Ruby:

 Hát, beértem a suliba is. Nem volt nagy szám, szép sem volt, nagy se volt, olyan kis normális volt. És üres volt. Legalábbis erre engedett következtetni a tény, hogy zárva volt. Oh, remek. Most mi lesz? Hogy oldom meg a sulit? Mit mondok Masonnek? Szeretlek, Merlin! És köszönöm. Köszike. Puszika.

Elindultam visszafelé. Gondoltam, jobb lesz, ha csinálok magammal valamit, mert még meg kellett találnom a hullám.

J. T. Adar

H.V.I.: 17 óra, 5 perc, 14 másodperc

H.V.H.: London, Abszol út, Adar csodaétel, küszöb

Ez állt a cetlin. Nem vicc. A pasi vagy nő, aki ma meghal egy varázsló vagy boszorkány. Isten tartsa meg jó szokásodat, ó, Kaszások Kaszása, vagy ki. Akkor gyerünk, meg kell találnom azt a bizonyos Adar csodaétel izét. Valószínűleg egy étterem lehet. És mivel az Abszol úton van, sok helyen nem bújhatott el, nekem csupán annyi dolgom van, hogy végigsétálok az utcán.

Nekivágtam hát az útnak. Közben elgondolkoztam a ma történteken. Mason meglógott! De jó, hogy végre leesett... Szóval, mi történt ma... Megismerkedtem, Kapucnival. Hm... Ismerkedtem? Nem, ez túl abszurd. Csak találkoztunk, és az agyamra ment. Szó szerint. De vett nekem pálcát. Egy idegen volt, mégis pénzt adott ki értem. Ez azért furcsa. Még akkor is, ha kőgazdag. Elég fura egy gyerek. Vagy mindenkivel ezt csinálja? Ilyen adakozó lélek lehet? Hát, remélem nem, mert nem szeretek tartozni senkinek.

Időközben odaértem az ominózus kajáldához.

- Tyű - tátogtam, mikor megálltam a kapujában. (Merthogy olyanja is volt!)

Méghozzá egy hatalmas kapu. Eddig ki sem tűnt a többi üzlet közül. De most, hogy itt állok, feltűnőbb, mint kellene. Egy hatalmas vaskapu, szépen ívelt formákkal. A kapun túl egy kisebb terasz szerűség, ami inkább volt ilyen kis előtér. Mindegy. A lényeg, hogy tömve volt. Minden asztalnál ültek, pincérek szaladgáltak. Maga az épület egy nagy földszintes épület volt, tele olyan mintákkal, amik a kapun láthatók. Tiszta sznob, de tetszik. Beléptem a kapun, és szuperfejlett agyammal észrevettem, hogy nem vagyok épp az alkalomhoz öltözve. Khm. Hát, igen. Míg itt dísztaláros figurák flangálnak tömöttebbnél tömöttebb bankkártyákkal, én még mindig egy olyan ruhában vagyok, amit... Hát, nem nagyon kellene hordani. Legalábbis nem ide. Ugyanis, attól, hogy feketében vagyok, nem lettem csinosabb. Mert azok a bizonyos fekete ruhadarabok egy fekete rövidnadrág és egy fekete ujjatlan. (Meg egy fekete baseball-sapka, de ez mellékes.) Nyár van, az istenért! Úgy látszik, a sznoboknál nincs évszakváltás. Úgy döntöttem, nem foglalkozom a bámulósokkal. Végül is, ők a sznobok, nem én.

Megindultam az épület felé, gondoltam beülök egy kicsit, tekintve, hogy pénzem nincs, csak körülnéznék. A lényeg, hogy megtaláljam azt a bizonyos J. T. Adart. Amint beléptem az ajtón, csodás kilátás fogadott. Az épület ajtóval szemközti fala üvegből volt. Az ablakon túl pedig tisztán látszott a tengerpart. Tengerpart? Levontam eme tényt: csak kamu, az meg elvarázsolt üveg.

