk! Ki akarom próbálni!

Ennek elment az esze.

- Bocs, de muglival még nem próbáltam, és szerintem nem lenne valami szerencsés...

- Ó... mugli? - kérdezte.

- Varázstalan ember... nem fogok mindent megmagyarázni!

- Rendben. Akkor most mi legyen? Repüljünk?

- Nagyon humoros.

- Most kéne nevetni.

- Ha-ha. Így jó? - mondtam gúnyosan. - Szerintem stoppoljunk, vagy hívjunk egy taxit.

- Rendben - Előkotorta a telefonját. - Tudod a taxi társaság számát?

- Ööö... nem.

- Egy zseni vagy George, ezt állítom.

- Értem az iróniát, de nagyon gyenge...

Ekkor egy hatalmas, sokemeletes busz állt meg előttünk. A Kóbor Grimbusz. Már megint egy busz! Ó, istenem, miért teszed ezt velem?

- Á, szép hölgyem! - kászálódott le a buszról a kalauz; egy létra, pattanásos képpel. - A nevem Mike, én leszek ma a kalauz... - olvasta fel egy kis papírról. - Na, felszállsz?

- Ööö... Az a helyzet, hogy el kéne jutnom a Foltozott Üstbe, de... Szóval, van egy muglim...

- Hát... Nem lenne szabad... De ennek a szép hölgynek megoldjuk! - kacsintott rám.

- Kösz. Ő látja a buszt?

- Nem! De nem is kell látnia ahhoz, hogy felszállhasson.

- Remek... Gyere, Mason, fuvar!

Felkapta a fejét. Eddig a telefonját babrálta, hátha talál valami utalást a taxis telefonszámra.

- Mi van? Hol?

- Egy busz, ami elugraszt Londonba.

- Már megint egy busz?

- Az. Gyere már!

- De én nem látom sehol!

- Nem is fogod! Gyere!

Nagy nehezen felszállítottuk a buszra, 'vigyázz, lépcső!' és 'vigyázz, néni!' figyelmeztetésekkel. Aztán végre elindultunk. Rosszabb volt, mint az előző busz. Sokkal rosszabb. De nem hánytam! Büszke voltam magamra, hogy kibírtam hányás nélkül.

A Foltozott Üst előtt vacilláltam. Nem tudtam, hogy akkor most bevihetem-e Masont a fogadóba, vagy sem. De aztán bevittem. Nem tudtam, hogy szabad-e, vagy nem, mert én az elő utamra is egyedül mentem. Tudom, fura, de a családomból senkit sem akartam magammal vinni. Ők mind muglik. Kivéve a nagybátyám, ő ugyanolyan mugliszületésű, mint én.

Amikor beléptünk, olyan jó érzés fogott el! Legbelül mardosott, de nagyon jó érzés volt. Ott volt Tom, az öreg csapos, aki mindig mosolyog, aztán ott voltak az állandó törzsvendégek, akik bűzlöttek az alkoholtól, és akiket minden nyár végén, amikor jöttünk a csapattal bevásárolni, megszivattunk. Imádtam ezt a helyet. Olyan meghitt sörszag volt! De aztán fogtam a megdöbbent Masont, és elindultam vele hátra, a falhoz. Csakhogy volt egy KIS probléma... A pálcám! Minden bizonnyal összetört a testemmel együtt, amikor az ülőke agyoncsapott. Ilyen is csak vele történhet! Hihetetlen vagyok, egyszerűen hihetetlen. Eddig fel sem fogtam! Ah, remek. Most akkor mehetek, és megkérhetek valakit, hogy nyissa ki... De mit mondok, miért nincs pálcám? Ahhoz már túl öreg vagyok, hogy azt mondjam, most veszem az elsőt... Hulla hopp! Pech.

- Maradj itt! - sóhajtok oda Masonnek, aztán elindulok Tom felé.

Mindenki engem bámult. De nagyon bámult. Ennyire nem vagyok feltűnő!

- Dehogynem! - hallottam magam mögül egy halk, de fiatal hangot.

Már épp fordulnék vissza, hogy ezt mondjam: menjen az okklumenciájával a jó, büdös...!, mikor a megszólítóm felállt. Nem talár volt rajta, egyszerű mugliruha. Egy sötét, de annál kopottabb farmer, és egy fekete kapucnis pulcsi. A kapucni a fején volt. Újra szólt.