Körülnéztem és teljesen elhűltem. Kapucni ott ült az elvarázsolt ablak melletti asztalkánál, és olvasott. Egyetlen egy üres hely volt - mily meglepő! -, mellette. Ilyen nincs! Kétségbeesésemben felnyögtem, aminek hála már mindenki engem nézett. Én meg csak ott álltam a díszes ajtóban. Kapucni is megpillantott, és felhúzta a szemöldökét. Még mindig engem nézett mindenki. Én meg Kapucnit néztem, aki kezével meginvitált az asztalához.

Most mit tehettem volna?

Elfuthattam volna.

Na, azt már nem! Akkor oda az egóm. Hát megindultam az egyetlen ember felé a teremben, akit már láttam életemben. Ja, nem. Életemben nem láttam, ez így nem jó. Élőhalottságomban. Na, így mindjárt más. Leültem a vele szemben lévő székre, nem néztem rá, de a szemem sarkából láttam, hogy mosolyog. Az asztalon könyökölt, két kezét összekulcsolta.

- Te követsz engem? - kérdezte somolyogva.

- Nem! - vágtam rá. - Mégis miért...

- Akkor mit keresel itt? - vágott a szavamba. - Nem nagyon vagy idevaló, és ahogy láttam, nem is érzed itt magad valami jól. – Jó modorból karó. Ejnye, Kapucni, hát illik ilyet kérdezni egy jól nevelt hölgytől?

Sértődötten elfordultam.

- Találkozóm van. - jelentettem ki nagyképűen.

- Ohó - nevetett -, valóban?

- Igen.

- Értem. És kivel?

- Semmi közöd hozzá!

- Oké. Akkor meghívhatlak addig, míg meg nem jelenik az a bizonyos személy, akivel találkozol? - mosolygott.

Vacilláltam egy kicsit.

- Tekintve, hogy nincs pénz nálad... - folytatta.

- Honnan veszed, hogy nincs pénzem?

- Fagyoska, én vettem neked pálcát, rémlik? - még mindig mosolygott.

- Hát, talán meghívhatsz valamire.

- Rendben.

Pincért hívott, aki felvette a rendelést (én vajsört kértem volna, de mivel ez egy V.I.P. épület, maradtam annál, amit Kapucni ivott, de igazából fogalmam sem volt, mi az!), aztán már hozta is. Elbeszélgettünk. Egész jó társaság volt.

- Megtudhatom, hogy hívnak? - kérdezte.

- George - feleltem automatikusan. - Téged?

- Trip.

- Hazudsz.

- Te is. - Szerinted, hapsikám! Nem is tudod, mennyire igaz az, amit mondtam!

- Talán - feleltem.

- Talán én sem mondtam igazat.

- Nos, hogy is hívnak? - kérdeztem ismét.

- Jeremy. Téged?

- George.

- Már megint hazudsz, Sheryl.

- Fejezd már be!

- Mégis mit? - értetlenkedett.

- A fejemben turkálást!

- Most nem csináltam, esküszöm!

- Akkor meg honnan tudod a nevem? - A hamis nevem, tettem hozzá magamban.

- A Foltozott Üstben meghallottam, amikor az a Mason hívott.

- Ó.

- És azt elárulod, hogy kivel kell találkoznod?

- Nem.

- Miért?

- Csak.

- Na! Lehet, hogy ismerem.

- Abban biztos vagyok. - Mert valószínűleg - ha ilyen helyekre jár - a sznob baráti körödbe tartozik.

- Nos?

- J. T. Adar. - Miért, miért mondok meg neki mindent!? Miért nem tudom befogni a lepcses pofám!?

Itt aztán bemutatott egy profi fulladásos jelenetet, de végül túlélte.

- Ez biztos? - kérdezte rekedten.

- Ühüm - Értelmes megnyilvánulás részemről.

A köhögésre odajött a pincér, aki tisztára meg volt ijedve.

- Jól van, uram? Baj van, Mr. Adar? - kérdezte kétségbeesetten.

Kapucni hirtelen rám pillantott. Adar. Jaj, ne! Ilyen hülye gyökér is csak én lehetek! Felugrottam a helyemről, majd sietve megindultam a kijárat felé. Hát persze. Ő a hullám! Miért nem esett le ez előbb? Voltak jelek; azt mondta, az apjának van egy étterme az Abszol úton. Erre hol találom meg? Egy étteremben, méghozzá a Adar csodaételben. Mindkét nevét elmondta: Trip és Jeremy - J. T. Adar. Ezt nem hiszem el! Rápillantottam az órámra: még nincs idő, szóval nyugodtan itt hagyhatom.

Hirtelen rántást éreztem a karomon. Kapucni volt, maga felé fordított.

- Most meg mi baj van? - kérdezte idegesen.

- Te vagy a baj!

- Miért?

- Folyamatosan hazudozol!

- Ahogy te is. - Hangja nyugodt volt, mégis kihallottam belőle az ingerültséget.

Felnyögtem. Pedig már milyen jól elvoltunk. Aztán meg kiderül, hogy meghal, ráadásul én viszem el... Remek. Nem szóltam vissza neki, hosszan a szemébe néztem. Még mindig nem engedte el a karom. Az arcomat fürkészte. Gyorsan lezártam az elmém, eszembe jutott az a bizonyos hátsó szándéka. Pár percig így álltunk, megállt körülöttünk a világ. Már senki sem nézett minket. Aztán egyszer csak egy mély hang ütötte meg a fülünket, megzavarva ezzel feszültségbuborékunkat.

- Khm... Jól vagy, Trip? - kérdezte.

- Persze, apa - szólt vissza. - Csak egy kicsit... Mindegy.

- És ki az ifjú hölgy? - nézett felém az öreg.

- Hát ő... - kezdett bele Kapucni.

- A hölgy siet - vágtam rá azonnal, mire Kapucni felém fordult.

- Nem, a hölgy nem siet. Apa, ő itt Sheryl, Sheryl, ő itt az apám...

- Jeremy T. Adar, nagyon örülök! - nyújtotta felém a kezét.

MOST AKKOR MI VAN!?

- Én is... - cincogtam.

Te. Jó. Ég. Akkor most ki hal meg és ki nem? Kit viszek, kit nem? Azt hiszem, be kell iktatni egy kis imitált rosszullétet, gondolkodási időt kell nyerni. Már amennyi még maradt a halál beálltáig. Ó, hogy szüntetnék be ezt a hülye névöröklést!

- Kapu... Trip, kérhetnék egy pohár vizet? Azt hiszem, kicsit megszédültem.

Kapucni erre bólintott, leültetett az asztalhoz, majd szólt a pincérnek, aki azonnal vissza is tért egy pohár luxus vízzel (talpas pohár, tört jég, kis napernyő, citromkarika, szívószál). Átnyújtotta.

- Kösz - mondtam, aztán legurítottam a torkomon a jéghideg vizet.

Pár perc múlva már sokkal jobban éreztem magam szimulált rosszullétemből.

- Jobban vagy? - kérdezte Kapucni.

- Igen.

Az apjának mennie kellett, mert valami vendég nem volt megelégedve valamivel.

- Egy pillanat - mondta Mr. Adar, aztán lelépett.

Pár percig némán ültünk egymással szemben, aztán Kapucni megszólalt.

- Sajnálom.

- Én is - Csak én mást sajnálok, gondoltam.

- Biztos vagy benne, hogy J. T. Adarrel kell találkoznod?

- Száz százalék.

- És megtudhatnám, hogy... miért?

- Nem.

- Rendben. - Az első dolog, amit nem firtat tovább. - Na és... azt megmondták, hogy melyikkel? Úgy értem, ebben az épületben van három J. T. Adar...