- Na, nem vagyok ilyen ijesztő! Vagy igen?

Nem szóltam semmit, inkább megfordultam, és folytattam utam Tomhoz.

- Most mi van? - szólt utánam. - Rosszat mondtam?

Igen. Nagyon rosszat mondtál. Nyugi, Georgy, zárd le az elméd, nem szabad a többit látnia... Hirtelen bevillant egy kép a semmiből: a rohamosan száguldó, hatalmas vécéülőke - életem utolsó pillanata. Aztán lezártam. Kiűztem minden gondolatot a fejemből. Közben hallottam, hogy Kapucni hirtelen levegőt vesz, mint aki megijedt.

- Ügyes... - suttogta, de somolygott. (Bár nem láttam, ugyanis Kapucni még mindig nem fedte fel ki létét!)

Megint elindultam.

Láttam, ahogy valaki hátulról megelőz, beáll elém. Kapucni volt.

- Figyelj, Kapucni, hagyj békén, jó? Elég bajom van nélküled is! - Ekkor lehúzta a kapucniját. Középhosszú, vörösesbarna haj, barna szemek, rengeteg szeplő. Jeeee.

- Trip - nyújtotta felém a kezét. Majd biztos kezet fogok vele, nem?

- Mi van? - Én egy igazán illedelmes, jólnevelt lány vagyok.

- A nevem Trip.

- És akkor? Mit csináljak vele? - Én még bunkóskodni is illedelmesen tudok. Nem szólt, csak megeresztett egy mosolyt. Egyébként úgy tájolom, talán egy-két évvel lehet idősebb nálam. - Á, már értem... Azt akarod, hogy a neveden szólítsalak. Nézd, Kapucni, nekem erre nincs időm...

- A nevem Trip, már mondtam.

- Remek! Akkor viszlát, Kapucni! - Azzal kikerültem.

Alig három lépésre voltam tőle, mikor megint szólt.

- Mi volt az a... száguldó izé?

Lehűltem. Tehát azt is látta.

- Semmi közöd hozzá!

- Érdekel.

- Sajnálom, engem nem.

- Furcsa vagy.

- Mintha már mondták volna.

- Nem úgy értem, hogy furán nézel ki... Olyan... Ha a közelben vagy, hideg lesz minden.

- Vegyél fel egy pulcsit, Kapucni, és ne rám fogd a hülye, fázós érzéseidet.

- De közben gyönyörű is vagy... - folytatta.

- Ezt is mondták már, bár én meghazuttolnám.

- Olyan vagy, mint egy Haláltündér... - Saját "poénján" elmosolyodott, aztán közelebb lépett hozzám.

- Okos megállapítás. Ha nem baj, bóknak veszem.

- Komolyan gondoltam. Az emberek ölnének a pillantásodért, ami akár halálos is lehet.

- Kipróbáljuk? Kapucni, szerintem te összekeversz Medúszával.

- És kék a szemed...

- Komolyan mondom, egy zseni vagy! Ilyen megállapítást...

- ... nagyon világos kék. Majdhogynem fehér.

- Csodás! A tied meg barna.

- És szőke vagy.

- Te meg vörös. Befejeztük a külsőnk megállapítását, vagy ki akarod számolni, hány szál hajam van?

- Gyönyörű vagy, de olyan... mű. Mintha nem is te lennél.

Itt aztán végképp kiborult a bili.

- Nem mondták még, hogy egy idióta vagy? - kérdeztem fogcsikorgatva.

- Az igazság néha fáj.

- Remek. A soha viszont nem látásra, Kapucni! - Azzal már rohantam is Tomhoz.

Csoda, hogy Kapucni ide nem követett. Áthajoltam a pulton.

- Mit akar? - mordult rám Tom. Még ilyen bunkónak sem hallottam.

- Én csak... át szeretnék menni az Abszol útra, de nincs pálcám... - cincogtam.

- Hogy nincs pálcája?

- Igen...

- Menjen, ott épp most megy át egy fiatalember. Még elcsípheti.

Odafordultam. Na, vajon ki volt? Naná, hogy Kapucni. Köszönés nélkül otthagytam Tomot.

- Kapucni! - kiabáltam utána. - Kapucni, várj! - Nem hallotta. - Trip! - Ezt bezzeg meghallotta.

Visszafordult, felvonta a szemöldökét.

- No lám, csak nem segítség kéne?

- De - löktem oda.

Eközben még egy hangot hallottam.

- Na mi lesz, Geor...ööö, Sheryl?

- Jövök már - válaszoltam.

- Nekem úgyis mennem kell, sürgős.

- Persze, persze...

- Tényleg! Nagyon sürgős.

- Jó. Ja, jó. Tényleg. Menj, majd otthon találkozunk!

Kiment, én meg komótosan elindultam Kapucni felé.

- Igyekezz már, Fagyoska! - szólt rám.

- Jól van már, Kapucni! - Direkt kihangsúlyoztam a nevet.

- Hölgyeké az elsőbbség! - invitált előre.

- Rendben, de semmi hátsó szándék!

- Micsoda feltételezés! Hát úgy nézek én ki, mint akinek hátsó szándékai vannak? - vigyorgott.

- Pontosan úgy nézel ki.

Beléptem. Tavaly nyár óta nem változott semmit. Ugyanolyan forgalmas, ám kedves hely volt. A fagyizók, Madam Malkin, Olivander... Olivander! Be kell szereznem egy pálcát. De nincs pénzem! Tényleg gyík vagyok. Hipergyík.

- Nos, merre tartasz? - Kérdezte Kapucni.

- Pálca kell.

- Nincs pálcád?

- Eltörtem.

- Szívből gratulálok.

- Igazán köszönöm.

- Van nálad pénz?

- Hát persze, hogy nincs! - Vajon ezt miért osztottam meg vele?

- Kisegítselek?

- Leköteleznél. - Te jó ég, most mát tartozom is neki!

Elindultam Olivander boltja felé.

- Neked nincs semmi dolgod? - kérdeztem Kapucnit.

- Nincs. Apámhoz jöttem. - Itt látta, hogy kérdőn nézek rá. - Van egy kisebb étterme az Abszol úton. Néha benézek. Végülis, az ingyen kaja mindig jól jön!

- Aha - nyilatkoztam.

Kezdtem azt hinni, hogy ez a srác kőgazdag! Végülis, étterem az Abszol úton? Ez nem mindennapi.

Eközben odaértünk Olivanderhez. Benyitottam.

- Hahó! - kiáltottam, mire az öreg előgurult egy létrával.

- Áhá, tudtam, hogy nemsokára találkozunk ám! - Mindenkinek ezt mondja.

- Oké - mondtam.

- Úgy emlékszem, mintha tegnap lett volna, hogy bejött megvenni az első pálcáját...

- Remek. Jöttem a másodikért.

- Mit csinált az elsővel?

- Eltörtem. - mondtam nemes egyszerűséggel.

- Az nem jó...

- Nem. Na, mi lesz?

- Mi is volt az első?

- Mogyoró-sárkányszívizomhúr, tíz és fél hüvelyk, kellemesen rugalmas.

- Á, már emlékszem! - Naná, hisz most mondtam el.

Lemászott a létráról, áttette a túloldalra, aztán felmászott a létrára. Még egy jó darabig keresgélt, aztán egyszercsak (végre!) lekászálódott onnan egy dobozzal a kezében. Odaért elém, kinyitotta. Átadta a pálcát, én meg suhintottam - lesodort egy egész sor dobozt.

- Nem jó, nem jó... - mormolta Olivander.

- De. Tökéletes. Azt én csináltam, mert megvárakoztatott.

Hát igen, a gonosz győzött. És neki még pakolnia is kell!

Szépen néztem Kapucnira, aki megforgatta a szemét, aztán fizetett. Na. Már pálcám is van.

Kiléptünk az üzletből, aztán elkezdtem búcsúzkodni.

- Kösz a pálcát, Kapucni, majd valamikor visszafizetem! A viszont látásra! - fordultam meg.

- Hova mész? - kiáltott utánam.

- Dolgom van.

- Hol?

- Nem mindegy? - fordultam meg.

- De.

- Az auror képzőbe megyek.

- Minek?

- Be kell íratkoznom.

- Oda csak felvételilappal lehet...

- Tudom.

- Hát nem küldted el nekik a hetedév végén?

- Nem. Úgy volt, hogy nem ide jövök, hanem elutazom... ööö... Franciaországba! - Hazudni bűn! De profi vagyok benne.

- Értem. Akkor... Majd összefutunk!

- Ja... - löktem oda, aztán már fordultam is eredeti úticélom felé.