- Három!?

- Aham, a nagyapám, az apám és én. Jó, mi? - vigyorgott.

- Csodás.

Eközben visszaér az apja.

- Elnézést, de az a nőszemély nem volt megelégedve a kristálypohár mintázatával, meg hogy nem illik bele a törtjég és a kisesernyő... bocs. - Erre Kapucni felsóhajtott. - Na, de, szép hölgy, még nem volt alkalmam normálisan bemutatkozni, tekintve az előző körülményeket... A nevem Jeremy Timothy Adar, igazán örülök! - nyújtotta a kezét.

- Ge... Sheryl Craig - fogadtam el a kézfogást -, én is örülök. - Majdnem kijött a George! Jézusom. Hülye nevek.

Igyekeztem mosolyogni. Ilyen "vágj-jó-pofát-mert-egy-kőgazdaggal-fogtál-kezet-és-lehet-hogy-megkedvelt" hangulatban voltam. Aztán gyorsan másra tereltem a témát.

- Timothy? Akkor honnan a Trip? Azt hittem, valami furcsa név, talán... Nem is tudom.

- Ejnye, Trip, hát még ezt sem mesélted el a hölgynek? Pedig igazán szórakoztató - kacsintott felénk.

- Még nem.

- Akkor gyerünk! - unszolta az apja.

Én tettetett kíváncsisággal fordultam Kapucni felé, aki mélyebbre csúszott a székén. Még fészkelődött egy kicsit, aztán megszólalt:

- Én vagyok a harmadik, nevem ezért Trip. Trip, mint tripla Adar, egy jó poént most lőttem el! - mondta kényszeredett vidáman, aztán küldött felém egy "könyörgök-nevess" pillantást.

Hát a nevetésem nem sikerült valami szalonképesre, ezért inkább beszéltem.

- Hú, ez nagyon érdekes! Mekkora fantázia! - A színészi képességeim egyenlők a nullával - kivétel ez alól a rosszullét szimulálás, sokszor jártam a gyengélkedőt a suliban -, de ez Mr. A.-t nem zavarta. Bohókás a drága. Úristen, ezt én mondtam!?

- Igaz? - örvendezett.

- Igen! Tényleg nagyon ari! - ezt a szónak nyilvánított beszéd-megszentségtelenítést azonnali hatállyal törölni kell a szótáramból. Nem is! A világból!

Az öreg még örült egy sort, aztán lelépett, mert megint hívatták.

- Kösz - fordult felém Kapucni.

- Mit?

- Hogy nevettél. Vagyis megpróbálkoztál vele...

Még beszélgettünk egy darabig, de én igazából nem nagyon figyeltem a témára, még mindig azon járt az agyam, hogy melyik Adart kéne kinyírnom. De Kapucni csak beszélt és mondta... Melyik Adar? Nagypapi? Nem is találkoztam még vele. Ha ő lenne a hullám, valahogy biztos összehozott volna vele a sors. Ugye? Te jó ég. Új probléma. Skizofrén lettem. Magammal beszélgetek! Na, jó, ez elhalasztható probléma. Szóval saját döntés alapján kiszavazom a nagypapit. Marad apuci és Kapucni. Csak ne Kapucnit! Gonosz leszek, de legyen inkább apuci. Őt úgy is le kéne lőni, mert igen nyomi megnyilvánulásai vannak. Akkor marad apuci. Megkerestem a szememmel Mr. Adart - már megint az egyik vendéggel veszekedett. Ránéztem az órámra - még volt öt kemény perc. Megpillantottam az első hantolót. Rohamosan járt az agyam. Még mindig nem tudtam, ki fog meghalni. Folyamatosan ez a két név járt a fejemben: apuci, Kapucni, apuci, Kapucni... Négy perc...

Hirtelen bevillant egy kép a semmiből, amint Mr. Adar valamiben megbotlik, és a küszöb széle a homlokába fúródik...

Kapkodva szedtem a levegőt. Nem tudom, mióta tarthatott ez, de Kapucni furán nézett rám.

- Baj van? - kérdezte.

- A küszöb - ziháltam. Még mindig a látomás hatása alatt voltam. Merthogy ez egy látomás volt, minden bizonnyal. - A küszöb, a küszöb! - suttogtam idegesen inkább magamnak.

Felálltam, majd elkezdtem búcsúzkodni.

- Nekem mennem kell, kösz szépen mindent, Kapucni, ha nem leszek, meghálálom...

Megindultam a kijárat felé, közben intenzíven integettem Kapucninak. A bejáratnál elértem Mr. A.-t.

- Viszlát, Mr. Adar, remélem, még találkozunk! - Miközben beszéltem, a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam.

- Már mész is? - sóhajtotta.

- Igen, dolgom van - mosolyogtam, a tőlem telhető legszebben.

- Hadd kísérjelek... - mondta, majd megindult velem az ajtó felé.

Ahogy elhaladta az ajtó melletti asztal mellett, láttam, ahogy az ott ülő nő ledobja a kristálypoharat a földre, és elkezd kiabálni Mr. A.-vel.

Ijedten nyitottam ki ismét a szemem, kapkodtam a levegőt. Kapucni rázogatott.

- Jól vagy? - kérdezte.

Nem tudtam értelmesen válaszolni, ezért inkább csak pozitívan nyögtem egyet. Körülnéztem - még mindig a széken ültem, Kapucni társaságában. Mi történt? - ütötte fel bennem a skizofrénia újabb jeleit, vagyis kérdeztem magamtól. Az órámra néztem, négy perc volt hátra. Felpattantam.

- Mennem kell! - szóltam oda Kapucninak.

- Mi? Miért? - értetlenkedett.

- Sürgős! Még összefutunk! - Azzal elrohantam.

Mr. Adart az ajtó felé haladva pillantottam meg, ahol az egyik nő kötekedett, mert valami volt a pohárral. Déja vu érzésem volt. Nagyon is.

- Mr. Adar! - kiáltottam utána. Hátrafordult.

- Á, Sheryl, már megy is?

- Igen, dolgom van - mosolyogtam, majd a vállára tettem a kezem. Szétválasztottam. - Nagyon örülök a találkozásnak!

- Én szintúgy - sóhajtotta.

- Viszlát! - hátráltam ki a bejárati ajtón.

Aztán láttam, ahogy a poharas nő ledobja a kristálypoharat a földre. Az széttört, és a benne fellelhető milliomos-folyadék szanaszét folyt. Mr. Adar pedig egyre közeledett a tócsához... Épp szólt volna a nőnek, hogy csessze már meg, az a rohadt edény milliókat ér - vagy valami ilyesmi -, mikor belelépett a löttybe. De nem hanyatt esett, mint általában az ember, ha megcsúsznak valamin. Hassal előre. Pont annyira volt a küszöbtől, hogy a homloka még érintette. Hangos reccsenéssel a koponyája kettétört a homloka közepénél, a vér szivárogni kezdett. Mr. A. már nem mozdult. Pár másodpercig néma csend volt, mindenkit hidegzuhanyként ért a váratlan halál. Én meg ott álltam az ajtóban és néztem Kapucnit, aki összeszedte magát, és odarohant a padlón vérző, halott apjához.

- APA! - kiabálta magából kikelve. Őrjöngött. - Apa, ne tedd ezt! Nem teheted ezt velem! Kelj fel, hallod!?

Szarul éreztem magam. Mr. Adar lelke már ott állt mellettem meglepetten.

- Meghaltam? - kérdezte megsemmisülten, közbe Kapucnit figyelte.

- Sajnálom... - mondtam halkan, aztán otthagytam az éttermet.